A Kárpát-medencei református egyházak 2004-ben létrejött tanácskozó és javaslattevő testülete, a Generális Konvent 2022. május 20-án, gyulafehérvári plenáris ülésén vitairatot fogadott el a Kárpát-medencei magyar református missziói stratégiáról. Az egyházmegyéket pedig arra bíztatta, hogy a következő időszakban vitassák meg azt, és tegyék meg építő javaslataikat, hogy 2023-ban már a közös zsinat elé terjeszthessék a kész dokumentumot. A dokumentum az azóta beérkezett javaslatok alapján átdolgozásra került, és a Vitairat a Kárpát-medencei Magyar Református Nemzetstratégiáról címet kapta.

„A stratégiával foglalkozó munkacsoport a magyarországi és határon túli egyháztestek életét vizsgálva arra jutott, hogy a belső szellemi és lelki védelmi vonalak megerősítésére van a leginkább szükség. Ez azt jelenti, hogy belül kell megerősödnünk, hiszen csak hitbeli megújulással tudunk hitelesen és szeretetteljesen szolgálni a világ felé. Gyakran arra koncentrálunk, hogy mit tudunk adni a társadalomnak, a nemzetnek, a világnak, de elfeledkezünk arról, hogy mi is az a közös alap, amelyből a szolgálat indul. A Kárpát-medencei missziói- vagy inkább nemzetstratégia vitára bocsátását meghatározó lépésnek tartom, mert ez is olyan, egyházon belüli diskurzus elősegítője lehet, amely közelebb visz bennünket nemcsak egymáshoz, hanem Isten akaratához is” – nyilatkozta a Reformátusok Lapjának június 5-én Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke.

A vitairat felvetéseinek nyilvánosság előtti átbeszélése a Reformátusok Szárszói Konferenciáján kezdődött meg augusztus 11. és 14. között. A konferencia programja a stratégia vitairatának témái alapján épült fel, ezeket fejtették ki az előadások, kerekasztal-beszélgetések, és ezeket dolgozták fel azok a kiscsoportos beszélgetések is, amelyek lehetőséget adtak arra, hogy egyúttal a rendezvényen elhangzottakra is reflektáljanak. A rendezvényről készült összefoglalónkat ide kattintva olvashatják el. Az alábbiakban az egyik kiscsoportos témafeldolgozás összefoglalóját ismertetjük.

„Tételmondat: Meg kell erősíteni egyházunk, a keresztyén hit belső lelki-szellemi védvonalait, hogy így mutassuk fel Krisztust a ránk bízottaknak, a Kárpát-medencében élőknek, s így hívjuk meg őket arra az életre, mely Krisztusban teljesedhet ki.”
(Vitairat a Kárpát-medencei Magyar Református Nemzetstratégiáról)

Gyülekezetkép
A szárszói kiscsoportos beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a stratégiaalkotás kötelességünk, hiszen ez minden szervezeti kultúrában meghatározó. Jó, ha a szervezet olyan látással, értékekkel, jövőképpel rendelkezik, amely jól ismert és követhető mindenki számára, aki része az adott szervezetnek. A tartalmi szempont viszont legalább annyira fontos: a kép, a metafora ahogy az egyházra gondolunk, nagyban meghatározza a stratégiánkat. Az egyház kapcsán azt tapasztalni, hogy gyakran a „vár” kép a meghatározó: az a hely, ahová menekülünk, ahová hívjuk befelé mindazokat, akik a világban félnek, egyedül vannak vagy megcsömörlöttek. Ez a defenzív kép azonban nem a legjobb formája az evangélium átadásának. A beszélgetésen résztvevők ehelyett a „forrás” metaforáját ajánlanák: Isten „fentről lefelé” irányuló módon megáld minket, kiárasztja ránk az áldását, mi pedig „belülről kifelé” a világ számára áldás leszünk. Ez a kép is éles határokat jelöl ki, tehát van, ami megkülönböztet minket, de a munkánk, a jelenlétünk, miközben Istenből táplálkozik, kifelé fordul, kifelé irányul – fejtették ki.

A traumák gyógyulása
Felvetődött a beszélgetés során, hogy olykor be nem gyógyult sebek miatt védekezünk ott is, ahol éppen nincs támadás, így nem marad erőnk és figyelmünk éberségre ott, ahol viszont helyt kellene állni és valóban ki kellene állni az igazságért – hiszen fontos a hitvalló bizonyságtétel. A traumák gyógyulása tehát kulcsfontosságú: egyházként, közösségként Istenünket hívjuk, hogy Ő gyógyítsa a sebeket, a történelmi traumákat, akár sok éves, évtizedes lelki sérüléseket, veszteségeinket.

Ki a sztratégosz?
A „csata” kimenetele szempontjából a legfontosabb, hogy ki a hadvezér, a „sztratégosz”. Az anyaszentegyház feje Krisztus, így ebben a mostani helyzetben is csak Ő lehet a legfőbb vezető. Meg kell értenünk, hogy Ő hogyan tekint ránk ebben a helyzetben, Neki mi a terve velünk, hogyan vezet, mire akarja, hogy koncentráljunk. Az Ő terveit kell megértenünk, az Ő munkájába kell beleállnunk. Nem a mi történetünkhöz hívjuk segítségül, hanem az Ő történetébe von be bennünket. A startégiánk tehát akkor lesz maradandó és akkor fogja az életet szolgálni, ha Krisztus uralma és vezetése alatt születik.

Az Úri imádság
A beszélgetőtársak szerint az egyik legfontosabb stratégia, ami előttünk áll, az Úri imádság, mert az Atyára nézve, Tőle segítséget kérve sarkall a cselekvésre. Összekapcsolja az istenkapcsolatot az abból fakadó cselekedetekkel (pl. „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”). A stratégiaalkotás folyamatában imádsággal kell lennünk és az előbbi pont (Krisztus a fej) úgy tud életté lenni közöttünk, ha folyamatosan imádságban vagyunk Isten vezetéséért.

„Keresztyén felelősségünk lényege, hogy ahol élünk, Kárpát-medencei református egyházi közösségeinkben, megnyilvánulásainkkal és cselekedeteinkkel határozott és hiteles tanúságot tegyünk alkalmas és alkalmatlan időkben Teremtőnkről, Megváltónkról és Vigasztalónkról.”
(Vitairat a Kárpát-medencei Magyar Református Nemzetstratégiáról)

Útkészítés
Az egyház feladata az útkészítő szolgálat, ezért be kell állnunk ebbe a nehéz és hosszú távú feladatba – vallják a beszélgetőtársak. Útkészítőkké kell válnunk, hogy ezáltal az emberek rátalálhassanak az Istennel való kapcsolatra, a Krisztussal való közösségre. Ennek során kihívás, hogy sokfelől érkeznek az emberek, nem mindenki így képzeli el az Istenhez vezető utat, de ettől nem kell megijedni. Istenünk bízta ránk ezt a feladatot, amiben hűségesnek kell lennünk. A stratégiánk tehát akkor lesz életképes, ha az útkészítő szolgálatunkat szolgálja.

Hitvallás és tettek
A stratégiához kapcsolódóan szükség van a mai világ kihívásaira megfogalmazott hitvallásokra – értettek egyet a résztvevők. Szerintük a közérthető, biblikus igazságok mentén megfogalmazott hitvallások azok, amelyek által Isten igazságát kimondhatjuk és képviselhetjük. Ebből fakadó tettekre, hiteles cselekvésre is szükség van: így a hit és abból fakadó hiteles cselekedetek egysége adhatja meg, hogy só és világosság legyünk a világ számára. A hitelesség azonban egyéni keresztyén életünkben, közösségi szinten és az egész anyaszentegyház életében is meg kell jelenjen.

Nem vagyunk jobbak a környezetünknél
Az identitásképzés fontos része a külvilágtól való megkülönböztethetőség, de a „Mi reformátusok” megnevezés nem jelenti, hogy bármiben jobbak vagy különbek lennénk a környezetünknél. Bűnbánattal kell Isten elé állnunk újra és újra megvallva azt, hogy mi magunk is a kultúránk gyermekeiként ugyanúgy érintettek vagyunk korunk kulturális bűneiben, bálványaiban, mint bárki más. A különbség, hogy kegyelmet talált bűnös emberek vagyunk. A megszenteltek közössége, a „kihívottak közössége” (eklészia) azon emberek gyülekezete, akiket kiszabadított, kihívott a bűnből a mi Urunk. Nem vagyunk bűntelenek, tökéletesek, sőt, erre a szabadításra és hívásra újra és újra szükségünk van. Akkor leszünk áldássá a világban, ha saját töredékességünket, tökéletlenségünket fel merjük vállalni. Az erő demonstrálása Isten népében nem a maga erejére mutat, hanem Jézus Krisztus teljhatalmára. Neki van hatalma megszabadítani minden bűnből és nyomorúságból és Ő tartja meg az Ő népét az Ő akarata szerint.

A fenti összefoglaló csupán az egyik szárszói kiscsoportos beszélgetés felvetéseit veszi számba. Oldalunkon a minél szélesebb diskurzus elősegítése érdekében tettük közzé.


Kapcsolódó írásunk:

Mi, reformátusok
Önképünkről, istenismeretről, magyarságunk és reformátusságunk összefüggéseiről, közösségeinkről, nemzetstratégiáról és mindezek kapcsolódási pontjairól szólt a Reformátusok Szárszói Konferenciája. Összefoglalónk.
https://www.parokia.hu/mi-reformatusok/