Diákként Önre mely tanárai voltak nagy hatással, és miért?

Erre a kérdésre becsületesen nem tudok válaszolni. Egy élet során rengeteg kapcsolat épül, ezek közül mit ragadjak ki? Talán a családi neveltetés, a szülők, nagyszülők kerülnek az első helyre, akik elindítottak és sokáig támogattak életutamon.
Pedagógusaim közül nem egy iskolai vagy tantárgyhoz kötődő dolgot említenék, hanem a zenét. Hétéves koromban kezdtem furulyázni, pikolóztam Puska Laci bácsi fúvós zenekarában, sok évig a zuglói zeneiskola fuvolazenekarában játszottam, majd gimnazistaként bekerültem a kórusba. Ez később Szent István Oratóriumkórussá érett. Több mint két évtizeden keresztül tagja, illetve szólamvezetője lehettem. A zeneiskolát Záborszky József tanár úr vezette, mi úgy hívtuk, az „Öreg”, a kórust fia – az idén Kossuth-díjjal kitüntetett – Záborszky Kálmán irányította. Az ő hozzáállásuk, elhivatottságuk sokat jelentett. Együtt dolgozhattam velük az egyszerű próbákon, a zeneakadémiai koncerteken, a külföldi turnékon. Aktív résztvevőként benne lehettem a művészi műhelymunkában, kortársaimmal együtt csodálatos élményeket kaptam.

A gimnázium után egy évig sorkatona voltam Lentiben. Ezt is az élet iskolájának részeként tartom számon. Egyetemi éveimre nagyon szívesen emlékszem vissza. Az ELTE-n kiváló tanároktól tanulhattam, Laczkovich Miklós analízis és Freud Róbert algebra-számelmélet előadásait hétről hétre már vártam. Ezek intellektuális élmények voltak a javából, ráadásul mindketten törekedtek interaktívan bevonni a hallgatóságot. 120-an ültünk bent a Gólyavárban, Freud tanár úr név szerint szólított mindannyiunkat. Akkoriban beosztották előre az órarendünket, csoporttársaimmal lényegében négy évig együtt lehettem, algebrából előadónk tartotta nekünk a gyakorlatot is. Gondosan felépített feladatsorokat hozott, mindenkit noszogatott, a gondolkodási idő alatt körbejárt, és tényleg mindenkinek megnézte a munkáját, belekérdezett, javított vagy segített. Ilyet korábban nem láttam, nála a matek megelevenedett. Később elhívott gyakorlatot tartani, bevont az általa vezetett OKTV-bizottságba (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny). Később, több éves tanári munka után is számíthattam rá, PhD-témavezetőm volt.

A budapesti Fazekasból nem neveket említenék, inkább azt a szellemiséget, ami az iskolát áthatja. Együtt dolgozhattam kiváló tanárokkal, foglalkozhattam nagyon-nagyon jó diákokkal. Keresztényként az ember törekedni szeretne só és kovász lenni a munkahelyén is. Amikor ezt említettem az egyik idősebb matektanárnak, akkor azt mondta: na, a Fazekasban lehet sózni, de sózódni is! Így van. Nagy hatással voltak és vannak rám azok a kollégáim, akik magas színvonalon teszik a dolgukat. Tanári munkámat döntően meghatározza, hogy olyan diákokkal foglalkozhatok, akik nyitottak, motiváltak és együttműködők.

Mit szeretne elérni a diákjai életében, és hogyan?

Szeretném elérni, hogy megtanulják a tananyagot, sőt, lehetőleg annál többet. A matematika hálás tantárgy, nehéz mellébeszélni. Ha felfedeztető úton sikerül valamit kibontani, akkor nagyon érdekessé válik, a gondolkodás öröm és sikerélmény is lehet. Egy-egy feladattal el lehet játszani: mi történik, ha megváltoztatunk valamilyen feltételt? Hogyan lehetne továbblépni, általánosítani? Milyen kérdéseket inspirál a kapott eredmény? Ha sikerül a matekot jól feldolgozni, akkor nem a feladatgyűjtemény típuspéldáinak monoton hajóvontatóivá idomítjuk a diákságot, hanem közös szellemi alkotómunkában lehetünk társak.

Szeretném elérni, hogy a tanórán egészséges munkahangulat és szeretetteljes légkör legyen. Mai napig rossz érzésekkel gondolok vissza saját tapasztalataimból azokra a tanárokra, órákra, amikor az óra előtt szorongva, gyomorgörccsel vártam a kezdést. Ezt szeretném elkerülni. Próbálom az óráimat változatossá tenni. Van, amikor a táblánál zajlanak az események, van, amikor mindenki nyugodtan gondolkodhat. Szeretem, ha ilyenkor viszonylagos csönd van, de az sem bánt, ha a szomszédok egymással valamit megbeszélnek. Pálhegyi Feri bácsitól tanultam, hogy a légkör mennyire fontos. Ennek kialakításában benne van a tanár saját habitusa, ez az indító alap. Aztán persze jön a diákokkal való interakció, ebben lehetnek nehézségek.

Szeretném elérni, hogy az osztály valóban közösség legyen. Öt alkalommal vittem végig a gimnáziumi éveken osztályfőnökként egy-egy osztályt. Szerveztem gyalogtúrát, kerékpártúráztunk Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta vidékein. Kenuztunk a Rábán, a Dunán, a Tiszán. Vannak dolgok, amelyeket nem lehet tanteremben megtanulni, sem könyvekből, de még csak a „mindenható” internetről sem. A nagy túrák jelentették az én „nyárpedagógiámat”. Némi szomorúsággal írom mindezt múlt időben. Saját családom, gyermekeim születése, felnevelése átírták az életemet, most mellettük a helyem.

NÉVJEGY
Dobos Sándor a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium matematikatanára. Öt alkalommal volt speciális matematika tagozatos osztály osztályfőnöke. Vezetőtanár, munkaközösségvezető, majd kutatótanár és a matematika szakos tanárjelöltek mentora. Rendszeresen tart angol nyelvű bemutató órákat, matematikai tréningeket külföldi diákoknak. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny II-es bizottságának elnöke. Rendszeresen készít fel diákokat a Nemzetközi Matematikai Diákolimpiára, olimpiai szakkört, válogatóversenyeket és edzőtáborokat szervez. Ezeken a megmérettetéseken az általa kidolgozott feladatok is több ízben a verseny anyagát képezték. Angol nyelvű problémamegoldó kurzust vezet amerikai egyetemistáknak. 2011-ben szerezte meg PhD-fokozatát, a Pannon Egyetem címzetes docense, a Bolyai János Matematikai Társulat tagja. Több hazai és nemzetközi konferencia előadója. Meghívott tanárként részt vett az angol diákolimpiai csapat felkészítésén Cambridge-ben. Kutatótanári tevékenységei hidat képeznek a köznevelés valósága és a tudomány, a szaktudományos, módszertani, pedagógiai kutatások között. A Budapest-Baross téri Református Egyházközség presbitere és kórusvezetője. Nős, négy gyermek édesapja.











 

Kap visszajelzéseket arról, hogy jó úton jár?

Szakmailag a mindennapokban a dolgozatok eredménye és a diákok tekintete ad visszajelzést. Ha mind a kettő fényes, akkor rendben mennek a dolgok. Némi visszajelzést kap az ember a szülőktől is, bár a gimnazista korosztály igyekszik a szülőkről leválni. Egy-egy fogadóórán azért kaphatunk olyan jelzéseket, amelyek visszaigazolják a munkánkat, vagy jelzik, ha probléma van. Aki beszélget a tanulókkal, hamar kiderítheti, mely tanárokkal és tantárgyakkal mi a helyzet. Nagyon érdekes, hogy mi a „jó” tanári út! Van, akit azért szeretnek, mert következetesen szigorú. Van, akit azért, mert rengeteget tud. Van, aki szívesen elbeszélget személyes ügyekről, problémákról. Sok esetben kerülőúton érkezik rólam visszajelzés, a diák másnak mondja el, onnan jut vissza hozzám. Évtizedek tanítása során nyilván nem minden diákkal ugyanolyan a viszony, remélem az összkép döntően pozitív.

Az első osztályom ballagásán az egyik diák édesapja kérdezte, hogyan gondolok vissza a négy évre. Mondtam, hogy rengeteg illúziómmal le kellett számolnom, több tervemet nem sikerült végigvinni. Meglepődött, majd rám mosolygott és azt mondta: kívülről nem ez látszik, hanem az, mennyi minden sikerült! Mosolya és kézfogása helyretett, azóta is őrzöm.