„A kísértések voltak tanítómestereim az istenismeretben.”
Luther Márton
Újra régi helyén a Bibliás Könyvesbolt
Visszaköltözött a Ráday Házba a megújult Bibliás Könyvesbolt, amely hamarosan egy kávézósarokkal is bővül.
Megújult falak között várja korábbi és leendő látogatóit a budapesti Bibliás Könyvesbolt, mely a Bibliamúzeum új időszaki kiállításával együtt nyitotta meg kapuit a Ráday-napok programsorozat részeként szeptember 28-án, csütörtökön.
Balog Zoltán dunamelléki püspök a megnyitón kifejezte reményét, hogy a Bibliamúzeum inspiráló kiállításai elvezethetnek bennünket a Könyv valóságához. „Itt minden látogató lehetőséget kap arra, hogy a Bibliát és a Bibliával kapcsolatos könyveket megvásárolhassa, kezébe vehesse, magába szívhassa az illatukat, és haza tudja vinni őket, hogy az olvasásból valóságos élet és valóságos cselekedetek származzanak” – mondta a Zsinat lelkészi elnöke.
Időszaki kiállítóterének tízéves jubileumát múlt századi alkotók műveivel ünnepelte a budapesti Bibliamúzeum. Az „Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött” címet viselő tárlat december 19-ig tekinthető meg.
A megnyitóról készült tudósításunk ide kattintva érhető el.
A püspök köszönetet mondott azoknak, akik az adminisztratív akadályok ellenére sem adták fel a könyvesboltért folytatott küzdelmet, köztük elsősorban Tímár Gabriellának, a Bibliamúzeum vezetőjének.
A múzeumhoz kapcsolódó Bibliás Könyvesbolt vezetőjétől, Losoncziné Papp Judittól megtudtuk, hogy az elmúlt napok lázas készülődéssel teltek, hogy újra méltó környezetben helyezzék el a könyveket. Ez sikerült is az egyedi asztalosmunkának köszönhetően.
„Igyekszünk mind mennyiségében, mind a műfajok tekintetében folyamatosan bővíteni a készletünket, megőrizve egyúttal a korábbi évek örökségét” – mondta a boltvezető, aki munkatársaival a Ráday Ház felújításának ideje alatt néhány épülettel távolabb fogadta a könyvesbolt látogatóit.
Nevéhez méltón a Bibliás Könyvesboltban többféle, köztük magyarázatos, ifjúsági, képregényes, régebbi és újabb fordítású, egyedi kötésű és idegen nyelvű Szentírás megtalálható. A kínálatban szerepel a 2021-ben bemutatott új Református Énekeskönyv többféle méretben és megjelenésben, a hazai és nemzetközi keresztyén irodalom színe-java, bibliakommentárok, gyermekeknek szánt foglalkoztatók és gasztronómiai könyvek is. A frissülő kínálatról a Bibliás Könyvesbolt Facebook-oldaláról is értesülhetünk, és hamarosan az új weboldalon is tájékozódni lehet a kiadványokról. A könyvek mellett apróbb ajándéktárgyakat, képeslapokat, igés kerámiákat is lehet vásárolni az üzletben.
Könyvek egy kávé mellett
A bolt különlegessége egy hamarosan megnyíló kávézósarok lesz, ahol a betérők egy-egy frissítő ital társaságában vethetik bele magukat a betűk sűrűjébe, egyedi és sokak által áhított közösségi és kulturális teret létrehozva ezzel a Ráday utcában.
„A könyvesbolttal szomszédos Bibliamúzeum állandó és időszakos kiállításaira az üzletben vásárolhatóak majd jegyek, ám év végéig még ingyenesen látogathatják azokat az érdeklődők” – mondta Losoncziné Papp Judit. A bolt kínálatában a kiállításokhoz kapcsolódó szakmai kiadványok is elérhetők lesznek majd a jövőben. „Aki megfordul a Ráday Házban, akár egy konferencia, akár egy időszaki kiállítás kapcsán, vagy azért, mert szeretné megnézni a múzeumot, a Bibliás Könyvesboltba betérve megpillanthat valamit, amit emlékbe vihet magával, egy áhítatos könyvet épp úgy, mint egy szép új Bibliát.”
A Bibliás Könyvesbolt hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között, szombaton 10-től 14 óráig várja a látogatókat a budapesti Ráday Házban (1092 Budapest, Ráday utca 28).
Fotók: Füle Tamás