Rendhagyó karácsonyra készül egy Bács-Kiskun megyei református közösség. Elhatározásukról Kis Ilona, a hetényegyházi gyülekezet gondnoka így mesélt:
„Engem azóta foglalkoztat az ünnep témaköre, mióta két éve egy bibliaórát azzal töltöttünk el, mi is az ünnep, miben más, mint a hétköznapok. Ott elhangzott, hogy az ünnep szó az üdvnap kifejezésből ered. Valamikor régen a nagyapám korabeli emberek szépen fölöltöztek, elmentek a templomba, mert az számukra nagyon fontos nap volt. Ebben olyan méltóságot láttam és annyi szépséget, hogy ott vannak az öregek és a fiatalok együtt. Talán kicsit megnyílt előttük a transzcendens világ, összeért ég és föld. Lehet, hogy ez az ünnep. Most egy jelentős ünnepünk közeleg, a karácsony, Jézus születésnapja, ez alkalomból megpróbálunk a gyülekezet közösségében mi is valódi ünnepet megélni. A karácsony megünneplése ugyan nem szerepel a Bibliában, de számos más ünnep igen, és ezek mindig a közösség egészét érintik.”

A margarintól a háláig
A munkája során sok családdal kapcsolatba kerülő tanítónő elmondta, igyekezett nyomon követni a karácsonyról szóló tévéreklámokat. „Ezek azt sugallják, hogy akkor lesz szép az ünnep, ha jó illat van otthon, ha szép fények villognak kint és bent, ha a legjobb margarint sütöd a süteménybe. Minden reklámban örömteli gyerekeket és felnőtteket látunk, úgy tűnik, nincs semmi gondjuk, minden nagyon otthonos és meleg közegben játszódik. De mi van akkor, ha az én karácsonyom nem ilyen? Ha nincs mit főzni, nincs mivel fűteni, ki van kapcsolva az áram vagy nincs körülöttem senki, hanem magam vagyok, akkor csalódom – legalábbis, ha nincs valamilyen kapaszkodóm azzal kapcsolatban, mit jelent a valódi ünnep. Emlékszem, a megtérésem utáni első karácsonyon mérhetetlen hálát éreztem, amit korábban nem. Ez Istennek szólt azért, hogy Jézus megszületett. Ez a karácsony tartalma, vagyis az ünnep középpontjában Jézus Krisztus van.”

Tülekedés helyett öröm
Csatlakozik a gyülekezeti karácsonyhoz Szentirmay Barna íjászedző is, aki csak néhány hónapja jár a hetényegyházi református közösségbe. Bár elmondása szerint mindig fontos ünnep volt számára a családja körében eltöltött karácsony, úgy véli, a meghitt közösséget a gyülekezetben is meg lehet élni.
„A gyülekezeti karácsony nem elvesz, hanem hozzáad az ünnephez, amit a családdal is megélünk ott és majd az otthonunkban is. Kisebbik lányom Berlinben él, valószínűleg ők is csatlakoznak hozzánk szenteste, eljönnek velünk a közös karácsonyra. Ezzel az elfogadó közösséggel – akiktől annyi szeretet kaptam első perctől kezdve – kibővült a család, létszámban is nagyobb lett, így a szeretet is megsokszorozódik. Ahelyett, hogy egy csomó pénzt kiadnánk, és tülekednénk, hogy minél hamarabb hozzájussunk az ajándékokhoz, amelyek nem is biztos, hogy tetszenek majd azoknak, akik kapják őket, mi megpróbálunk annak örülni, hogy megszületett a Megváltó.”

Simon Tünde szerint is sokak számára azért üres az ünnep, mert az ember pusztán vásárlással nem találja meg, amit keres – és sokan meg sem engedhetik maguknak, hogy megpróbálják. „Mások boldogtalanok, mert egyedül vannak, de van, hogy a családban hangosabb a fájdalom. Nem tanultuk meg, hogyan ünnepeljünk” – vélekedik.

Ami nélkül nincs karácsony
A külsőségek helyett a lelkiekre fókuszáló gyülekezeti karácsonyhoz eddig nyolc család csatlakozott, ami összesen több mint húsz résztvevőt jelent. A gyülekezeti munkatárs szerint ez figyelemreméltó, mert sokan továbbra is inkább családi körben ünnepelnének.

„Sajnálják hagyományaikat, de legtöbbször családi ellenállásba ütköznek, mert a hozzátartozóik sértésnek veszik, hogy a gyülekezeti tagok nem velük akarják tölteni a szentestét. Az én egyik lányom sem örült annak, hogy mi is szakítunk a hagyományokkal, de leültünk és beszélgettünk erről. Kiderült, hogy a meghitt, gyermekkori emlékeket nem szeretné elveszíteni, ahogy sokan mások sem. Nem kell és nem is szabad elhagyni ezeket a szokásokat, inkább az a kérdés, mi az, amire feltétlenül szükség van. Mi például továbbra is fogunk közösen fát díszíteni, még ha valóban pogány eredetű szokás is a karácsonyfa-állítás. A gyermekkorunk emlékeit nem lehet sárba tiporni, ráadásul a férjem erdélyi ember, fenyőfa nélkül nincs karácsony.”

Minél egyszerűbben
A háziasszony azt mondta, saját családjában évek óta próbálják a karácsonyt a rárakódott máztól megtisztítani, az ünnepi készülődést leegyszerűsíteni. „Ez megszabadított engem attól, hogy hullafáradtan és idegesen dőljek be az ünnepre. Sok családban a karácsony a veszekedésről szól, bár erről senki sem szeret beszélni.” De a legnagyobb probléma szerinte, hogy karácsonykor éppen az ünnepelt nem kap ajándékot. „Nem véletlen, hogy így mi magunk sem tudjuk átélni az ünnep örömét” – tette hozzá.

Túlmutat rajtunk
Ferenczi Zoltán lelkipásztor a probléma gyökerét abban látja, hogy a mai kor embere önmagát ünnepli, holott szerinte soha nem erről szólt az ünnep.
„Ma két dolog hangsúlyos benne: a vásárlás és a magánjelleg. Ha viszont megnézzük az ünnepfogalom keresztyén tartalmát, egyik sem indokolható. A fogyasztói kultúra ilyen intenzív megélése sem, és az ünnep magánszférába utalása sem.”

Előbbi érthető, utóbbival kapcsolatban a lelkész úgy érvel:„A család lényegesen szűkebb spektrum annál, amelyben Isten története felismerhető. De sokan még csak a családig sem jutnak el, mert a saját szobájukban a saját tévéjükön megnézik a filmjüket, és ez a karácsony. Isten azonban rendszerekben is gondolkodik, nemcsak egyénekben: a család, a nemzet és az emberiség szintjein. Az egyháznak föl kellene mutatnia azokat az értékeket, amelyek Istennek ennek a nagyobb tervéből származnak.”

Útjelző
A lelkipásztor szólt az ünnep szó eredetéről is. „Az ünnep az üdvnap szóból ered, amikor a transzcendens valóság a földiben megragadhatóvá válik – az ilyen nagy pillanatokra emlékszünk vissza ilyenkor. Ezek az útjelzőink, amelyek akkor is emlékeztetnek, ha nem olyan egyszerű szem előtt tartani ezeket az igazságokat.”

Mégis egyre több ember fogalmazza meg, hogy utálja a karácsonyt – teszi hozzá Ferenczi Zoltán.
„Meg tudom érteni, mert ők még azt remélik, sejtik, tudják, hogy a karácsony sokkal több, mint az olcsó áruházláncos termékek megvásárlása. A gyülekezetben persze sokaknak van élménye a meghitt, bensőséges családi karácsonyról, de annak nem mindig volt köze Jézus ünnepléséhez. Szeretnénk közösen megkeresni, mit is jelentene ez. Nem könnyű ez a vállalás, mert minden családban jelent egyfajta belső vívódást a szentestével kapcsolatos szokások feladása, és az, hogy ezúttal Jézust ajándékozzuk meg. Azért tartom mégis szépnek és üzenetértékűnek, mert az egyháznak mindig feladata, hogy a kultúrával szemben fölmutassa azokat az értékeket, amelyeket az el akar sekélyesíteni.”

Éppen ezért nem a megszervezett programok állnak majd a gyülekezetben eltöltött szenteste középpontjában, hiszen az ünnepnek nem ez a lényege – magyarázta a lelkész. „Ki is mondtuk és tudatosítottuk, hogy nem akarunk teljesíteni, megfelelni, mindent precízen és tökéletesen csinálni, mert Jézus Krisztust akarjuk ünnepelni. Megélni valamit abból, ahogy Ő jelen lehet az Ő egyházában, vagyis reméljük, hogy az ünnep valódi lelkületét ilyen módon találjuk meg.”

Odaadni és befogadni
Ennek érdekében olyan rítusok bevezetését tervezik a gyülekezetben, amelyeknek nem a kultúrához van elsősorban köze, hanem a karácsony valódi jelentőségéhez. „A legnagyobb hangsúlyt arra fektetjük, hogy Jézust megajándékozzuk. Felírunk vagy elkészítünk valamit, amit szeretnénk nagyon megőrizni, ezt egy kis ládikába tesszük el, amit pedig szeretnénk odaadni, kiégetni az életünkből, azt felírjuk egy-egy papírlapra és valóban el is égetjük. A másik fókuszpont, hogy szeretnénk azt a tabut ledönteni, hogy szenteste nem illik egymást keresni. A karácsony a találkozás minősített pillanata, amikor Isten belép az ember történetébe, és lehetővé teszi a találkozást közte és köztünk. Mi ezzel szemben szenteste, amikor egy telefonhívás is súlyos illetlenségnek számít, kizárjuk egymást az ünnepből, nem pedig beemeljük. Ilyenkor általában nem illik látogatni, mi viszont szeretnénk kinyitni a szentesténket. Nem hiszem, hogy sokan el fognak jönni a hívásunkra a településről, de ha csak számba vesszük, hogy december 24-én történik a legtöbb öngyilkosság, akkor ha csak egy-két ember bele tud kapaszkodni a lehetőségbe, akkor már valódi ünnep történik.”

A sötétségben fénylik
Az Ige körül is szeretnének beszélgetni, ám ez is tabudöntögető igetanulmányozás lesz – folytatta a lelkipásztor. „Nem feltétlenül karácsonyi hangulatban zajlik majd. Szeretnénk a betlehemi gyermekgyilkosság kapcsán beszélgetni a veszteségről, az elengedésről, a gyászról. Meg akarjuk jeleníteni a kríziseinket Mária és József kapcsolatait vizsgálva. A találkozások Istennel ezekben a bibliai történetekben tragédiák sorozatában, nagy krízisekben jelennek meg, míg a mi világunkban csillogó giccsek hoznák el a csodát, de az nem történik meg. Mi azt gondoljuk, hogy nem kell erőltetni ezt a hangulatot, hanem a mindennapok kopott, megszokott miliője, a saját valóságunk őszinte megélése teszi lehetővé a találkozást Istennel.”
Azt, hogy mi mindennek útjelzője az ünnep, egy közös alkotásban szeretnék érzékeltetni, amelyre később is visszatekinthetnek. Az együttlét végén pedig vacsorát visznek a környezetükben élő szegény családoknak. „Bár névtelenül szeretnénk ezt tenni, ők is átélhetnék a találkozás csodáját: ha nem tudják is, kitől, de kapnak valami jót.” Ferenczi Zoltán hozzátette: „Nem tudjuk, sikerül-e megtalálnunk az igazi ünnepet, és talán ezek az apró impulzusok sem fogják mindenkinek megváltoztatni a karácsonyról a véleményét, de lehet néhány ember, akiknek ezen keresztül az Isten felé való bizalmuk megnyílik – legalábbis, ez a reményünk.”