Az emberiség életének, az ember életének páratlan határvonala az, ami Jézus Krisztus születésével elérkezett. Aki ezt nem ismeri, vagy nem ismeri el, egészen másként értékeli a történelmet. Aki ezt háttérbe szorítja, bár ismeri, az időszámítás előttiről és utániról beszél. Aki nem is foglalkozik ezzel, az csak ünnepelni akar, tulajdonképpen az igazi lényeg ismerete nélkül. Nagy szegénységi bizonyítvány ez, minden látszat, látvány és gazdagság mellett is. Mi így vallunk erről: Krisztus előtt és Krisztus után. A karácsony ennek a határvonalnak az ünnepe, mi az Úr esztendejében élünk. Különös, ahogyan Ézsaiás próféta vallomást tesz: „Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.” (Ézs 64,3)

Valóban erről beszél ezzel a kizárólagos hitvallással? A karácsony titkára gondol, mintegy előre tekintve? Nincs más, „rajtad kívül, aki ilyet tenne”. Itt az egyedül igaz Istenre gondol, ez bizonyos. De vajon az „ilyet tenne”, ez a testet öltés csodája? Szívem vallomása, hogy igen, ez a nyitánya annak, amit végbe vitt, ami így hangzott a kereszten: „Elvégeztetett.” (Jn 19,30) S ez most a karácsony egy nagyon fontos részletére világít rá. Arra tudniillik, hogy ez a történés mennyire páratlan, hasonlíthatatlan. Nincs hozzá fogható, nem állítható párhuzamba semmivel. Nem lehet megrendülés nélkül igazán ünnepelni. Ébreszt Ézsaiás közbenjáró, szinte vajúdó imádsága, hiszen így sóhajt fel: „Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!” (Ézs 63,19) Úgy látja Ézsaiás, hogy megrendítő dologra van szükség ahhoz, hogy az élet helyreálljon. Bárcsak megtörténne! Ez a vágy indítja imádságra és aztán néhány mondattal később már a beteljesülésre utalnak szavai: „ha majd váratlanul félelmetes dolgokat művelsz: ha majd leszállsz, hogy meginogjanak előtted a hegyek.” (Ézs 64,2)

Bárcsak leszállnál. Ha majd leszállsz – ez az, amit senki más nem tehet, ez még a hegyeket is megingatja. Boldog vallomásunk, hogy mindez megtörtént: Isten szétszakította az eget és leszállt.
Ennek a páratlan csodája töltse be a szívünket, hassa át az ünnepünket, állítsa helyre a hozzáállásunkat, mert „Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért”!

Mit jelent ez: Isten szétszakította az eget és leszállt?

Ézsaiás látta élete és népe nyomorúságát, elveszett voltát, hűtlenségét. Beleöntötte imádságába fájdalmát, panaszát, reménységét és vágyát, óhaját. „Tekints le az égből, nézz le szent és dicső hajlékodból: Hol van féltő szereteted és hatalmad? Szánalmadat, irgalmadat miért vonod meg tőlünk? Hiszen te vagy a mi atyánk, Ábrahám nem ismer bennünket, Izráel nem törődik velünk. Uram, te vagy a mi atyánk, ősidőktől fogva megváltónknak nevezünk. Miért engeded, Uram, hogy letévedjünk utaidról? Miért engeded, hogy a szívünk kemény legyen, és ne féljen téged? Fordulj oda ismét a te szolgáidhoz, a törzsekhez, melyek a te örök tulajdonod! Kis időre elfoglalták szent néped birtokát, szentélyedet ellenségeink taposták. Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna rajtunk, mintha nem rólad neveztek volna el minket. Bárcsak szétszakítanád az eget, és leszállnál, hogy meginogjanak előtted a hegyek!” (Ézs 63,15-19)
Emberi támogatás kevés, nem elég, ha mások tekintettel vannak ránk. Isten, féltő szeretetére van szükségünk, hatalmára, szánalmára, irgalmára, atyai hozzánk fordulására! Megváltására, megtartó erejére, ami nem engedi, hogy letévedjünk útjairól, nem engedi, hogy szívünk kemény legyen. Mert mi magunkban eltévedünk és szívünk megkeményedik, hűtlenné válunk, engedetlenné és kiszolgáltatottá, Isten tulajdonaként idegen uralom alá kerülünk. „Olyanok lettünk, mintha sohasem uralkodtál volna rajtunk, mintha nem rólad neveztek volna el minket.” Milyen pontos leírása ez a bűn, az ellenség uralma alá jutott életnek!

Mindez – Ézsaiás megrendítő felismerése szerint –, eget, földet rengető szabadítás után kiált. Az ég szétszakítása, a hegyek megingatása fejezi ki, hogy mindent átható nyomorúság ez. Éppen ezért nem tapasz kell, nem egy folt, nem fájdalomcsillapító, nem valami enyhülés. Hanem egy mindent megrendítő találkozás a Mindenható Istennel! Az általunk mozdíthatatlan dolgok megmozdítása, amire csak Ő képes.

Világunk, korunk is ezért kiált, miközben teljes a céltévesztés, a megkeményedés. Illúziókergetés az, hogy képesek vagyunk orvosolni a bajokat, globális és lokális értelemben. A megoldás egyetlenszerű, felcserélhetetlen, hasonlíthatatlan. Sem technológia, sem tudomány, sem jó szándék, sem filozófia, sem vallás, sem spiritualitás, sem anyagi források, semmilyen ember általi megközelítés nem hoz megoldást.  „Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.” Vagyis semmi, amit az ember istenít, nem tesz olyat, mint az Örökkévaló Isten. Az az ember azonban, aki Isten dicsőséges megváltásában részesül, Isten jelenlétében bölcsességet kap, aki Istenben bízik, alkalmas lesz arra, hogy ami rábízatott, azzal munkatársa legyen Istennek.

Amit Isten cselekedett, az még azt is felülmúlta, amit Ézsaiás vágyott. Emlékezett az egyiptomi szabadításra, a törvényadásra a Sínai-hegynél, ahol megrendült a föld, a hegy. Emlékezett Isten félelmetes cselekedeteire, amiben megmutatta hatalmát. Azonban a beteljesedett óhaj még azt is szétszakította, amit az ember gondolt valaha. Mert Isten úgy szakította szét az eget, hogy egy gyenge gyermekben öltött testet a kegyelme, erőtlenségben ment végbe a célja, ott a kereszten. Kettészakadt a kárpit, megnyílt az ég a kegyelem diadalakor, amikor Isten Fia magára vette a bűnt. Ebbe kívántak betekinteni a Krisztus előttiek, sőt még az angyalok is kíváncsian. Pál apostol pedig a csodáról így vall Ézsaiás próféta szavai nyomán: „Isten titkos bölcsességét szóljuk, azt az elrejtett bölcsességet, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt a mi dicsőségünkre… „Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.” (1Kor 2,7; 9-10)

Mi a Szentlélek által értettük meg Isten titkos bölcsességét, ami minden látottat, hallottat, meggondoltat felülmúl. Isten szétszakította az eget és leszállt Jézus Krisztusban. Ég és föld megrendült, és Te?

Nem emberi közbenjárásra, Isten közbenjárására megnyílt az ég, Ézsaiás imádsága összhangba került Isten örökkévaló tervével – így van ez ma is. Akinek ott a szívében a vágy a megoldásra, az azt jelzi, hogy Isten bevonta tervébe. Akinek fáj a bűn, a nyomorúság, a hamis képmutatás, a hűtlenség, az engedetlenség, a keményszívűség, az Ézsaiás imádságába kapcsolódik és vágya nem hiábavaló. Mert Isten szétszakította az eget és leszállt. Ez már megtörtént, ezért van megoldás, ezért nem kell félni, lehet élni boldog, szabad életet. 

Reményik Sándor olyan megragadóan írja le. Íme, az emberi: „Akarsz, eget ostromló akarattal… mindhiába”. S az isteni: „S akkor – magától – megnyílik az ég… éled a remény… Ez a magától: ez a Kegyelem.”

„Soha senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért.”
Ehhez csak egy méltó ünneplés illik, megrendülten áldani és magasztalni Őt, és hirdetni nagy tetteit!

Somogyi Péter fasori lelkipásztor, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője