A remény zsengéi – ez az idei teremtés hete tematikája Pál apostol Rómaiakhoz írt levele 8. fejezetének 19. verse alapján: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését.” Az elmúlt hónapok azonban mintha nem a reménységünket tükröznék: súlyos aszályok, majd egyszerre özönvízszerű eső, végül árvíz várt ránk, és mindegyik jelentős károkat okozott. Joggal merülhet fel bennünk, hogy hogyan tekinthetünk a „remény zsengéire” a szélsőséges időjárás pusztítása után, és mivel biztathat minket a teremtés hete, ha a klímaváltozás reménytelennek tűnő jövőképpel kecsegtet.



Gnandt Boglárka meteorológus és vízügyi szakember az Országos Vízjelző Szolgálat kiemelt műszaki referenseként 2007 óta foglalkozik a folyók vízállására vonatkozó előrejelzések készítésével, ennek során a Duna egész vízgyűjtő területéről gyűjtenek hidrológiai és meteorológiai adatokat. Munkatársaival az áradás miatt nehéz és intenzív időszakon vannak túl, amely során újból szembesültek a vízügy egyre sürgetőbb kihívásaival, ugyanakkor rengeteg pozitív élményt is szereztek az emberek összefogását és segítőkészségét látva. Gnandt Boglárkát arra kértük, hogy hívő keresztényként ne csak szakmai, de teremtésvédelmi szempontból is segítsen tisztábban látni a reményteli kiutat.

Változással felelni a változásra
„Tizenhét éve dolgozom a szakmában, de korábban még nem láttam példát arra, hogy a Tiszán egy tél folyamán hat árhullám vonuljon le. Az elmúlt télen pedig ez történt. A telek egyre enyhébbek és csapadékosabbak, hó helyett esőt kapunk, ami megnövekedett téli lefolyást eredményez, elmaradnak a tavaszi nagyvizek, a nyaraink pedig egyre szárazabbak” – magyarázta az elmúlt év csapadékjelenségeit Gnandt Boglárka. „Szinte minden klímakutató egyetért azzal, hogy a szélsőségek fokozódni fognak. Hiába mondhatjuk azt, hogy éves átlagban nem lesz kevesebb csapadék, ha ennek az eloszlása ennyire egyenetlen. Az idei aszályt súlyosbították a korábbi aszályos időszakok, amikor pedig rövid idő alatt hullott le nagyon jelentős mennyiségű csapadék, azt nehéz volt vízgazdálkodási szempontból kezelni.”



Magyarország alvízi ország, folyóink 95 %-a külföldről érkezik, ezért jól kell gazdálkodnunk velük. A súlyos aszályok egyértelművé tették, hogy nem engedhetjük csak úgy átfolyni a teljes érkező mennyiséget az országon, de a szakember szerint ehhez mélyebb szemléletváltásra van szükség. „Évszázadokkal ezelőtt az Alföld a Tisza vízrendszere mentén kiterjedt mocsaras táj volt, amely időnként víz alá került, de a folyó szabályozásával ez megváltozott. Akkor az volt a fontosabb szempont, hogy az embereknek több termőföldjük legyen, hogy legyen elég napi betevőjük, de most már látjuk, hogy pont ezek a későbbi mezőgazdasági területek azok, amelyeket a belvíz sújt. Egyre többen vallják azt, hogy vissza kellene lépni eggyel, kicsit megváltoztatni a tájhasználatot, mert például a legelők és gyümölcsösök számára nem lenne probléma, ha időnként elöntené őket a víz.”

Azért is fontos, hogy a víznek helyet adjunk, mert így tudjuk a felszín alatti vízkészleteinket táplálni. Amikor ugyanis régóta nem volt csapadék, akkor a folyót a felszín alatti vizek táplálják. De ha a folyó nem tud visszatáplálni, egyre alacsonyabb lesz a talajvízszint. Ez az Alföldön már most súlyos problémákat okoz. „Vannak jó példáink a vízvisszatartó programra, de itt a szabályozásokkal kialakult rendszert kellene megváltoztatni, amelyhez mindenkinek együtt kellene működnie az agráriumtól kezdve a természetvédelmen át a vízügyig. Jogszabályokat kellene alkotni, hogy egyes mezőgazdasági területeket be lehessen „áldozni” azért, hogy másutt könnyebb legyen gazdálkodni. A változás csak közös érdek mentén valósulhat meg, minden érintettnek törekednie kell ezt megtalálni.”



Akik a reményt táplálják
A szakember szerint sok alulról jövő kezdeményezés van, amely reménykedésre ad okot. Vannak például gazdák, akik többen összeállnak, és közös megoldásokat próbálnak találni az aszály és a belvíz problémáira. „Én magam mindig is ezekben az alulról jövő kezdeményezésekben láttam a kiutat, hiszen a nagyobb rendszerek mindig lomhák, lassan változnak, ezért sok múlik azon, hogy az egyének és a kisközösségek milyen ötleteket, megoldásokat tudnak hozni. Ezt egyre többen látják hozzám hasonlóan, főleg azok, akik amellett, hogy gazdálkodók, természettudományos végzettségük is van. De vannak, akik ilyen végzettség nélkül, józan paraszti ésszel is belátják, hogy lépni kell, és próbálnak egy természetközelibb vagy hagyományosabb gazdálkodási formához visszatérni” – mondta Gnandt Boglárka.

A nemrég levonult árvíz során azt tapasztalta, hogy egy katasztrófahelyzet előhozza az emberek pozitív oldalát, félreteszik a konfliktusaikat és sokkal együttműködőbbek, mint máskor. „Rengeteg felajánlást kaptunk és az emberek tényleg eljöttek segíteni, pakolták a homokzsákokat, még olyanok is, akik egyébként nem a vízparton laknak. A Dunakanyarban nagyon sok olyan település volt, ahol tényleg mindenki megmozdult és tette, amit tennie kell. Ebben biztosan az is benne van, hogy ezek az emberek a Duna mellett élnek, jól ismerik és tudják, mire számítsanak tőle. Sosem pánikoltak, hanem egyszerűen csak összefogtak és segítették egymást. Jó érzés volt azt látni, hogy odafigyelnek egymásra, gondoskodnak egymásról, és ez olyan ajándék, amely sokaknak már elég ritka az életében.”



Saját szolgálatukra nézve is tanulságos időszakon vannak túl. „Egy ilyen helyzet mindenki számára embert próbáló és a felszínre hozza, hogy kinek mi az erőssége. Nagyon jó volt úgy együttműködni, hogy tudtuk egymásról, kinek mi megy könnyebben és tudtunk ezzel számolni. Odafigyeltünk arra, hogy tehermentesítsük azokat, akiknek problémái vagy nehézségei akadtak, akinek pedig volt szabad kapacitása, extra feladatokat is magára vállalt. Jobban egymás felé fordultunk, jobban összetartottunk, mint máskor. Újra megtapasztaltam, hogy az Isten kegyelmét sokszor a nehézségeken keresztül érzékeljük igazán, és a megpróbáltatások idején mutatkoznak meg leginkább azok az ajándékai, amelyek nemcsak egymáshoz és önmagunkhoz, de Őhozzá is közelebb vezetnek minket.”

Helyet hagyni Isten munkájának
Gnandt Boglárka vallja, hogy ha nem hagyatkozott volna Istenre, nem lett volna képes az áradás idején helytállni. „Végig azt éreztem, hogy ha hagyom, hogy megtartson, hogy az Ő ereje működjön általam, akkor az Ő karja visz tovább és arra irányítja tekintetemet, amire éppen fókuszálnom kell” – fogalmazta ezt meg. „Vezetett abban, mit hogyan érdemes megközelíteni, hogyan tudok másoknak segíteni, hogyan tudok a saját erőtartalékaimra odafigyelni, mikor és mennyit kell pihenni. Ez mindannyiunk érdekét szolgálta, hiszen fontos volt, hogy a munkát kellő színvonalon végezzük. Bár embert próbáló időszak volt, nagyon mély békesség volt bennem, és ma is nagy hálával tölt el, hogy másoknak is tudtam adni, tudtam segíteni, tudtam terhet levenni, és közben nekem is elegendő erőm maradt.”



Arra a kérdésünkre, hogy hogyan lehet reménykedni a klímaválság miatti szorongás árnyékában, a szakember azt felelte: valóban úgy tűnik, mintha egyre gyorsabban rohannánk a szakadék felé, de a saját életében minden reménytelennek tűnő helyzetben azt tapasztalta, hogy ha nem saját erejére hagyatkozik, hanem Isten vezetésére, Ő mindig elképesztően kreatív utakat talál arra, hogy helyreállítsa azt, amit kell. „Isten segíthet saját perspektívánk fölé emelkedni és másként tekinteni a problémákra. Bár én nem látok megoldást a klímaválságra, de azt érzem, hogy bízni kell az Úrban és megtenni azt a keveset, ami rajtunk múlik, és ahol véget ér az emberi oldal, ott helyet hagyni az Isten munkájának. Ez azonban akkor valósulhat meg, ha a saját részünk elvégzésében is Isten vezet minket.”

Barna Bálint
Képek: Romet Róbert, Szonda János, Országos Vízügyi Főigazgatóság, KÖVIZIG, KÖTIVIZIG, Teremtés hete 2024