Erdély szívében, Magyarózdon egy régi kastélyban és a hozzá tartozó magtárban alakítottak ki terápiás otthont szenvedélybetegek számára. A szolgálatot támogató Bonus Pastor Alapítvány hétvégén a Gazdagréti Református Gyülekezetben mutatkozott be.

A romániai lakosság 15 %-a szenved valamilyen függőségben az alapítvány 2003-as felmérése szerint. Ha ehhez hozzáadjuk a családtagokat is, a lakosság egyharmadát érinthetik az alkohol, a drog és a szerencsejáték okozta gondok. Mivel Románia-szerte alig lelhető fel megfelelő rehabilitációs központ, az alapítvány úttörő vállalkozásba kezdett, amikor 2005-ben megnyitotta terápiás otthonát.

„Remélem, Uram, nem ide küldesz..."

Volt idő, amikor a Református Mentő Misszió lelkésze, Horváth Levente nemcsak az alkoholistákért imádkozott, hanem azt a reményét is kifejezte, hogy Isten nehogy őt hívja el közéjük szolgálni. Egy évtizeddel később azonban az erdélyi egyházkerület püspöke, Csiha Kálmán megbízta a kallódómentő misszió létrehozásával. A Református Mentő Misszió támogatására pedig 1996-ban jött létre a Bonus Pastor (magyarul: Jó Pásztor) Alapítvány.

A lelkész és felesége, Mária úgy vágtak bele a szolgálatba, hogy kezdetben nem érezték képesnek magukat a feladatra. Mint mondják, abban a helyzetben különösképpen megtapasztalták Isten kegyelmét. Szerintük ahhoz, hogy Isten munkálkodjon, nincs szükség az ember nagy hozzáértésére, ám úgy vélik, a tudatlanságára sem - ezért időközben minden szakmai képzést, ami Romániában hozzáférhető, elvégeztek az otthon munkatársai.

A házaspár ma már mosolyogva emlékezik vissza a kezdeti bakikra. Egyszer az egyik alkoholbetegükre rábízták az alapítvány buszát, mondván, majd ő megjavítja - mire kis híján eladta a kliens a járművet.

Szabadulás a kegyelem erejével

- A szenvedélybeteg az az ember, aki már nem tudja az akaraterejével magát kontroll alatt tartani - magyarázza a lelkész. - Többre van szüksége: kegyelemre. - Mikor a függőségtől szenvedők belátják, hogy semmijük sincs, és nincsen kiút, akkor ismerhetik fel: éppen rájuk vonatkozik, hogy van kegyelem - teszi hozzá felesége.

A házaspár szerint a fogadkozások ellenére a függőségben szenvedőknek nem könnyű leszokniuk. A szenvedélybetegek az örömhírbe kapaszkodhatnak, hiszen elmondják nekik: Isten megkönyörül rajtuk. Ez sokaknak erőt adott, akik hasztalan próbáltak megváltozni akaraterejükből.

- Ami szinte mindenkit megérint, az az, ahogy a bent lévő lakók és a munkatársak az otthonba érkezőt fogadják - meséli Horváth Mária. - Senki nem koppint az orrára, hogy ejnyebejnye, kicsit sokat ittál, játszottál, drogoztál... Ehelyett befogadást és szeretetet tapasztal.

Később sem akarják a bentlakókat meggyőzni hit dolgában, viszont a terápiás keretbe van ágyazva az evangélium és az Istennel való kapcsolat felkínálása. - Van, aki él a lehetőséggel, és elkezdi keresni az Istennel való kapcsolatot, más azt mondja, hogy nem tud ebben elmélyedni. Van, aki úgy jön be, hogy kijelenti, ő ateista - meséli Mária. - Mindannyian érzik azonban, hogy nem vallásossággal találkoznak itt, hanem személyes kapcsolattal az élő Istennel.

Új élet kilenc hónap alatt

A magyarózdi terápiás otthonban a kanadai Portage modellt használják a férfi szenvedélybetegek gyógyítására, ahogy Ráckeresztúron és Zsibriken is. Ez a világon a leghatékonyabb módja a rehabilitációnak - a sikerességi ráta Erdélyben is magas. - A terápiás program hat fázisból áll, alapja a tanulás - mondja el Horváth Mária, aki maga is szociális munkás, lelkigondozó. - A cél az, hogy a bent lakókban pozitív személyiség épüljön fel, hatékony viselkedésmintát sajátítsanak el, valamint új értékrendjük alakuljon ki. A bentlakás a leghatásosabb módja a felépülésnek, hiszen a tapasztalatok azt igazolják, hogy aki tovább marad, utána is nagyobb eséllyel marad absztinens.

Jelenleg kilencen vannak bent az otthonban, velük mentorok foglalkoznak. Az első, orientációs héten az új lakó megismerkedik a programmal. - A kulcsszó itt a befogadás - hangsúlyozza Horváth Mária. -  Aztán következik egy hónap próbaidő, amikor a kliens ismerkedik a terápiás eszközökkel; megérkezik.  Ezután jön az újtag-fázis, a bentlakó felelősséget kap, és elkezd dolgozni. Felméri, hol tartanak a kapcsolatai, és hogy kik azok a családtagok, akik esetleg támogathatnák.

Az önismeret is nélkülözhetetlen a gyógyulásban. A szenvedélybetegség elszenvedője ugyanis gyakran gátlásos-szorongó személyiség. - Azt mondta egyszer az egyik mentoroltam: tudom, hogy milyen voltam évekkel ezelőtt és azt is, hogy mivé lettem, mielőtt bejöttem ide, de hogy egyáltalán ki vagyok én, milyen vagyok az alkohol nélkül, azt nem tudom - meséli a lelkigondozó.

A kliens folyamatosan dolgozik saját személyiségén, miközben az újabb fázisban kifelé is fordul, elkezdi újraépíteni a kapcsolatait - már amelyiket lehet. - Azáltal is gyógyul, hogy átadja az általa megtapasztaltakat az új lakóknak - véli Horváth Mária. - Egyre nagyobb a felelőssége, és aki végig kitart, az utolsó fázisban majdnem munkatársi szerepet kap.

A terápián egyszerre vesznek részt drogfüggők, alkoholisták és játékszenvedéllyel küzdők. Akár szervi, akár idegrendszeri károsodás érte a betegeket, a bekövetkező személyiségtorzulás ugyanaz. -  Ugyanúgy hazudik, csúsztat, tagad, védekezik, játszmázik egy játékos, mint egy anyagos - állítja a lelkigondozó.

A lakók a szakmai segítségnyújtás mellett lelki feltöltődésben is részesülhetnek, hiszen minden este áhítaton vesznek részt, valamint hetente egyszer bibliaórán és vasárnapi istentiszteleten.

Munka, de nem munkamánia

A terápiás otthonban már hajnalban megkezdődik a kemény munka azok számára, akik azon a héten a tehénfarmon szolgálatosok. A többiek délelőttönként három-négy órát dolgoznak. Ezen kívül ők mosnak, főznek, takarítanak, így a házimunkába is beletanulnak, ha addig nem voltak járatosak benne. - Tudom, hogy vannak olyan rehabok, ahol reggeltől estig dolgoznak, csakhogy én nem hiszek ebben. Az embernek saját magán legalább annyit kell dolgoznia, mint amit kifelé megtesz - véli Horváth Levente. - Van, akinek a munka is menekülés, amellyel sikeresen el tudja terelni önmagáról a gondolatait. Így viszont nem tud önmagán dolgozni, nem tudja a változás folyamatát teljesen megélni. Nálunk az egyéni terápia, a csoportos foglalkozás és a szemináriumok töltik be a délutánt. Ezek készség- és személyiségfejlesztő, önismereti és konfliktuskezelő szemináriumok. Sokaknak második természetévé vált a játszmázás, ezért azt tudatosan le kell építeni. Ebben sokat segít egy csoport tükrözése. Visszajelzéseket adnak egymásnak: ma engedtél az indulatodnak, füllentettél - nem jól állsz hozzá, ez végzetes lehet, a visszaesésedet készíti meg.

- Akik végigmennek a hosszú távú terápiás programon, azoknak a nyolcvan százaléka helyre tudja alakítani az életét. Akik hat hónapig vesznek részt a terápián, negyven-ötven százalékban maradnak absztinensek, a három hónapnál kevesebb ideig bent tartózkodók pedig tíz-tizenöt százalékban tudják önmegtartóztató életmódjukat fenntartani - számol be Horváth Mária a program eredményességéről.

Lehetőség van egy rövidebb, tizenkét napos intenzív terápián is részt venni, akár felnőtt hozzátartozóval együtt. Férfiaknak és nőknek is indítanak ilyen csoportos terápiát évi 3-5 alkalommal, melyből kettőt román nyelven tartanak.

Élet az otthon falain kívül

A Misszióban nagy hangsúlyt fektetnek az utógondozásra is. Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Székelyudvarhelyen tanácsadással, lelkigondozással, szükség esetén családlátogatással segítik a munkatársak a szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat. Működnek emellett helyi támogató csoportok a kisvárosokban is. Ezeket főleg szabadult szenvedélybetegek vezetik. A csoporttagok hetente találkoznak, igét tanulmányoznak, megosztják egymással, hogy vannak. A missziós lelkész szerint egy szakember önmagában kevesebbel ér fel, mint egy csoport.

Nyaranta a legalább fél éve absztinensek és családtagjaik számára közös táborozást szerveznek valamelyik festői szépségű, erdélyi, keresztyén táborhelyen. Ilyenkor lehetőség nyílik beszélgetni az aktuális problémákról, a családi élet kihívásairól. A hétvégi konferenciákon évi három alkalommal 100-150 ember találkozik. Ők előadásokat hallgathatnak meg, csoportbeszélgetéseken, egyéni tanácsadáson és istentiszteleten vesznek részt.

A függőség árnya nemcsak a felnőtt társadalmat legyintheti meg. A Misszióban foglalkoznak megelőzéssel is. Gyermek- és tinitáborokat szerveznek azoknak a fiataloknak, akiknek egyik vagy mindkét szülője szenvedélybeteg. Céljuk nem a puszta ismeretátadás, hanem az, hogy alternatívát nyújtsanak a sérült gyerekeknek: élhetnek máshogy, mint a szüleik. Próbálnak alkalmat adni rá, hogy a fiatalok elmondhassák, min mennek keresztül. Persze, főleg a közösségi programokon van a hangsúly, hiszen a gyerekek nem szívesen beszélnek élményeikről, kerülik az érzékeny témát.

Bűntudattal küzdő családtagok

Egy huszonegy éves lány történetét meséli el Horváth Mária. Az egyetemista minden felelősséget átvett alkoholista szüleitől, egy-két órára sem tudott kikapcsolódni. Végül úgy lépett ki ebből a szerepből, hogy elment külföldre dolgozni.

A szenvedélybeteg mellett szükségszerűen kialakul a társfüggőség. Már a kicsi gyerekeknek is bűntudata van egy alkoholista szülő mellett. - Nincs izolált történet, az egész család történetévé lesz egy szenvedélybeteg jelenléte otthon - véli a lelkigondozó. - A hozzátartozóknak szintén szükségük lenne terápiára. Nem mindenki nyitott azonban erre, pedig a társnak is része van abban, hogy valamilyen módon fennmarad a függőség. A családtagoknak ajánljuk a hozzátartozói csoportokat, valamint az utógondozói táborokban és a konferenciákon folyó csoportos munkát. Ennek köszönhetően ők is önmagukra látnak, akár csak a szenvedélybetegek.

A legnagyobb ajándék egy férfi számára

Attila, az otthon egykori lakója önmagát Lázárhoz hasonlítja. -  Kaptam egy teljesen új életet. Mi ez, ha nem csoda? - teszi fel a költői kérdést.

A középkorú férfi szerint elengedhetetlenül szükséges a szabadultak és szabadulni vágyók közötti párbeszéd, amelyek többek között az utógondozói konferenciákon alakulnak ki. - Mindez arra irányítja a figyelmet, hogy nem lehet megállni, folyamatosan kell dolgozni - mondja. - Nagyon nagy szerencsém van a feleségemmel és a gyerekeimmel is immár, hogy felismertük a fontosságát a közös munkának. A feleségem is kodependens csoportba jár hetente egyszer. Azt hiszem, a legnagyobb ajándék, amit kaphattam, a felelősségvállalás képessége, mert régen nekem „nagyon jó" volt: semmi felelősség nincs, ott az asszony, elrendezi ő. Most egy kicsit nehezebb, de sokkal jobb, közösen, együtt.

- Ha helyrejön valaki, az csoda, nem a mi érdemünk. Egy felépülő élet sérülékeny. Gyakran van megcsúszás, visszaesés. El sem tudjuk képzelni, hogy időnként mekkora küzdelmet vív a szenvedélybeteg, hogy talpon maradjon - fogalmaz Horváth Mária. - Mi itt eszközöket és kereteket adhatunk neki a harchoz.

Jakus Ágnes

Munkatárs kerestetik

Ahogy a betegek is közösségben állnak helyre, úgy az alapítvány munkája sem létezhetne ima- és pénzbeli támogatás nélkül. Szívesen fogadnak önkénteseket is, akik a felújítási munkálatokban és táborok lebonyolításában segíthetnek. Idén augusztus 8-14. között magyarországi önkénteseknek szervez a Magyarországon bejegyzett Bonus Pastor Magyarország Közhasznú Alapítvány (http://www.bonuspastor.hu) önkéntestábort Magyarózdra. Az ősz beálltáig rajtuk kívül egy német, egy holland, egy brit és egy amerikai önkéntes csapatot is várnak.

Az otthonba keresnek állandó munkatársat is. Jelenleg szociális munkás és pszichológus végzettségű szakemberek dolgoznak Magyarózdon. Mindannyian újjászületett, hívő emberek. Olyan munkatársat keresnek maguk mellé, aki maga is hívő, jól beszél románul, és lenne érzéke ehhez a szolgálathoz - még ha a képesítése hiányzik is. Az otthonban ugyanis szeretnének kilenc hónapos román nyelvű csoportot is indítani, valamint gondolkodnak azon, hogy a közeljövőben az egyre növekvő droghasználat miatt függővé váló tizenévesek számára is terápiás programot dolgoznának ki.

További részleteket az alapítvány tevékenységéről itt olvashat.