Leszűkíti, hiszen sokaknak egy adott térre szűkül a terük, az otthonra, a ház, a porta környékére. Háziasszonyoknak ez a lakás, a konyha, lelkészeknek a templom és annak környéke, másoknak az udvar, vakációzó gyerekeknek remélhetőleg minden. A korlátozások korában a még oly tágasnak tűnő virtuális tér is lehet mégis nagyon szűk. Mint hogy egyszerre lesznek hangsúlyosak a karácsonyi vásárok, piacterek, bevásárlóközpontok, majd az egyre fojtogató térben már inkább az otthona felé kacsingat az ember, s végül egy vágya marad: néhány nyugodt perc, leülés otthon, fotelcsend, ágynyugalom, kemencesut… Leszűkül a tér, és ez jó.

Kitágítja, hiszen a karácsony az egész földre kiható változást jelent… Hogy néz ki a világesemény a kozmosz terében? A karácsony döntő mozzanata mégiscsak egy megtörtént esemény, sőt, egy társadalmi, politikai esemény által generált, egy népszámláshoz kötődő vándorlás, mozgás, amiről azt is fontosnak tartották megjegyezni, hogy akkoriban ki volt a helytartó Szíriában (Cirénius). Egy viszontagságos út Názáretből Betlehembe az uralma teljében lévő Római Birodalom szorító ölelésében, egy császár rövid rendeletében fogant. A bizonytalanságba induló pár számára fogynak a napok, s Betlehem városa, mely „nem a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között,” nagy méltóságra jut. Fejedelem származik belőle. (vö. Máté evangéliuma 2. rész, 6. vers) A nagy zsúfoltság miatt beszűkülnek a lehetőségek, és a várakozással teli pár már csak egy kis félreeső részt kap, se fotel, se ágy, de még egy kemencesut sem jut… A leszűkült tér mégis kitágul: Betlehem az új világ bölcsője lesz.

Világi tér
Sétálok a városban (Edinburgh), s megakad a szemem egy táblán, ami azt hirdeti: megszervezzük neked a karácsony estédet. Egy étterem, ami teljes szolgáltatást nyújt. Még kíváncsi is lehetnék erre, hogy jó pénzért hogyan tudnak nekem egy tartalmas karácsony estét szervírozni az ünnepi finomságokon túl? Vagy ennyi lenne az ünnep: beülök valahová, eszem egy jót, és kedélyesen elbeszélgetek szeretteimmel, barátaimmal? Mindenhol hasonló kínálatok olvashatók.

Gyermekkoromban azt szerettem, hogy szenteste még a mindig nyitva lévő kocsma is zárva volt, kívülről lehetett látni a megvilágított pultot, a söntést, az asztalokat. Egy nap az évben. Jó érzés volt, itt pedig minden étterem, szálloda, szórakozóhely megtelik. Furcsa ellentét. Nekem mégis az otthon, a zártság, a jó értelemben vett szűkösség jelenti az ünnepet.

Utca, mozgás, otthontalanság – mégis az egyik legautentikusabb színhely az ünnepre. Bódás János jól érzékelteti ezt, amikor így kezdi versét: „Nép a nép hátán nyüzsög Betlehemben…” (Nem akadt hely) Feleségemmel „belefutottunk” egy karácsonyi felvonulásba, ahol skót dudazenével, karmesterrel, eredeti agancsos, szarvasos szánkóval érkezett meg a Mikulás, akit hatalmas, főleg családos, kisgyerekes sokaság követett. Nekem nagyon tetszett ez a helyi jellegű, szabályozott, de mégis vidám hangulatú felvonulás, s ha senki nem érti félre, úgy is nevezném: demonstráció. Mert vezetett valahova – lehet, hogy csak a Mikulás által kínálta ajándékokig jutottak el, de a dalban felcsendülő csengettyűk az Eljövendő jövetelét is jelezték. Furcsa ellentmondásaival a világi tér is része az ünnepnek, mint ahogy régen is az volt.

Vallásos tér
Tere van a vallásosságnak is, hiszen sokan csak „karácsonyi keresztyének”, akik karácsonykor, vagy nagyobb ünnepekben keresik fel a templomot, a gyülekezetet. Mintha csak úgy kívülállóként bele lehetne hallgatni az angyalok énekébe, valahonnan a partvonalon túlról. Vagy valamiféle Juhász Gyulá-s gyermekkori nosztalgia támad fel „ilyenkor decemberben” (Karácsony felé). S ha használja az ember a karácsonyi szimbólumokat, akkor is a vallásosságát éli meg. Pál is úgy írja, hogy Jézus eljött, és „békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek.” (Efézusiakhoz írt levél 2. rész, 17. vers) A távoliaknak is szól az örömhír, akár még erősebben is. Ők is rátalálhatnak a békességre.

​Református templom, Balatonakarattya

Skóciában a reformátusoknál is van szenteste éjfél előtti istentisztelet, amire nagyon sokan eljönnek. Milyen autentikus ez, hiszen a karácsonyi esemény is éjszaka történt! Sokan a karácsonyi vacsorából indulnak el erre a különleges istentiszteletre. Aztán az ünnep már kicsit visszafogottabb, hiszen sokan elutaznak szeretteikhez, úrvacsora sincs, és van, ahol digitális térbe szorul az ünnepi istentisztelet, ami egyébként is csak egynapos lenne. De gazdagon fel van díszítve az összes templom, a kertjeik, s minden az ünnepet készíti elő és jeleníti meg. A maga módján vallásost.

Zenei tér
Hogyan lehet kifejezni azt a hatalmas örömöt, amely karácsonykor teljesedett be? Emberi szó kevés rá, ezért kell segítségül hívni a zene, a muzsika, a kórus földöntúli hangjait. Bizonyára nem véletlen, hogy a betlehemi mezőn megnyíló égből a riadt pásztorokat megnyugtató angyalhangot egy dicsőítő kórus követi. Semmi körítés, semmi extra, csak ami a mennyei lények lényegéből fakad: Isten földi és azon túli dicsérése és dicsőítése. Elhangzik a karácsony örök üzenete: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség az embereknek! Ennél többre nincs is szükség. Ezért érezhetjük azt, hogy mindenféle kórus, zenekar, koncert, szóló, énekhang, CD, You Tube-os hallgatás ehhez az eredetihez visz közelebb. Ezeket küldjük egymásnak, és osztjuk meg. Ezt élhettük át Edinburgh-ban az Usher Hallban megrendezett nagyszabású koncerten, ahol négy részletben dolgozták fel az üdvtörténetet a Genezissel kezdve egészen Krisztus eljöveteléig. Nagy együttessel, zenekarral, szólistákkal, fennálló énekekkel, igeolvasásosokkal, rövid, ütős szöveges üzenetekkel. Felemelő volt, mert oda emelt, ahova kellett. Az égi magasságig, ahol szétnyílik és kitárul az ég…

Belső tér
Milyen tere van az ünnepnek bennem? Tulajdonképpen mi az ünnep? Milyen az, amikor ünneplőbe öltöztetem a szívem? Amikor intenzíven és izgatottan várok valakit, akivel nagyon szeretnék találkozni. A karácsony egy része ebben a belső térben történik. Még akkor is, ha úgy érzem, hogy külsőleg jobban számít rám a családom, a gyermekeim, a szüleim, a gyülekezetem, a településem, a munkahelyem, a barátaim. Van olyan is, amikor túlcsordul bennem az ajándékok özöne, s nem csak a tárgyakra gondolok. Bár mindig hozzátartozott a karácsonyi szobaképhez, hogy az egészen vagy félig kicsomagolt ajándékok ott hevernek a szőnyegen derűs összevisszaságban. Félig kibomlott zacskók, selymes szalagok, eltépett szép csomagolópapírok, megkezdett sütik a tányéron vagy a nélkül, kis kosárban pluszban odarakott szaloncukrok (hogy ne a fáról egyétek!), a kivilágított fa csillogó gömbjeinek fényében.

Aztán mindig van egy pont, amikor a háziasszony megunja ezt a karácsonyi káoszt (mindig ő) és elrendezgeti a papírokat, kidobja a kidobnivalókat, feltölti a készleteket, és rendet varázsol a fa köré. De ott, a fa mellett, a rendben vagy rendetlenségben, egy fotelben, egy este csendjében, egy éjszakai sötétben, egy gyertya fényében mégis meglátunk valamit, amit csak azon az estén láthatunk meg így: Isten lehajló szeretetét, amit nem érdemlünk meg, amire nem vagyunk méltók (emberileg), Isten mégis mindig sokkal több ajándékot ad nekünk, mint azt elképzelni tudnánk. „És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól függ, nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, hogy olyan szemünk legyen, amely meglátja az Úr dicsőségét! (Selma Lagerlöf: Szent éjszaka) Belül érlelődik meg valami ott a fa mellett, a templomban, utazás közben, sétáinkban, csendünkben.

A megnyílt tér
A megnyílt tér jelent-e igazi nyitottságot? Amikor kinyitom az ajtómat mások előtt? A megnyílás mindig jelent kockázatot is. Hiszen aki bejön, nem biztos, hogy úgy viselkedik, ahogy én szeretném, vagy amilyen elvárás van bennem. De mégis szeretném, mert kíváncsi vagyok, mert szeretném szeretni őt, és mert kockáztatok. Benne van a nagy öröm, a rátalálás, az egymásra találás lehetősége is, és benne van a csalódás, a fájdalom valósága is: nem ilyet akartam. Megnyílik-e a tér bennem idei ünnepben? Kinyitom-e valakinek az ajtót? Beengedem-e a betlehemezőket, a pásztorokat, a királyokat? Az angyalokat? A Királyt? A karácsonyi nyitottság kockázatos. Megnyithatja a távolról érkezők tereit is.

Teológusokkal megélt betlehemi kirándulásainkon több látnivaló is van: a születés temploma barlangja a hosszú sorállás után, a híres csillag, ahol Jézus a világra jött. A betlehemi keresztyének (!) szuvenírboltjaiba tartó vizit előtt (ez mégiscsak kuriózum), rövid látogatást teszünk a Pásztorok mezejére, ahol ahhoz hasonló barlanglakások találhatóak, amelyben Jézus születhetett. A Szentföldön itt vagyunk talán legközelebb az eredeti történethez, áhítatot is tartunk, és szoktunk énekelni szép református karácsonyi dalokat. Egy alkalommal, amikor néztük a kopár dombokat, mintha a barnás-szürkés tájban egyszer csak megmozdult volna valami. És hirtelen adventi várakozó hangulatunk lett, hiszen sűrű pislogásunk és az arcunk fölé hajtott tenyerünk, távolba néző tekintetünk következményeként egy kis karavánt pillantottunk meg, ami az egyik dombról ereszkedett alá… Két-három teve, pár utas, vándor elmosódó alakja – ki ne az érkező bölcsekre gondolt volna, ráadásul december elején voltunk ott. Ilyen az, amikor az ünnepi terünkbe belépnek a szereplők… A távoli világból felsejlő látogatók azt a messzeséget jelképezik, amivel odaérhet mindenki a karácsonyi történebe, közel kerülhet, sőt szereplőjévé válhat. Hiszen mi vagyunk a távoliak és a közeliek.

„És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak.”

Megnyitván az egeknek egeit…