A református gyülekezeti missziói színei címmel tartottak emlékkonferenciát 2021. november 6-án a Rózsakerti Demjén István Református Gimnázium aulájában Nagy Péter volt komlói, budafoki lelkész, a Pécsi Református Kollégium, a THÉMA Egyesület, valamint a Rózsakerti Demjén István Általános Iskola és Református Gimnázium alapítójának emlékére. A program gerincét négy kerekasztal-beszélgetés és az azokat felvezető gondolatébresztők adták.



A konferenciának hármas célja volt. Egyrészt emlékezni Nagy Péterre, másrészt négy olyan témáról beszélgetni, amely számára fontos volt, harmadrészt, hogy ismét közösségben legyünk egymással egy olyan időszakban, amikor a járvány miatt megritkult a találkozások lehetősége – hangzott el Szász Lajos budafoki lelkész köszöntőjében. Portálunk két cikkben számol be a konferenciáról, elsőként a nagyvárosi és a szórványmisszióra fókuszálva.

Ami valóban fontos és maradandó
Marjovszky Tibor lelkipásztor, nyugalmazott teológiai professzor Máté evangéliuma 16. fejezetének 26. verse alapján tartott nyitó áhítatot: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?” A prédikátor felidézte, hogy negyvenkilenc éven át ismerte Nagy Pétert. „Az emlékezés kicsit önmagunk igazolása, mert akiről megemlékezünk, az nincs itt” – fogalmazott. Nagy Péter öröksége azonban valódi nyereséggé válhat számunkra.

De mit jelent az egész világot megnyerni? – adódik a felolvasott igeszakasz alapján a kérdés. „Egy régi mondás szerint az ember ökölbe szorított kézzel jön világra, és nyitott kézzel hal meg, mert semmije nincs” – mondta a lelkész. „Sokan úgy gondolják, hogy a keresztyénség a pénzről és az értékekről szól. Jó esetben az építkezéseink Isten dicsőségét hirdetik, rossz esetben emléktáblák útján csak azt, hogy kiknek a regnálása alatt épült az adott építmény. Mert csak azoknak a szerzése marad fenn, akik valóban gyarapítottak. Ami valóban fontos és maradandó, az a belső építkezés. Mert ilyen módon meg lehet nyerni a világot – nem magunknak, hanem Istennek. Ehhez azonban jobb keresztyéneknek kellene lennünk.”

Hozzátette: a „kárt vall” itt óvatos fordítás, mert eredetiben ez jogi kifejezés, amelynek jelentése a bírsághoz kapcsolódik. „Az egyház legnagyobb ellensége ez a fél mondat: Ez még belefér” – figyelmeztetett Marjovszky Tibor, emlékeztetve minket arra, hogy a bírság ott van utunk végén. „Mit adhat az ember válságul a lelkéért? Milyen óvadékot tudnánk letenni? Semmilyent. Isten viszont letette helyettünk, értünk. Így két út áll előttünk. Az egyik, hogy elfalazom magam a külvilágtól, és saját kis világomban igyekszem megnyerni magamnak mindazt, amit szeretnék. De a Biblia szerint az emlékezés mindig cselekvéssel jár, és ebből fakad a második út: az, amelyiken valójában járnunk kellene.”



Valóság a számok mögött
A nagyvárosi misszió témáját Lovas András lelkipásztor, egyházkerületi missziós referens vezette fel, aki – megfogalmazása szerint – „22+5 éven át” volt gazdagréti lelkipásztor. „Nagy kérdés volt számomra, hogy hogyan érjem el a lakótelepi embereket. Annak idején nem volt semmiféle adatbázis, amiből kiindulhattam volna. Szem előtt kellett tartanom, hogy nemcsak gyülekezeti lelkipásztor vagyok, de missziós lelkipásztor is. Kikerülhetetlen kérdés ilyenkor, hogy hogyan lépjük át a határokat, hogyan lesz a misszió termékeny.”

Városban a távolság nagyobb. Ami Nyíregyházán még működik, az Budapesten már nem. „Egyházunk Budapesten gyengén teljesít: egy vasárnap során körülbelül tízezer ember megy el templomba, nagyjából hatvan gyülekezetre elosztva. És ez a COVID-járvány előtti adat! Nem érzékeljük a valóságot, ami a számok mögött van, mert csak a saját gyülekezetünket látjuk. Nem emeljük fel tekintetünket a mezőkre, amelyek érettek az aratásra. Népszámlálási adatok alapján még majdnem egymillió névleges kötődésű ember van, aki megszólítható lehetne.” Hozzátette: ha városi missziót szeretnénk, akkor közösen kell gondolkodnunk.

A meglévő gyülekezetekről elmondta: általában nehezen ragadják meg a szekuláris kultúrát, amely nem csak kihívás, de lehetőség is. „El kell érnünk olyan társadalmi rétegeket és szubkultúrákat, amelyeket eddig nem értünk el. Ehhez elengedhetetlen a meglévő gyülekezetek missziói megújulása. Bár intézmények is lehetnek a misszió eszközei, de a gyülekezeti tagokra is építeni kell! Ez kihívás elé állítja a lelkipásztori szolgálatot. Az is nagy kérdés, hogy a megszólítás után milyen folyamatokon vezetjük végig a hitre térőket. Hogyan legyünk ma egyszerre hűségesek és relevánsak?” A másik út új gyülekezetek plántálása. „A családiasabb méretű és jellegű közösségek vonzóbbak lehetnek a misszió során. Számos új, de legföljebb 60-80 fős közösséget kellene plántálni, de ezzel párhuzamosan a nagyobb gyülekezeteknek is megmaradna a szerepe. E kettő nem rivalizálna, hanem támogató együttműködésben dolgoznának a nagyvárosi misszióért.”



Reflektálni a valóságra
A nagyvárosi gyülekezeti misszióról szóló kerekasztal-beszélgetést Szász Lajos vezette. Ennek során Veres Sándor, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka arról beszélt, hogy egyrészt fontos ismernünk azokat, akikhez szólni kívánunk, másrészt a misszióhoz elengedhetetlenek a kapcsolódás alkalmai. „Házon belül is erősödnünk kell, de ha nem jön létre találkozás, akkor nem tudok kihez szólni.” A harmadik fontos elem, hogy ha már elértük az embereket, akkor nekünk is velük kell tartanunk.

A lélekmentés szenvedélye hűlt ki, ez áll a nagyvárosi misszió útjában – vélte Molnár Sándor, Külső-Kelenföld lelkipásztora, aki nagyvárosi lelkészként azzal szembesült, hogy nagy hiátusaink vannak. „Egyre inkább számolnunk kell azzal a generációval, amelynek nincsenek előzetes sémái a vallásgyakorláshoz. Ezért ma már nem elég a hitébresztés, érthető sémarendszert is kell nekik kínálnunk. Ma az evangélium csak egy a sok vallás között a világban, ezzel is számolnunk kell.” Hozzátette: mindezek megvalósításához hiteles közösség kell. „A gyülekezeteknek akadálymentessé kell válnia. Ez identitásformálódást is hozhat, ami óriási dilemmákat jelent.”

Fekete Imre gazdagréti gondnok a gyors változások jelentette nehézségekre is felhívta a figyelmet. „Az emberek sokszor nem az ige lelkületét keresik, hanem a betűjét értelmezik. Tudásalapúvá vált az életünk. Sajnos nem az mozgat minket leginkább, hogy áldássá legyünk mások számára. Pedig a megszólítottnak éreznie és értenie kell, hogy szükség van rá. A nagy történetnek ugyanis mind részei vagyunk.” Szerinte a városi misszióhoz „kell egy csapat”, és kell egy ember – a legtöbb esetben a lelkész –, aki át tudja adni a tüzet a többieknek.

„Hiányzik az a szemlélet, amely folyamatosan nézi a valóságot, amiben élünk, és egyúttal folyamatosan reflektál arra, hogy ez a valóság hogyan viszonyul és hogyan köthető az evangélium örök igazságához” – mondta Lovas András. „Ha ez nincs meg, akkor vagy mindig a régi és megszokott keretek és formák között mozgunk, vagy folyton a legújabb módszereket hajszoljuk. Ez a konzervativizmus és a pragmatizmus két szélsősége. Ezek helyett kontextualizálás kellene.” Hozzátette: akkor fáradunk el a misszió során, ha az evangéliummal csak kifelé akarunk szólni, pedig meg is kellene élnünk.



A szórványlét az egyház szívdobbanása
„Isten azért hagy el sokszor, hogy annál inkább velünk legyen” – ezzel a Bonhoeffer-idézettel indította el Bereczky Ildikó lelkipásztor a szórványmisszióról szóló gondolatébresztőjét. „Szórványságról olyan helyek juthatnak legtöbbször eszünkbe, ahol szinte semmi sincsen. Eredetileg szétszórattatást jelentett, a szórvány ezért a lassú elfogyás helye. Ez a tragédia kísért minket több mint száz éve. Nálunk a falusi életforma kihalásával együtt fogytak el a református gyülekezetek. A szórványban végzett szolgálat sok lelkész számára száműzetéssel ér fel, amely során csak a szökés lehetőségére lehet várni. Embert próbáló lét ez” – foglalta össze a helyzetet.

„Mi az, ami mégis megtartja a szórványban a lelkészeket és a gyülekezeti tagokat? A klasszikusan református bibliaértelmezés. A Bibliában a diaszpóra Isten büntetése, de ígéret is kapcsolódik hozzá: aki szétszórta Izrael népét, az is fogja újra egybegyűjteni. A zsidóság fennmaradásának záloga Jóel próféta könyvének 3. fejezetének 1. verse szerint a vének múltat visszaálmodása és a fiatalok jövőről szóló látomása: »Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.« Minket is az tartott meg Baranyában, hogy egyrészt komolyan vettük a történetünket, másrészt hittünk a feltámadásban. A már és a még nem feszültségében kell megmaradnunk.”

Bereczky Ildikó szerint a szórványlét azonban áldás is, mert emlékeztet mulasztásunkra, bűneinkre, de egyúttal emlékeztet a küldetésünkre is. „A szórványlét az egyház szívdobbanása. Gyülekezet ott van, ahol Krisztus van. Krisztus mindig ugyanaz, de a múlt, jelen és jövő mindig más, ezért az az örök kérdés, hogy Krisztus hol van ebben.” A lelkipásztor arra emlékeztetett minket, hogy egy nagyobb folyamat részesei vagyunk, és nem zárhatjuk be magunkat, de nem mondhatjuk azt sem, hogy a „Sola Struktúra” lesz az új alapelvünk. Ennek a kettősségnek a feszültsége is elkísér minket.



Valódi segítség a szórványok számára
A Berecky Örs budakalászi lelkész által vezetett második kerekasztal-beszélgetés a hazai és a határon túli szórványság missziójának kérdéseit egyaránt körbejárta. Mikolai Ágnes lelkipásztor rövid délvidéki lelkészi helyettesítésének tapasztalatait osztotta meg, az erdélyi helyzetről pedig Kovács Tibor, Mezőpanit lelkipásztora és Adorjáni Béla mezőpaniti gondnok mesélt. „Az erdélyi szórványfalvak helyzete olyan, mint a tenger közepéről induló cunamira váró partszakasz. Nem szabad azonban csak ezt nézni! Istennek mindig vannak tervei, és ezt sokszor csak a hit kontextusában ragadhatjuk meg. E mögé a reményteljes jövő mögé kell nekünk beállni, ennek tudatában szolgálunk” – mondta Kovács Tibor.

Bereczky Örs korábban a baranyai szórványban szolgált feleségével együtt, ennek tanulságait osztotta meg. Kilenc falu tartozott hozzájuk, ez vasárnaponként legalább három istentiszteletet jelentett. „Van-e a falvaknak jövője? Sokakban él az az illúzió, hogy a faluromlás múló állapot, de majd az infrastruktúra fejlesztésével és állami beruházásokkal minden rendbe lesz téve. Csakhogy hiába az építkezés, ha nincs kinek továbbörökíteni az eredményét. Az egyháznak is feladata erre rávilágítani. A szórványban szolgáló lelkészeknek nemcsak pénzre van szükségük, hanem rájuk figyelésre, támogatásra és szolidaritásra is.”

„A templom nem akkor záródik be, ha az utolsó nénit is eltemettük, hanem amikor már nem látjuk a jövőt” – jelentette ki Bereczky Ildikó, aki társaival nagyjából húsz éven át dolgozott egy olyan baranyai modell kidolgozásán, amely más szórványok esetén is mintaadó lehet. Ehhez katasztert készített a 2001-es népszámlálási adatokból kiindulva, hogy friss képet kapjanak a helyzetről. A meglévő parókiális rendszer itt nem működött, ezért lett szükség új modellre. Ennek megvalósulása formálódik most a Baranyai Programtanács irányításával, amely során gyülekezetgondozó központok fogják majd össze a maradványokat. „Nem a státuszt kell finanszírozni, hanem a feladatot” – fogalmazta meg a lényeget a lelkipásztor. „A helyi érzéstelenítés helyett valódi segítség kell a szórványok számára. Ehhez egymást is kell támogatnunk a szolgálatban.”




Beszámolónk hamarosan folytatódni fog a második résszel, amelyben az egyház és közélet missziós kérdéseiről, valamint a református oktatás missziós lehetőségeiről szóló beszélgetéseket foglaljuk össze.


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás