Egy próbababa, három 21. század előtti Facebook-profil, saját gyógynövénytea – különleges kincsekre bukkanhatott, aki felnyitotta a tulipános ládát az idei Művészetek Völgye református udvarában. A Ládafia elnevezésű programsorozat részeként a református nők szellemi hagyatékával is megismerkedhettek a látogatók. A kisebbségeket iskoláztató fejedelemfeleségtől a gyermekeitől megfosztott írónő életén át az üldözött zsidókat bújtató első filmrendezőnőig – a tulipános láda kincseiről Bölcsföldiné Türk Emese ötletgazda mesélt nekünk.

Hogy került a tulipános láda a reformáció kincsei közé?

A reformáció évében szerettük volna kicsomagolni azt az örökséget, amelyet az elmúlt ötszáz év jelentett az egyházunkban. A tulipános láda kelengyés láda volt a magyar néphagyományban, ezért azt a szellemi hagyatékot jelenítettük meg benne, amelyet református nőknek köszönhetünk. Három meghatározó nőalakot választottam ki a 17., a 18. és a 20. századból, akik túlmutattak saját korukon.

Kik ők és miben alkottak maradandót?

Lorántffy Zsuzsanna az első, erdélyi fejedelemasszony, I. Rákóczi György felesége, aki az élet több területén kimagaslót alkotott. Ez azért különösen is figyelemreméltó, mert a 17. század férfiközpontú társadalmában ez nem volt annyira jellemző.

Lorántffy Zsuzsanna támogatta férjét a csatáiban. Ő szerelte fel például a hadakat, még ágyút is öntetett, amikor a férje nem volt otthon. Erőteljes vezető szerepben volt, Erdély fejedelmeként gondoskodott a nemzetiségekről is, például Fogarason iskolát nyittatott a románoknak. Lányok nem tanulhattak abban az időben, ezért a nemes kisasszonyokat maga köré gyűjtötte, és háztartásvezetésre, gyógynövények ismeretére és mindarra tanította őket, amire szükségük lehetett az életvezetéshez. Amikor első Rákóczi György meghalt, visszaköltözött Sárospatakra, és rendkívül előremutatóan az ottani iskolába a kor legjobb pedagógusát, Comeniust hívta meg, ezzel felvirágoztatta az intézményt, és továbbörökítette, amit a reformációban az oktatás jelentett. A pataki kollégium hosszú időn át országszerte híres volt.

A következő nőalak Árva Bethlen Kata, aki éppen száz esztendővel később született.

Az ő neve egyrészt az irodalomból lehet ismert, hiszen ő az első magyar női önéletíró. Kocsis István monodrámát is írt belőle, amely évtizedek óta járja az országot, nemrégiben újból színre tűzték. Árva Bethlen Kata fiatalon valóban árva maradt, de nem ezért vette fel ezt a nevet. Hithű reformátusként tizenhat évesen feleségül kényszerítették katolikus mostohatestvéréhez, akinek három gyermeket szült, de a vallási különbözőségek miatt folyamatos küzdelem volt az életük. Szerette a férfit, hűségesen ápolta akkor is, amikor az a pestisjárvány következtében súlyosan megbetegedett, végül bele is halt. Bethlen Kata tizenkilenc évesen lett özvegy. Nagyon fiatalon, három gyerekkel ott maradt egyedül. Egy idő után férjhez ment egy idősebb református férfihez, ekkor néhai katolikus férjének a családja elperelte tőle a saját gyerekeit. Új házasságában született három gyermeke, de ők betegség következtében meghaltak, majd a férje – akivel jó házasságban éltek – szintén meghalt tízévi házasság után. Ekkor nevezte el magát Árvának.

Érdekes, hogy tragikus sorsa ellenére ő is a leánynevelésbe és az írásba fektette az energiáit. Nem rekedt meg az önsajnálatban, valahogy tovább tudott lépni. A két asszony sorsa össze is kapcsolódik: Árva Bethlen Katát ugyanis Fogarason temették el. Udvari lelkésze Bod Péter volt, akit az asszony mecénásként támogatott tudós munkájában. Könyvtárukat a nagyenyedi kollégiumnak adta, és gondoskodott arról, hogy a gyülekezetek föl legyenek szerelve úrasztali terítőkkel, úrvacsorai edényekkel, amennyire csak lehetett. Ő is fogadott magához lányokat, írásra, olvasásra, a gyógynövények ismeretére nevelte őket. Lorántffy Zsuzsannával együtt női polihisztorok voltak mindketten.

A harmadik asszony a tizenkilencedik század végén született Zsindelyné Tüdős Klára.

Ő valójában ízig-vérig huszadik századi nő. Debreceni úri családból való lány, aki soha nem akart igazán férjhez menni, de családja elszegényedik, ezért kénytelen megházasodni. Egyébként művészetet tanul folyamatosan, táncot, zenét, bekerül az Iparművészeti Iskolába, de Svájcban, Angliában is tanul, akár kékharisnyának is nevezhetnénk.

Születik egy lánya, de végül is tönkremegy ez a házassága, elvált asszonyként aztán sok mindenbe belekezd. Az Operaházban kezdi pályáját a jelmeztervező részleg legalsó szintjén, mígnem a részleg vezetője lesz. Akkoriban mutatták be Kodály Háry Jánosát, amelynek ő lesz a jelmeztervezője. A belvárosban nyit egy Pántlika Szalon nevű divatszalont, az általa tervezett ruhákhoz a magyar népi motívumokat használja fel. Nézete szerint magyaros lehet a ruha, de vagy anyagában, vagy mintájában, vagy formájában, egyszerre a háromban sosem, mert az túl sok. Ezzel valóban modern szemléletet honosított meg a divatszakmában, és nagyon sok híres embernek is tervezett ruhát. Kifogásolta azt is, hogy a gyülekezetek az arannyal, bársonnyal kirakott drapériákat használják. Felvetette, miért nem használják a saját tájegységük népi motívumait a templomokban. Az úri hímzés technikája a másik két nőalakkal köti össze, hiszen az ő korukban minden templomi kiegészítőt így varrtak ki.

A második világháború alatt zsidó üldözötteket és mindenféle menekültet bújtatott svábhegyi villájukban. Második férje Zsindely Ferenc államtitkár volt, vele nagyon szép házasságban éltek. A negyvenes évek elején Tüdős Klára még filmet is rendezett, azóta is az első magyar filmrendezőnőként tartják számon. Ekkoriban kérte fel Ravasz László püspök, hogy alapítsa meg a Református Nőszövetséget. Mint államtitkár-feleség, reprezentálni tudott, ő adta az egészhez az arcát, Pilder Mária pedig – aki más lelkületű ember volt – lelki segítőtársa volt a munkában.

A háború után Tüdős Klárát és férjét tizenöt évre kitelepítették Balatonlellére. Nem mehettek vissza a fővárosba, mindenüket elvették, egyszerű helyen éltek, férjét megfosztották a nyugdíjtól. Ezekben az években azok tartották el őket, akiknek korábban ők segítettek.

A hatvanas évek elején költözhettek vissza, férje ezután hamarosan elhunyt. Tüdős Klára idős korában, 1980-ban halt meg, szinte végigélve a huszadik századot.

Mindhárom életút lenyűgöző, de nemcsak a maguk századában emelkednek ki a többi asszonysors közül, hanem ma is példaértékűek. Számodra miért olyan fontosak?

Lorántffy Zsuzsannának megvan a feljegyzése a Bibliájában, hogy hányszor olvasta el az Ó- és az Újszövetséget. Mindhármuknak nagyon fontos volt a hite és az egyháza. Egyikük sem ragadt bele a saját sorsa nehézségébe, fájdalmába, kihívásába, hanem ahelyett, hogy mélyre süllyedtek volna, a hitük segítségével tovább tudtak lépni, és valami előremutatót tettek. Nemcsak a saját területükön, hanem másokért is. Ahogy a hegyi beszédben mondja Jézus: „hogy lássák a ti jócselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”. Nekem ők ezt jelentik, amellett a magyarságtudatuk is fontos.

Mi lehet ma a református nők szerepe?

Nyilván sokat változott a világ, akár csak az elmúlt csaknem harminc évben a rendszerváltás óta. Egész más az egyház is, sokkal több szerepet kapnak a nők lelkészként is. Érdekes, hogy gyakran a nők a gyülekezetek tartóoszlopai. A férfiak nem érnek rá lelki életet élni, vagy nem úgy élik meg a hitüket. Ha bemegyünk egy református gyülekezetbe, sokkal több nőt látunk, mint férfit, a vezetésben mégis sokkal kevesebb a nő. Erre meg lehet keresni a bibliai alapokat – én nem szeretem a feminista vagy antifeminista nézeteket, egyikkel sem értek egyet. Azt gondolom, hogy Isten helyez embereket bizonyos helyekre, és teljesen mindegy, hogy ő férfi-e vagy nő. Mert ha valaki a helyén van, azon áldás van. Ezeknek a nőalakoknak az életén is azért lehetett áldás, mert előre mutattak, és mert Krisztus-kapcsolatuk volt. Noha az egyháztörténet inkább a férfiakat dokumentálta, ez a három nő azért emelkedhetett ki mégis, mert az életük úgy alakult, hogy felszabadult az idejük és a lehetőségük is megvolt, hogy a köz szolgálatára legyenek. Egy özvegység miatt, a teljes kitaszítottság miatt vagy éppen egy válás miatt, de rajtuk kívül nagyon sok nő tette a dolgát az elmúlt századokban. Ezek a nők a társadalmi pozíciójuk miatt is felelősek voltak, és ebben példák a férfiaknak is – hiszen a társadalmi pozíció is felelősséggel jár férfinak és nőnek egyaránt. Mindenki találja meg azt a felelősséget, ami az övé, azon a helyen, ahol van, és ha azt becsülettel végzi, az Isten dicsőségére van – ahogy Kálvin mondta. Minden, amit teszek, a legkisebbtől a legnagyobbig.

Amikor belenéztem a tulipános ládába, az az eszményi nőalak jutott eszembe, aki a Példabeszédek könyvében tárul elénk A derék asszony dicsérete című leírásban. A korok változnak, de milyen az igazi nő, aki ma is egészséges egységben tud Krisztus-követő és nő lenni egyszerre?

Aki elfogadja, hogy ő nő. Krisztusban nincs férfi, nincs nő, én én vagyok – de egyébként nőként vagyok Krisztusé. Ezek a kincseim, és használom mindazt, amiben más vagyok, mint a férfiak. Nem biztos, hogy minden nő ugyanúgy nő. Van, akinek jobban adatik egyik vagy másik ajándék, viszont hálásnak is kell lenni, és örülni kell a női és férfi mivoltunknak. Ők tudták, hogy egy háztartás vezetése is a feladatuk, azt elvégezték, és ebben nem kezdtek el lázadni, hanem megpróbálták ezt jobbra vagy mások felé szolgálva is csinálni, emellé rakták a tudományt, a hitüket, a művészetet. Nem ágáltak a klasszikus női feladatok ellen. De ugyanúgy egy férfinak is azokban a korokban jobban le voltak osztva a feladatok, ma nem biztos, hogy el kell így választani. Azért, hogy nő vagyok, lehetek hálás. Persze, ehhez kell férfi is mellénk. Érdekes, hogy leírják, hogy Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György házassága például szerelmi házasság volt a tizenhetedik században. Zsuzsanna tizenhat éves volt, György huszonkettő, amikor összeházasodtak. Fiatalon ismerkedtek meg, Zsuzsanna másokhoz is hozzámehetett volna, de ő Györgyöt választotta. A huszonegyedik századi nőknek lehet példa, hogy ezek a nőalakok attól sem estek kétségbe, hogyha egyedül maradtak nőként. Pedig abban a korban sokkal nehezebb volt boldogulniuk.  

Maradjunk a mi korunknál! Keresztyén közegben jobban értik és értékelik a férfiak a nőket? Mit tehetünk azért, hogy a kölcsönös tisztelet kialakuljon, egyáltalán, egymás megismerése reális képet rajzoljon elénk a másikról?

Csak Krisztushoz tudok visszatérni. Hiszen olyan természetesen voltak az asszonyok és a tanítványok egymás mellett Jézus közelében! Nyilván a férfi tanítványok kerülnek előtérbe, mégis az asszonyok a feltámadás első tanúi – ennek pedig köze van a gondoskodó asszonyi természethez, hiszen ők mentek ki leghamarabb a sírhoz. Jó, ha elismerjük, hogy férfinak és nőnek különböző ajándékai vannak, és másképp gondolkodunk. Ez ellen lehet tiltakozni, de tény, hogy mások vagyunk, és ha ezt el tudjuk fogadni, akkor a másikat is úgy látjuk, mint aki kiegészít minket, hiszen amit én nem tudok, azt tudja a másik. Nagyon sok férfi ezt látja és tudja egy-egy gyülekezetben. Sok lelkésznő szolgál, akik kiegészítik a férfiakat, mert mást tudnak adni. Most már sok gyülekezet vezetésében is van nő. Nem szabad hagyni, hogy belénk rögzüljön, hogy ez elválasztófal, hanem azt kell látni, hogy bár nem vagyunk egyformák, azért egyenrangúak vagyunk. Krisztusban férfi és nő vagyunk, még sincs különbség, mert mindenki Krisztusé.

Képek: Füle Tamás