Megnyílt az ég.
Itt az ünnep.
Itt van Krisztus!
Itt van, akit régen vártak.
Itt van, akinek készítették, készítettük útját.
A vendég már közel.
Az ősi jóslat beteljesült, beteljesült.
Itt van az ünnep ideje.
A felszabadulás, az öröm ideje.
A szeretet liturgiája.
 

Miről szól az ünnepünk? Mindenképpen a beteljesülésről. Nemcsak az adventi idő telik be, hanem az a fajta várakozás is megszűnik, ami az eltelt négy hétben jellemezte életünket.

Betelt az idő, nemcsak Máriának, hanem mindenkinek, hiszen „eljött szülésének ideje” vagy Károli szép fordításában: „betelének az ő szülésének napjai” (Lk 2,6). Ez egybeesik azzal a hatalmas szándékkal, hogy Isten üdvözítőt, szabadítót küld. Az angyalok már csak az ünnep fényét emelik, és szinte elképzelhetetlen számunkra ennek a monumentalitása, amikor a betlehemi pásztorok mezeje felett szétnyílik az ég, hiszen a hírvivő angyallal mennyei seregek sokasága jelenik meg, és együtt zengik: „Dicsőség a magasságban Istennek...”

Van-e a karácsonynak, ezen belül a szentestének liturgiája, szó szerint szertartásrendje? Kell, hogy legyen? Valamiféle ünnepi rend? Kiről szól az ünnepünk?

Egyszer megkérdezte Esterházy Pétert egy riporter, hogyan készül az ünnepre, milyen legyen az az évi karácsony, amire az író azt válaszolta: „Olyan legyen, mint a tavalyi, lehetőleg teljesen ugyanolyan.” Van-e a szentestének ilyen, változatlan liturgiája, valamiféle kötelező vagy szabadon alakítható sorrendje, vannak-e elemei, lépései?

Egy fiatal házaspár mesélte el a minap, hogy első karácsonyuk nem alakult szerencsésen vagy békésen. Más-más karácsonyi tradíciót hoztak magukkal, s titokban vagy nyíltan arra akarták rávenni a másikat, hogy a sajátjuk szerint ünnepeljék az ünnepet. Konszenzusra nem jutottak, viszont a feszültség a kelleténél is nagyobb lett, az ünnep közeledtével érezhetően nőtt közöttük. Végül oda jutottak, hogy meg tudták beszélni: sem az egyiké nem lesz, sem a másiké, hanem ezentúl az ő közösen kialakított ünnepüket fogják megélni.

Mivel kezdődik az ünnep?

Szilágyi Domokos költő azt írja: hajnalban kezdődik az ünnep, hogy lehessen látni az ünnep kezdetét, „az ünnepi nap keltét”. Valahol tehát már éjszaka kezdődik, s reggel folytatódik a faállítással, a díszek előszedegetésével, az égők ellenőrzésével, a szaloncukrok, mézeskalácsok, habcsókok felkötözgetésével, díszítéssel. Sok keresztyénnél a templomban kezdődik az ünnep, hiszen a szenteste délutáni (az egyik legszebb idő- vagy képzavar) esemény ott kezdődik, pláne, ha a családból valaki még szerepel is a karácsonyi műsorban.

De mivel kezdődik az igazi ünnepség, az emlékezés, a megszentelt jelenlét, az ünnep lényege és esszenciája valamikor délután, estefelé?

Csengőhanggal?
Karácsonyi CD-lemez (MP4, YouTube) keresgetésével?
A lassan bekúszó „Csendes éj”-dallammal?
Igeolvasással?
Református énekekkel?
Kell egyáltalán, hogy legyen valamilyen liturgia és annak elemei?

Családunkban állandó elem volt édesapám, a családfő felolvasása a Szentírásból. Mindig néztem, hogyan fogta a kezében kedvenc Bibliáját, egyik ujja be volt dugva a Lukács 2-höz, szinte összeszorították, foglyul ejtették a lapok. Lekapcsoltuk a villanyt, kigyúltak a fa gyertyái, kinyitotta a Bibliát, és elolvasta a történetet, majd a 315-ös éneket énekeltük: „Krisztus Urunknak áldott születésén.” Ezután meggyújtottuk a csillagszórót. Minden évben így volt, aztán később imádsággal, újabb felolvasásokkal, a „Mennyből az angyal” bekúszó dallamával is bővült a liturgia. Én is így vettem át tőle, nekem is szent ez a rend. Mindezek után boldog karácsonyt kívántunk egymásnak, és odaadtuk, vagy megkerestük a fa alá helyezett ajándékokat, és „emelkedő sorrendben” bontogattuk ki őket. A kisebbekkel, a távolabbi rokontól kapottal vagy a hanyagabbul bekötöttekkel kezdtük, majd a nagyobbakkal, értékesebbekkel, maradandóbbakkal folytattuk, míg elérkeztünk abban az évben „az ajándékhoz”, ami a vágyott, kikért, angyalnak tett erős „súgással” jött. Nálunk egyébként a Jézuska hozta, de ez sem gyermekkorban, sem később nem okozott semmiféle tanbeli vagy dogmafejlődési rendellenességet sem a felnőttek, sem a gyermekek hitéletében.

Az ünnep része volt – Márai fogalmazásában a – „varázsos rendhagyás” is, hogy ott maradtunk a fa körül, sorba raktuk az ajándékokat, szinte visszacsomagoltuk őket, és napokig még játszották ők is a „karácsonyi ajándék lettem” szerepet. Persze, voltak különleges darabok is, például amikor házmodellt kaptam, és addig nem feküdtem le, míg az utolsó kis tuját is el nem ültettem a kis kerítés mellé a maketten. De ilyen volt egy jó könyvbe való belefeledkezés, egy lemez meghallgatása, egy jó társasjáték kipróbálása is. A szoba lassan csatatérré vált, széthagyott játékok, szőnyegen landolt ajándékok, csomagolópapírok rezgő romjai, zene, egyfajta kábultság, gyertyaillat, s mindezekben az ünnep meghittsége maradt közöttünk.

„Boldog karácsonyt!” – öleljük azóta is mi, élők egymást, s felemlegetjük, akik már nincsenek köztünk. Mert a legfontosabb, hogy megérkezzünk az ünnepre. Ahogyan a hosszú út után a messziről jött napkeleti bölcsek eljutottak Betlehemig, s közelről elértek az istállóig a nyájukat őrző pásztorok, úgy érkezzünk meg adventi útjainkról mi is, oda a jászolhoz, oda Jézushoz! Mert oda tarthatunk mindannyian!

Igen, a karácsony boldog, mert a boldog Isten mondatja velünk az évezredes rendet, s velünk él, velünk éli meg az ünnepet. Vele együtt teljes az ünnep, az ő jelenléte, családba hívása, az asztalközösségbe invitálása, megszólítása, énekkel való magasztalása mind része a lehet a liturgiának. Amikor idén összejövünk, legyen ő a középpontban, s lássuk meg mindenben az ő nagy szeretetét: az ajándékok aranyló csomagolásában Isten nagy gazdagságát, a gyertyák, csillagszórók, égőláncok fényében Jézus világosságát, a szeretteink ölelésében, a távollévőkre való gondolásban a Szentlélek szerető közösségét.

Egyszer egy refis gimis karácsonyi színdarabnak része volt a szenteste liturgiája, és több száz példányba osztottuk ki a kis lapot a tanulók közt, melyet most itt mellékeltünk, hogy kinyomtatható és megélhető legyen, s ezzel segítsük a családokat az ünneplésben, a szentesti liturgia megélésében.

Legyen ez a kis lap idén most minden olvasónknak és családjaiknak ajándék!

Bölcsföldi András