Szeretetdoboz és Kívánságlista 2020

A Magyar Református Szeretetszolgálat két országos adománygyűjtést is elindított nehéz körülmények között élő családok, gyermekek és idősek megsegítésére.

A Magyar Református Szeretetszolgálatnál (MRSZ) már most azon munkálkodnak, hogy a karácsony minél több rászoruló család, gyermek és idős ember számára legyen önfeledtebb. A koronavírus miatt idén sokkal többen kerültek nehéz helyzetbe, így most még inkább fontos, hogy mindazok, akik megtehetik, segítsék az arra rászorulókat.

A Szeretetszolgálat két adománygyűjtő programot indított, amelyhez most bárki csatlakozhat. A gyülekezetekhez, munkahelyekre és iskolába kihelyezett Szeretetdobozokban tartós élelmiszereket, tisztítószereket és tisztálkodási szereket gyűjt a szervezet. Olyan élelmiszereket és higiénés cikkeket várnak, melyek a mindennapokban tudnak segítséget nyújtani a rászorulóknak. A 100%-ban újrahasznosítható dobozokban összegyűlt adományokból segélycsomagok készülnek, melyek még az ünnepek előtt eljutnak oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.

A karácsonyi Kívánságlista programban nehéz körülmények között nevelkedő gyermek vágyait gyűjtötte össze az alapítvány. A szülők által megküldött kérések közt sokszor olyan kívánságok is vannak, amelyek sokunk számára alapvetőek, mint például egy meleg pulóver vagy lábbeli. Tavaly 650 személyre szabott kívánságot sikerült teljesíteni, idén 2020 a cél.

Az akcióhoz bárki csatlakozhat a szeretetdoboz.jobbadni.hu oldalon. Segíteni háromféleképpen lehet. Az online felületen kiválasztott ajándék megvásárlásával, melyet postai úton, futárszolgálattal vagy személyesen lehet eljuttatni a szervezethez. Ha valakinek nincs módja megvenni a kiválasztott gyermek ajándékát, annak árát is felajánlhatja, ebben az esetben a Szeretetszolgálat vásárolja meg a vágyott meglepetést. A fenntarthatóság jegyében lehetőség van arra is, hogy használt, de jó állapotú termék formájában teljesüljön a kívánság. Fontos kiemelni, hogy az ajándékokat a szülőknek adja át az alapítvány, melyeket aztán így ők maguk adhatnak át gyermekeiknek, ezzel is erősítve a gyermek és szülő közti szeretetkapcsolatot.

„Bízunk benne, hogy mindkét programra nagy lesz az érdeklődés, mert a szükség sajnos az. A koronavírus miatt sokan kerültek nehéz, vagy a korábbinál is nehezebb helyzetbe. Arra kérünk mindenkit, aki teheti, segítse gyűjtőakcióinkat vagy tárcsázza a 1358-as adományvonalat. Minden hívás vagy SMS 500 forint segítséget jelent” – hívta fel a figyelmet Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatóhelyettese.
 

Forrás és kép: Magyar Református Szeretetszolgálat (jobbadni.hu)