Január 15.

Remete Szent Pál (228-341)

Életútja: Pál Egyiptomban született, ki sem mozdult onnan 113 évig tartó életén át. Egyáltalán nem nevezhető világot látott embernek, mégsem maradt le semmiről. Sőt, korán átlátta az egész világ működésének bűnös rugóit. Fiatalon, hívő lélekkel tapasztalta meg a Decius által elrendelt keresztényüldözés borzalmait. Amikor sógora, kiforgatandó őt atyai örökségéből, be akarta árulni a császári pribékeknek, napnyugatra, a holtak temetőjének lakatlan pusztájába menekült a vadállatok közé, akikben jobban megbízott az embereknél. Barlangot talált, mellette forrást és pálmafát. A datolya nyújtotta az élelmét, a forrásvíz az italát, és a pálma leveleiből összevarrt ruhával borította a testét. Saját bevallása szerint egy holló mindennap fél kenyeret ejtett az ölébe, s úgy viselte gondját, mint Illésnek annak idején. Pál 98 esztendeig élt így elvonulva a világtól.

A halála előtti napokban felkereste őt egy másik thébai remete, a kilencvenéves Szent Antal. Amikor a találkozáskor a két remete nagy örömmel összeölelkezett és beszélgetve töltötte a napot, a vén holló már egy egész kenyeret ejtett közéjük. Miután megtörték a kenyeret, s ittak a forrásból, közösen hálát adtak az Istennek. Pál tudta, hogy az Úr vezette hozzá Antalt, hogy legyen, ki eltemesse őt. Amikor meghalt, két oroszlán kaparta ki sírjának vermét, amelybe Antal belehelyezte Pálnak testét és betakarta földdel.

Földi maradványai nem maradtak ott örökre. Később tisztelői elvitték Bizáncba, azután Velence adott neki nyugvóhelyet, míg végül Nagy Lajos király segítségével az egyetlen magyar alapítású szerzetesek, a pálosok birtokába került, akik budaszentlőrinci kolostorukban helyezték el. A később reneszánsz faragást kapott vörös márvány sírhelyét a török hódítók 1526-ban szétdúlták és elpusztították.

Személyisége: Társaságban félszeg és konfliktuskerülő ember volt. Kontemplatív lélek, aki a természet szemlélésében találta meg közösségét és az Istennel való elmélyült kapcsolatot. A természet számára csak átsugárzása volt a mennyeinek, ezért a testet önmagában nem tartotta sokra. Az őt megkeresőknek így mutatkozott be: „Íme az ember, ki majd porrá lesz.” Hosszú életét az Istennel való Én-Te kapcsolatban az imádságnak szentelte.

Életútjának igéi: ● 1Kir 17, 3: [Úr beszéde Illéshez] „Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett.”● Ézs 26, 20: „Rejtsd el magad.” ● Zsolt 119, 164: „Naponta hétszer dicsérlek téged.” ●Zsolt 149, 5: „Vigadozzanak a kegyesek tisztességben; ujjongjanak nyugvó helyükön.” ● Mt 10, 17: [Jézus mondja] „Óvakodjatok az emberektől”; ● Mt 6, 25: [Jézus mondja] „Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-e az élet, mint az eledel, és a test, mint az öltözet?” ● 1Thess 4, 11: „Csendes életet folytassatok.” ● 1Tim 6, 6-8: Nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel; mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; de ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.”

Csendes imádság: Úr Jézus Krisztus! Remete Szent Pál példáját látva, megszégyenülten megvallom, hogy eleddig nyüzsgő tevékenység kényszerében éltem, ezáltal elveszítettem önmagam, ráadásul nyughatatlanságban és a jövőért való aggódásban teltek a napjaim. De Te, Uram, keresztfán véghezvitt áldozatoddal megbékítettél magaddal és a világgal, nem kell folytonos bizonyítási kényszerben és megfelelésben élnem. Magasztallak Téged, hogy a fenyegetésektől és ijesztgetésektől Te adsz védelmet a természet egyszerűségével és a puritán, kevéssel megelégedő élettel. Köszönöm, hogy megszenteled azt a rejtekhelyet, amelyet kijelöltél számomra, s amelynek nyugalmában a világból csak a rosszat veszíthetem, viszont önmagam megtalálásával együtt a Te jelenvalóságod csodálatos gazdagságát nyerhetem. Ámen.