Fotó: André Kertész

Az ember minden jel szerint arra lett teremtve, hogy gondolkodjék. Ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme.
Egyetlen kötelessége, hogy helyesen gondolkodjék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, teremtőjén és rendeltetésén kezdje a gondolkodást.

Mármost min jár az ember esze?
Ezen soha, hanem a táncoláson, a lantpengetésen, az éneklésen, a versíráson, a lovas karikajátékon, a párbajozáson, a királyi cím elnyerésén, anélkül, hogy valaha is elgondolkodnának rajta, mit jelent királynak, és mit embernek lenni.

B. Pascal

József Attila:

              A számokról

Tanultátok-e a számokat?
Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfelett az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyenformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok -
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.

A félelemről

Mintegy száz évvel ezelőtt néhány költő és gondolkodó elkezdte hirdetni, hogy a lét, szenvedés.
A tanítás régi volt, és mégis meglepő. Az elsők akik erről beszéltek: Byron, Leconte de Lisle, Schoppenhauer, Poe, Kierkegaard, Baudelaire, azt mondták, amit az őskíniak, a hinduk, az egyiptomiak, a görögök, az őskeresztények.

A tanítás hamar terjedt, és az életöröm-felfogást rongyokra tépte.
Ma már nagyobbára mindenki tudja, hogy semmi okunk sincs az élet szép, igaz, jó, nemes és vidám voltában hinni.

A dolog nem azon múlik, hogy arcunk megráncosodik, mint ötezer éve a kínaiaké; nem attól, hogy a boldogság használt el bennünket; szemünket megtörik, agyunk elfárad, gerincünk meghajlik, elkezdünk unatkozni, magunkra maradunk és meghalunk, mint a görögök, hinduk, régi keresztények.
Az öregasszony csontos, bütykös, aszott, száraz, remego keze nem azért ilyen, mert sokat dolgozott.
A kéz, az öröm után nyúlt.
Arc sosem tud ilyen megrendítően és megsemmisítően őszinte lenni. A kéz láttán a világ legoptimistább lénye is megszeppen.
Végül mindnyájunk keze ilyen lesz, ilyen szomorú, fáradt, tanácstalan, elhagyatott, szegény, öreg kéz. Az egyetlen amit az ember tehet, mint Dosztojevszkij, leborul előtte és nyög: nem előtte, hanem az egész emberiség szenvedése előtt!

Amikor mintegy száz évvel ezelőtt újra észrevették, hogy az élet szenvedés, semmi egyebet nem vettek észre, mint az öregasszony kezét.
S a helyzet azóta csak annyiban változott, hogy az emberiség egy része kitart az optimizmus mellett, s mindenekfölött ragaszkodik annak látszatához, hogy az élet öröm.

Hamvas Béla

Alázat

Az emberi lét titka nem abban rejlik, hogy éljünk, hanem abban, hogy miért éljünk. Az ember, ha nincs szilárd elképzelése arról, hogy miért éljen, nem hajlandó élni, és inkább elpusztítja magát, semhogy e földön maradjon, még ha csupa kenyérrel rakják is körül

Dosztojevszkij

Miközben a felszínen - az üdvösség elodázásával - a tévedések és tévelygések legkülönbözőbb variánsai és rögtönzései zajlanak a "tükör" és a hétköznapok kölcsönhatásában, a mélyben töretlen az egység, a tehervállalás, az igazság szeretete, a megrendültség és engedelmesség folyamatossága.

Rilke

József Attila: Négykézláb...

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Ugy segített, hogy nem segíthetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.