Nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.
Kell.
Megmosni KELL.
Nem a sajátomat kell megmosnom.
Valaki másnak a lábához kell odatérdelnem szeretetből.
Másnak pedig meg kell engednem, hogy megérintse és megtisztítsa az enyémet.

Lehúzom a zoknimat és jól megnézem a lábam. Nem nagyon szép. Egyenetlen a körömvágás, elhanyagoltak a bőrkeményedések, zokniszöszös, enyhén izzadt – ez a felületes, télvégi lábállapot-felmérésem eredménye. Szerencsére a lábam az év nagy részében teljesen el van rejtve az évszaknak megfelelő lábbeli és azon belül egy további textilréteg alá.
Én sem látom, nemhogy bárki más.

Vajon kit mernék közel engedni éppen a lábamhoz? És egyébként is, miért tennék ilyet? Ráadásul ennek a kölcsönösségen alapuló jézusi felhívásnak ott a másik, a gyakorlati oldala:
Hogyan kell ma, a XXI. században lábat mosni?
„Ha tehát megmostam a ti lábatokat…” – ezt mondja Jézus. Megmosta, tiszta sor.
Egy vagyok a tanítványok kétezer éves sorában, akik leülhettek Jézus asztalához, akik megérthették, hogy Ő maga a páskabárány. Egy vagyok azok közül, akiknek teljesen átformálhatta az életét, átírhatta az álmait és a céljait egyaránt.

És azóta élek.
És úton járok.
És sebes és koszos lesz a lábam – még cipőben is.

A lábmosás a legközelebbieknek szól. A tizenkettőnek, akiket Jézus a családjaként tart számon. Már csak azért is gondolom, mert velük üli a páskát, ami a zsidóság számára családi ünnep.
Azt az utolsó páskát Jézus vezeti. Azon a ponton, ahol vezetőként a rituális kézmosással tisztának kellene nyilvánítania és így elkülönítenie magát a tanítványaitól, botrányos dolgot tesz.
Fogja azt a hétköznapi, kisebb medencére emlékeztető tárgyat, ami minden háztartásban ott volt, leteszi a felső ruháját, és elvégzi a rabszolga feladatát. Nem elkülönül rituálisan, hanem alárendeli magát a többieknek egy egészen valóságos tetten keresztül. 
Megmossa a tanítványai lábát, mind a tizenkettőét, válogatás nélkül.

*

Ott ülsz azon az istentiszteleten, ahol nem hangzik el Jézus Krisztus neve? Hallottál bizonyságtételt Jézus említése nélkül? Láttál szolgálatot, amelyben a szolgálattevő áldozatkészsége és alázata előbbre való, mint bárki vagy bármi más? Ha látod, nem menj el, ne fordulj el, ne mutogass ujjal. Hajolj le és mosd őket tisztára az álalázat piszkától!

Látod az írástudók erkölcsi, szellemi felsőbbrendűségének diszkrét mocskát? Ki mossa le ennek a láthatatlan szennyét? Okos és etikai szempontból nagyon magas szférában születő megnyilatkozások ugyan megadhatják a társadalmi elithez tartozás jóleső melegét. De mi lesz, ha senki nem hajol le a lábról lemosni a rejtett motivációk gáncsot vető sokféleségét?

Látod a jól pozícionált, mértéktartó kétfelé sántikálás lábait? A mindenkinek megfelelni vágyás igei alapokon nyugvó álbékességén, a „jó helyen vagyok” párnázott ajtós biztonságán kopogtat Jézus. Tudsz-e menni az edénnyel, a kendővel és a vízzel?

Látod az öltönyös, magas rangú, megküzdött pozíciójú, erős talapzaton, jelentős egyházi beágyazottságon nyugvó stabilitás lábait? Van-e mellettük valaki, aki leteszi a drága öltönyét, felhajtogatja a fehér inge ujját könyökmagasságig, vizet tölt a keze ügyében lévő egyszerű edénybe, hogy letérdelve megmossa a legdrágább cipőből kihúzott lábakat is?

Látod őt, aki a szolgálat zavartalansága jegyében a gyermeket alázza meg? Ne ítélkezz, csak hozd a vizet! Látod? Ő az. Ő hiteltelenített el a közösségben, de te el ne hagyd! Mosd tisztára a lábait!

Látod? Ő az. Szolgálata tárgyának tekint, elvéve gyönyörű, Krisztusban kapott identitásodat és méltóságodat. Hajolj le bátor szeretettel és mosd meg a lábait!

Látod ott azt a szünet nélkül önmaga körül forgó újságírót? Minden cikkében saját fájdalmát írja újra és újra, saját sebeit mosogatja. Itt az idő: mosd tisztára!

Látod őt? Az általános felelősséghárítás öntudatlan reflexei között élő Jákóbot? Látod a sebes, mocskos, mégis nagyon tisztának mutatott lábait? Hajolj le – de úgy, hogy még ő se tudjon róla. Vedd a bort és vedd az olajat, rajta, mosd ki a sebeket, és tisztítsd meg úgy, hogy ne lássa senki.

Látod őt? Betűről betűre ismeri a törvényt. Minden lélegzetvételének megadja a tizedét.
Nem lop. Csak a másik méltóságát gyűri a magáé alá.
Nem öl. De úgy veszi a levegőt, hogy nem marad körülötte másnak.
Ne mondj le róla, mosd meg a lábait, hadd tudjon továbblépni a Krisztus-arcú alázat útján.

Látod őt? Az Év Kereszténye díj várományosa. Aligha lehetne több és ragyogóbb szolgálata. Szeresd annyira, hogy lehajolsz, hogy megérinted a fáradt, poros lábakat. Keress számára enyhülést a térdeiden!

Látod őt? Nem győzi letenni a bűneit. Úgy és annyiszor keresi az életrendezés lehetőségeit, mintha legalábbis kilenc emberöltőnyi ideje volna a világon. Mi történne, ha megszabadulna vallásos tisztulási szertartásaitól, egyszerűen odaengedve a lábát? Ott vagy a vízzel?

Látod őt is, aki összetörve sok-sok szent jóakaró között vágyakozik a felfrissülésre. Ha teheted, hajolj le a lábához észrevétlenül.

Ha látod őket, boldog vagy. Jó helyen térdelsz. Mert lábmosó pulpitus sajnos nincsen. Ahogy nincsen az avatott lábmosóknak évenkénti konferenciája sem, hogy a kiégés elkerülése végett megosszák egymással a szolgálat tapasztalatait. Nincs kiadott közlemény a megmosott lábak exponenciálisan növekvő számáról.

Nincs püspöki pecséttel ellátott írás a legjobb szolgálónak, melyet bekeretezve elhelyezhetünk a gyülekezet hirdetőtábláján.
Ha lábat mosol, nem fogja látni senki, amit teszel.
Ha lábat mosol, rabszolgamunkát vállalsz, nem lesz ott a hirdetések között az istentisztelet elején, nem rólad fog szólni a laudáció.
Mégis a lábmosás a Jézus Krisztushoz tartozás cselekedete. Ha Ő meg nem mos bennünket, akik magunkat hívőnek vallva készülünk az ünnepre, kifehérített, vasalt abrosszal, hosszú, komoly böjti napokkal a hátunk mögött, semmi közünk nincs őhozzá.
Ha mi nem mossuk egymás lábát, nem követjük a mestert.

Az egyház Ura nem pozíciót tölt be. Lábat mos, majd életét adja.

Ő az, látod? Ott térdel a hőzöngő Péter előtt. Júdás lábát már éppen megmosta.

És a tiéd?
És az enyém?
Látjuk-e a saját lábunkat a másokétól?

A lábmosás szereztetési igéje ennyi: Nektek is meg kell mosnotok egymás lábát.
A lábmosás valódi szakértője pedig az évezredes bemutató tanítás után ma is kész megmutatni nekünk a hogyant.
Számunkra csak az lehet a kérdés, hogy hajlik-e még annyira a térdünk, hogy csendben tegyük az alázat és az irgalmasság cselekedeteit?


Nyitókép: FORD MADOX BROWN, Jesus Washing Peter’s Feet, 1852–56

Fotók: Pexels.com