Ezekre a cseppet sem egyszerű kérdésekre keresték a válaszokat az Őszintén a házasságról kerekasztal-beszélgetés résztvevői a Házasság hete programsorozat részeként. Hollós András tánctanár és felesége, Makovecz Virág, a budakalászi Kós Károly Művelődési Ház titkárságvezetője, Révész Lajos baptista lelkipásztor és Révész Szilvia motivációs tréner, valamint Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia, angol–magyar szakos tanár régóta tartó, kipróbált és többszörösen megújult házasságban élnek, közös és egyéni történetüket, tapasztalataikat és hitvallásukat is megosztották.

Szeretetkohóban
Hollós András és Makovecz Virág visszaemlékeztek a kezdetekre, amikor valóban „odáig voltak egymásért”. Kiderült, ennél a rajongásnál van jóval mélyebb, építőbb és szeretetteljesebb kapcsolódás is, amelyért azonban meg kell küzdeni, és amelyben ott van az Istentől jövő megújulás lehetősége.
„Amikor két fiatal összeköti az életét, ez az „odáig vagyok a másikért” határozza meg a kapcsolatot, ennek oka, hogy ekkor még nem látnak előrébb. Amikor egymás mellett, hitben éljük az életünket, akkor jövünk rá, hogy a házasság valójában szeretetkohó, amelyben Isten kiégeti a salakot belőlünk, és megpróbál minket egyre tisztábbá tenni. Miközben tisztulunk, sokkal őszintébben, mélyebben, odaadóbban, figyelmesebben fordulunk egymáshoz.”

Hívő fiatalok vonatkozásában figyelte meg, hogy a bizonytalan hit a kezdeti döntést is elbizonytalanítja, emiatt sokan nagyon konkrét válaszokat várnak Istentől egy adott személy kijelölésével kapcsolatban, de Isten nem mindig ad ilyen választ.
„Mindannyian fél levelet kapunk, amelynek a fele ott van valahol, valakinél. Ezt a levelet sok-sok levéllel is össze lehet illeszteni, de a különbözőségeket közösen kell kipótolnunk. Minél többet kell kipótolni, annál gyengébb lesz az összeillesztés, és ez időzített bomba lehet a házasságban. Arról is árulkodhat, hogy éretlenül akartuk kiegészíteni kapcsolatunk hiányosságait.”

Amikor a „recepteket” újra kell írni
Virág azonnal azt érezte, az ő fél levele szépen passzol Andráséhoz, annyira, hogy érte még a saját édesapjával is szembement, ez nem volt jellemző a fiatal, visszafogott, másokat kiszolgálni kész lányra. Mint mondta, a legelső közös igent nagy horderejű döntések követték, házasságuk jó pár krízisen van túl, amely a sokszorosan, minden nehézség ellenére kimondott igen által maradhatott meg. Ezekre a döntésekre különösen is nagy szükség volt András balesetekor, amelynek következtében szegycsonttól lefelé lebénult, és amely az addigi „recepteket” felülírta.

„A baleset  után nagyon nehéz volt újból megélni az intimitást, pontosan a fizikai akadályok miatt. András magatehetetlensége komolyan megnehezítette a mindennapokat, akkor mondtam ki a nemet neki, amikor úgy érzetem, nem tudok férfiként tekinteni rá. Ekkor sem a személyére, hanem a helyzetre mondtam nemet. Kapcsolatunkat egyenrangú félként szerettem volna folytatni,  de ezért Andrásnak is tennie kellett.”

Virág nem fogadta el, hogy a baleset miatt élete végéig ki kell szolgálnia férjét. Azelőtt sokat táncoltak, de a tragédia nemcsak a mozgás, hanem az említett intimitás vonatkozásában is komoly ékként verődött közéjük.
„Az igenek nemeket is feltételeznek, amikor kimondtam a nemet a helyzetre, ez bennem és Andrásban is változásokat indított el. Isten kegyelmének tartom, hogy közösen, együtt változtunk, ez nem a mi irányításunk szerint történt, hanem ajándékként kaptuk.”

András, mint mondta, elkényeztetett, infantilis fiatal volt a balesetekor, Virág hozzáállása, hűsége és határhúzásai indították el benne azt a változást, amely által férfivé vált. Nagyon nehéz volt elfogadnia, hogy neki is tennie kell a kapcsolatért, de hálás minden kimondott szóért, amelyet akkor kapott.

„Nem könnyű mozgáskorlátozottként élni, de sok erőt tudok meríteni egy-egy szóból, simogatásból, kedves kacsintásból.  Rájöttem, nem attól vagyok férfi, hogy minden jól működik, ahogy az emberlétnek sem szükséges része, hogy két lábon vagy kerekesszékben mozgunk, ez nem változtat az ember értékén. Isten megértette velem, hogy  nem az a mérce, mennyire vagyok fáradt, hanem hogy megteszem-e, amit tennem kell. Megértettem, arra kell figyelnem, Virág hogyan működik, és meg kell vizsgálnom, hogy amit teszek, az árt vagy használ. Semmi sem jár nekem, de mindenért hálás lehetek.”

A gyorsan, majd újból kimondott igen
Révész Lajos „sokat hezitált”, amikor megismerkedett kedvesével, Szilviával, akinek kezét három nap után kérte meg, és néhány hónappal később már együtt is éltek. Mint mondta, hetvenkét óra alatt nem derül ki, hogy akivel le akarjuk élni az életünket, arra mindig igent merünk és tudunk mondani, de arra elégséges, hogy meghozzuk a kezdeti döntést. Ennek azonban feltétele, hogy mély kapcsolatunk legyen Istennel.

„Ez a három nap utáni megkérés senkinek sem követendő példa, és nem is szívesen mesélek róla, mert nagyon egyedi és rendkívüli” – tette hozzá Révész Szilvia.
„ Azért mertünk fejest ugrani a házasságba, mert ismertük Istent, az ő hangját, ez jó kiindulási alap a jó házassághoz. Amikor összetevőkről, receptekről beszélünk, kiderülhet, hogy minden házasságnak megvan a saját receptje, mert mindegyikben más típusú személyiségek vannak, ezért ami működik a miénkben, az nagyon sok házasságban nem feltétlenül. A kérdés tehát, mi a mi utunk, kik vagyunk és mi születik abból, amikor egy házaspárrá leszünk.”

A gyors elköteleződés nem hirtelen felindulásból, azonnali, romantikus fellángolásból fakadt. Révész Lajos a beszélgetések legelejétől kezdve azt érezte, mintha mindig is ismerte volna Szilviát, annak ellenére, hogy később kiderült, mennyire különbözőek. A beszélgetések ma is nagyon fontos építőkövei házasságuknak, Lajos baptista lelkipásztorként, Szilvia motivációs előadóként gazdagít másokat.

„A különböző érdeklődési köreink ellenére is nagyon építő beszélgetéseink vannak. Megértettük, hogy egymás segítőtársai vagyunk, Szilvia a bibliai üzenetek kibontásában jobb, erre lehet irigykedni és lehet elfogadni is, én az utóbbit választottam. Ez célszerűbb, és örülök, hogy a feleségem kibontakozhatott mellettem.”

Jó a feleknek, de jó a házasságnak?
Amikor megkérte kedvese kezét, azt is elmondta, éveket vár a válasszal, nem akarja kikényszeríteni azt. Bár a különbözőségek adottak voltak, kiderült, hogy a legfontosabb értékekben azonos a látásuk. Ma is óriási hajtóerőként élik meg a közös szolgálat iránti szenvedélyt, az Istennel való mély kapcsolatot. Szilvia őszintén beszélt arról is, hogy a kapcsolat nem mindig a kölcsönös jó érzések mentén tud fejlődni, sőt, a komfort olykor egyenesen árt.

„Hiszem, hogy Isten minden házaspárnak és családnak ír történetet, ezt nem lehet előre elképzelni, nem ismerhetjük a jövőbeli mélységeket és magasságokat. Sokszor előfordul, hogy amit a felek kölcsönösen jónak élnek meg, az nem feltétlenül jó a kapcsolatnak. Valamikor nemet kell mondanunk a komfortra, az ösztönökre, hogy igent mondjunk a házasságra. Ezeket tanulnunk kell, mert alapvetően a saját javunkat keressük, és a másikra úgy tekintünk, mint akinek a komfortérzetünket kell kiszolgálnia.”

A távolodás, bár jót is tehet, legtöbbször komoly veszélyforrásként jelenik meg a kapcsolatokban. A Révész házaspár jó néhány év után tanulta meg, hogy négy hét is elengedő a házasságot veszélyeztető eltávolodásra. Révész Lajos visszaemlékezett a közös adventekre, amely sokáig különösen megterhelő volt számukra.

„A taposómalom mellett nem jutott idő egymásra, nem beszélgettünk a napi eseményekről, végül némi túlzással ugyan, de úgy ültünk le szenteste egymás mellé, hogy nem tudtuk, kicsoda a másik, mit keres mellettünk. Rájöttünk, akármennyire zsúfolt az életünk, be kell terveznünk rövidebb-hosszabb beszélgetéseket. ”

„Szükséges, hogy következetesek legyünk önmagunkhoz, mert emberek közt szolgálva könnyen kialakulhat, hogy érzelmileg kezdünk kötődni másokhoz.  Amikor távolodunk, akkor azokba fektessünk, amik összekötnek minket.  Egy időszakban hét válás is volt az ismerősi körünkben, és ekkor beszéltünk arról, amit a Biblia is mond: aki áll, ne gondolja, hogy nem eshet el. Mindig tudatos munka, hogy időt szakítsunk, közeledjünk, ez különösen fontos, amikor elindul a távolodás” – ez is „recept”, amelyet Révész Szilvia osztott meg.

A döntés szépsége, a kísértés súlya
A döntések súlyáról, szépségéről és az utána következő kihívásokról is beszélt a Pálúr házaspár. Pálúr János húsz, Pálúr Kornélia tizenkilenc éves volt, amikor kimondták a sokak által boldogítónak mondott igent. Történetük arról beszél, hogy helyes döntést hoztak, amelyben a zene mint közös nyelv nagyon építő, de az alapot náluk is a mély istenkapcsolat jelenti. Keresztyén ifjúsági táborban ismerkedtek meg, úgy érkeztek oda, hogy tudták, Isten minden szükségüket kipótolhatja, társat is adhat, ha őszintén és alázattal kérik tőle. A döntés szépségéről és az utána következő kísértésekről Pálúr János beszélt.

„Ha azt fontolgatjuk, mikor  járhatunk a legjobban és ezért még halasztjuk a döntést, épp a szépségét veszítjük el. Minden döntés egyben elköteleződést, hátat fordítást jelent, és látjuk, a közös első döntésünk meghatározta az elmúlt harminc évünket. Naponta tapasztaljuk azt az erőt, amely már az első emberpárnál is jelen volt. Valaki megpróbálja elhitetni, hogy Isten becsapja az embert, ez a hazugság ma is ott van kísértésként, ennek célja, hogy elhiggyem, a társam már nem szeret. Sokan azt hiszik, a szabad élet az, ha a kísértéseket a véletlenre bízhatjuk. A majd valahogy alakul nem szabadság, biztonság, nem lehet rá építeni kapcsolatot. Valójában ezzel döntést hozunk, hogy kitesszük magunkat a kísértésnek, az előzetesen meg nem hozott nemnek ez lesz a következménye. Nem vagyunk mentesek a kísértésektől, ezért nagyon fontos, hogy ne a véletlenre bízzuk azt.”

Tisztelem a másikat, tisztelem magam
Pálúr Kornélia elmesélte, amikor ott ült a sorok között nézőként és figyelte János orgonajátékát, azt érezte, fel tud nézni a fiúra, aki egyben tiszteletet váltott ki benne Az is kiderült, biztonságban érezheti magát mellette. Mindezek nagyon fontosak voltak számára a társkeresésben.

„Látnom kellett, hogyan állja meg a helyét a kihívásokban, hogy tisztelni tudjam őt. Mindig egyenrangú félnek éreztem magam, soha nem merült fel bennünk, kinek az életét kellene élnünk, mindig az adott élethelyzethez alkalmazkodtunk. János is nagyon sok időt töltött a családdal, ez ma is építi a kapcsolatunkat. Szakmai sikereit magaménak éreztem, ez önmagam tiszteletében is erőt adott. Mi is nagyon sokat beszélgetünk, mindennap megkérdezzük, mit történt, milyen örömöket és nehézségeket éltünk át.”

Közösen tanulták meg, hogy a házasságnak az tesz igazán jót, ha a napok az egymásra mondott igenekkel zárulnak. Ahogy Isten mindennap megbocsáthat, úgy kell nekünk is elengednünk minden tartozást, ez ajándék, amelyet bárki adhat és kaphat, szabadság, amellyel mindenki élhet. Pálúr János közös hitvallásukként beszélt erről.

„Isten ajándékai minden embernek adottak, de mi nem azért vagyunk hívő emberek, hogy jobbnak gondolhassuk magunkat másoknál, és nem is ezért maradtunk együtt. Mindig megdöbbent az evangélium egyszerűsége, és az, hogy ez ma is örömhír, felszabadítja, gyógyítja a házasságokat. Valahogyan mindenki állást foglal Istennel kapcsolatban, akkor is, ha erről nem beszél. Kornéliával közösen hoztuk meg azt a kicsi, bátortalan elhatározást, hogy hitelt adunk Istennek és az ő ígéreteinek, ez a kicsi végül hatalmas áldássá lett egyéni, házassági és családi életünkre nézve.”

Mély érzelmi kötődésben
Pálúr Kornélia visszaemlékezett arra az időszakra, amikor a nagyszülők segítettek a gyermekek nevelésében. Ezek a nagyszülők pontosan tudták, hogy ha a házaspár időnként elvonul, hogy külön is építsék kapcsolatukat, az hosszú távon építi az egész családot.
„Ez a bölcsesség ma is gazdagít bennünket. A hosszú házasságunk egyik nagy tanulsága, hogy amit a másik ad, azt el is kell tudnunk fogadni, ez az intimitásra különösen igaz.”

A jó házasság receptjei, ahogy erről Révész Szilvia és Hollós András is beszélt, házaspáronként eltérőek lehetnek, hiszen a különböző személyiségek mögött sokféle életutak, tragédiák és örömök vannak. A valódi  kulcs az érzelmi kötődés és annak elmélyülése, amelyet a kölcsönösen, újból és újból kimondott igenek segíthetik. Ehhez feltétlenül szükséges, hogy olyan emberekké váljunk, akiket a társunk könnyedén tud szeretni. Nem játszhatunk házastársunk türelmével, szeretetével, felelősséggel tartozunk azért, hogy a másik valóban ki tudja ránk mondani az igent, akár ezerszer is. Ennek végeredménye lehet az a házasság, amely képes naponta, újból és újból megújulni akár egy életen keresztül.