„A jó kérdések fontosabbak a könnyű válaszoknál."
Paul Anthony Samuelson
Újra elkötelezve
Advent első vasárnapján a Csömöri Református Egyházközség történelmének első lelkészbeiktatására került sor. A közösség alig tizenkét éve vált önálló gyülekezetté, templomát, A Magvető Házát 2020-ban vehette birtokba. Esztergály Előd Gábor beiktatásán Balog Zoltán püspök hirdette Isten Igéjét.
„Szólt az Úr Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. …Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává: és meglátja minden halandó az Isten szabadítását” – Lukács evangéliuma 3. fejezetének első tizennégy verse alapján hirdette Isten igéjét Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a csömöri református gyülekezet első lelkészbeiktató ünnepségén.
A püspök felvetette a kérdést: mi az értelme és célja annak, hogy itt nem is olyan régóta létezik református gyülekezet. Rámutatott: az, amiben Keresztelő János is megtalálta a küldetését. „Nekünk utat kell készíteni, hogy Jézus Krisztus az övéi között tudjon lakni. Ez ennek a gyülekezetnek és a lelkipásztornak a végső célja és értelme. Nekünk az a dolgunk, hogy a mélységgel, a magassággal, ami elválaszt tőle, a görbe utakkal és a szikladarabokkal az úton kezdjünk valamit. A lelkipásztor és a gyülekezet munkája az, hogy hogyan is éljük meg mindezt. A lelkipásztor feladata, hogy észrevegye azokat, akik magasan vagy mélyen vannak. Hogy megérkezzenek arra a szintre, ahol jön a Messiás, ez pedig mindig a szemmagasság.”
„Az igazi advent megrendüléssel kezdődik, még az is lehet, hogy azon a görbe úton elfelejtettük, merre is van az egyenes. Szembesülünk a saját életünkkel. Ekkor feltesszük a kérdést: Uram, mi a te akaratod? Mit tegyünk? Mi a következő lépés, amely a görbe útból egyeneset csinál? És akkor eljutunk odáig, hogy mi már annyi mindent próbáltunk. Most már jöjjön el a te akaratod. Jöjjön el a te országod. A felismerés után pedig próbáljuk egyenesíteni azt az utat, amelyen Jézus Krisztus érkezik hozzánk. A Jordán folyónál, az emberek, akik szembesültek életükkel, megkérdezték Keresztelő Jánost, hogy akkor most mit tegyenek. Ő pedig nem azt felelte, hogy imádkozzatok többet, vagy hogy hagyjátok itt ezt a romlott világot. Hanem azt mondta: részesítsd az embertársaidat abból, amit kaptál! Elégedj meg azzal, ami jár. Ott, abban a világban, ahol vagy, légy tisztességes!” – emlékeztetett a püspök.
A csömöri gyülekezet a 135. zsoltár első versével válaszolt az igehirdetésre, majd Nyilas Zoltán északpesti esperes imádságban kért áldást a gyülekezet és a lelkipásztor munkájára: „Reggel fogj a magvetéshez, és ne pihentesd a kezed este sem, mert nem tudod, melyik sikerül: ez, vagy amaz, vagy mind a kettő egyaránt jó lesz." (Prédikátor könyve 11. fejezet 6. vers) Átadta a hivatalos beiktatás jelképeit, a gyülekezet pecsétjét és a templomkulcsot.
Ezt követően az északpesti egyházmegyéből megjelent szolgatársak egy-egy személyre szóló Igével kértek áldást Esztergály Előd Gábor életére és szolgálatára. Majd a nyilvános presbiteri gyűlésen Deák Ferencz gondnok köszöntötte a meghívott elöljárókat és a gyülekezetet.
Elsőként Riskó János lelkipásztor mondott köszöntőt, aki korábban maga is szolgált Csömörön. A lelkipásztor az Apostolok cselekedetei 18. részének 9-10. versét olvasta fel, majd visszaemlékezett az 1980-as évek elejére, amikor úgy próbálta „mindig összelasszózni a híveket.” Egyszer érkezett hozzá egy hang, ami a fenti Ige volt: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.”
„Attól fogva az lett a hitvallásom, hogy a szórványgyülekezeteket önálló gyülekezetté kell fejleszteni. Amikor ide jöttem a kistarcsai és csömöri gyülekezethez, megfogalmazódott bennem, hogy de jó volna, ha önálló gyülekezet lehetne! 2008-ban erre engedélyt is kaptunk. Ma örömmel nézem a szolgálatodat Előd, ezt szerettük volna mi elérni” – mondta Riskó János.
Esztergály Előd Gábor korábbi szolgálati helye, a szadai gyülekezet nevében Simon László presbiter köszöntötte az egybegyűlteket, aki a szadai gyülekezeti tagok személyes élményeit osztotta meg a csömöriekkel.
Esztergály Előd még egyetemi hallgatóként is nagyon mély és jó benyomást gyakorolt diáktársaira, környezetére – emlékezett vissza dr. Literáty Zoltán lelkész, aki elmondta beszédében, hogy erős tudásvágy és kezdeményezőkészség jellemezte már akkor szolgatársát. „Kitűntél az évfolyamból, mégsem törtél babérokra. A lelkipásztori alkalmasságod már akkor meglátszott. Amikor most téged és a közösséget, a templomot látom, akkor azt is látom, hogyan munkálkodott általad az Úr” – zárta szavait a lelkipásztor.
A gyülekezet nevében Deák Ferencz főgondnok mondott beszédet. „Hisszük, hogy az Úristen helyezett ide hozzánk. Már a születésünknél jelen voltál, együtt indultunk el az úton, amely ide vezetett. Éberen él bennem az emlék: döntést hoztunk, hogy templomot építünk. Akkor ötmillió forintunk volt összesen. Ennek ellenére pár éven belül megépülhetett a templom, Istennek hála! Bizonyságot tettél életeddel lelki vezetőként. Köszönet támogató családodnak és feleségednek, Pintér Brigittának!”
A köszöntések után a gyülekezet az Esztergály Előd Gábor édesanyja, Lipcsei Edit énekművész által vezetett 134. zsoltárral válaszolt.
Majd a beiktatott lelkész mondott köszönetet. „Hálát adok Istennek azért a szeretetért, amely körül vesz engem most és minden nap! Amikor a presbitérium felvetette a beiktatásom gondolatát, nem voltam könnyű helyzetben, mert voltak, akik megkérdőjelezték ennek az értelmét. Azt kérdezték, miért van erre szükség, amikor eddig is megvoltunk nélküle? Elgondolkodtam és egy pillanatra én is azt hittem, hogy mindez csupán formalitás – ami távol áll tőlem. Imádságban vittem az Úr elé ezt a kérdést, és rá kellett döbbenem, többről van itt szó, mint az egyházi törvény megtartásáról. A beiktatás fontos eleme a közös hálaadás. Amikor a gyülekezet és a lelkész együtt köszöni meg a megváltó Istennek, hogy összefonta életük fonalát és közös utat jelölt ki számukra. Nem formalitás a mai istentiszteletünk, hanem egy csodálatos hálaadó ünnep, amire eddig, az elmúlt tizenkét évben még nem került sor.
Volt lelkészkolléga, aki azt kérdezte: miért akarok ennyi év után elköteleződni? Elvégeztem a feladatom: önfenntartó anyagyülekezetté vált a csömöri szórványközösség, még templom is épült. A megszerzett tapasztalatot és tudást más gyülekezetekben is lehetne kamatoztatni. Ez még jobban elbizonytalanított, mert valóban lezárult egy korszak, amit áldásosnak és sikeresnek mondhatunk. Most egy új időszak veszi kezdetét, amelyben lehet, hogy már más képességekre lesz szükség, nem azokra, amelyekkel én rendelkezem. Egy új lelkész új lendületet tud adni a gyülekezetnek is, amely most a megelégedettség időszakát élvezheti. Ismét imádságban kértem az Úr segítségét, hogy oldja fel a vívódásomat, és adjon egyértelmű jelt arra nézve: tart-e még a lelkész és a gyülekezet közös útja? Választ kaptam Istentől és most teljes meggyőződéssel állok itt előttetek.
Elmúlt a bő hét esztendő, a töltekezés időszaka. Most nehéz idők jönnek, amelyben hatványozottan szükség lesz az őszinte hitvallásra, az egymásért mondott imádságra, a gyülekezet összefogására és a cselekvő hitre. Egy új korszak veszi kezdetét gyülekezetünk életében, amelyben mindannyiunknak fel kell vennie a keresztjét és Krisztus tanítványaként kell helyt állni. Én erre kaptam elhívást tizennyolc évvel ezelőtt és idén is. És azért állok itt előttetek, hogy Megváltónk hívását tolmácsoljam felétek: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.” (Márk evangéliuma 8. fejezet, 34-35. vers)
A csömöri református közösség Kistarcsa szórványából 2010-ben lett önálló missziói egyházközséggé saját lelkipásztorral Esztergály Előd Gábor személyében. Az évről évre erősödő és növekedő agglomerációs gyülekezet 2016-ban önerőből és egyházi támogatásból fogott hozzá az otthonteremtéshez. A meglévő forrásokat kiegészítő állami támogatás lehetővé tette, hogy az első ütemben megvalósuló parókia, lelkészi hivatal és gyülekezeti terem után a templom is felépüljön. Az épületegyüttes a Magvető Háza nevet kapta, melynek ünnepélyes birtokbavételére 2020. október 31-én, a reformáció napján került sor. Az Északpesti Református Egyházmegye Közgyűlése a presbitérium kérelmét befogadva 2022. július 1-ével a gyülekezet státuszát anyaegyházközséggé változtatta Csömöri Református Egyházközség néven. A gyülekezet történelmének első lelkészbeiktatására 2022. november 27-én került sor. A gyülekezetről és A Magvető Házáról bővebben itt olvashat: www.magvetohaza.hu.
Képek: Patai Tamás