„A kísértések voltak tanítómestereim az istenismeretben.”
Luther Márton
Szemléletváltással a teremtett világért
Klímaváltozásról, klímaszorongásról, a keresztény ember felelősségéről és a cselekvés lehetőségeiről.
A klímaváltozás megkerülhetetlen részévé vált életünknek. Nemcsak politikai-közéleti viták központi eleme, de a hétköznapjainkat is egyre jobban meghatározza. Nem lehet elmenni mellette, beszélni kell róla. Nem mindegy azonban, hogy milyen kontextusban, milyen összefüggésrendszerben tesszük ezt, és milyen forrásokból tájékozódunk. Nagy felelőssége van a református egyháznak ebben, hiszen fontos, hogy szó essen a problémakörről gyülekezeti szinten is, ahol az ember könnyebben fogalmazza meg kérdéseit, kétségeit.
A téma ugyanis a félrevitt közéleti viták miatt ugyanolyan megosztóvá vált, mint minden más, ami ideológiai kontextust kap. Ezért is üdítőek az olyan alkalmak, mint amilyenre a Gazdagréti Református Templomban került sor 2020. január 26-án: klímaváltozásról, klímaszorongásról, a keresztény ember felelősségéről, és a cselekvés lehetőségeiről hallhattunk előadásokat. Néhány előadó kényes pontokat is érintett, amelyek vitát gerjesztettek, de ez végig konstruktív maradt. Igény mutatkozott a disputa folytatására is.
Mekkora a baj?
Bartholy Judit egyetemi tanár, az MTA doktora, klimatológus előadásában a klímaváltozás tudományos hátterét ismertette. „Az elmúlt évtizedekben az időjárási szélsőségek amplitúdója ijesztő mértékűre nőtt, egyre több a hideg és meleg hőmérsékleti anomália, az utóbbi öt évünk pedig a legmelegebb öt év volt” – sorolt fel néhány példát. „Ezek tudományos tények, adatokkal alátámasztva. A klímaváltozást szakmán belül ma már senki sem vonja kétségbe, ezt mégis minden alkalommal újra és újra hangsúlyoznunk kell.”
Az üvegházhatású gázok melegítő hatása nem tudományos újdonság, hanem régóta ismert jelenség, de az előadó szerint a történelem során vagy nem figyeltek rá, vagy nem vették komolyan. „A természetes üvegházhatás fontos: ez teszi lehetővé, hogy élet legyen a Földön. Viszont az ember többlet-üvegházhatást tesz a légkörbe. 1750 óta a légköri szén-dioxid negyvenhárom százalékkal nőtt, a metán százötvenhárom százalékkal, a dinitrogén-oxid huszonegy százalékkal. Ezek a gázok évszázadokig a légkörben maradnak.”
A globális felmelegedés következtében olvadásnak indult a jégtakaró. A jégnek a napsugarak visszaverésében van fontos szerepe, míg az óceán felületének az elnyelésükben. Ezért veszélyes a jégtakaró csökkenése az óceán javára. A tartósan fagy alatt álló, úgynevezett permafroszt területek olvadásának van egy másik veszélye is: hogy így még több metángáz kerülhet a légkörbe, amely tovább fokozza az üvegházhatást. „Senki sem tudja, hogy ezzel mi lesz” – figyelmeztetett a szakember.
Az átlaghőmérséklet növekedése a hetvenes évektől vált drasztikussá, és ez a folyamat azóta is tart. De mit hoz a jövő? – adódik a kérdés. „Vannak modellek, amelyek kombinációi lehetséges forgatókönyveket adnak ki. Ezek a modellek tizenöt-húsz év távlatából sajnos mindig pontosnak bizonyultak. Most is lehet optimistább és pesszimistább forgatókönyveket összeállítani belőlük, de egyikük sem kecsegtet túl sok jóval. Magyarországon egyre forróbb és szárazabb nyarak várhatóak, és egyre melegebb és csapadékosabb telek.”
A 2015-ös párizsi klímaegyezmény célul tűzte ki, hogy 2 °C alatt maradjon a globális átlaghőmérséklet emelkedése. Ma már úgy tűnik, ez sem lesz elég, 1,5 fok alá kellene menni. „2017 januárjában nyolc ember vagyona egyezett meg a Föld szegényebb felének, azaz nagyjából 3,4 milliárd embernek az összvagyonával. Nem múlhat nyolc emberen a Föld sorsa! Teljes szemléletváltás kell, a fogyasztás visszaszorítása. Nem lehet erről eleget beszélni, az egyház felelőssége is nagy ebben” – fogalmazott Bartholy Judit.
Torz attitűdök
A pszichológiai megközelítés számára is a hetvenes évek jelentette a fordulópontot – derült ki a következő előadásból. „Az embernek a környezethez való instrumentális hozzáállása az ötvenes években kezdődött. Azt gondolták, a technológiai fejlődés leuralja majd a világot. Ez olyan felelőtlen kísérletezgetéseket eredményezett, mint például a DDT csodaszerként kezelése. A hetvenes években viszont már kialakulóban volt a zöld környezetpszichológia” – mondta Dúll Andrea pszichológus, egyetemi tanár, az MTA doktora.
Az egyén értékítéletét nagyban nehezíti, hogy több kulturális réteg – személyközi, szervezeti, közösségi, politikai – szűrőjén át érzékeli a valóságot. A klíma-kérdéskör pszichológiai értelmezését emellett különböző dilemmák is nehezítik. „Eltérnek a fogalmak, a megközelítések, a kutatásmódszertanok; egymást cáfolják a vizsgálati eredmények. A közös pont, hogy a környezetpszichológia ma már az úgynevezett pro-environmentális attitűdök felől közelít, azaz az embernek a környezetéhez való hozzáállását vizsgálja.”
Mivel a pszichológiai kérdőívek önbevalláson alapulnak, az eredmények és a valóság között sokszor komoly szakadék húzódhat. „Az emberek jó benyomást akarnak ilyenkor kelteni, ezért azt keresik, hogyan kell az adott helyzetben helyes választ adni. Ezeket az elvárási torzításokat hívjuk követelményjellemzőknek is.” Az emberi attitűdök három alapeleme az érzelmek, az értelem és a viselkedés. Ez a három minden esetben széttart, ezért fordulhat elő, hogy sokszor nem érzelmeinkkel vagy gondolatainkkal összhangban cselekszünk.
„A nyugati ember kétfajta tájattitűddel rendelkezik: rövid távúval és hosszú távúval. Az előbbi felel azért, hogy gyönyörködjünk a természetben, az utóbbi pedig azért, hogy a patakpartra hordjuk a szemetünket.” A nemünk és a kulturális kontextus is meghatározó. „Egy felmérés szerint nem azok a leginkább környezetvédően viselkedő nációk, akiknek a legnagyobb a környezeti tudásuk. A nemek kapcsán pedig azt figyelték meg, hogy a nők akkor is érzékenyebbek e téren a férfiaknál, ha náluk kevesebb releváns ismerettel rendelkeznek.”
A környezetvédelem lehet Föld- vagy emberközpontú is. Napjaink társadalmi törésvonala mégsem itt húzódik, hanem a klímaszorongás és klímaszkepticizmus között. „Sok embernél a klímaváltozás a véleményezés vagy hit kategóriájába tartozik, esetleg úri huncutságnak tartják. Ezzel párhuzamosan egyre több középiskolás lány keresi fel az iskolapszichológusát azzal, hogy nem mer majd gyereket szülni a klímakatasztrófa árnyékában. A két szélsőség között hol van a jó út? Ennek megtalálásában segíthet a pszichológiai szemléletmód.”
Bölcsen, de örömmel
Márkus Tamás András, az Őrmezői Református Gyülekezet lelkipásztora, az Evangelikál Csoport egyik alapítója előadásában a teológiai megközelítés fontosságát hangsúlyozta. Felidézte, hogy Isten a teremtett világot igen jónak találta, az ember Föld feletti uralmát pedig még a bűneset előtt meghatározta. Hozzátette: az emberi bűn átka kihat a természetre is, így a kiűzetés után az már nem volt idilli hely többé. „A bogáncs és tövis nem csupán szó szerint értendő: ide tartoznak a természeti csapások és veszélyek is.”
„Az ember parancsot kapott a Föld gondozására; és arra, hogy szaporodjon, sokasodjon, töltse be a Földet. E kettőnek nem kellene kizárnia egymást” – vélte az előadó. „Ami természetes, az nem mindig jó. Jogos az emberi tudást és képességeket felhasználni arra, hogy jobbá tegyük az ételeinket. A Föld erőforrásaival bölcsen, de örömmel kell élnünk. Ugyanakkor nem lehetünk pusztítóak, pazarlóak, mert felelősek vagyunk a többi emberért és az elkövetkező generációkért. Ez a felebaráti szeretet parancsából egyenesen következik.”
„A keresztyén ember empátiával közelít mindenhez, de egészséges távolságtartással is. A bűn mindig torzítja a valóságérzékelésünket. Számunkra Krisztus az origó, nem a különféle ideológiák. Nem állhatunk a klímavita egyik oldalára sem, de mindkét oldala számára el kell vinnünk az evangéliumot, hogy abban találjanak válaszokat az őket nyugtalanító kérdésekre” – hangsúlyozta a lelkész. „A sáfárság fontos biblikus elem, de nem lehet elsődleges a keresztyén diskurzusok között. Nem uralhatja a többi témát. Az evangélizáció az első.”
Márkus Tamás szerint lényeges szempont, hogy Krisztus második eljövetelekor a világ még itt lesz, nem egy klímakatasztrófa hozza el a véget, noha megelőzik természeti csapások is. Krisztus visszatérésével azonban a teremtett világ is felszabadul. „Hangsúlyozzuk eredeti, Istentől kapott mandátumunk érvényességét, amelyet a bűneset sem törölt el, de az átmeneti időszak jellegzetességeit is. Hirdetnünk kell, hogy Krisztus lesz a végpont, de addig is teljesítenünk kell mindazt, amire a Teremtő felszólította az embert.”
A vita során páran felvetették, hogy a távolságtartás hangsúlyozásával és a probléma elbagatelizálásával tulajdonképpen eltoljuk magunkról a felelősséget. Válaszában az előadó arra hívta fel a figyelmet, hogy a zöld mozgalmak sokszor olyan ideológiákat is képviselnek a klímavédelem mellett, amelyek egy keresztyén számára vállalhatatlanok, ezért nem állhatunk be mögéjük. „El kell mondanunk, mi az, amiben egyetértünk velük, és mi az, amiben nem” – fogalmazott. Nagy vitát szült a szaporodás parancsának értelmezése is.
Apró lépések
Kocsis Dóra és Németh Edvárd, a Talpalatnyi történetek blog szerzői, zero waste világutazók arról meséltek, hogyan sikerült saját háztartásukban visszaszorítani a hulladéktermelést, és ennek kapcsán gyakorlati tanácsokkal látták el a hallgatóságot. „A hulladéktermelés megszokás, beidegződés. A miatta érzett bűntudat nem rossz, mert jelzi nekünk, hogy valamin változtatnunk kell. Elsősorban a szemléletünkön, utána apró lépésekkel a gyakorlatunkon is” – mondta Dóra.
A zero waste mozgalom már túlmutat a hulladékcsökkentésen, és általánosabb szemléletformálásra törekszik. „Van egy szavazói mandátumunk, amely minden országban működik, még a diktatúrákban is: a pénzünk. Nem mindegy ugyanis, hogy mire költünk” – hangsúlyozta Dóra. „Fogyasztás helyett a hiányainkat töltsük ki minőségi idővel, a szeretteinkkel” – vette át a szót Edvárd. „Manapság sokkal inkább vagyunk fogyasztók, mint keresztyének, és ez baj. Már önmagában emiatt is el kellene gondolkodnunk az életünkön.”
A házaspár piacra jár vásárolni boltok helyett, és ezt is igyekeznek élménnyé tenni, játékosságot és kreativitást vinni bele. Amit lehet, házilag készítenek el, és műanyag zacskók helyett textilzsákokba, kendőkbe kérik az árukat. Lehetőleg a tömegközlekedést veszik igénybe, esetleg sétálnak vagy kerékpároznak. Kiemelték: a biciklizés a közösségi média felületein töltött időt is csökkenti. Az utazásaikat igyekeznek ésszerű keretek közé szorítani: csak 1000 kilométer feletti út esetén repülnek, és évente legfeljebb egyszer.
„Ha 16-19 fok közötti hőmérsékleten alszunk, a stressztől is könnyebben megszabadulunk. Ha sok szatyrunk van otthon, előbb azokat használjuk el; utána varrjunk vagy varrassunk saját zsákot, ne bioboltban vegyünk méregdrágán! Vigyünk magunkkal saját bögrét, komposztáljunk, együnk helyi termelőktől vett idényterményeket” – sorolták. „Nem kell az összes itt elhangzott lépést megtenni! Gondoljuk át, hogy mi az, amiben tényleg tudunk változtatni. Ha egy javaslatot megfogadunk, már az is sokat számít” – hangsúlyozta Edvárd.
Zárásképpen Gulyás Anna, a HolddalaNap Zenekar énekese adott elő egy dalt. „Szomorú, de van benne reménység” – vezette fel a művet. Zenekaruk Imádság a természetért címmel készül új lemez kiadására, azonos című koncertjüket pedig szívesen viszik el református gyülekezetekbe. „Ez a dal egyúttal imádság is, és így alkalom arra, hogy megértsük: az ember nem látja át ezt a kérdést. Istenhez induljon fel szívünk, hogy a bölcsesség szikráját gyújthassa fel bennünk!”