Koós Ferenc munkálkodásai

1858 aug. 6-án Koós Ferenc bukaresti lelkész Bukarest, Plojest, Mizil, Buzó, Rimnik Szerát útvonalon át Foksányba érkezett. Onnan Szászkútra és Bákóba ment és meglátogatott néhány csángó községet, mint: Klézse, Forrófalva, Nagypatak és Barátfalva. A csángó papokkal és a csángók állapotával ismerkedett. Egyedül Petrás János klézsei pap személyében talált meleg szívű magyar misszionáriusra. Klézsében a nők csak magyarul beszéltek, a templomban magyarul énekeltek, a sírfákon magyar volt a felirat.
Sajnálatos tény az, hogy pl. a nagypataki kat. magyar kántor, akinél K.F. egy éjszakát is eltöltött, saját bevallása szerint nem tartott már 24 esztendeje iskolát, papja pedig, aki lengyel származású volt soha nem szorgalmazta a gyermekek tanítását.
Bákóból Jászvásárra, onnan meg Galacra és Gyurgyevóba ment K.F., aki szept. 5-re ért vissza Bukarestbe.
Körutazásáról két jelentést írt (szept. 6-án előleges és okt. 6-án részleges), amiket elküldött Révész Imrének. A jelentéseket dr. Ballagi Mór, a "Protestáns egyházi és iskolai lapok" szerkesztője megjelentette. A publikálás eredményeképpen sok vallásos tartalmú magyar könyvet, továbbá regényeket kapott a "moldva-oláhországi" magyarok részére, amiket szétküldözgetett. A foksányi magyarok felekezeti különbség nélkül összeállottak és magyar olvasó-egyeletet alapítottak.
1858 őszén Márk Mózes szászkúti lelkész arról értesítette, hogy házát felgyújtották és mindene porig égett. Ezt Révész Imrével tudatva, szép levelet írt a „Protestáns Lapok"-ba, amelynek következtében szinte minden hónapban kapott Márk Mózes számára Révész által 2-3, sőt több aranyat, amit postázott a foksányi osztrák posta útján a nélkülöző lelkésznek.
A misszió érdekében 1859 december 21-én írt egy újabb tudósítást, amely a "Protestáns egyházi és iskolai lapok" 1860. évi 3. számában látott napvilágot.
Az általa szerkesztett "Bukuresti Közlöny" 1859. szept. 1-i számában nagyenyedi Mester Ede Kalaráson lakó gyógyszerész cikkében egy ref. misszionáriusnak Romániába küldését indítványozta. Pártfogásra hívta fel a ref. egyházkerületeket, évenkenti segélyezést kért, őmaga évi 20 forintot ajánlott fel a nemes célra. Ezen ügy felkarolását K.F. is hathatósan ajánlotta, s indítványozta, hogy az eljövendő missziós lp. Plojesten lakjék. Erre dr. Ballagi Mór úgy nyilatkozott, hogy nekik is óhajuk (Révész Imrével) egy misszionárius kiküldése. 1860. nov. 11-én pedig dr. Ballagi lelkesítő vezércikket írt "Moldva és Oláhországi misszió" címmel. Ezen vezércikk írására alkalmat nyújtott Czelder Márton losonczi segédpapnak 1860 okt. 29-én írt nyilatkozata, amelyben előadja, hogy ő kész Moldva-Oláhországba menni.
1860. nov. 20-án Czelder Mártonhoz intéz levelet, amelyben sietteti jövetelét és hasznos tudnivalókat közöl.

Czelder Márton munkássága

1861 január közepén megérkezett Bukarestbe, K.F. örömmel köszöntötte és szívélyes vendéglátását élvezte 24-ig. 26-án este Pitestre érkeztek Kovács Zsigmond gondnokhoz. Március közepétől április elejéig Plojesten munkálkodott, majd 6-án Buzóban, 8-án R. Szeráton prédikált. 18-an már Galacról írja le R. Szeráton és Foksányban tartott istentiszteleteit. 1861. okt. 18-án keltezett XVII-ik missziói levelében ezt írja Foksányból: "Dicséretes a bukurestiek áldozatkészsége..." Koós Ferenc emlékiratában leírja, hogy 72 aranyat gyűjtött, de elhallgatta. Egyébként K.F. gyakran rámutat C.M. hibáira, tévedéseire, nem alaptalanul.
1861. okt. 20 és 28-án írta Tamásfalváról XVIII., XIX. és XX-ik missziói levelét. Leírja, hogy Szászkúton a templomot használható állapotba hozta és felszentelte. Elismeri, hogy K.F. is többször küldött pénzt az öreg Márk Mózesnek. Szászkútról Bákón át Galacra utazott s panaszolja, hogy ott az osztrák konzulok nehezen engedték meg azt, hogy az evang. német templomban prédikáljon, attól tartván, hogy politikai beszédet mond. Galac volt akkor az olaszországi magyar légióhoz siető magyar ifjak egyik megállási pontja. Ezekután más romániai városokban (Szörénytorony, Krajova, Szlatina, Pitest, Plojest) prédikál.
1862. júl. 3-án Plojesten írt XXXVIII-ik levelében ismét Szászkútra készül, de előbb Plojesten, Tirgovistén és Pitesten prédikál. Szept. 26-án újra Szászkúton van és elpanaszolja, hogy majdnem egy rabló hatalmába jutott.
Ezekután más figyelemreméltó tevékenységet Moldovában nem fejt ki. Sajnos megszédítette a hatalomvágy (1865. máj. 16-án magát romániai ref. püspöknek választatta, több-rendbéli helytelenítés és tiltakozás ellenére) és Magyarországra való visszatérése után egyéb vétségei miatt hivatalvesztésre ítélték.

A szászkúti református egyházközség pusztulása

Az utolsó református lelkész, Dobolyi György 1847-ben született Szászkúton, tiszta református családból. Már elődje, Márk Mózes idejében kezdett fogyatkozni a gyülekezet. Márk Mózes ezért a szegénység elől Brailába ment, és Szászkútra csak beszolgált. Dobolyi György Magyarországon végezte tanulmányait és miután hazajött, a hívek megválasztották lelkipásztornak. Hét gyermeke volt, de sajnos öt belőle halála után elszertült - az egész gyülekezettel együtt. A szégyenletes ok: Tőkés Ernő bukaresti esperes pénzéhsége. 1925-ben, amikor meghalt Dobolyi György a gyermekei nevezett esperest hívták el a temetési szolgálat elvégzésére, aki csekély két hetet pihent a gyászoló családnál, majd kétezer(!) leit kért és fogadott el szolgálatáért. A következő vasárnap a gyülekezet többsége kitért (a katolikusoknál a tizedébe sem került egy temetés), harangjukat egy katolikus templomnak ajándékozták. A ref. templomot elhagyták és az összeomlott. Az öt még élő papgyermekből három katolizált és kettőből ortodox lett. Csobbanás nélkül merültek el a moldvai tengerben. Hosszú idő múltán udvari András lp. fáradozott Szászkúton azért, hogy visszatérjenek atyáik hitére az elszertültek. Hiába, későn érkezett. Mindezt Veresné szül. Dobolyi Mária mondotta el Kováts Pál csíkszeredai missziós lelkésznek 1961-ben. Addigra a néhai templomnak már csak a kétarasznyira kiemelkedő alapja volt meg.

Az andrásfalvi misszió

A bukovinai székely falvak története

1764-ben a határőrség erőszakolása és a madéfalvi mészárlás folytán sok székely menekült Moldvába, és nagyrészt csángó falukban találtak menedéket. Zömük azonban 10 év múlva is csak ideiglenesnek tekintette ottani letelepedését. Báró Splényi Gábor bukovinai kormányzónak az a gondolata támadt, hogy ezeket a bújdosó székelyeket össze kell szedni és Bukovinába telepíteni, amely 1775-ben került osztrák uralom alá.
Bukovina 1786-ig katonai közigazgatás alatt állt, majd Galíciához kapcsolták. 1881-től lett önálló koronatartomány.
Hadik András, aki 1765-1768 közt Erdély népszerű kormányszéki elnöke, majd a bécsi haditanács elnöke volt, maga is felkarolta e gondolatot. Mártonffy Mór minorita szerzetes személyében találtak olyan embert, aki lelkesen igyekezett a szétszóródott családokat megkeresni és rábeszélni arra, hogy költözzenek a Bukovinában kínálkozó települési helyekre. Splényi utóda, Enzberg kormányzó is segített a telepítésben.
A székelyeknek nemcsak büntetlenséget, de földhöz juttatást, segélyt és kölcsönt is ígértek. A telepítés a Radóc és Szucsáva közötti, ma Tibeni és Iacobesti nevű falukban kezdődött 1776-ban. 1778-ban Hadik András is megjelent ott. (Istensegíts és Fogadjisten) 1785-ben további két telepet sikerült alapítani, Hadikfalvát és Józseffalvát. Újabb 1 év után megalakult a legészakibb telep, Andrásfalva. Az 1785-ben 30 családdal alapított Laudonfalva nem volt életképes és az ottani telepesek Hadikfalvára költöztek át, 1830 tájékán megszűnt. ugyanennyien megpróbáltak innen és Andrásfalváról egy Tomnatik nevű helyre települni a robot elől, de hamarosan visszaköltöztek korábbi falujukba.
Jobbágy jellegű szolgáltatásokat kellett vállalniuk, amelyektől 1848-ban szabadultak. A településeket összesen 2-3 ezer székely alakította ki, akik zömmel katolikusok, kicsi részben reformátusok voltak. Az 1840-es években számuk már megkétszereződött. Mintegy 140 évig éltek itt ezek a székelyek osztrák uralom alatt. Az első világháború befejeztekor kerültek román fennhatóság alá, amelyet az 1919. szept. 10-én kötött Saint Germaini békében megerősítettek. 22 évig voltak román uralom alatt, számuk 13000 fölé emelkedett.
A háborús események 1941-ben veszélyesen közeledtek a bukovinai székely telepek felé, amikor Sebestyén Antal hadikfalvi esperes és Németh Kálmán józseffalvi plébános vezetésével megszervezték, hogy áttelepülnek Magyarországra.

Az andrásfalvi reformátusok rövid története

1785 októberében Bádeusz kapitány több mint 30 ref. családot talált Moldovában, akik összetartva éltek. 1786-ban 40 ref. család költözött Bukovinába, akiket Toporoc mellett Raráncsa faluban telepítettek le, bár Andrásfalvára szerettek volna menni. 1787 és 1791 között a török-orosz háború miatt sokat szenvedtek ott és sokan elpusztultak, a megmaradtak Andrásfalván telepedtek le. Katonáskodás közben akadt rájuk Ajtay Sámuel debreceni diák, aki velük maradt, lévitájuk lett és velük ment Andrásfalvára is. Az ott lakók így nyilatkoztak: "pápisták és kálvinyisták megértik egymást".
Az andrásfalvi misszió megteremtése minden egyházhatósági beavatkozás nélkül, tisztán a magukra hagyott hívek buzgóságából történt Mária Terézia korában, azonban rendezett alapot I. Ferenc uralkodása elején, az erdélyi református főkonzisztórium rakott alá. A főkonzisztórium által, az illetékes ausztriai kormányzó és egyházi hatóságok beleegyezése mellett kiküldött Miskolczy István, majd Bíró Mózes több, mint félszáz esztendőn keresztül pásztorkodtak az idegenbe szakadt nyáj mellett s működésük nyomán áldás fakadt. A ref. templom és iskola, a ref. lelkész és tanító megtartotta a magyarságnak itteni véreinket.
1801-1835 között volt Miskolczy István a lelkipásztor. 1836 körül épült föl az első ref. templom (az iskola 1835-ben épült), Bíró Mózes lp. idejében, aki 1835 és 1866 között munkálkodott. Egy erdélyi ismerősének írt tudósításából kiderül, hogy akkoriban Andrásfalván 384 ref. lélek lakott, s hogy nehéz az iskolai könyvek beszerzése Magyarországról meg Erdélyből a nagy távolságok és a cenzúra miatt. Ő volt az, aki kiderítette, hogy nemcsak székelyekből áll a bukovinai falvak lakossága, hanem szatmári, felsőbányai, Beszterce vidéki, magyarnemegyei, Doboka vármegyei magyarokból is. utána 1866-1883 között Tomka Károly lp. hirdette az Igét. Az őt követő Kecskeméti Szász János idejében új ref. templom épült a hívek áldozatos munkájának eredményeképpen.
1927-ben, amikor már csak a reformátusok felekezeti iskolájában oktattak magyarul (1920-ban megszűnt Bukovinában a magyar nyelvű iskola) lebontották a régi, huzatos, fából készült iskolát és 1927-28-ban felépült Magyari Zoltán lp. szolgálata idején egy új iskola. Magyari Zoltán után Fehér János, majd Bakó Lajos lelkészek szolgáltak Andrásfalván.
Az utolsó andrásfalvi lp. Bognóczky Géza volt, akinek irányításával 1936-ban, az Erdélyi Ref. Egyházkerület Igazgatótanácsának támogatásával egy új iskolát építettek, tágas tantermekkel. A szászvárosi születésű Bognóczky buzgó pásztornak bizonyult, együtt ment a kitelepedéskor Bácskába ref. híveivel, s Magyarországon is sokat fáradozott nyájának összegyűjtésével.
A kántorok különösen a kezdeti időkben ellátták a tanító szerepét is, kiemelkedőek közülük: Kis János és Györfi Mihály.

Kováts Pál moldvai utazásai és szolgálatai

1961. szeptemberében moldvai körutat tett feleségével. Karácsonykőn nem hallottak az utcán magyar beszédet, Bákóban a piacon a csángók egymás között magyarra fordították a szót. Szászkúton meglátogatták az utolsó szászkúti ref. lp. leányát, aki megdöbbentő adatokat ismertetett a szászkúti ref. eklézsia sorsáról. Egyedhalmon egy ref. asszonnyal találkozott össze, aki Pancesti-en lakott, négy gyermeke volt és Bibliát, kátét meg énekeskönyvet kért gyermekei taníttatásához. Csík fele vonatozva megtudta, hogy azidőben Onesten és Borzesten legkevesebb ötezer erdélyi magyar szakmunkás dolgozott, fele arányban reformátusok, akik várták, hogy az idegenben pásztoruk is legyen. Hazatérve tájékoztatta Simó János esperest a tatrosvölgyi helyzetről. Esperese felszólította, hogy kérvényezze egy mozgékony, ifjú lp. Moldvába való kiküldését. Az Igazgatótanács illő késedelemmel a tatrosvölgyi hívek lelki- gondozását a csíkszeredai lp.-ra bízta. 1962 májusában a csíkszeredai presbitérium hozzájárult ehhez, azzal a kikötéssel, hogy a felmerülő kiadásokat az Igtan. állja és delegációt biztosít a lp. részére a kellemetlenségek elkerülése végett. A delegáció sohasem érkezett meg, végül K.P. egy esperesi igazolással indult moldvai, felderítő szolgálatra. Aknavásáron (Tg. Ocna) és Onesten 3 nap alatt meglátogatott 116 hívet. Ónfalván megfelelő istentiszteleti helyet egy csángónál találtak, aki 50 leiért bérbeadta volna tágas szobáját - plébánosi engedéllyel. Szár Antal plébános pedig a kérés hallatán ellenségesen, durva szavakkal kiutasította a plébániáról K.P.-t. Visszatérve jelentést tett szolgálatairól, javasolta egy onesti missziós kör létrehozását, de esperese zörgetésére sem nyittattak meg a szívek és fülek, s így a moldvai "lélekmentés" néhány hívő lélek kegyes óhaja maradt.
1967-ben levelet írt Kölcsey Jolán Onestről és megkérte K.P.-t, hogy keresse fel. Elmondta, hogy több, mint 50 ref. keresi az it.-i helyet a városban, mert hiányzik az Ige, az úrvacsora. Felajánlotta szegényes hajlékát istentiszteleti célokra. Amikor a lelkész megkérdezte két kis leányától, hogy szoktak-e imádkozni - együtt mondták el a Miatyánkot. Ez volt az első református istentisztelet Onesten. Aknavásáron Kocsis Gábor tamásfalvi származású volt bútorgyáros ajánlotta fel egy szobáját istentiszteleti célokra.
Hazatérve átvitte a bérbe vett helyiségekre vonatkozó szerződéseket espereshez és várták a jóváhagyást. A jóváhagyó értesítés sosem érkezett meg, így a Tatrosvölgyében K.P. nem tartott istentiszteletet. Egy esetben temetési szolgalatot végzett Onesten, Aknavásáron pedig egy ízben keresztelt. Sajnálattal jegyzi föl azt a tényt, hogy Aknavásáron egy tiszta református házaspár ortodox pappal kereszteltette meg gyermekét, s amikor K.P. anyakönyveltetni akarta a "szükségkeresztelt" gyermeket, a szülők tiltakoztak - mondván: Danila maradjon úgy, ahogy van.
1969 októberében ifj. Hegyi István csíkszentmártoni kollégájával újabb moldvai látogatást tett. Családokat látogattak: Aknavásáron, Ónfalván (ahol a becslések szerint akkoriban legalább 2500 református élt). Egyedhalmi ember keresésük eredménytelen volt.

A bákói református missziós egyházközség története

1974-ben megalakult a bákói református missziós egyházközség. Augusztus hónaptól kezdve voltak istentiszteletek Bákóban abban a kétszobás lakásban, amit 1976-ig béreltek. 1976 március 11-én az Egyházkerület megvásárolta szolgálati lakásnak kilencvenezer lejért. Az egyik szobát imateremnek rendezték be. Megkezdődtek a családlátogatások olyan helységekben is, ahol ma már nem is léteznek reformátusok, legalábbis papíron. (pl. Brosteni) Akkoriban még Gyímes is odatartozott Bákóhoz. 1990 óta van szolgálati autója Bákónak, ami nagyban segíti a munkát. Sajnos 1996-ig majdnem teljesen tönkrement. 1997-től egy 1986-os évjáratú VW Golf a szolgálati autó. Állapota egyre rosszabb.1992-ben külföldi segítséggel egy kétszobás tömbházlakást vásárolt a Kerület Jászvásáron. Hetente van ifj. bibliaóra, s havonta istentisztelet, akárcsak Bákóban, Onesten, Karácsonykőn, Békáson, Dorna-Vátrán és Falticeniben. Ha öt vasárnap van egy hónapban, akkor Bákóban és Onesten tartunk az ötödik vasárnap it.-et. 1996 augusztusában vásároltunk egy újabb szolgálati lakást - Karácsonykőn. A három szobából egy imaterem.

A bákói ref. egyházközség lelkészei:

1974. - 1977. febr.11-ig: Horváth Miklós
1977. - 1981. márc. 10-ig Jenei Tamás
1981. márc. 10 - 1981. okt. 6-ig Borsos Árpád
1981. - 1983. okt. 10.-ig Oláh József
1983. - 1985. okt. 3.-ig Horhát Miklós
1985. - 1987 szept. 28.-ig Visky Sándor Béla
1987. - 1989 aug. 29.-ig Bíró István
1989. - 1990 aug. 27.-ig Tanászi Árpád
1990. - 1991 szept. 1.-ig beszolgált Nagy Endre Galacról
1991. - 1993 szept. 1-ig Gazda István
1993. - 1994 okt. 1-ig Sógor Géza
1994. - 1995 szept. 1-ig beszolgált Gazda István
1995-től Árus Csongor László

Statisztikai adatok a bákói egyházközségről:

Az utóbbi 15 év adatai figyelembevéve a moldovai 16 szórványban egy évben átlagosan alig száz istentiszteletet tartottak, legtöbb 145-öt, legkevesebb 25(!)-öt. Legfeketébb év a '91-es, amikor januárban, májusban, júniusban és júliusban egyáltalán nem volt it. , febr., ápr., aug., szept. és okt. hónapokban csak egy it. volt , márciusban meg három. Tíz hónap alatt csak nyolc istentisztelet volt! ugyanebben az időszakban átlag 102 családot látogattak meg évente a lelkészek. Szomorú, hogy '90-'93 szeptemberéig nem látogattak meg egy családot sem!

Moldvában nyilvántartásba vett reformátusok lélekszáma helységek szerint 1990-ben:

Bákó 43 lélek, Onest 29 lélek, Jászvásár 27 lélek, Karácsonykő 23 lélek, Falticeni 14 lélek, Dorna-Vátra 15 lélek, Szucsáva 4 lélek, Cîmpulung 4 lélek, Botosani 3 lélek, Rachitoasa 4 lélek, Podu Turcului 2 lélek, Mojnest 3 lélek, Kománfalva 3 lélek, Békás 5 lélek, Tg.-Ocna 4 lélek, Slanic-Moldova 1 lélek; összesen 184 lélek.

Moldvában nyilvántartásba vett reformátusok lélekszáma helységek szerint 1996-ban:

Bákóban 35 lélek, 32 család, Jászvásáron 23 lélek, 20 család, Onesten 16 lélek, 14 család, Karácsonykőn 15 lélek, 13 család, Falticeniben 13 lélek, 7 család, Dorna-Vátrán 11 lélek, 7 család, Szucsáván 4 lélek, 4 család, Câmpulung Moldovenesc-en 4 lélek, 4 család, Békáson 4 lélek, 4 család, Rachitoasa-n 4 lélek, 1 család, Mojnesten 3 lélek, 3 család, Botosán-ban 2 lélek, 2 család, Kománfalván 2 lélek, 2 család, Aknavásáron 2 lélek, 2 család Podu-Turcului-on 1 lélek, 1 család, Stejaru-n 1 lélek, 1 család, Slanic-Moldován 1 lélek, 1 család: Összesen 141 lélek, 118 család.

Felhasznált irodalom:

Koós Ferenc: Életem és emlékeim-1890, Brassó
Csupor Tibor: Mikor Csíkból elindultam-1987, Budapest
Balás Gábor: A székelyek nyomában-1984, Budapest
Pokoly József: Az E.R.E.K. története-1904, Budapest
Sebestyén Ádám: A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig-1972, Szekszárd
Kováts Pál: Visszaemlékezéseim-kézirat

1996. december 2-5-én, Gyergyószentmiklóson, kiegészítve 2001. November 12-én Karácsonykőn.

Árus Csongor László, lp.