A kereszténységet az évezredek során sokféle formában vagy felekezetben képzelték el, de a legszélsőségesebb monasztikus hagyományokat leszámítva mindig valamiféle közösséget értettek rajta. Vajon mi ennek az oka? Egyszerűen arról van szó, hogy a hitet könnyebb megtartani együtt, ahogy a parázs is tovább él, ha az égő fadarabok közel vannak egymáshoz? Vagy van valami a kereszténység természetében, ami eleve közösséggé formálja azt?

Képzeljük el az egész bibliai világképet egy egyszerű háromszögként! Ez a képzeletbeli háromszög jelképezi most az ember helyét a világban. A háromszög egyik alsó csúcsa maga az emberiség. A felső csúcs Isten. Ha összekötjük a két csúcsot, egy szakaszt kapunk, ami azt jelképezi, hogy az emberiség az Istennel való kapcsolatra teremtetett, az ember Isten világában él (coram Deo). Ez a dimenzió elengedhetetlen, de nem elégséges az emberi lét megértéséhez. Az emberi lét természetes kiterjedését a háromszög harmadik szöge adja: a föld. Isten az embert nemcsak önmagával való kapcsolatra alkotta, hanem a földdel való kapcsolatra is. Ez a tény alapvetően meghatározza az emberi létezést, és azt is, ahogy az egyház szerepét értelmezzük.

Cixin Liu sci-fi író Háromtest-trilógiájának második részében egy hipermodern űrhajó az utasaival együtt az űr végtelen sötétjébe távozik, a Földre való visszatérés reménye vagy szándéka nélkül. Tudják, hogy életüket az űrben fogják leélni. Az űrhajó legénysége csak önmagát reprodukálhatja, és bár a modern technika segítségével a túléléshez minden feltétel rendelkezésükre áll, az új pszichológiai környezetben viszonylag hamar drámai belső változásokon mennek keresztül. „Ilyen körülmények között az emberi lélek alapjaiban változik meg” – mondja a csinos Dongfang Yanxu, a szemében szomorú ürességgel. „Az emberek átalakulnak…” „Azt akarja mondani, hogy az ember ettől újfajta emberré változik?” – kérdezi Lan Xi alezredes. „Újfajta emberré? Nem, alezredes. Az ember megszűnik ember lenni.” (Cixin Liu: A sötét erdő, 569-570).

Nagyon fontos mondat ez, mert hangot ad annak a sejtésünknek, hogy az ember a föld nélkül nem teljesen ember. Ezért tanítja a református teológia is, hogy a halál és a feltámadás közötti mennyei lét az üdvözültek „köztes állapota”, hiszen végül új eget és új földet várunk. A reménységünk arról szól, hogy feltámadott testben fogunk az új földön élni, és maga Isten fog velünk „sátorozni”. Az újjáteremtéskor nem mi megyünk a mennybe, hanem a menny jön le az új földre (Jel 21,1-2). Az új föld az örök otthonunk. Megújulásra azért van szükség, mert az Istennel szembeni lázadás miatt az ember kapcsolata megromlott a földdel is. A föld átok alá kerülve bogáncsot és kórót terem, az ember pedig verejtékkel eszi a kenyerét. A földdel való kapcsolatunkat hiábavalóság jellemzi, és végül mi is porrá leszünk, ahogy a föld pedig hamuvá (2Pt 3,10). Maga Isten döntött úgy, hogy az ember nélküle ne éljen ezen a földön örökké.

Azonban útnak indította a megváltás munkáját. Megjelent Ábrahámnak, és két dolgot ígért neki. Az egyik ígéret az volt, hogy Ábrahámnak annyi utódja lesz, mint a tenger fövenye vagy az égen a csillag. Ágyékából új emberiség fog kinőni. A másik ígéret a földre vonatkozott: Ábrahám utódai örökölni fogják a földet. Anélkül, hogy részletezném az üdvtörténet prófétai elbeszélését, ez az ígéret bontakozik ki akkor, amikor Ábrahám utódai birtokba veszik Kánaán földjét, de ez az ígéret ölt testet abban is, amikor a népek Izráel Messiásához, Jézushoz özönlenek a föld minden táján. Az üdvtörténet egy új emberiség honfoglalása, melynek kiterjedése először Kánaán, majd a „föld végső határa” (vö. ApCsel 1,8; Róm 4,13). És itt érkezünk el ahhoz, hogy megértsük, mi is az egyház.

Ha az emberiség-Isten-föld háromszög a bibliai világkép alapja, akkor a Biblia nagy része egy kisebb háromszögről szól: Izráel-Isten-Kánaán háromszögéről. Ábrahám utódai egy kis földterületen lettek Isten népévé. Az volt a cél, hogy ezen a földterületen megmutassák: boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene (vö. Zsolt 144,15). A kis háromszög a nagy háromszög „makettje.” Izráel azért létezett, hogy a népek világossága legyen: minden nép lássa, milyen az a nemzet, amelyik a földön Isten uralma alatt él. Izráel engedetlensége ebben a mátrixban különösen drámai, hiszen csak ritkán, vagy egyáltalán nem töltötték be a feladatukat. De még hűtlenségük is a valódi megoldást készítette elő: Ábrahám Magvának eljövetelét. A Messiást.

A Messiásban új szövetség köttetett, ahogy Isten előre megígérte, és ebben a szövetségben teljesedett be az ígéret, hogy Ábrahám utódában nyernek áldást a népek. Nemcsak egy nép, hanem az összes. Az ábrahámi ígéret a testi leszármazottaktól kinyílt a hit által való odatartozásra, Kánaán földjéről pedig az egész földre. Elindult a világméretű lelki honfoglalás. Diaszpórák alakultak a föld minden táján (1Pt 1,1) Jeruzsálemtől kezdve Samárián át a föld végső határáig (ApCsel 1,8), és ezek a diaszporák immár nem testileg, hanem lelki értelemben kötődtek Ábrahámhoz (Gal 3,7). Ábrahámnak lettek szír „gyermekei” Szíriában, etióp „gyermekei” Etiópiában, római „gyermekei” Rómában, indiai „gyermekei” Indiában, gall gyermekei a Frank birodalomban, és magyar „gyermekei” Magyarországon. Az új emberiség szétszóratásban alakult meg, hogy kisebb közösségei idegenekként és jövevényekként éljenek saját honfitársaik között. Ez az egyház.

És hogy miért fontos ez? Azért fontos, mert mi képezzük azt az új emberiséget, akiké az eljövendő világ. Mi vagyunk a szelídek, akik öröklik a földet. Nem a történelem perifériáján vagyunk, hanem Isten történelmének a közepén. Nem marginális a szerepünk, mint akik elhagyták a világot, hanem éppen mi valósítjuk meg azt, amiért az ember a földön van. Ezért fontos az is, hogy az egyház koinónia. Amikor szeretjük egymást és gondoskodunk tagjainkról, valami helyreáll abból, ami tönkrement. Amikor a világba szétrebbenünk, hogy szeressük felebarátainkat és áldjuk még az ellenségeinket is, sóvá leszünk és világossággá. Az Izráel Messiásába oltott népek magasba emelik a zászlót, amelyre az van írva: „Ott lakik az ÚR” (vö. Ez 48,35). És közben új eget és új földet várunk. Nem csak új eget – új földet is. Mert az ember mindig ebben a háromszögben fog létezni.

Az egyház a helyreállított Izráel, az új emberiség, Ábrahám megszámlalhatatlan utódjának minden nemzetből verbuvált serege, amely a népek közt szétszórva várja az Isten országa eljövetelét, a föld megújítását. Idegenek vagyunk, mert a földet most még a régi emberiség uralja. De kicsiben mi vagyunk a megváltott új világ. A jövő népe. Isten eljövendő országának polgárai. Az új föld urai. Éljünk tehát emberekként! Mutassuk meg, mint jelent Isten uralma alatt embernek lenni a földön! Szeressük a felebarátainkat és használjuk áldásukra a tálentumainkat! Áldjuk azokat is, akik idegenkednek tőlünk! Legyünk olyan emberek, akikben bízhatnak. És éljünk reménységben, hiszen végül minden a miénk (vö. 1Kor 3,22)! Mert minden Ábrahám magváé, a Messiásé, akinek örököstársai lettünk. Új emberiség vár új világra. Ez az egyház.



Borítókép: The Guardian