Mit lehet kezdeni egy földszinti garázsbeállóval, ha a lehető leghasznosabban akarnánk kihasználni a rendelkezésre álló teret? Hát például működtethetünk benne vendéglátóipari egységet vagy közösségi helyet! A Magyar Vöröskereszt egyszerre mindkettőt megvalósította az Empathy Cafe & Bistro megnyitásával.



Az ötlet nagyjából három évvel ezelőtt öltött konkrét formát. A hely nevének azért választották az Empathy-t, azaz az empátiát, mert úgy érezték, hogy erre van nagy szüksége a magyar társadalomnak. Az egymásra figyelés, az elfogadás, a nyitottság fontos üzenetei a kávézónak. A nyitottabbá válás egyben a Vöröskeresztre is vonatkoztatható, hiszen a vendéglátás területén teljesen újoncnak számítanak, eddig a jótékonykodásban szereztek tapasztalatokat, például a saját márkás termékeik kapcsán. A kávézónak is azt a szerepet szánják, hogy bevételeivel karitatív tevékenységeket támogasson. Emellett igyekeznek minimálisra csökkenteni az ökológiai lábnyomát is: nem vesznek igénybe műanyag csomagolókat; csak szezonális, hazai alapanyagokat és zöld tisztítószereket használnak.

A megvalósuláshoz széles körű összefogás kellett, sok ember munkájával és szponzorok támogatásával tudott az egész létrejönni. Az Empathy falára ki is került pár fontosabb támogató, noha mindenki nem fért rá. Olykor még hajléktalanok is segítettek a bontásban. A belsőépítész kvázi odaköltözött, és a díjazásán felül is dolgozott a projekten. Maga az építkezés körülbelül másfél éves procedúra volt. Bár tavaly december közepére befejeződött, akkor még minden a feje tetején állt, és a tér berendezése ezutánra maradt. Ez persze nem jelentett akadályt abban, hogy egy makramé-workshop és egy könyves találkozó erejéig néhányan átmenetileg birtokba vegyék a terepet. És közben tovább csiszolgassák az ötleteiket.



A kávézó augusztus elején nyílt meg, az azóta eltelt időszak élményeiről mesélt nekünk a helyszínen egy kancsó empátiával dúsított víz mellett Csali Annamária, a Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatóságának kommunikációs vezetője. „Nemrég volt egy úgynevezett Láthatatlan vacsoránk a Budapesti Család, Esélyteremtő és Önkéntes Házzal közös szervezésben. Ennek során látókat és látássérülteket ültettünk egy asztalhoz. Egy menüt ettek végig oly módon, hogy a látóknak bekötöttük a szemét. Így bele tudtak helyezkedni egy kicsit abba, milyen érzés egy nem látó embernek elfogyasztani egy vacsorát. Utána volt egy beszélgetés, ahol tapasztalatot cseréltek. Nagyon sok kérdés merült fel a látássérültek mindennapi boldogulása kapcsán." Két hölgytől, akik csak vendégek voltak, megkérdezte a programszervező, hogy volna-e kedvük beülni erre a vacsorára, mert a regisztráltak közül nem mindenki jelent meg. Beültek ők is, és nagyon jól érezték magukat. „Voltak egyszerre vicces és érzékenyítő pillanatok is: amikor egymásnak próbáltak segíteni egy pohár vizet kitölteni, és nem sikerült elsőre."

Az empátiára nevelést, az érzékenyítést elsősorban a programok szintjén próbálják megvalósítani, de a hely kialakításánál is figyeltek erre. Van mozgássérült-bejárat, van külön mozgássérült mosdó, és a teljes kávézó akadálymentes. A pelenkázó nincsen elbújtatva a női mosdóban, hanem a mosdók előterébe került. „Így mindkét szülő részt tud venni a pelenkázásban, és ez is fontos üzenet." Van úgynevezett indukciós hurok is, amely a környezet zajainak a kizárásával közvetlenül közvetíti a hallókészülékkel érkezők számára a mikrofonba mondottakat. Szeretnének majd olyan étel- és itallapot, amelyen Braille-írással is rajta van a kínálat.



A dolgozók felelőssége, hogy mindenki ugyanolyan bánásmódban részesüljön, mint bárki más. „Annak, hogy ez nem kirekesztő, hanem befogadó hely, az egyik legszebb példája az, hogy pár hete észrevettünk egy hajléktalant. A közelben kéreget, és amit összegyűjt, abból vásárol nálunk. Limonádét vesz és péksüteményt, leül ide egy könyvvel, olvasgat, utána távozik. Rendszeresen visszatérő vendégünk" – mesélte nekünk egyik legszívmelengetőbb élményét Annamária.

„Üljünk egy asztalhoz és tegyük félre az előítéleteinket!" – ez a jelmondat abban is megvalósulni látszik, hogy egy tizenhét méteres asztala van a kávézónak, amely cikkcakkban van elhelyezve. „Először egy hosszú asztal volt, de azt láttuk, hogy nem igazán szeretnek leülni egymás mellé az emberek. De így, hogy van benne egy kis játék, sokkal többen bátorodnak fel. Mindenki ismerkedik még a térrel és a hellyel. Szeretnénk olyan programokat, amelyek segítik az interakciók elindulását. Az asztalon lévő sakktábla például állandó használatban van, úgyhogy szerintem ez szépen lassan kiforrja magát." Az volt a fő szempont, hogy olyan asztal legyen, amely szép is, és minden funkciót ellát. A faanyagot a Vöröskeresztnek kellett beszerezni, de a bútort a Hello Wood ingyen készítette el – akárcsak a pultborítást, a komódot és a polcokat.



Több gasztro-szakember szintén önkéntes segítséget ajánlott fel. Az üzemeltetés azonban a Vöröskereszt feladata. „Az itt dolgozók a Vöröskereszt munkavállalói; szoktuk mondani, hogy nálunk csak a kávé fekete, mert minden átláthatóan zajlik."

Az asztal mellett van játszósarok is. „A Láthatatlan vacsorán volt egy nem látó apuka a látó kisfiával, és a kicsi nagyon élvezte, hogy már voltak itt játékok, amelyeket azelőtt pár nappal adományoztak nekünk" – mesélte Annamária. A játszósarok elmozdítható, ha egy program plusz helyet igényelne, ez a rész felszabadítható.

A szeptember 11-i terrortámadás évfordulója kapcsán közös véradási akció is volt az amerikai nagykövetséggel közösen, akkor itt látták vendégül a véradókat egy kávéra. De nem csak saját maguknak szerveznek rendezvényeket a kávézóban.



Számtalan megkeresés érkezett cégektől és civilektől is, akik különféle kezdeményezéseket szeretnének ide behozni. „Várunk még civileket, noha nem tudunk mindennek helyet adni, és nagyon sok szempontnak kell megfelelni. Ennek a módszertanát és szempontrendszerét próbáljuk kitalálni és kidolgozni – anyagi értelemben és a hely szellemének az ismeretében is." A Budapest Bike Maffiával például megállapodtak abban, hogy az esetleges ételmaradékokat eljuttatják majd a hajléktalanoknak.

A közösségi könyvespolc is ehhez kapcsolódó kezdeményezés. Eleinte mellékszálnak indult, de önálló életre kelt. Az alapötlet lényege, hogy a polcon található könyveket bármelyik vendég leemelheti, belelapozhat egy finom kávé mellett, de elvinni nem lehet őket. Már több mint száz könyv gyűlt így össze, javarészt felkérések eredményeképpen. Sok híres ember ajánlott fel örömmel egy-egy általa kedvelt könyvet, és írt bele néhány gondolatot az empátiáról. „Nagyon jó kis kötetek érkeztek. Egy ideig volt egy hölgy, aki rendszeresen bejárt ide mindennap, reggelihez mindig levette a polcról ugyanazt a könyvet, és utána haladt tovább a munkába. Ez közösségi könyvespolc, ez is volt vele a cél. Értékes emberektől gyűltek össze értékteremtő gondolatok." Természetesen a Biblia sem hiányzik a kínálatból, és a külföldiekre való tekintettel van néhány angol nyelvű kötet is. Akinek ez meghozná a kedvét, és adományozni szeretne egy könyvet, az menjen egyenesen a Vöröskereszt székházába, ott tudja felajánlani, de azt nem szeretnék, ha a közösségi polcon csak úgy otthagynák az emberek a köteteiket.



Nem a könyvespolc mellé rakott fotelek az egyedüli otthonos zugok a kávézóban. Az asztal mellett, a terem falában kisebb kuckókat alakítottak ki párnákkal, áramellátással. Ide is be lehet ülni – vagy akár heverni – egy-egy könyvvel vagy laptoppal. A pultnál elkérhetjük a wifi-kódot is, ha itt szeretnénk dolgozni – bár ez talán asztalnál ülve praktikusabb. Van ebédmenü is, amelynek kialakítása során igyekeztek a Vöröskereszthez gyakran társított népkonyhás vonal helyett inkább az igényesebb kínálatra és a minőségibb alapanyagokra helyezni a hangsúlyt. Az árakat a környékbeli sajátosságok figyelembevételével alakították ki: sok hivatal van itt, bankszektor, ügynökségek és külföldiek is. Az utóbbi miatt az étlap már kétnyelvű: magyarul és angolul is rajta van a kínálat.

A vöröskeresztes munkatársak is sokszor lejönnek ide ebédelni. „Szívesebben veszünk valamit akkor, ha tudjuk, hogy jó ügyet szolgál. Megbeszéléseket is szoktunk ide szervezni. Ha külsős partner jön hozzánk, akkor inkább ide ülünk be velük. A csepeli Családok Átmeneti Otthona októberben lesz húszéves, az ezzel kapcsolatos munkaértekezlet is itt lesz." Azt, hogy az Empathy egyben közösségi tér is, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Vöröskereszt maga is belakja.



A termelői polcokon látható termékek sem pusztán dekorációk: a borok és szörpök mind megvásárolhatóak, és a tervek szerint  a későbbiekben kávét és csokit is lehet majd venni jótékonykodási célokra. „Ami a mostani kínálatból igazán izgalmas, az például a 2017-es badacsonyi kéknyelű. Ezt a terméket teljes egészében a véradás támogatásának szentelték. Felhúzható a címkéje, és így láthatóvá válik a felirat, amely szerint száz forint támogatást jelentett a borvásárlás."

Nem csak az eddigi visszajelzések, de a sajtóvisszhang is igen pozitív volt. Ahogy szép lassan elkezd élni a tér, úgy kezdik egyre inkább felfedezni maguknak az emberek a kávézót. „Mi magunk is keressük a helyünket, hiszen a Vöröskeresztnek nem volt profilja a vendéglátás. Bízunk benne, hogy jövedelmező dolog lesz, és nem csak anyagi értelemben. A vendégek türelmesek, megértőek és kedvesek, az ismert emberek pedig felkérés nélkül beszélnek róla a közösségi médiában, a saját csatornáikon."



Emellett vannak távlati terveik is. „A mellettünk lévő termet szeretnénk majd hosszú távon korszerűsíteni, konferenciateremmé alakítani. Az épület 1907-ben épült, a terem az ennek megfelelő állapotban van még." Apropó, 1907-es állapotok. A kávézó kialakításához szükséges bontási munkák közben derült ki, hogy igen vegyes összetételű falazat rejlik a vakolat mögött, emiatt döntött úgy az építész, hogy ezt érdemes meghagyni és megmutatni. Az Empathy falán látható, ahogyan szépen illeszkedik egymáshoz többféle tégla és terméskő. „Ettől lett olyan élő és sokféle a tér. Ahogyan mi is sokfélék vagyunk, de utána összeállunk valami szilárd egésszé."

Ha részt vennénk egy-egy programon, mindenképpen érdemes előre regisztrálni vagy egyéb módon jelezni a szervezők felé a részvételi szándékot. Gyorsan be szoktak ugyanis telni a szabad helyek. Amennyiben csak úgy beülnénk egy kicsit a kávézóba, nem kell asztalt foglalni. Ha szűken értelmezzük a dolgot, amúgy is csak egyetlen klasszikus értelemben vett asztal van, az pedig tizenhét méteres. Ahhoz pedig csak másokkal együtt érdemes leülünk – de előtte nem árt félretenni az előítéleteinket.



Képek: Füle Tamás