„Néha arra gondolok, hogy a szégyen a maga kínosságával és értelmetlenségével több kárt okozott a jóságra és boldogságra való törekvésünkben, mint bármely más rossz tulajdonságunk." C.S.Lewis
Szabadság, szeretem!
Ezzel a címmel hirdette meg idei őszi konferenciáját a Református Fiatalok Szövetsége. A november 4. és 6. közötti találkozó helyszíne ezúttal Miskolc. Hogy mit jelent az igazi szabadság, arról a REFISZ elnökét, Rácz Gábort kérdeztük.
Főként középiskolásokat, de egyetemistákat és fiatal felnőtteket is várnak a péntektől vasárnapig tartó találkozóra. A REFISZ őszi konferenciájának fő témája ezúttal a szabadság.
„A szabadság kérdése különösen is foglalkoztatja a fiatalokat. Meddig terjed a szülők hatásköre és mennyire kaphatnak szabad kezet ők a döntéseikben? Hogyan töltsék el szabadidejüket? Meddig terjed a szabadság a párkapcsolat és a szexualitás terén? Hogyan éljenek jól a hivatás- és pályaválasztás lehetőségével? Mennyire tarthatók be az iskolai, hitéleti vagy törvényi előírások? És vajon azok betartják-e a szabályokat, akik emberileg megszabták őket, és ha nem, miért?” – sorolja Rácz Gábor.
Az ifjúsági szervezet őszi találkozójának egyik szervezője szerint azért is érdemes több nézőpontból megvizsgálni a szabadság kérdését, mert az csak keretek közt lehet valóban szabadság, és ezért összetettebb kérdés. „Az igazi szabadság bizonyos keretek között létezik csak. Egyszerű példa erre a gravitáció. Ha nem lenne, nem létezne légkör. A növények szabadon növekednek, de a mag csírázásában a gravitáció ugyancsak nagy szerepet kap. Akárcsak az élővilág, a lelkiéletünk, a döntéseink és az egész életünk is keretek között megélhető. A keresztyén embernek a Jézus váltságában és szabadításában való hit ad keretet, mások számára pedig másfajta hit. Például az, hogy pénzzel a megelégedettséget, a jó életet megteremtheti magának valaki” – magyarázza Rácz Gábor.
„A szabadságot gyakran összekeverjük a káosszal, pedig keretek nélkül nem létezik szabadság, csak destruktív káosz. Olyan világban élünk, amelyben látszólag egyre több mindent szabad, de ez nem feltétlenül igaz, hiszen amiben tényleg szabad kezet kapunk, azzal gyakran nem tudunk jól élni: elpazaroljuk, vagy visszaélünk a szabadságunkkal. Jézus Krisztus szeretete és szabadítása viszont újraformálja a kereteinket. A rend és a harmónia szabadságában igazi boldogság, felszabadulás és élet bontakozhat” – tette hozzá.
Mivel elsősorban az egyházhoz közeli fiatalok között folytat missziót a REFISZ, a hit elmélyítésére is hangsúlyt fektet, de azt is csak bizonyos keretek között. „Fontosnak tartom, hogy ne állítsuk szembe a vallásosságot és a hitet. Mindannyiunknak megvan a saját vallása – hitvallása, és az jó esetben Jézus megváltásáról és a vele való személyes kapcsolatról szól. Akár szorgosan járunk gyülekezetbe, akár kevésbé, akár erős a hitünk, akár nem, mindenképpen van még mit tanulnunk. A REFISZ-ben olyan teret szeretnénk létrehozni, amelyben mélyülhet a fiatalok kapcsolata Jézussal.”
A református ifjúsági szervezet fő célja, hogy a konfirmált fiatalokat segítse a gyülekezeti integrálódásban – árulta el az elnök. „Missziónak tekintjük, hogy ne kikonfirmáljanak a fiatalok az egyházból, hanem beépüljenek, megerősödjenek a Jézus Krisztushoz és a gyülekezethez tartozásban. Ezért fektetünk hangsúlyt az evangelizációra, hiszen időnként a fiatalok számára talán nem világos, hogy a templomba járás még nem jelent feltétlenül egyet a Jézushoz való tartozással. Emellett egy gyülekezetben úgy elköteleződni, hogy Jézus Krisztus mellett nem köteleződtünk el, sosem tud olyan mélyreható változásokat hozni, mintha valaki úgy jár gyülekezetbe, hogy elsősorban Jézus mellett köteleződött el. Az evangéliumot a fiatalok számára is megragadható módon hirdetjük, úgy, ahogy talán arra egy-egy gyülekezeti közösségben kevésbé van lehetőség. Az üzenet ugyanaz, de a megformálás módja lehet más és más. Ahogy Pál zsidónak zsidóvá, görögnek göröggé lett, nekünk is felelősségünk, hogy mindenkinek a saját nyelvén, kulturális beágyazottságát figyelembe véve hirdessük az evangéliumot.”
Ezt teszik Miskolcon is, ahol beszélgetésekkel, imaközösséggel, kreatív és közösségi programokkal várják a fiatalokat. A háromnapos találkozó fő témáját Lovas András lelkipásztor segítségével dolgozzák fel, aki a teremtettségben és a Jézus Krisztusban megvalósuló szabadságról is beszél majd előadásaiban. A részletes program és a jelentkezési lap itt érhető el.