„Néha arra gondolok, hogy a szégyen a maga kínosságával és értelmetlenségével több kárt okozott a jóságra és boldogságra való törekvésünkben, mint bármely más rossz tulajdonságunk." C.S.Lewis
Segítsük a Nagykovácsi Református Missziói Egyházközség templomépítését!
Jelenleg 75%-os a templom készültségi állapota.
A Zsinat döntése értelmében az október utolsó vasárnapi perselypénzt a magyarországi református gyülekezetek a nagykovácsi református templom javára adják.
A gyülekezet 2007-ben önkormányzati segítséggel megfelelő nagyságú telekhez jutott, és elhelyezték az alapkövet. 2007-2009 között a templom az erőforrásokhoz képest folyamatosan épült, tető alatt van, szerkezetkész. Jelenleg 75%-os a templom készültségi állapota.
Szeretnék elkezdeni a villany- és vízszerelés, belső vakolat, fűtésszerelés, burkolás munkálatait. Ezt követhetik a belsőépítészeti munkák, szószék, úrasztala, padok, hivatali és gyermekmissziói helyiségek berendezése, orgona és harang beépítése.
Mindezek várható költsége az eddig beépített 85 mFt-on túl
további 38 mFt.
Mindezekhez kérjük a református gyülekezetek testvéri segítségét, amelyet előre is köszönünk!
A II. világháború után a sváb lakosság kitelepítése nyomán betelepülők építették a máig használt gyülekezeti házat, amelyet egy sváb lakóházból alakítottak ki.
A Pesthidegkúti Református Fiókegyházhoz tartozó közösséget a településen élő mintegy 120 református alapította. A régi parasztházból kialakított imaházat 1949. október 23-án szentelték fel. A szocializmus évei alatt a hívek lemorzsolódtak, a rendszerváltáskor csak néhányan jártak templomba.
Budapest agglomerációjának fejlődése, a második betelepülés indította el a közösség újjáéledését.
2004-ben kapott új lendületet a nagykovácsi egyházközség újraszervezése.
2005 májusában a Budapest Déli Református egyházmegye kimondta a Nagykovácsi Református Missziói Egyházközség megalakulását.
Varga Róbert lelkipásztor
2094 Nagykovácsi, Rákóczi u. 56.
Tel/Fax: 06 26 355 849
Mobil: 06 20 917 5888
Számlaszám:
Pilisvörösvár és vidéke Takarékszövetkezet Nagykovácsi Fiók
Számlaszám: 65700086 - 10129294
Kapcsolódó írás a reformatus.hu oldalán:
Isten elvégzi a maga munkáját - Országos gyűjtés a nagykovácsi templom építésére
Nagykovácsi Budapesttől hat kilométerre fekvő nagyközség. Református gyülekezet e 2007-ben templomalapkő letételével kívánta jelezni, hogy kész a megújulásra. Rövid megtorpanás után mára állnak a templom falai, a legfontosabb külső munkák gyakorlatilag befejeződtek, de a felszentelésig még sok munkára van szükség.
A Zsinat tavaly novemberi döntése értelmében az október utolsó vasárnapi perselypénzt országosan - a következő négy évben - egyházunk egy-egy épülő új templomának építésére kell gyűjteni. Az Elnökségi Tanács pedig úgy döntött, hogy idén az adományokat a magyarországi református gyülekezetek a nagykovácsi református templom javára adják. Ez a döntés azt erősíti, hogy az első alkalommal olyan gyülekezet kapja az országosan összegyűjtött perselyadományt, ahol az templomának befejezéséhez valóban nagy segítséget nyújt.