„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Templombácsi és az ékszerdoboz
Ékszerdoboz a pusztában – vélik sokan a helvéciai református templomról, amelyet a hétvégén szenteltek fel. Kevesen veszik a bátorságot mostanában, hogy építkezésbe kezdjenek, azonban a Kecskemét melletti tanyavilágban összefogtak, imádkoztak és cselekedtek. Az eredmény mindenkit lenyűgözött.
MérföldkőTetszik tudni, méltatlan vagyok én arra, hogy beszéljek – mondja egy helvéciai asszony, amikor gyülekezetük új templomáról érdeklődöm. Hornyákné Szmolenszki Ilona végül mégis elárulja, hogy a világ legszebb épületének látja gyülekezetük első templomát. – Duplán ünnep a virágvasárnap családunknak. Annak idején virágvasárnap volt a keresztelőm, sőt az unokám keresztelője is, most pedig a templomátadás, ami földi pályafutásom mérföldköve. Helvécián születtem, itt volt az első imaház, ahová jártunk, nekem ez a hazám, ide vágyom mindig. Semennyi kincsért nem élnék városban, ott nem tudja a szomszéd, ki lakik a másik oldalon. Itt már a másik tekintetéből látjuk, hogy kinek mire van szüksége, egy szelet kenyérre, vagy télen tűzrevalóra – meséli az asszony, miközben szemével szinte simogatja gyülekezetük új otthonát.
Virágvasárnap
Hideg szél fúj, mindenki fázósan húzza össze magán a kabátot, az idő nem emlékeztet virágvasárnapra, a levegőben azonban érződik, hogy különleges ez a nap. A harang- és a templomszentelésre készülve a helvéciaiak teljesen megtöltik a régi imaház gyülekezeti termét. Miért nem mennek be a templomba? – érdeklődöm. – Oda „csak" kétszázan férnek be, átadjuk a helyet a vendégeknek. Mi az év ötvenkét hetéből ötvenegy vasárnap ülhetünk ott, a vendégek csak most – kapom a választ, amelyből kiderül, valóban vendégszerető emberek között járok. A gyülekezet kivetítőn nézi, ahogyan az új harang a magasba emelkedik, majd a helyére kerül, miközben Hegedűs Béla esperes mond áldást.
Nem lettek „készen"
A súlyos anyagi válsággal küszködő országban, szegény térségében épült meg a templom, ami után adósság sem maradt – fogalmazott a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke ünnepi igehirdetésében. – Míves munka, művészet, odafigyelés és szeretet épült ebbe az egyszerűnek látszó hajlékba. Bogárdi Szabó István azt mondta: sokszor megtörténik, hogy mire elkészül a templom „kész" lesz a gyülekezet is, elfáradnak testileg, lelkileg. Helvécián másképpen történt, a templommal együtt épült a közösség is.
PéldálózásA püspök az ünnepséget követő szeretetvendégségen – a többi közt – a helvéciaiak kiváló gazdálkodását hangsúlyozza. – Szinte hihetetlen, hogy nincs adóssága a helvéciai reformátusoknak, sőt annyi pénzük maradt, hogy a gyülekezeti termet is rendbe tudják tenni. Az egyházvezető érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy nem csak jó példának tartja, de példálózni is fog a helvéciaiak templomépítő munkájával. – Ugyanekkora méretű közösségek négyszeres költségen vettek tervbe templomépítést, és azt luxusnak, teljesen fölöslegesnek tartom – fűzi hozzá.
TemplombácsiTemplomépítés egy ember életében csak egyszer adatik meg – mondja Kiss Imre építőmérnök, a gyülekezet építési bizottságának tagja, aki a kezdetektől végigkísérte a munkálatokat. – A templom olyan épület, ami mindenek felett áll, és a megépítése is különleges történet. Csapatmunka volt, amelyben mindenki odatette magát. A gyülekezet mindenben segített a kamionrakodástól a vashajlításig. Az építkezés még inkább összekovácsolta közösségünket. Nagyon megható, hogy folyamatosan gyarapszunk, ezt félig-meddig az új templomnak tulajdonítom – mondja Kiss Imre, aki új nevet is kapott az építkezés alatt. – Szomszédurunk az egyszerűség kedvéért Templombácsinak keresztelt el – meséli „keresztapjára", a lelkészházaspár két és fél éves kisfiára utalva. – A gyerek számára összekapcsolódott a személyem a templommal, mert amikor megjelentem náluk, biztos, hogy a templomépítésről volt szó, így lettem Templombácsi – teszi hozzá, majd nevetve elárulja azt is, hogy hallgat az új nevére.
Nem a vége, hanem a kezdeteSok munkával járt az elmúlt három és fél év – sorolja Faragóné Bencsik Dóra. A helyi gyülekezet lelkésze szerényen háttérbe húzódva a gyülekezetet, a tervezőket, a kivitelezőket és az építőket dicséri, majd arról szól, hogy az elmúlt időszakban szinte minden vasárnap megjelenik egy-egy új család az istentiszteleten. – Előfordult, hogy egy család úgy tévedt be, hogy meglátta a templomtornyot, eljöttek hozzánk és fél éve a gyülekezet tagjai. Befogadó közösség a miénk. A régi és az új gyülekezeti tagok között nem volt konfliktus, nagy szakadás, amit eleve csodának tartok. Az idősek szívesen fogadták a fiatalokat – állítja a lelkésznő. Szinte mesébe illő a történetük – mondom Faragóné Bencsik Dórának. – Igen – válaszolja, - még nem ébredtünk fel, de a püspök úr prédikációja emlékeztet minket, hogy ez nem valaminek a befejezése, hanem éppen kezdete.
A helyHelvécia alig száz éves falu, mindössze hét kilométerre fekszik Kecskeméttől. A község lakosságának több mint fele külterületi tanyákon él. A helvéciai templom felépülésével százéves álom válik valóra, hiszen korábban csak két imaház épült, a református gyülekezetnek nem volt temploma. Az épület alapkövét 2009-ben tették le, majd egy évvel később elindult az építkezés. A templomot magánszemélyek, gyülekezeti tagok adományaiból, a Kecskeméti Református Egyházközség, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye, valamint a Dunamelléki Református Egyházkerület támogatásával építették. Jelentős támogatást kaptak a helvéciai önkormányzattól, valamint testvértelepüléseiktől, Csíkkarcfalvától és Csíkjenőfalvától. Csaknem harmincmillió forintot sikerült megtakarítaniuk azzal, hogy a munkát nem adták ki generálkivitelezőnek, hanem az egyházközség kötött szerződést minden egyes munkamenetre a vállalkozókkal. A templom felépítése így hozzávetőleg 82 millió forintba került. Az épületet Czégány Sándor mérnök tervezte. Legfontosabb jellegzetessége, hogy Kálvin-csillag alaprajzú. Az épület különlegessége, hogy a téglafalra ültettek egy rönkfalat, amely a tetőt tartja. Az új templomot 180 fő befogadására tervezték, alapterülete valamivel több mint 200 négyzetméter. A helvéciai gyülekezetnek száz tagja van, csaknem fele jár vasárnaponként templomba. Mivel a falu Kecskemét kertvárosának számít, ezért sok a fiatal és a gyermekes család, ez reményt ad a további növekedésre is.
Szöveg és kép: Fekete Zsuzsa – Hegedűs Márk