Nehéz sors a diáksors. Sok utazás, kevés ösztöndíj, rengeteg tanulnivaló, kiszolgáltatottság a hierarchiának, szigorú vizsgák. Így van ez napjainkban, és így volt ez évszázadokkal ezelőtt is. Nem csoda hát, hogy amikor a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón Meghatározó egyháztörténet címmel tartott előadást Buzogány Dezső kolozsvári egyháztörténész, akkor a részt vevő diákok pontosan értették, mit élhettek át a korábbi korok teológushallgatói, és abszolút együtt tudtak érezni velük. Rengeteg izgalmas párhuzamot vonhattak múlt és jelen oktatási rendszerei között, de a különbségek legalább ennyire érdekfeszítőek voltak.



Buzogány Dezső elsősorban az erdélyi oktatástörténetről beszélt, de úgy vélte, nagy vonalakban hasonló folyamatok zajlottak a történelmi Magyarország teljes területén. A témát Reményik Sándor versének egy részletével vezette fel: „Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!” A történész szerint e kettőn volt a fókusz a kora újkorban is, de nem két elkülönülő területet alkottak, hanem szorosan összekapcsolódtak. „Philipp Melanchthon gondolata alapján terjedt el, hogy az iskola az egyház veteményeskertje. A seminarium kifejezés maga is eredetileg a magtárból eredt” – magyarázta. „Addig kell ápolni a zsenge növényeket, amíg meg nem erősödnek. Ez lett az oktatás alapelve.”

Tanító és lelkész
„A reformáció nem felfedezte, hanem népkönyvvé tette az anyanyelvű Bibliát. Ugyanígy a népiskolai rendszert is csak kiépítette, nem feltalálta” – magyarázta az egyháztörténész. Hozzátette: a reformációval indult el az Ige kettős útja a széles néptömegek felé: az egyház és az iskola útja. Ezek sokáig egymással összekapcsolódva vagy legalább párhuzamosan haladtak, amíg a szekularizáció fel nem bontotta őket több ággá, onnantól kezdtek el külön irányokba tartani.

„Minden jelentősebb településen volt iskola” – folytatta Buzogány Dezső. „Az itteni tanító a helyi lelkész beosztottja volt, mert így tudta csak megalapozni a külföldi tanulmányútjait, amelyek után lelkésszé válhatott. A tanítók ugyanis a legtöbbször lelkésznek készültek, és a tanításért cserébe az egyharmadát kapták meg a lelkészi javadalmaknak. Legfeljebb két-három évig taníthattak diákként, utána kénytelenek voltak folytatni a tanulmányaikat, amelyre igen sokáig csak külföldön volt lehetőségük.”

A lelkészek és a tanítók viszonyrendszere egyúttal az iskola és a gyülekezet között is szoros kapcsolatot eredményezett. „A gyülekezet évszázadokig működött egyfajta alapozó oktatásként is. De az iskola sem maradt ki a hitre nevelésből. A hitvallásokat minden reggel el kellett ismételnie a tanulóknak az iskolákban” – mondta az egyháztörténész. „Magasabb szintű oktatási intézményt emellett csak néhány nagyobb város tarthatott fenn. Erdélyben például Kolozsvár, Marosvásárhely, Zilah és Nagyenyed. De ezek nem egyetemek voltak.”

Támogatók
Az igazi egyetemi képzéshez ekkoriban külföldre kellett menni. „Egymással konkuráló holland egyetemek próbálták ösztöndíjak segítségével felvenni a versenyt a régi, neves, középkori egyetemekkel. Ez csábító volt, de az ösztöndíj azért nem volt túl sok. Máshonnan is kellett még pénzt szerezni a tanulmányokhoz” – magyarázta Buzogány Dezső.

Ennek az egyik lehetősége az egyháztörténész elmondása alapján a koldusdiák-lét volt. „A koldusdiákok településről településre jártak támogatókat keresve, ennek a stációit és eredményeit pedig albumokba jegyezték fel. Maradtak ránk ilyen albumok, onnan ismerjük ezeknek az általában két-három hónapos pénzgyűjtő körutaknak a részleteit.”

„A másik opció az volt, hogy elköteleződtek egy patrónus mellett, aki anyagilag megalapozta a képzésüket, és a külföldi tanulmányok elvégzése után visszamentek hozzá szolgálni. Még törvény is kötelezte őket erre, nem lehetett tehát utólag visszakozni” – mesélte. „És ott volt még a szolgadiákság lehetősége is, amely esetben egy főúri sarj mellett kellett szolgálniuk.”

Hogyan jutottak el külföldre? – adódik a kérdés. „Felkéredzkedtek szekerekre, hajókra” – válaszolta Buzogány Dezső. „Ha megérkeztek az egyetemi városba, ott a helyi bursa intézte az ügyeiket. Ezek a szervezetek hasonlóak voltak, mint manapság a Hallgatói Önkormányzatok. Ők szállásolták el az egyetemi diákokat, és intézték a mosatásaikat is.”



A tananyagok
A tananyag ekkoriban elsősorban a hét szabad művészetből állt, amely két részre oszlott: a triviumra és a quadriviumra. „A trivium volt az alapozás. Nem véletlen, hogy azonos tőről fakad a triviális szavunk is. Ide tartozott a grammatika, a dialektika és a retorika. Ezután jött a quadrivium: az aritmetika, a geometria, a zene és az asztronómia. A zenének azért volt itt helye, mert matematikai módszerekkel meghatározott tudománynak számított. Az asztronómia pedig a felvilágosodás előtt még nem vált szét az asztrológiáról” – hangzott el.

A trivium és a quadrivium tudományai több szinten is elsajátíthatóak voltak. „A trivium tárgyait alapfokon már itthon is megtanulhatták a diákok, külföldi tanulmányaik során pedig ezeket az ismereteiket is elmélyíthették. Mindez két oktatási szint kialakulásával járt. Az alsót képviselték a domidoctusok, az itthon tanult lelkészek, a magasabb szintet pedig a jól fizetett academicusok, a külföldön továbbtanultak” – mondta az egyháztörténész. „Az oktatás célja a lelkészképzés volt, az értelmiségi réteg csupán ennek melléktermékeként alakult ki.”

„Melanchthonnak nagy szerepe volt ennek a rendszernek a kialakításában. A humanizmusból vett át „pogány” tudományokat, és felhasználta őket a keresztyén teológiához. Erasmus szűk köréhez tartozott, ezért is volt számára fontos a humanizmus” – magyarázta Buzogány Dezső. „Az anyanyelvi szövegek miatt felértékelődött a grammatika. De ezeket a tartalmakat meg kell érteni és át kell adni: ennek köszönhetően alakultak át a tudományágak. A logikából például exegézis lett, a retorikára pedig prédikációk épülhettek.”

Az Erdélyi Fejedelemség veteményeskertjei
Az egyháztörténész ezután rátért az erdélyi felsőoktatási intézmények történetére. „Többször próbálkoztak egyetem alapításával Erdélyben. János Zsigmond 1568-ban neves külföldi oktatókat is hívott be ezért, de életében nem került sor érdemi előrelépésre, halála után pedig el is halt ez a kezdeményezés. Báthory István a jezsuitákkal próbálkozott 1581-ben. Egy kollégium létre is jött, de vitatott, hogy mennyire számított egyetemnek. A három előírt fakultás közül csak bölcsészettudományit működtetett, 1588-ban pedig meg is szűnt az intézmény. Ez a hét év kevés volt arra, hogy mester- és doktorképzés épülhessen ki.”

„1622-ben Bethlen Gábor létrehozta a gyulafehérvári Academicum Collegiumot, de ez sem volt igazi universitas. Ennek a rövid, pár éves képzését egy alapfokú lelkészi záróvizsgával zárták, amelyet a zsinat előtt kellett lefolytatni, és fiatal, friss lelkészek voltak az elbírálandó írások opponensei. Komoly próbatétel lehetett ez a vizsgázók számára” – folytatta. A kollégiumot a későbbi török-tatár dúlás után Apafi Mihály fejedelem Nagyenyeden szervezte újjá 1662-ben. A történelem viharai során azután többször feldúlták, lerombolták, de az intézményi folytonosságát sikerült megőriznie.

A kolozsvári teológia
A 19. században nyílt először esély arra, hogy egy európai értelemben vett egyetem létesülhessen Erdélyben a lelkészképzés számára. „Sokáig vita tárgya volt, hogy Nagyenyeden vagy Kolozsváron legyen teológiai egyetem. Bizonyos időszakokban ugyanis az utóbbi város fogadta be ideiglenesen az egységes lelkészképzést. Végül Kolozsvár győzött. 1895-ben, a három évvel korábban alapított Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem teológiai fakultásaként elindulhatott az erdélyi egyetemi református lelkészképzés” – mesélte Buzogány Dezső.

„Trianon után szinte megszűnt az erdélyi egyetemi élet, és a két háború között csak lassan éledt újjá” – folytatta az egyháztörténész. „1948 újabb trauma volt: az államosítást ugyan megúszta az egyetem, de a kényszerhelyzet miatt össze kellett vonni a különböző felekezetek képzéseit, így lett a kolozsvári intézmény egy összevont protestáns teológiai egyetem. Bár reformátusok tették ki a hallgatóság nagyobb részét, de kis létszámban evangélikusok és unitáriusok is itt tanultak.” Az intézmény innentől fogva a mai napig összevontan működik. Többek között Buzogány Dezső is itt oktat.


Képek: Barna Bálint; Wikipedia