Felelősségünk táguló körei címmel rendezte meg idén az UNESCO és a Miniszterelnökség a Közös gondolkodás a jövőnkről című vallásközi konferenciát Tihanyban. A felelősségvállalás transzcendens értelmezésén túl a találkozón szó esett a cselekvő felelősségről is, azaz számos jó gyakorlatról, például ami a fenntartható fejlődést, a gazdaságot és az oktatást illeti. Az alábbiakban egy római katolikus és egy református egyházi elöljáró gondolatait idézzük arról, szerintük mit jelent a felelősségvállalás.

Nagy hatás, nagy felelősség
„Az ember a világban hatékonyabbá vált, ezért a tudatosságra és a reflexióra is magasabb szinten vagyunk kötelesek” – figyelmeztetett Nobilis Márió pápai káplán, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adjunktusa. „Mivel globális hatóerők vagyunk, nem háríthatjuk el annak a felelősségét, hogy az eszközeinket ennek megfelelő felelősségtudattal válogassuk meg. Ahogy növekszik az ember hatékonysága abban, ahogy a világot igénybe veszi, úgy tágulnak a felelősségi körei.”

Jó kérdésekre jó válaszok
A katolikus pap hangsúlyozta: nemcsak az egyén tartozik felelősséggel a közösség iránt, hanem a közösség is az egyén iránt. „Legyen szó egyházközségről vagy kormányról, mindkettő felelős azért, hogy az emberek tudatossága növekszik vagy stagnál akár a globális felmelegedést illetően. Felelősségünk, hogy formáljuk a társadalmat: olyan fellépésre van szükség, hogy világos legyen az emberek számára saját felelősségvállalásuk szükségessége. Arra kell törekednünk továbbá, hogy segítsünk az embereknek jó kérdéseket feltenni, hogy azokra igaz és releváns válaszokat adhassunk. Ha nincs kérdés, az általunk ismert válasz sem értelmezhető.”

Őszinte, következetes, állhatatos
A megfelelő cselekvés mikéntjéről gondolkodva Nobilis Márió a megfelelni igére asszociált: „Megfelelően cselekedni nem azt jelenti, hogy nekem megfelelő, azaz az én érdekeimet szolgáló módon tenni valamit, hanem azt, hogy őszinte, következetes és állhatatos vagyok abban, aminek a fontosságát beláttam. Csak így tudunk megfelelni küldetésünknek, ember voltunknak és teremtettségünknek.”

Terepszínű arcok
De elég-e, ha a közös felelősségből csak néhányan veszik ki a részüket? Hogyan lehet ösztönözni erre másokat? Steinbach József dunántúli református püspök szerint a hiteles személyes példaadás a döntő. Az egyházvezető keményen fogalmazott: „Néha már dühít, ha túl nyugodt embereket látok, már-már terepszínű arcokat. A hívő embernek békessége van, de nyugalma nincs, mert izgatja az ügy, amit az Úristen rábízott. Egyfajta szent szenvedély kell, hogy áthasson minket a józanság Lelke által. Életem utolsó percéig felelősen izgat az ügy – ezt lássák rajtam.”

Szenvedély és szenvedés
Az egyházvezető hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy a hívő embernek rá kell telepednie másokra, hanem azt, hogy motivál és saját példájával jóra nevel másokat. „A szenvedélybe a szenvedés is beletartozik – a két szó egy tőről fakad. A hitelesség kulcsa, hogy kis és nagy vezetőkön egyaránt látszódjon, hogy az ügyért vannak ott, ahol, és nem önmagukért. Az ifjú nemzedék érzékeny arra, hogy valaki hiteles vagy sem – ez egy pillanat alatt lelepleződik számára.”

A következő generáció felnevelésének része kell, hogy legyen az érzelmi intelligencia és az önreflexiós készség fejlesztése – tette hozzá a püspök. Szerinte ezen múlik, hogy olyan új értelmiségi réteg álljon fel, akiknek bízni lehet a döntésképességében. Steinbach József szerint minden edukációt és prédikációt felülírnak a kortárs kommunikációs eszközök. Mégis fontos a fiatalokat távlatos gondolkodásra nevelni, de ebben az idősebbek sem mutatnak jó példát – mondta –, hiszen a túlélés és a napi feladatok elvégzése határoz meg mindent.

Örök élet, megfontolt élet
Az egyházvezető végül arról beszélt, meg kell találnunk a módját, hogy megfogalmazzuk a vitathatatlan, mindenkor és mindenhol érvényes alapértékeket. „A következő generációnak beszélni kell a szabadság és az önkorlátozás, az önmegvalósítás és az önmegtagadás kettőséről, és arról, mi a megtérés: az örök élet perspektívája hogyan hat a földi életre. Tudniuk kell, hogy megfontoltabban, nem pedig pazarlóan élünk, ha a perspektívánk grandiózus. Ami pedig a felelősséget illeti: Einsteinnek tulajdonítják a mondást, miszerint az őrültség nem más, mint folyton ugyanazt tenni és várni, hogy az eredmény más legyen.”

Képek: Füle Tamás