Testre szabott életek

Ifjúsági napot tartott az Északpesti Református Egyházmegye Erdőkertesen 2023. március 25-én. Konfirmandusok és lelkészek is részt vettek a lelki feltöltődést nyújtó találkozón.

Az alábbiakban a szervező erdőkertesi gyülekezet ifjúsági csoportjának beszámolóját olvashatják:

Reggel imádsággal kezdtük a napot a szolgálókkal, majd amikor mindenki megjött, délelőtt jégtörő játékokkal folytattuk a napot – ezeket mi, a szervező erdőkertesi ifisek vezettük le.

A résztvevők köre igen vegyes volt, a 12 évestől 19 évesekig minden korosztály képviseltette magát, a segédlelkészek között fiatal felnőttek is. A kiscsoportos beszélgetéseket korcsoportokra bontva tartottuk meg, így mindenki szót értett a másikkal.  

Délelőtt Székely Pál Domokos, Fót-központi beosztott lelkipásztor tartott áhítatot. Az ifinapunk a Testre szabva címet kapta, így ezt a témát feszegettük. Kezdetnek elgondolkodtunk azon, miket is szabunk testre? Videójáték-karaktereket, Facebook-avatárokat vagy akár magunkat is? Mózes első könyvének az első fejezetéből olvashattuk: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette.” Így mindjárt nem is mi vagyunk az alkotók. Tovább vezetve a gondolatot Pali arra a tényre hívta fel a figyelmünk, ami ebben a vonatkozásban új volt: Isten magát is testre szabta az emberért. Ő emberré lett értünk, pedig senki nem kötelezte. Magát tette, alkotta hozzánk hasonlóvá, és nem csak, hogy a mi javunkra, de még az Ő kárára is. Az összes kínunkat elhordozta a felénk irányuló szeretete által.

A kiscsoportos beszélgetések alkalmával meghallgathattuk egymás gondolatait a délelőtti előadással kapcsolatban, és tovább tudtuk boncolgatni, mit is jelent számunkra a Testre szabva kifejezés. Jó volt hallgatni a mellettünk lévő csoportok hangos imáját, ahogy egy kis termet a mai fiatalok Mi Atyánkja töltött be. Ahogy a dicsőítő alkalmaknál is feltöltő élményként lehetett megélni a templomot megtöltő, Istent dicsőítő énekek hangzását.

A délutáni összefoglaló alkalmat Koncz Hunor kosdi református lelkész tartotta. „Mi mit szoktunk menteni? Amik hosszú távon használandók, örömet okoznak nekünk vagy esetleg értékesek. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Őbenne az el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten megment bennünket, mert hosszú távon tervez velünk, örömét leli bennünk és persze mert fontosok, értékesek vagyunk neki” – fogalmazott a lelkész.

Ma sok ember, fiatal küzd azzal a nehézséggel, hogy mit is csináljon, merre menjen tovább. Ezért sem lehet elégszer hangsúlyozni: van, aki tervez veled. Van, aki figyel, formál, terelget és megment bennünket minden egyes nap. Erről tettek bizonyságot az ifjúsági nap meghívott vendégei is.

A divat világáról mostanság sokaknak a magamutogatás jut eszébe. – Ez a világi divattól nem is áll messze. Meykét, azaz Molnár-Madarász Melinda divattervezőt gyakran a munkatársai is megszólták, mert nem tett eleget a szerintük való divat követelményeinek; és sokszor a gyülekezetben is furcsán néztek rá a szakmája miatt. Isten azonban olyan fogódzót jelent és jelentett neki, amely átsegítette élete nehéz szakaszain – mesélte. 16 éves korában már elkezdték érdekelni a hittel kapcsolatos dolgok, de ez – ahogy sokan másoknál is – idővel elhalványult. Később, amikor felvételt nyert a főiskolára, egy istenélménynek köszönhetően elkezdett imádkozni egy hívő emberért, aki tudja őt segíteni. Majd egy év kitartó imádság után Isten egy csodálatos, hívő szobatársat adott neki, akivel elindítottak egy bibliakört. Később itt ismerkedett meg a férjével is. Istennel azóta is élő kapcsolata van, hisz és imádkozik.

A „Siker az életben, sikeres élet Krisztusban" című szekció előadója Somody Imre volt, aki önmegvalósító, rendkívül sikeres régi életét állította kontrasztba
mai, Krisztust követő életével. Előadása elején arról beszélt, melyek voltak a fiatal Somody céljai, hogyan teremtette meg magának a hőn áhított
anyagi biztonságot, karriert, hogyan fektetett be a tudományba, egészségügybe, és ezzel a magyar társadalom jólétébe. És végül hogyan tudott ez a
„sikeres/ jó" emberkép bálvánnyá változni az életében – „a bálvány sokat ígért, keveset adott, és végül mindent elvett" – fogalmazott.

A csúcsok és elismerések mellett megélte a totális kiszolgáltatottság, a veszteségek élményét is. „Hogyan állítod meg a lejtőn az életed?” – kérdezte magától, és rájött: ő képtelen rá. Ekkor talált rá Krisztusra, vagy akkor talált Krisztus őrá. Előadásának lényege azon a fókuszváltáson volt, ami megtérése után következett: „Hogyan élem az új életem? Mi van az önátadás után? Mit akar tőlem az Isten?” Előadásában arra ösztönözte a fiatalokat, hogy – ahogyan ő a tehetségeit Isten szolgálatába állította – úgy keressék ők is, vajon mi az ő elhívásuk. Hogyan építsék az életüket igazán biztos pillérekre, és éljenek sikeres életet, de már Krisztusban.

A Magyar Református Szeretetszolgálatot Juhász Márton ügyvezető igazgató mutatta be az érdeklődő fiataloknak. Mesélt arról, hogyan támogatják Kárpátalját.
Mint mondta, az elmúlt években több, mint 1000 tonna adományt szállítottak nyomornegyedekbe, szegregátumokba, cigánytáborokba, árvaházakba és öt óvóhelyet alakítottak ki iskolákban (e nélkül nem indulhatott el a jelenléti oktatás). Beszélt a tavasszal meghirdetett Remény magjai programról, amely segít abban, hogy ne vándoroljanak el az emberek Kárpátaljáról, hiszen „aki vet, arat." Bemutatta az anthiókiai földrengés utáni mentést is: 18-an mentek ki 3 mentőkutyával. Öt ember életét sikerült megmenteniük, és több száz ember halálát állapították meg, akiket így már nem kellett eltűnt személyként kezelni. Juhász Márton elmondta: Magyarországon a Felebarát-programmal (melegétel-osztás minden hétvégén), tűzifa-osztással, tanszergyűjtéssel segítik a rászorulókat. 300 településen segítenek kialakítani egy olyan komplex szemléletet, hogy az emberek ne örökítsék tovább a mélyszegénységet. Ezt a Kiskert-programmal, a mozgóboltok kialakításával, gyerekprogramok szervezésével és olyan helyszínek biztosításával érik el, ahol az anyukáknak és gyerekeknek is tudnak segíteni egy jobb élet iránti igény felébresztésével. Ezen kívül ösztöndíjprogramokat biztosítanak a hátrányos helyzetű tehetségek számára, mentorok segítségével. Felhívta a figyelmet a Szeretethíd programra is, amely idén május 19-20-ra esik, és amelyhez akár az ifjúsági közösségek is csatlakozhatnak helyi akcióikkal.

Az egyházmegyei ifjúsági nap résztvevői az üldözött keresztyének helyzetéről és támogatásuk lehetőségeiről is hallhattak. Így képet kaphattak arról is, mennyi különböző embert milyen különböző, mégis számukra megalkotott szolgálatba tud helyezni a mi Atyánk.

Fejes Anna, Kiss Kincső, Somody Szonja, Victor Frida
Képek: Varga Vince

 

Ifjúsági találkozó -- Északpesti Református Egyházmegye