"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Tovább erősíteni a közösséget
Elfogadták a Dunamelléki Református Egyházkerület költségvetését az Egyházkerületi Tanács 2024. március 4-i ülésén.
Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyző igeolvasásával és imádságával kezdődött 2024. március 4-én a Dunamelléki Református Egyházkerületi Tanács ülése a budapesti Ráday Házban.
Az ülést Veres Sándor dunamelléki főgondnok nyitotta meg.
A határozatképesség megállapítása és a jegyzőkönyv vezetésével és hitelesítésével kapcsolatos döntések után a püspöki beszámoló következett.
Balog Zoltán dunamelléki református püspök beszámolója elején a személyét és egyházat érintő közéleti botrány kapcsán elmondta: minden egyházkerületi lelkész számára igyekszik fórumot teremteni arra, hogy megbeszéljék a közelmúlt történéseit. Elmegy minden egyházmegye lelkészi karához, és a hétvégén találkozik minden gyülekezet főgondnokával is. A zsinati lelkészi elnöki tisztségéről való lemondása kapcsán kifejtette, hogy míg a püspöki tisztség elsősorban lelki vezetői megbízatás és így befelé szól, addig a Zsinat lelkészi elnöke közéleti szerepben kifelé képviseli az egyházunkat a többi egyház, a kormányzat, a társadalom felé. Balog Zoltán elmondta, hogy lelkészi elnöki tisztségről lemondásával azt az egységet szerette volna megvédeni, mely az elmúlt években kialakult mind a magyarországi, mind pedig a Kárpát-medencei református egyházkerületek között. Hozzátette: Isten a külső támadásokat is fel tudja használni arra, hogy bejárjuk lelki utunkat, odataláljunk, ahol a szolgálatunk helye van. Ő maga kész bejárni ezt az utat.
A püspök elmondta, az elmúlt három évben az egyházkerület gyülekezeteinek kétharmadát látogatta meg, a januári anyaországi és felvidéki lelkésztalálkozó rekordnagyságú résztvevői létszáma pedig csak megerősítette abban, hogy ami a szolgatársi közösség megerősödésében elindult, azt nem szabad abbahagyni, tovább kell vinni. Kifejezte, mennyire hálás a baranyai egyházmegye helyzetének rendezéséért, és bízik benne, hogy nemcsak a személyi kérdéseket rendezték, hanem elindult egy lelki és szervezeti átalakulás is. Január 1-től újra van kebelbeli esperese az egyházmegyének, Wébel Zsolt.
Szót ejtett arról is, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a teológushallgatók toborzására, ennek köszönhetően a két évvel ezelőttihez képest már kétszer annyian jelentkeztek a lelkészképzésre. Emellett egyházkerületi forrásokból biztosítanak ösztöndíjat a munka világából jövő teológushallgatók számára. Több egyházközséget felminősítettek, missziói egyházközségeket alapítottak és foglalkoznak a fogyatkozó gyülekezetek problémáival. Megemlítette, hogy felálltak az új presbitériumok, és azt is, hogy Illés Dávid budapest-déli esperes lemondása után Kovács Gergely pesthidegkúti lelkipásztor, budapest-déli lelkészi főjegyző lett az új esperes.
Az Egyházkerületi Tanács ezután a lelkészi képesítések hatályban tartásáról szavazott. A titkos szavazás során mindegyik határozati javaslatot elfogadták.
Az egyházkerületi költségvetés számait Veres Sándor dunamelléki főgondnok ismertette. A Tanács egyenként megszavazta az Egyházkerület és a hozzá tartozó intézmények és szervezeti egységek költségvetését.
Képek: Dezső Attila