Miről szól a hivatásgondozás?

Egy lehetőség arra, hogy reflektáljunk a saját munkánkra, az elakadásainkra, a nehézségeinkre. Meg kell állnunk egy pillanatra, ki kell szállnunk a taposómalomból, és rá kell néznünk arra, hogyan működünk szakmai, munkával kapcsolatos helyzeteinkben. A hivatásgondozás akkor is tud támogatást nyújtani, amikor egyedül érezzük magunkat, hogy kérhetünk támogatást, kérhetem egy másik ember jelenlétét, aki segít nekem gondolkodni és reflektálni egy olyan közegben, ahol nem kell megfelelni. Fontos, hogy a hivatásgondozás egy folyamat, mert egy munkaszakaszt kísér végig, amely az ez idő alatt felmerülő problémák és érzelmi terhek feldolgozásáról szól. Ilyen értelemben az is a része, hogy ne vigyük haza a nehézségeket, hanem abban a térben tegyük le, ahol keletkeztek. Abban is tud segíteni, hogy a munkát hatékonyabban el tudjuk határolni a magánélettől, vagy utóbbit meg tudjuk védeni a munkából adódó feszültségektől.

Feltételezem, hogy gyakran fordulnak Önhöz emiatt az emberek.

Igen, és különösen azokban a helyzetekben, ahol valaki emberekkel dolgozik. Az emberek közötti viszonyulásokból, kapcsolódásokból nagyon sok minden keletkezhet: feszültség, öröm, bánat, de az is lehet, hogy egyszerűen csak annyira együttérzek a másikkal, hogy továbbviszem a fájdalmát.

Mely szakterületekről veszik igénybe leginkább az ön segítségét?

Gyakran dolgozom lelkipásztorokkal, de a szociális szférából is meg szoktak keresni csapatok és egyének egyaránt. Önkéntes vagy nonprofit szervezetek közül gyakoriak azok, akik krízisambulanciákon vagy hajléktalanellátásban dolgoznak, de vannak önkéntesek a telefonos lelkigondozástól, ezentúl dolgoztam pedagógusokkal, egészségügyi dolgozókkal, de még HR-menedzserekkel is. Az egyik utolsó csoportom mentorokból állt és szinte magától értetődik, hogy szupervízorokkal is dolgozom. Elképzelhetetlennek tartom az emberekkel való szakmai munkát anélkül, hogy az én munkám ne lenne kísérve, én is igénybe szoktam venni a segítséget.

A Gyökössy Intézet újjáalakítása során az egyik legnagyobb cél a lelkipásztorok jóllétére való odafigyelés volt. Hogy látja, igénybe veszik a segítséget?

Folyamatosan jelentkeznek, különösen az iskolai tanév időszakában, szeptembertől júniusig. Fontosnak tartom azt a folyamatot, ami elindult. Már a Gyökössy Intézet újjáalakítása előtt is volt néhány pilotszerű projekt, amikor egyéni szupervíziót ajánlottak fel a lelkészeknek, most viszont többféle segítői forma közül választhatnak. Ha beáll a rendszer, egyre inkább híre megy és egyre többen fogják használni ezt a lehetőséget.

Milyen jelek utalnak arra, ha valakinek hivatásgondozásra van szüksége?

Az egyik ilyen, ha az illető személyekkel dolgozik és a nehézségek ott maradnak vele. Vagy amikor annyira elborítják a feladatok, hogy álmában is ezzel foglalkozik, nem éri utol magát, és a családja marad az utolsó a sorban. Úgy érzem, a lelkipásztorokon ebből a szempontból kifejezetten nagy a nyomás, mindenki elvár tőlük valamit: a gyülekezet, a presbitérium, az egyház, a környezet, a család, az iskola, és így tovább. Sőt, kimondatlan elvárás feléjük, hogy mindent tökéletesen kell csinálniuk. Ennek azonban nem lehet megfelelni.

A hivatásgondozás tudja ezt tudatosítani bennük?

A hivatásgondozás egyik legfőbb célja, hogy tudatosítsa azt a szituációt, amiben az egyén benne van. És minél tisztábban látja a helyzetét, annál jobb döntést tud hozni arra, mi lehet a megoldás vagy mi tudna segíteni neki. A mindennapok rohanásában erre nem igazán marad idő.

Mi az, amiben a hivatásgondozás nem tud segíteni?

Olyan témakörökben, melyek pszichoterápiát vagy kifejezetten lelkigondozást igényelnének. A hivatásgondozás folyamatába olyan típusú kérdések, dilemmák, nehézségek, érzelmi megterhelődések tudnak bejönni, melyek a szakmaisággal, a munkával kapcsolatosak. A magánéleti, párkapcsolati témák, egy veszteség feldolgozása már nem tartoznak ide.

Ha már veszteség: egy állás elvesztésének feldolgozása lehet hivatásgondozói feladat?

Határterületnek mondanám. Az állás elvesztése a munka, szakmai pálya területéhez tartozik, ugyanakkor magánéleti és személyes, érzelmi hatásai is vannak. Alapvetően érzésekkel dolgozunk, és ahogyan mondani szoktuk, érzésekkel nem vitatkozunk. Az érzéseinket nem tudjuk szabályozni, viszont az információtartalma üzenetet hordoz. Egy üzenetet arról, hogy az adott helyzetet hogyan élem meg, és mit jelent a megtörtént szituáció. A hivatásgondozás egyik módszere, hogy megnézzük, az adott érzéshez milyen jelentés kapcsolódik, majd ezt félretesszük, körbejárjuk a helyzetet és megnézzük, tudunk-e hozzá más jelentést kapcsolni. Az előmozdulást a perspektíva és a jelentésadás megváltozása fogja elősegíteni.

Előfordul, hogy az emberek félreértelmezik a hivatásgondozást?

Van, aki például arra számít, hogy egy jó tréningen fog részt venni, csapatépítő játékok lesznek és azokat elemezzük ki. Olyan is volt, hogy valaki kifejezetten azért jött, mert a párkapcsolati problémáit szerette volna feldolgozni. És akkor kiderült már az első alkalom után, hogy ez nem az a munkaforma, ahhoz egy terapeutát vagy pszichológust kell keresnie, aki ebben segíteni tud neki. Szakemberként nagyon fontos, hogy a saját határainkat tartani tudjuk. Terápiába hetente vagy akár heti több alkalommal is mennek az emberek, mert az a munkaforma azt a gyakoriságot igényli. De a szupervízióban a folyamatnak része a két alkalom között eltelt idő is. Mert akkor történik meg a konkrét megtapasztalás, tehát az, ami történik a munkában. Az egyén akkor tudja azt is kipróbálni, hogy az, amire rájött az előző alkalommal, azt hogyan fogja működtetni a munkájában.

Hogyan segít a hivatásgondozás egy kiégés határán álló embernek?

A kiégésre különösen azok veszélyeztetettek, akik nagyon elhivatottak a szakmájukban. A segítő szakmák képviselői kifejezetten ilyenek, hiszen rengeteg emberi nehézséggel, problémával és tragédiával találkoznak. De minél többet akarnak segíteni, annál kevésbé veszik észre, hogy nekik is szükségük van a pihenésre, a feltöltődésre. Ugyanilyen veszélyeztető tényező, amikor sokféle felelősség terhelődik valakire és ez az állapot hosszú időn keresztül fennáll, vagy ha fokozottan stressznek van kitéve. Nem véletlen kaptuk a hetedik napot, amikor meg kell állnunk pihenni.

Ha személyes példát hozhatok: 2003 óta dolgozom szupervizorként, és 2018 körül jutottam el oda, hogy nem tudok több történetet meghallgatni, mert minden szó fáj, amit hallok. Eldöntöttem, hogy egy éven keresztül nem vállalok szupervíziót, tanítottam és másféle feladatokat vállaltam be. A szakma általánosságban a kiégésnek 12 stációját ismeri, melynek az első fele az, ahol a hivatásgondozás segíteni tud. Utána már olyan – akár fizikai – tünetekkel jár a kiégés, hogy orvosi vagy pszichiátriai, pszichoterápiás segítségre van szükség. A hivatásgondozásnak kiemelt szerepe van a prevencióban, hogy ne akkor kelljen a kiégést kezelni, amikor annak már komoly tünetei vannak.

Milyen szakmai kihívásban látott valamilyen társadalmi jelenséget lecsapódni?

Amikor a munkánkra gondolunk, akkor arra nem csak a mi szakmaiságunk hat, hanem a szervezet, ahol dolgozunk, de a nagyobb rendszerek is. És amikor a nagyobb rendszerekben vannak anomáliák, és ezt valaki behozza a hivatásgondozásba, arra a szolgálatot végzőnek vajmi kevés ráhatása van. Nemrég például dolgoztam egy szociális területen dolgozó csapattal, amely nem tudta abbahagyni a szociális rendszer szidását. Ilyenkor tudomásul kell venni a rendszer rossz működését, megnézni, hogy milyen érzéseket vált ki az egyénből, és arról gondolkodni, hogy tud-e hatni rá, vagy sem. Ha igen, melyek azok a lépések, amelyeket megtehet, amikre pedig nincs ráhatása, azokat el tudja engedni. És nem csak elengedni, hanem megtalálni a munkában azt a területet, amire pozitívan tud hatni, ami a kontrollja, a saját felelősségi területe alatt van. Ha ez így történik, akkor megtette a kötelességét.

Amikor egy adott munkatársi csapattal dolgozik, akkor feltehetően elkerülhetetlen, hogy a személyek egymás közötti feszültségei felszínre ne kerüljenek. Mit tehet ön ebben az esetben?

A szupervízió alapvetően partnerségen alapul. Én magáért a folyamatért vagyok a felelős, az egyén saját munkájáért és aktivitásáért azonban nem. Az lehet kihívás, hogy ne akarjam átvenni a felelősségét, hanem tudjam otthagyni nála, hiszen felnőtt-felnőtt kapcsolatról beszélünk. Ez azért nehéz munkaforma, mert nem biztos, hogy könnyen kiderül, mi van az adott munkahelyen, hogy valóban milyenek a kapcsolódások az emberek között. Ha konfliktus van a felek között, amely érezhetően feszültséget okoz a folyamatban, akkor a közös munka elején megállapított keretrendszer sokat tud segíteni.  Ilyen például, hogy ne a másikat hibáztassam, hanem a saját megélésemről beszéljek, hogy hogyan éltem meg a helyzetet, mi volt benne nehéz. Az elmérgesedett konfliktust nem tudja a hivatásgondozás megoldani, akkor már mediációra vagy válságmenedzsmentre van szükség. Horányi Özséb kommunikációs szakember mondta, hogy a probléma a jelenlegi és a vágyott állapot közötti különbség. Ha egy csapattal meg tudjuk nézni, hogy mi a jelenlegi és mi a vágyott állapot, mit várnak egymástól és saját maguktól ahhoz, hogy el tudjanak oda jutni, akkor már át tudtunk menni egy konstruktív beszélgetésbe.

Tapasztalt olyat, hogy az emberek azért keresik fel, mert kiüresedettnek vagy értelmetlennek érzik a munkájukat?

Ha egy ilyen témával jön valaki, akkor azt nézzük meg, hogy mi mindenről szólhat ez, és hogy ténylegesen miről szól. Ez szólhat arról is, hogy olyan munkahelyen dolgozik, ahol semmilyen megbecsültséget nem kap. Csak küzd, csinálja a dolgát nagy elhivatottsággal, és aztán egyszer csak ott találja magát, hogy jó, de hát most jól csinálom? Nem jól csinálom? Mi az értelme ennek az egésznek? De ugyanígy jöhet abból is ez az érzés, hogy ha már annyira elfáradtam, hogy már érezni se tudok. Abban nagyon sokat tud segíteni a hivatásgondozás, hogy olyan életformát, olyan rutint alakítson ki az egyén, napi, heti, havi vagy éves szinten, amely kifejezetten arról szól, hogy hogyan töltse újra a lemerült elemeket.

Lehet-e hivatásgondozói feladat, hogy ne csak a munkában rejlő értékeket ismertesse fel, hanem azt is, hogy az egyén mit csináljon?

Mi abban tudunk segíteni, hogy ezt a kérdést fel tudja magának tenni és hogy megtalálja a saját útját. A hivatásgondozás védett tér, ahol lehet szabadon gondolkodni és amely többek között a hibázásban a fejlődés lehetőségét látja. A kultúránk része a hibázás stigmatizálása, miközben, ha dolgozunk velük, akkor meg tudja mutatni, mi az a pont, ahol fejlődni tudok.

Hogyan látja a hivatásgondozás jövőjét az egyre gyorsabban változó munkaerőpiacon?

A hivatásgondozás egyik eredménye, hogy az egyén megtanul reflektálni, ebből következhet a rugalmas gondolkodásra és a perspektívaváltásra való képesség, amely a reziliencia, a nehéz helyzetekben való boldogulási képesség egyik legfőbb jellemzője. Ha valaminek, akkor a hivatásgondozásnak kiemelt szerepe van egy olyan kiszámíthatatlan világban, amikor egyre jobban előretör a mesterséges intelligencia használata, a szomszédban pedig háború zajlik. Ezek a rendszerek és az események bármerre fordulhatnak és történhetnek olyan dolgok, amire nem is tudunk felkészülni. Az egyedüli dolog, ami segíteni tud, az az, hogy ha vannak olyan kompetenciáim, amikor tudok hatni úgy a saját működésemre, hogy nem a pánik fog elönteni, mert akkor biztosan nem fogok tudni gondolkodni, hanem tudom kezelni a saját érzéseimet és tudok rugalmasan gondolkodni.