Megtisztelő jelenlétére számítva a fenti alkalomra ezúton szeretettel meghívjuk!

A tordai egyezmény háttere (Torda 1568) - Dr. Gudor Botond, egyháztörténész, református esperes
Az erdélyi vallásszabadság és tolerancia megszületésének hátterében komplex vallási-geopolitikai, és szellemiségi változások rejlenek. Az európai reformáció Mohács (1526) utáni erőteljes terjedése, a megszületendő erdélyi Fejedelemséget (1541-1570) az állam támogatásával zajló vallási megújulás vitafórumává tette. Az új, avagy régi egyháztanok és azoknak erőteljes képviselői előbb a lutheránus, majd kálvini, végül pedig az unitárius szellemiség sikereit támogatták. Előbb a teológia, majd az erdélyi városok (szászok és magyarok) váltak előbb Wittenberg, majd Genf és az antitrinitárius tanok követőivé. A sokszínű és társadalmi vitákat, vallási osztódásokat követő reformációba reduktív tényezőként avatkozott be az állam. A tordai egyezmény az erdélyi vallási pluralizmus érvényesítője lett: „a külső és belső vallási szabadságok” garantálója. Ennek érdekében a reformációval együttérző, vagy azt követő erdélyi nemesség a politikai-társadalmi élet kérdésévé tette a vallási disputát. Két nagyhatalom, a Habsburgok és Török Birodalom közötti identitáskeresés status quo-ja, megkövetelte „államérdekként” a törvényhozás vallási vitákba való reduktív beavatkozását. Az egyezmény ugyanakkor a katolikus megújulás (ellenreformáció) és a muszlim világ nyomása közötti protestáns túlélésnek a politikai leképezése. A gyors egymásutánban következő tiltások, engedmények és elfogadások olyan döntéseket követeltek, amelyek Európában (és a világban) egyedüliként, megelőzve a 18. századi európai toleranciagondolat diadalmenetét, kiépítsék a békés vallási együttélés kereteit. A tordai egyezmény hátterében nem csupán a teológia, nem egyszerűen a formálódóban levő egyházak társadalmi nyomása, hanem az államhatalom pacifikációs-békéltető szándéka rejlik. Az egyedi társadalmi szerkezet (4 bevett, 1 megtűrt vallás és 3 politikai és 1 megtűrt nemzet), a békés együttélést módjára sajátságos megoldásokat keresett és kapott, ahol a politikum teológiai alapokon (Róma 10,17) döntött a vallásszabadság közösségi (salus rei publicae a cuius regio eius religio elve ellen) érvényesítéséről. A távolról sem tökéletes egyezmény (katolikus és görög-keleti kritika) protestáns állammá tette Erdélyt, de leképezte és korlátozta azokat a missziós célkitűzéseket is, amelyeket Wittenberg és Genf Kelet-Európa protestáns peremvidékének szánt. Az európai vallásháborúk korában az egyezmény hátterében levő egyházi-nemesi értelmiségiek bölcs előrelátásának volt köszönhető a vallásszabadság funkcionalitásának kidolgozása (pars maior kérdése, a fejedelem a vallásszabadság garantálója stb.) és egy új állam, Erdély identitásának megalapozása. Azok a folyamatok, amelyek a tordai egyezmény hátterében az érdemi döntéseket előkészítették, a magyar rendiség gondolkodását, későbbi ellenállási jogát (ius resistendi) hosszú távon, a 18. század végéig meghatározták.

​Az intézményes ökumené kezdete Magyarországon (Budapest 1943) – D. Szebik Imre, nyugalmazott evangélikus püspök, volt MEÖT elnök.
Az európai protestáns keresztyénséget öt évvel megelőző módon 1943-ban alakult meg az Ökumenikus Tanács Egyetemes Egyháztanács Magyarországi Bizottsága néven. Öt év múltán a külső korlátok beszűkítették a közös szolgálat ösvényét a megfélemlítés különböző politikai módszereivel. (1948) Majd átmenetileg a szabadság ízét megkóstolandó (1956), a megtorlás évei következtek. Az ökumenikus összetartozás és közös teológiai gondolkodás determinált útjain együttes túlélésre berendezkedett keresztyénség társadalmilag megtűrt lehetőségei között kereste a Krisztus követés lehetséges útjait. (1957-1968)Ezek a korszakok árnyalataiban abban különböztek egymástól, hogy az egyház szolgálatát olykor erősebb, máskor lazább politikai kontroll alatt végezhette és az ökumenikus kapcsolatokat gazdagabban vagy visszafogottabban gyakorolhatta (1969-1989). 1990 után a felekezeti önépítés rejtett céljai fontosabbá váltak az összetartozás és közös teológiai gondolkodásnál. Hamarost kiderült azonban, hogy a missziói szolgálat megvalósításában együtt kell imádkoznunk és cselekednünk, hogy hitelesek maradjunk a post modern társadalom szemében.

Az egységtörekvés globális megjelenése (Amszterdam 1948) - Dr. Gonda László, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense

A globális és nemzeti ökumenikus szervezetek katolikus szemmel - Prof. Dr. Kránitz Mihály, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar dékánja
Az egyház intézmény volta már az evangéliumban csírájában megjelenik, amikor Jézus a tizenkét apostolt kiválasztja, mint egy új közösség alapjait, és erre épül az első századok hierarchikus rendszere, a püspök–pap–diakónus rendje. A püspökök között különleges kommunió valósul meg, mely közösségnek „a szeretetben első”, vagyis Róma püspöke az apostolutódok „feje”. Az egység ugyanakkor a különböző rítusok gazdagságában áll össze, ami nem lehet ok az elkülönülésre vagy a kiválásra. A szakadások oka legtöbbször az eltérő egyháztani felfogásokban gyökerezik, melyek a Szentírásra és a hagyományra fordított nagyobb figyelemmel orvosolhatók.

A XX. század valamennyi egyházban az intézményi oldal erősödését mutatja fel, ami egyúttal a párbeszéd lehetőségét is biztosítja az egység érdekében. Az immár száz évre visszavezethető intézményes ökumenikus mozgalom hetven évvel ezelőtt nagy lépést tett előre az Egyházak Világtanácsának a megalapításával, melyhez ugyanakkor sajátos egyházfelfogása miatt a katolikus egyház csak támogató jelleggel kapcsolódik. Az elmúlt fél évszázad eredményei joggal keltenek reményt, hogy az egyéni sajátosságokat megőrző, és mégis egységes egyházfelfogás jöjjön létre.