Hogyan olvassuk a Bibliát, milyen kapcsolódó szokásunkon lenne érdemes változtatnunk, és miben más, ha közösségben vagy közösen olvassuk az Igét? – többek között ezeket a kérdéseket járta körbe az a bibliaolvasási műhely, amelyet Marco de Leeuw van Weenen, a Tolnai Református Egyházmegye missziói munkatársa vezetett a Ráday-napok Tanulmányi napján. Mindezek nem csupán amiatt fontos kérdések, mert egyházunk idei éve az élő Ige éve, hanem azért is, mert mind a magunk, mind közösségeink számára létkérdés, hogy az olvasott Szentírás valóban „élő és ható” legyen, hitünk és istenkapcsolatunk táplálója, ezáltal pedig életünk átformálója és missziónk gyümölcshozásának forrása.

Marco de Leeuw van Weenen a műhely felvezetésében elmondta: ő három nagy felismerést hozott, amely kiindulási pontja lehet a beszélgetésnek, de természetesen ki lehetett egészíteni őket továbbiakkal is. Ez a három felismerése a következő volt:
1. A Bibliát érdemes úgy olvasni, hogy az szóhoz jutva megváltoztathatja életünket.
2. A Bibliát érdemes közösen olvasni.
3. A Bibliát érdemes a szöveg és az olvasó kölcsönhatása által kiváltott ritmus szerint olvasni.

A műhely résztvevőinek jelentős része teológushallgatókból és lelkészekből állt, így a beszélgetés során lehetőség nyílt arra, hogy tapasztalataik tükrében a bibliaolvasási szokásoknak az igehirdetői oldalát is átbeszéljék.



Isten elé állít és leleplez
A bibliaolvasási szokások kapcsán a műhelyfoglalkozáson elhangzott: szinte mindenki igeolvasással kezdi a napot, ki a családdal közösen, ki egyéni csendességben. Van, aki többször is elolvassa a napi igét, van, aki azon felül is olvas még, és van, aki utána az elmélkedésre is hagy magának időt. Néhányan elolvassák hozzá az igemagyarázatot, zsoltárimádságot mondanak, esetleg asztalközösségben beszélgetnek róla. Aki áhítatra vagy istentiszteletre készül, az arra rendelt igét a szokásos napi igeolvasásán felül olvassa el. Többen is említették, hogy a kiszabott mennyiségen felül olvasott ige mindig többet ad, és azt is, hogy a reggeli igeolvasás megadja a mindennapok ritmusát és irányultságát.

A résztvevők elárulták: a legtöbb igeolvasási szokáshoz ragaszkodnak, leginkább a fix napi időponthoz. Ahhoz viszont nem feltétlen, hogy magyar nyelven olvassanak. Az idegen nyelv nemcsak lassabb és figyelmesebb olvasásra készteti őket, hanem ezáltal a Szentírás is új kontextusba kerül, másként hat rájuk. „Lenyűgöz a görög eredeti szöveg, mert Isten elé állít” – említette az egyik lelkész. Imádkozni azonban ilyenkor is saját anyanyelvükön szoktak, mert azon a legtermészetesebb azt mondani Istennek: „Mi Atyánk”.

Nem mindegy az sem, hogyan olvassuk az Írást – hangzott el. Marco de Leeuw van Weenen saját bevallása szerint húszéves koráig úgy olvasta a Bibliát, mint bármilyen más könyvet, majd egy ifjúsági táborban tanulta meg, hogy ez szent szöveg: nem mi döntjük el, mi tetszik benne, hanem az Írásnak kell szólnia hozzánk, arra is rámutatva, amire nem vagyunk kíváncsiak. „Sokszor megelégszünk a véges és töredékes válaszokkal, holott a teljes képet kéne elfogadni a Szentírástól, nemcsak a nézeteinket alátámasztó igeszakaszokat” – tette hozzá a műhelyvezető.

Fontos, hogy igeolvasás előtt kiürítsük a gondolatainkat, imádsággal, tudatossággal, alázattal és nyitottsággal készüljünk rá – sorolták a műhelyen résztvevők. Van, aki háromszor olvassa el a napi szakaszt: először a szövegre magára figyelve, másodjára az igei üzenetre, harmadjára pedig azt keresve, hogy mi Isten válasza a kérdéseire. Az így kapott válaszok tükröt tartanak elénk. „Az Ige azért leplez le minket, hogy megtisztítson, nem azért, hogy megsemmisítsen. Ezért öröm a leleplezés” – hangzott el egy résztvevőtől.



Újat kapni az Igétől
Külső impulzusok is befolyásolhatják bibliaolvasási szokásainkat. Meghatározó lehet például az, hogy könyvből vagy alkalmazásból olvassuk-e a napi igét. Bár a műhelyen résztvevők többsége könyvet szeret ilyenkor a kezébe venni okostelefon helyett, ebben szabadságunk van – annak tudatában, hogy a forma is hatással lehet a tartalomra.

A teológián tanultak akaratlanul is szűrőként szolgálhatnak, ezért fontos, hogy teológiai tudásunkat a helyén kezeljük. Az olvasásunk célja a Krisztushoz vezetés, ebben a teológia segítségünkre lehet, hogy ne csússzunk félre, de meg kell maradnia segédtudománynak, nem kerekedhet az Ige fölé. Tudomásul kell vennünk, hogy a Szentlélek az, Aki megeleveníti bennünk a betűt – emelték ki a résztvevők.

A műhelyvezető kiemelte: az olvasás ütemezése és ritmusa is hatással van ránk. Neki annak idején meg kellett tanulnia, mi a számára megfelelő tempó, míg másnak nem feltétlen ugyanaz a megfelelő. Az egyéni eltérések mellett felekezeti eltérések is vannak. A zsidók például más ritmusban élnek, mint mi, és heti szakaszokat olvasnak fel. Ennek kapcsán megkérdezte a jelenlévőket, hogy mi történne, ha mi is heti szakaszra állnánk át.

A heti szakasz valószínűleg több lehetőséget nyújtana a csendességre és a kapcsolódásra – válaszolták a résztvevők, azt is hozzátéve, hogy le kellene hozzá lassulniuk, hogy ne olvassanak többet egy nap alatt. Volt, aki zsoltárral már próbát is tett azzal, hogy egy héten át minden nap ugyanazt a szakaszt olvasta el. Mások számára a heti igesorozatok nyújtottak hasonló élményt. „Én is változok közben. Először bárány vagyok, majd ezután tudok továbbadni abból, amit kaptam” – fogalmazta meg tapasztalatait egy lelkész.

A lelkipásztoraink számára a következő vasárnapi textus számít heti igeszakasznak, amelyet egész héten többször elolvasnak, miközben a prédikációra készülnek. Ez egy párhuzamos olvasás a napi igével, így a két igeolvasás kétféle ritmust ad életüknek. A kétféle olvasásban közös, hogy az Igével való kapcsolódás akkor valósul meg, ha hagyjuk, hogy újat kapjunk tőle, akkor is, ha már nagyon sokszor olvastuk és igen jól ismerjük.



Együtt megérkezni
Jobban meg kell értenem a Bibliát, ha másnak akarom átadni? – merült fel a kérdés az igehirdetésre készülés kapcsán. A lelkipásztorok válaszai alapján ahhoz, hogy hatni tudjanak az emberekre, beszélgetni kell velük, hogy lássák, mi zajlik bennük, mi hat rájuk, mivel küzdenek. Emellett igehallgatóként is el kell tudniuk magunkat képzelni a templomban. „Prédikációkra készülve nagyobbat kell merítenem az Igéből, annak tudatában, hogy én mindabból nem tudok mindent kitenni a gyülekezet elé. Az igehirdetés a szószéken születik, de ehhez előtte nagyon nagy kosarat kell megtölteni élő üzenettel, hogy az Isten abból bármit ki tudjon venni” – vallotta egyikük.

A közösségi bibliaolvasás sajátosságairól is szó esett. Erre általában bibliaórákon és házicsoport-alkalmakon kerül sor, a gyakorlata pedig gyülekezetenként eltérő lehet. Van, ahol a lelkész előre kiküldi e-mailen az adott igeszakaszt egy vázlattal vagy kérdésekkel, máshol az igeolvasásra készülés inkább lelki síkon történik: imádsággal vagy énekléssel. „Meg kell érkezni hozzá” – értettek egyet a résztvevők. A felolvasás utáni beszélgetést néha jégtörő kérdések indítják el, máskor versenkénti magyarázatok, és olykor a lelkésznek kell megfogalmaznia egy központi üzenetet, amelyhez a többiek hozzátehetik a maguk üzenetét. A cél ilyenkor az, hogy közösen jussanak el a megértéstől az alkalmazásig.

Marco de Leeuw van Weenen a közös bibliaolvasás három szintjét különböztette meg. Az első szint a család, ahol fontos szempont, hogy mindenki előtt legyen ott a napi igeszakasz – az előtt is, aki nem hangosan olvassa fel, hogy ne csak hallgató legyen. A második szint a gyülekezet, itt érdemes újdonságokkal, személyes élményekkel élővé tenni az üzenetet. A harmadik a lelkészek szintje, akik közösen olvasnak igét. Ez lehet közös készülődés a prédikációkra ugyanabból a textusból, de történhet más célból is, a lényeg a közös kapcsolódás a Szentíráshoz.

A műhelyalkalom közös imádsággal végződött.


Barna Bálint
Képek: Füle Tamás