Szeretetben kapcsolódva

Számomra megnyerő, hogy ugyanaz a család- és párterapeuta szerző, aki világhírű, s módszerét Európában is minden szakember elismeri, tudott együtt gondolkodni egy keresztyén terapeutával, hogy megkeressék a közös pontokat, s a keresztyének számára külön is megtalálják a fogódzókat a házasság nehéz idején (a keresztyén könyv mintegy 20 oldallal hosszabb, de tartalma megegyezik a másik könyvével).

Ezt látom csak útnak – ha hidat építünk. Ha nem bizalmatlanul, elkeseredetten keressük a hibákat a másik gondolkodásában (értsd: a keresztyének félnek a pszichológiától, a pszichológusok nem becsülik a sok ezer éves keresztyén értékeket), hanem keressük azt a közös utat, amelyen megérthetjük, hogyan lehetünk egymás segítségére a házasságok, családok gondozásában.

Második lépés
Sue Johnson elméletét és gyakorlatát olyan pszichológus gondolataira építette (John Bowbly), aki az anya-gyermek kapcsolatban kutatta az ún. KÖTŐDÉS-ELMÉLETET. A párterápiák során egyre inkább meggyőződött róla, hogy a felnőttek kapcsolataiban is igen erős ez a KÖTŐDÉS-SZÜKSÉGLET. Mert kapcsolatra vagyunk teremtve. S a szeretet-kapcsolat az egyetlen, ahol biztonságban érezzük magunkat ebben a félelmes, idegen világban. 

 „Legmélyebb ösztönünk egész életünkön át az, hogy találjunk néhány értékes személyt, akiket közel tudhatunk magunkhoz. A szeretett személyekkel való kapcsolat a biztonságos menedék, ahol megpihenhetünk, és a biztos alap, ahonnan bátran és magabiztosan elrugaszkodhatunk. A szeretett személlyel való kapcsolat elvesztése fájdalmas, és a sebezhetőség elbizonytalanító érzésével jár… Az érzelmi elérhetőség és a másik fél jelzéseire és szükségleteire való válaszkészség nélkülözhetetlen a biztonságos szeretet-kapcsolathoz…” (39.o.)

És ha nincs már meg a biztonságos kapcsolat?

„Amikor egy kapcsolat mélyrepülésben van, a férfiak jellemzően az elutasítottság, az alkalmatlanság és a kudarc érzéséről számolnak be, a nők pedig az elhagyatottság érzéséről és a kapcsolat hiányáról beszélnek. (…) A házasság megromlása azzal kezdődik, hogy egyre kevesebb benne az egymás iránti figyelmesség és meghittség. A konfliktusok csak később jönnek.” (59.o.)

Mintha hallanánk a bűneset utáni átok férfiaknak szóló figyelmeztetését, akik azóta a kudarctól félnek: „Legyen a föld átkozott temiattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed kenyered, míg visszatérsz a földbe.” S az asszonynak szólót, akik a kapcsolat elvesztésétől rettegnek: „Fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.” (együtt szerepel: 1Mózes 3,14-19)

Mondhatnánk, hogy a teremtési rend bűn általi megbomlásának természetes következménye, hogy a házasság sem működik úgy, ahogyan eredetileg tervezve volt (egy test, segítőtárs, nincs félelem és nincs szégyen a kapcsolatban: 1 Mózes 2,18-25).

Mi történik?
Különös módon  a párok között kialakuló veszekedések
a legtöbb esetben valójában az eltávolodás elleni tiltakozások! Beindul a félelem, hogy elveszítjük, vagy a szégyen, hogy elrontottuk a szeretet-kapcsolatot. A gyötrelmes kard-ki-kard küzdelmekben, hogy ’Kinek van igaza?’ valójában a mélyen megbúvó félelem és szégyen mozgat: „Számíthatok rád? Rád bízhatom magam? Jelen vagy számomra? Válaszolsz, amikor szükségem van rád, amikor hívlak? Fontos vagyok neked? Értékelsz, elfogadsz? Szükséged van rám, bízol bennem?” (51.o.)

Azaz a félelem indít be bizonyos folyamatokat, az „őspánik”. Van, aki kiabálva teszi ezt, van, aki elhúzódva, magába fordulva. Van, aki másokra mutogatva, a másikban hibát keresve. Ezek azonban semmit sem segítenek, sőt, általában még jobban eltávolítanak minket egymástól. Mert a félelemből való cselekvések nem találnak megfelelő válaszra. Arra csak egy válasz van: „A szeretetben nincsen félelem, sőt, a teljes szeretet kiűzi a félelmet!” (1 János 4,18)

Három viselkedési mintán érdemes elgondolkodni: elérhetőség, válaszkészség, érzelmi bevonódás a kapcsolatba. Mindkét fél eljuthat a kérdésekig: el tudlak érni? Azaz tudok még a szemedbe nézni, akár hosszabb ideig is? Bízhatok abban, hogy ha kimondom az érzéseimet, akkor nem védekezésből válaszolsz, hanem elfogadod, hogy most bennem ez van? Azaz tudsz velem együtt hallgatni, s bátorítasz azzal, hogy ott maradsz velem? Érzelmileg hajlandó vagy te is őszinte lenni? Megkeresni, hogy benned is milyen indulatok, félelmek, szégyen munkál? Tudunk nyíltabban beszélni magunkról egymásnak? Vállaljuk félelmeinket és szégyenünket egymás előtt? Tudunk mindezzel Isten előtt állva közösen szembesülni?

folytatás a jövő héten

Fodorné Ablonczy Margit
lelkipásztor-családterapeuta

A sorozat első részét itt ovashatják: https://www.parokia.hu/v/kapcsolatra-teremtve/