Szabad vasárnap – 2023

Felajánlás

Bölcsföldi András református lelkész vagyok, a budapesti teológia spirituálisa.
A munkámból adódóan, amely igazodik az egyetemisták ritmusához, bizonyos idők nagyon zsúfoltak (szorgalmi idő), mások pedig szellősebbek (vizsgaidőszak, szünetek). 
Ezért a korábbiakhoz hasonlóan ebből az időszakból is felajánlok egy vasárnapot, amikor szívesen helyettesítek olyan lelkészt, aki éppen fáradt, régen tervezett dolgát/útját szeretné intézni vagy csak éppen kihagyni egy vasárnapot.

Ezért most felajánlom az október 22-i vasárnapot erre a célra.

Az ország bármely részébe elmegyek és bármennyi istentiszteletet vállalok azon a napon. Mindezt önként és örömmel semmit sem várva érte (útiköltséget sem), de egy kávét szívesen megiszom. Ha esetleg több jelentkező lenne, az első a befutó.
Email címem: bolcsfoldi.andras@gmail.com

Mindezt azért teszem, mert szeretem és elismerem azok munkáját, akik vasárnapról-vasárnapra szószékre állnak, nekem a munka mennyisége más módon adatik meg. 
Ezzel a lépéssel is szeretném a lelkészek közötti összetartozást erősíteni!