Leszólít az utcán egy hölgy. Érdeklődik a Ráday Házról, sokat jár el mellette, kíváncsi, hogyan alakították át. Az vagyok én is, belépek az új, Markusovszky téri bejáraton. A hallban a pasztell színű kanapékon néhányan munkamegbeszélést tartanak. A tér másik végén állványzat jelzi, hogy még zajlanak az építkezés utáni utolsó simítások. Az interjúra menet Bölcsföldi András, a Hittudományi Kar spirituálisa felkap egy dobozt a lift mellől, így lépünk be együtt az új irodájába. A mappával teli doboz is jelzi, ez még a beköltözés időszaka. A szoba ízlésesen bútorozott, világos, a munkálatok zaja hallatszik csak be. A lelkipásztor és a kollégium élete szorosan összefonódik.

– A mostani kollégium helyén kőfal állt az 1950-es évek végén, a késő estig kimaradó diákok azon át másztak vissza a kollégiumba – idézi fel édesapja történeteinek egyikét. Az ő nyomdokaiban járva kezdte meg teológiai tanulmányait 1986-ban. Új, modern, fürdőszobás, kétágyas, erkélyes szobába költözött be kollégistaként a IX. kerületi Ráday utcába. A Ráday kollégium akkori felszereltsége ritkaságnak számított a nyolcvanas években. A budapesti teológia spirituálisa beszél az emlékeiről, köztük a 2019-es tűzről, amely elpusztította a kollégiumot. – Noha nem égtek el teljesen a holmik a szobámban, a korom mindent tönkretett, használhatatlanná váltak a berendezési tárgyak. A diákok jó részének mindene odaveszett. A tűzvészt átélve még inkább hálás vagyok ezért a kényelmes, szép, modern épületért, amelynek a teológusok egyfajta házigazdái lesznek. A hallgatókkal a beköltözésekor elénekeltük a „Nagy hálát adjunk az Atya Istennek” kezdetű dicséretünket. Valóban végtelen hála van a szívünkben.

A spirituális szobájától nem messze kapott helyet a nóvumnak számító kápolna, a lelki elmélyülés helyszíne. Az úrasztala üszkös fadarabbal őrzi a tűzeset emlékét. A kereszt formájú ablak beragyogja a környéket az esti áhítat fényével. A spirituális a negyedik emeletre lelki-szellemi műhelyként tekint, ott kapott helyett a zeneszoba, a hallgatói önkormányzat (HÖK), a könyvtár és a kápolna is. Bölcsföldi András 19 éve szolgál a Hittudományi Karon. Egykori fő feladatának nemcsak a közösség, de a közösségi terek kialakítását is tartotta. Az új kollégiumban ezek adottak. Élettel, lélekkel, Isten közelségével szeretné megtölteni. A Ráday Ház több intézménynek is otthont ad: a Ráday Gyűjteménynek, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki hivatalának, a diákotthonnak és a Bibliamúzeumnak. – A Ráday Ház nem lehet csak különálló intézmények helyszíne, egy egységgé kell válnia. A félév igazi programja, hogy miképpen találunk majd egymásra – fejtegeti a lelkipásztor és hozzáteszi, a teológusok azokat a tereket fogják többet használni, amelyekhez valami miatt lelkileg is kötődnek. Korábban a Bibliás Könyvesboltban kávéztak szívesen a diákok, közben körbenéztek a Bibliamúzeum szomszédos kiállítótermében. Ma még nem tudni, mi lesz a fiatalok kedvenc találkozási helye.

Bibliamúzeum
Az épület kertjén átsétálva a Bibliamúzeum időszaki kiállításának előkészületeiben találjuk magunkat. Címét a kolossébeliekhez írt levélből kölcsönözték: Kapcsok és kötelékek által. A kiállítás a megváltozott emberi kapcsolatainkra reflektál. – Bárkit pillanatok alatt elérhetünk az interneten, telefonon keresztül, a virtuális tér azonban nem hasonlítható a személyes találkozáshoz – fejtegeti Timár Gabriella Ulla múzeumigazgató. A 20. században készült festmények, alkotások a múlt század viszonyait elevenítik fel, amikor két ember kapcsolata még a valós találkozást és együttlétet jelentette.

Ahogy a múzeum munkatársai mondják, az ember Istennel való kapcsolata is meggyengült, hiszen alig akarjuk észrevenni az Úr jelenlétét és szeretetét az életünkben. A tárlat az őskapcsolattal, Patkó Károly Ádám és Éva-festményével nyitja meg kapuit, kifejezve, hogy engedetlenségünk szakított el minket Istentől és egymástól. Az Isten-ember kapcsolatot bibliai történetekkel, jézusi példázatokkal mutatják be. Ennek záróképe Ferenczy Károly A tékozló fiú című műve. A példázat Isten megbocsátásáról és irántunk tanúsított nyitottságáról beszél. Bármilyen messze kerültünk is az Atyától, ő visszavár és visszafogad bennünket.

Az ember-ember viszony ábrázolását Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmesek találkozása című festménye nyitja. A magángyűjteményből válogatott kiállítás nem törekszik az emberi kapcsolatok teljességének ábrázolására, megjelennek benne azonban a társas, a szociális, a baráti kapcsolatok. Kiemelhető a művész és a modell, a magány, a család, és a társasházi élet, valamint Derkovits Gyula Mi ketten műalkotásával a házaspár viszonya.

Látogatásunkkor a kiállítóteremben még csak vázlatok függnek a falon, a művek többsége a raktárban áll becsomagolva. – Izgalmas kérdés: hogyan fognak ezek a képek egymással beszélgetni? Miképpen hatnak a szobrok, kisplasztikák egymásra? Megterveztük az űrutazást, nem tudjuk, milyen lesz a súlytalanság – réved el Horváth Gyula, a kiállítás tervezője. Majd úgy folytatja, a kapcsolódás azért is fontos kiindulópontja az időszaki tárlatnak, mivel a múzeum három évig zárva tartott. Maguk a munkatársak is szeretnék megélni a viszontlátás és találkozás örömét a megszokott látogatói körrel. – A járvány bezártsága alatt felértékelődtek a személyes találkozások. A képzőművészetben viszontlátni ennek fontosságát: megerősítés. Az időszaki kiállítással az emberin túl az isteni kapcsolatra világítunk rá – magyarázza Bán Boróka muzeológus. A munkatársakkal elidőzünk még Dési Huber István Titok című festménye előtt, de hogy hogyan mozgatta meg fantáziánkat, az maradjon homályban.

A Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatala
Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyző irodájába invitál. A folyosón még üresek a vitrinek. Elnézést kér, hogy nem tud megkínálni frissítővel, de még hátravan a beköltözés. Amint elkezdünk beszélgetni, első gondolatai a hála körül forognak. Az épület megújulása és átalakítása a Püspöki Hivatal szervezeti újragondolásával járt együtt. A belső terek megtervezése főként a korábbi egyházkerületi vezetőség munkájának köszönhető. Az elmúlt két évben a hivatal kényszerűen széttagoltan működött, a város több pontján. A többlakiságot nem volt egyszerű megélni a hétköznapokban. Jöttek-mentek a megbeszélések között az elöljárók és a munkatársak.

 – Megnyugtató érzés, hogy ismét otthonra találunk. A kollégák életében ehhez a megérkezéshez hosszú út vezetett. Mindenkit mélyen megérintett a tragédia – mondja el a főjegyző. Mielőtt elköltöztek, a leégett falak látványa fogadta a hivatal dolgozóit munkába jövet, majd az átköltözéssel átléptek a megszokottból az átmenetibe, most végre megérkeztek. – Meggyőződésem, azért vagyunk itt, hogy Isten dicsőségére, református egyházunk, a dunamelléki egyházkerület javára munkálkodjunk. Szeretnénk ezt hálás szívvel, örömmel, még elszántabban végezni.

Hittudományi Kar
Az épületben Kocsev Miklós, a Hittudományi Kar dékánja kísér tovább. Benézünk az egyes tanszékekre. Beköltözésre várnak. A Török Pál Kari Könyvtárban váltunk pár szót Szabó Erika könyvtárvezetővel, aki elárulja, a közeljövőben huszonnégy órás nyitvatartással fognak működni. A modern térben szívesen leülnénk a földre elmélyülni egy illatos könyvben, de maradt még látnivaló. A zeneteremben éppen óra kezdődik, nemsokára megszólal az orgona. A folyosó társalgó részében egy tanár várakozik a növendékeire. Zajlik az élet a Hittudomány Karon.
Kocsev Miklós kinyitja a dékáni hivatalt, és megismerjük a jelent, mialatt bizakodunk a reményteljes jövőben. – A költözés fékezhet, de akár lendületet is adhat, remélem, az utóbbi jellemez bennünket. Jó környezetbe és feltételek közé térünk vissza. Vannak, akiknek szokatlan még a modern épület, de a mi feladatunk, hogy belakjuk, otthonossá tegyük. Hiszem, hogy szép történetté kerekedik itt az életünk – magyarázza a dékán.

Diákotthon
Visszatér a kollégium régi hagyománya, a névtáblaverseny. A vetélkedés tárgya, hogy melyik szoba díszíti fel érdekesebben, szebben a szoba bejáratánál erre a célra elhelyezett parafatáblát – tudjuk meg Szabó Réka ötödéves hallgatótól, aki izgatottan várja a gyülekezeti lelkészséget, az előtte álló kihívásokat. Az elmúlt évek viszontagságát nehezen viselte.
– Önállóságra nevelt, azonban közösség híján magányosnak éreztem magam. Az elmúlt években a diákok több kollégiumban voltak elszállásolva, nem volt kötelező a bentlakás – mondja a hallgató. Szobájának falát saját rajzaival díszítette. Fontos számára, hogy élettere az önkifejezés eszköze legyen. Amellett, hogy teológushallgató, szépen rajzol és fest. – Új kezdet ez a kollégium számára, közösségépítés következik. Ennek csak egy évig lehetek részese. Ami másnak kezdet, az ötödéves teológusnak lezárás. Ambivalens érzéseket kelt ennek a tudatosítása.

Szilágyi Sámuelnek a beköltözés pillanata jelentette első élményét a Ráday Házban.
– A félkész épületet nem voltam hajlandó megnézni. Szerettem volna, ha egyszerre hat rám a Ráday Ház látványa. Talán én voltam az első kapunyitásra váró hallgató a csomagjaimmal – emlékszik vissza a teológus. Azt is hozzáteszi, két kedvenc helye az ágya és a konyha lesz. Szeret főzni, a tágas, jól felszerelt konyhában könnyű dolga lesz vacsorakészítésnél. Sámuel a szabályokra is kitér. A szigorú kollégiumi előírások miatt olyan a Ráday Ház, mint egy olasz bőrcipő. Gyönyörű, csak még kicsit szorítja a lábukat.

A Ráday Ház átadását háromnapos programsorozattal ünneplik szeptember 29. és október 1. között. Megnyitja kapuit a Bibliamúzeum, a Dunamelléki Egyházkerület megújult Püspöki Hivatala, a református teológia és az újjáépített kollégium. A Ráday-napok részletes programját itt érheti el.







 

Dóka Viktória
Képek: Bazánth Ivola, Hirling Bálint

A cikk eredetileg a Reformátusok Lapja 2022/39. számában jelent meg.