A reformáció kálvini iránya a mohácsi vész után mintegy egy-másfél évtizeddel kezdett terjedni Magyarországon. A hódoltsági területen, illetve Erdélyben és a Partiumban, de az ország többi részén is viharos gyorsasággal terjedtek el előbb Luther Márton, majd Zwingli Ulrik és Kálvin János reformátori tanításai.
A református egyház szervezeti-tanbeli kialakítása - Méliusz Juhász Péter érdemeként - az 1567-es debreceni zsinaton már befejezettnek tekinthető, ahol is elfogadták az Második Helvét Hitvallást. Ettől kezdve Tiszántúl a magyar reformátusság bástyájává vált, Debrecen pedig fokozatosan ugyan, de évszázadokra szólóan a „kálvinista Róma", a „magyar Genf" lett. A dunamelléki részeken, az 1576. évi hercegszőllősi zsinat kánonai már egyértelműen a református egyházszervezet kiépülését bizonyítják.
Erdélyben az önálló református egyházkerület tulajdonképpen az 1564-es nagyenyedi zsinaton jött létre, amelynek Dávid Ferenc lett az első püspöke, aki később unitáriussá lett. A magyar református egyház szervezete hivatalosan a kálvini zsinat-presbiteri elv alapján épült fel, ám a püspöki irányítás megmaradt, s a valódi presbitériumok csak a 17. század elejétől alakultak ki. A földbirtokosok, a nemesség, a polgárság, s a jobbágyság nagy számban csatakozott előbb a reformáció lutheri, majd kálvini, illetve helvét irányához, Erdélyben pedig az úgynevezett „Szentháromság-tagadó, illetve unitárius irányhoz is. Nagy jelentősége volt annak, hogy a nagyurak, a földbirtokosok jelentős része is a reformáció támogatójává vált, mint például Török Bálint Debrecenben és Pápán.
Erdélyben - Európában elsőként - a tordai országgyűlés 1568-ban kimondta a vallásszabadság elvét, s 1571-ben már törvénybe foglalták az úgynevezett „bevett felekezetek", úgymint a katolikus, a református, az evangélikus, s az unitárius felekezetek szabad vallásgyakorlatát. A 16. század végére a magyar lakosság zöme az „új hit", a reformáció valamelyik irányának követőjévé, tehát protestánssá lett. Legerősebbnek a „helvét", vagyis a református irány bizonyult. A reformátusokat a reformáció korában hívták „sacramentáriusoknak" is, mivel vallották a Szentháromságot, a későbbiekben pedig „helvét" hitvallásúaknak, s „kálvinistáknak" is, mivel ez az irányzat elsőrenden Kálvin János genfi reformátor tanításai alapján kívánt Jézus Krisztus egyháza lenni. Megrázó, ahogy Áprily Lajos jellemzi a nagy reformátort „Kálvin" című versében. De jelentős volt - Kálvint megelőzően - Zwingli Ulrik zürichi reformátor szerepe is a református tanok kialakításában, az egyház megújításában. Svájc, vagyis Helvétia volt tehát a református keresztyén egyház bölcsője.
A magyar reformátusság a 16. században a roppant sanyarú történeti-politikai helyzet, a politikai és vallási villongások, az ország három részre szakadása ellenére is virágzó hitéletet élt. Úgy a török hódoltság idején, mint a „véres" vagy a „csendes" ellenreformáció üldöztetéseiben a reformátusok megtartották hitüket és magyarságukat, ha kellett vállalták a szenvedést, a mártíromságot, a hitvalló bizonyságtételt. Az ellenreformáció, s a vallásüldözések következtében a 17. század elejétől a protestantizmus „kisebbségi" szerepbe kényszerült, híveinek száma jelentős mértékben csökkent. Ezt követően a Habsburg-hatalommal vívott nemzeti-függetlenségi harcok egyúttal a vallásszabadság és a vallási egyenlőség elnyerését is célul tűzték ki.
A 16. század elejének vészterhes esztendeiben jönnek létre a híres református kollégiumok. A sárospataki és pápai kollégium 1531-re, a debreceni 1538-ra teszi alapításának évét, ám ezek az évszámok inkább azt a fordulópontot jelzik, amikor is az adott iskola a reformáció valamelyik irányához csatlakozott.
A neves erdélyi alma materek sorában a késpőbbiekben ott vannak: Gyulafehérvár, Kolozsvár, Nagyvárad, Nagyenyed iskolái. Az iskolaközpontok évszázadokra szólóan a református egyházi élet központjaivá váltak.

A református egyház népe a 16. századtól kezdve - Ady Endre szép kifejezésével - mindig is „a protestáló hit és küldetéses vétó" népe volt. A református vallás már a kezdetektől mélyen belegyökerezett a magyarságba, a magyar gondolkodásba. Meghatározó volt számára a „nemzeti egyház" jelleg, gondolkodásában és cselekedeteiben soha nem volt szétválasztható a haza és az anyaszentegyház fogalma. Ez az egyház mindig is erős hittel vallotta, az üldöztetés évtizedeiben is, hogy Krisztusban hivattott el magyarnak és reformátusnak. Így volt ez a legnehezebb időkben, amikor a református hit valóban a „nádból készült pajták", a „sár-alkotmány" templomok és a „toprongyos prédikátorok" egyházát jelentette.
Sokszor és sokan hívták ezért a kálvinizmust, a kakasos és csillagos-buzogányos, fehérre meszelt templomok kálomistáinak hitét „magyar vallásnak". Ehhez csak a puritán egyszerűség és bibliai tisztaság illett a hitelvekben és a kurucos, kemény, protestáló magatartás a magyarság és a nemzettudat megélésében. Ezért protestáltak, emelték fel szavukat és zászlajukat elsőként mindig, mint protestánsok a zsarnok vagy az elnyomó hatalom ellenében, a magyarság, a nemzet, a szabadság érdekében.
Így volt ez a nagy erdélyi református erdélyi fejedelmek: Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, „a bibliás őrálló fejedelem" idejében, akár a Thököly Imre-féle felkelés, ill. a katolikus II. Rákóczi Ferenc által indított szabadságharcban.
A kuruc szabadságharc során a protestánsok egyaránt küzdöttek a nemzeti és a vallási szabadságért. II. Rákóczi Ferenc kancellárja a református Ráday Pál volt. Rákóczi maga írja le memoárjában, hogy seregének kilenctized része protestánsokból állt. Akkor, de később is a magyar kálvinisták az élen jártak ahol a nemzetért küzdeni és meghalni lehetett.
E bibliai-protestáns gondolkodásban az Újszövetség, a krisztusi megváltás mellett jelentős szerepe volt az Ószövetségnek is. A 16. század magyar reformátorainál, akár a gyönyörű jeremiádokban vagy az igehirdetésekben, a magyar reformátorok alkotásaiban szembetűnő a prófétai ihletés és szerepvállalás, a zsoltáros szellemiség. A magyar nép is Isten választott népe, sorsa sokban hasonló a szenvedő-vándorló zsidó népéhez. A törökben, a hazát végigdúló és felégető német és egyéb zsoldoshadakban Isten büntető kezét kell látni. A megkeményedett szívű, Istentől elhajolt népet bünteti így az Úr. Vissza kell térni hozzá, meg kell térni, újjá kell születni, s Krisztust Úrnak, Szabadítónak, Királynak és Megváltónak vallani, s Őt követni! - hangzott századokon át e viharvert, szétszabdalt országban a nemzeti öntudatot erosítő, lelki tartást adó Ige. A kálvinista gondolkodás bibliai-teológiai alapjait hűen jelzi az un. „öt protestáns alapelv": sola fide (egyedül hitből), sola gratia (egyedül kegyelemből), solus Christus (egyedül Krisztus), sola Scriptura (egyedül a Szentírás), soli Deo gloria (egyedül Istené a dicsőség).

A magyar reformátusság két fő hitvallása a reformációtól fogva: a Második Helvét Hitvallás és a Heidelbergi Káté.
A Második Helvét Hitvallás szerzője Kálvin utódja, Bullinger Henrik genfi prédikátor. Hitvallása 1566-ban jelent meg, s a svájci gyülekezetek után csatlakoznak hozzá a környező országok református egyházai is. A magyar reformátusok az 1567-ben tartott debreceni zsinaton fogadták el, s ez a szimbolikus irat rövid időn belül elfogadottá lett minden egyház-kerületben.
A magyar reformátusság másik fő hitvallási irata a Heidelbergi Káté, melyet a heidelbergi református egyetem két tanára írt 1563-ban, kérdés-felelet formában, III. Frigyes pfalzi választófejedelem felkérésére. A Heidelbergi Káté első magyar nyelvű fordítását Huszár Dávid jelentette meg Pápán 1577-ben. A későbbiekben számos kiadása jelent meg, valóságos református népkönyvvé lett.

Az igehirdetés megértéséhez magyar nyelvre kellett fordítani és kézbe kellett adni a Bibliát. Ahhoz hogy a hívek olvasni is tudják azt, iskolákat kellett létrehozni és a Biblia kiadásához nyomdákat kellett alapítani. A vándorprédikátorok sok esetben nyomdászok is voltak s egyúttal európai műveltséggel bíró tudósok.
A századok távolából „csillagfényű" nevek bukkannak fel: Sylvester János, Dévai Bíró Mátyás, Dávid Ferenc, Heltai Gáspár, Méliusz Juhász Péter, Szegedi Kis István, Skaricza Máté, Huszár Gál, Sztárai Mihály. Monumentális, gránitból faragott egyéniségek és ránk maradt életművek.
1590-ben megszületik az első teljes, magyar nyelvű Biblia, Károli Gáspár Vizsolyi Bibliája. Voltak már bőven fordítások magyar nyelven: Sylvester János Sárvár-újszigeti Újszövetsége, Pesti Gábor, Heltai Gáspár, Méliusz Juhász Péter fordításai, de ez az első teljes magyar nyelvű fordítás.
Bocskai Istvántól kezdve, I. Rákóczy Györgyön át, egészen Apafi Mihályig a református fejedelmek egyúttal egyházuk hű fiai is, ám más, törvényes felekezetek vallásszabadságát is biztosítják és megvédik.
Káldi György katolikus Bibliája később születik meg, de támogatja megjelenését a református Bethlen Gábor fejedelem, akinek az egyházhoz való viszonyát jelzi, hogy nemesi ranggal ruházza fel a „tiszteletes és tudós" prédikátorokat.
Apafi Mihály fejedelemsége már az önálló Erdély, a „Tündérország" hanyatlásának időszaka, de a református egyház virágzik, mivel a fejedelem nagy támogatója a tudománynak és a kultúrának.
Ez már a hitviták kora. Pázmány Péter kardinális és a kassai prédikátor, Alvinczy Péter életre szóló hitvitája, de általában a kor hitvitázó irodalma az anyanyelvű művelődés és a magyar irodalom kiemelkedő állomását jelenti.
Ezt akkor persze másként élték meg eleink, a politikai és egyház-történeti valóság az úgynevezett „véres ellenreformáció" idején valóban komoly és elszomorító volt. A protestantizmus a „megmaradni és szolgálni" feszítő kettősségében teljesítette krisztusi küldetését.
Szenci Molnár Albert magyarra fordítja a zsoltárokat, s azok a reformátusság legkedveltebb istentiszteleti énekei lesznek. Ő fordítja le, s adja ki elsőként 1624-ben Hanauban Kálvin főmuvét, az Institutio-t, melynek teljes címe: „Institutio religionis christianae" , azaz „A Keresztyén vallás rendszere" .

A magyar tudományos és enciklopédikus gondolkodás alapjait Apáczai Csere János rakja le. - Olyan a hit és a tudomány egymáshoz való viszonya- mondja-, mint a sasnak két szárnya, metszd el egyiket, lezuhan a magasból. Az egész kálvinizmusra jellemző ez a mentalitás, s ezért tudott annyi útjelzőt lerakni a nemzeti művelődés és tudományosság országútján. A Hollandiában tanult tudós nyomdász, Misztótfalusi Kis Miklós revideálja a Károli-Bibliát. Még facsimilében is gyönyörűség kézbe venni az 1685-ban, Amszterdamban megjelent „aranyas Bibliáját". A kor leghíresebb betűmetszője, s teológusa a jólét, a karrier, a hollandiai egyetemi tanszék helyett Erdély sarát, népe szenvedését vállalja. S ezt tette a külföldet megjárt „peregrinus" diákok zöme. Tudománnyal felvértezetten hazajöttek, hogy népüknek szolgáljanak. De sok mindent elárul e nehéz korról Misztótfalusi egyéni sorstragédiája, vagy például Komáromi Csipkés György debreceni professzor Leidenben 1719-ben megjelent, s az egri érsek által megégetett „vértanú-Bibliája". Csak pár példány menekült meg a tűzhaláltól…
A 17. században nagy hatást gyakorolt a református egyházra a puritanizmus mozgalma. Az angol eredetű református egyházi mozgalom nagy súlyt helyezett a hit és a kegyesség gyakorlatára, a személyes, élő hitre.
A magyar puritánok is úgy érezték, hogy ekkorra már felszínessé vált az egyházi élet, s újabb reformációra, lelki ébredésre és megújulásra van szükség. A legismertebb hazai puritán prédikátorok Tolnai Dali János, Medgyesi Pál és Apáczay Csere János voltak.
A puritánizmus hatására valóban megelevenedett az egyházi élet. Bevett gyakorlattá vált az egyéni, a családi s a közösségi bibliaolvasás és imádkozás. A zsoltárok éneklése a református liturgia szerves részévé lett. A puritánok felvetették a magyar nyelvű oktatás szükségességét.
Hatásukra erősödött a református egyház közéleti felelősségvállalása, s a világiak szerepe az egyház életében. A presbiteri rendszer létrejötte is az akkor sokat támadott puritánizmus térhódításának köszönhető. Ez a világiakból álló demokratikus egyházi testület volt a református egyház legfőbb védelmezője és megtartója az üldöztetések és hányattatások évtizedeiben.
Az első magyar református presbitérium Pápa végvárában jött létre 1617-ben, Kanizsai Pálfi János lelkipásztorsága alatt. Az első presbitérium tagjai főleg végvári vitézek, nemesek, városi céhes mester-emberek, voltak. De még sok-sok évtized kellett ahhoz, hogy a református egyházban lassan-lassan kialakuljon a lelkészi és világi elemek egyenlő szerepe az ügyek intézésében, a közös kormányzás demokratikus, ahogy ma mondjuk: presbiter-zsinati rendje.

Az erőszakos vallásüldözés, a véres ellenreformáció kora, az 1671-től 1681-ig tartó „gyászévtized" a hitvalló református egyház nagy eropróbája volt. A prédikátorokat és iskolamestereket hitükért -" az egy állam, egy vallás" eszméjének jegyében- kalodába, börtönökbe zárták, száműzték, vagy éppen gályarabságba (1674-1676) hurcolták.
S aztán a Wesselényi-féle összeesküvés részbeni következményeként a protestáns prédikátorok és iskolamesterek a Habsburg-hatalom börtönein és kalodáin túl megismerkedhettek a spanyol gályákkal. Megrázó a gályát megjárt Kocsi Csergő Bálint pápai rektor, akár Otrokócsi Fóris Ferenc prédikátor egykorú visszaemlékezéseit, vagy Moldova György: Negyven prédikátor című regényét olvasni a protestáns gályarabok hitvalló szenvedéséről, hitben való megállásáról. Inkább a gályát vállalták, mint hitük elhagyását.

III. Károly és Mária Terézia már a „csendes ellenreformáció" kifinomultabb, de semmivel sem veszélytelenebb módszereivel próbálta ellehetetleníteni a magyar kálvinizmust. De Isten az újabb szenvedések dánieli oroszlánvermében is megtartotta a református anyaszentegyházat.

A református egyház több évszázados „babiloni fogságának", vetett véget II. József Türelmi Rendelete (1781), mely sok hiányossága ellenére is részleges vallásszabadságot adott a reformátusoknak, s megszüntette sanyarú helyzetüket. A ma is meglévő hazai református templomok zöme ebben a korszakban, a Türelmi Rendelet utáni években épült.

A reformkor küszöbén épült fel a Debreceni Kollégium ma ismert épületegyüttese, s a Nagytemplom, mely az 1564-ben leégett Szent András templom helyére épült. Mindkettő a korai klasszicizmus legismertebb hazai alkotása.
A Debreceni Kollégiumot ekkoriban hívták „egy ország iskolájának", de a „szegények iskolájának" is, hisz a tehetséges, de szegény diákok ingyen tanulhattak a falai között.
A Kollégium az ország református vidékein kiterjedt partikula-rendszerrel, résziskola-hálózattal rendelkezett.
A református iskolák sajátos oktatási rendszere a hit és a tudomány szerves össztartozására épült. Az iskolák és a gyülekezetek élő kapcsolatát biztosította a legáció és a szupplikáció. A legáció alkalmával a diákok az iskola követeiként szolgáltak a gyülekezetekben, s a gyülekezetek anyagilag támogatták nemcsak az iskolát, de a szolgáló diákokat is. A szupplikáció során a diákok természetbeni adományokat gyűjtöttek a gyülekezetekben iskolájuk javára.

Egyházunk életében a másik nagy felvirágzást a reformkor jelentette. Ekkor épült fel egy egész ország templomává Pest-Budán a Kálvin téri (egykor Széna téri) templom.
A Budapest-Kálvin téri református templom ma a magyar reformátusság országosan és határon túl is ismert istentiszteleti helye, egyház- és művelődéstörténeti szerepét tekintve is kiemelkedő szellemi bázisa. Bár jóval fiatalabb (alapkövét 1816-ban tették le, s 1830-ban szentelték fel), mint idősebb református testvérei határon innen és túl (Ócsa, Nyírbátor, Vizsoly, Kolozsvár-Farkas utcai templom, marosvásárhelyi vártemplom stb.) A reformkor a nemzeti kultúra és nemzeti gondolat, a lelki és fizikai építkezés aranykorszakát jelentette a református egyháztörténetben is.
A magyar politikai, gazdasági, szellemi élet központja, az ország szíve fokozatosan Pest-Buda lett. Így válhatott az egyre bővülő, lassan-lassan világvárossá és az ország fővárosává fejlődő Duna parti magyar város első református temploma és gyülekezete - ahogy akkoriban nevezték - egy ország templomává, „középponti eklézsiává" . Pápa városa éppen a Kollégium révén ekkor lesz „Dunántúl Athénja" . Ide jár, s itt bontogatja költői szárnyait az evangélikus Petrovics Sándor, akiből Pápán lesz Petőfi Sándor. Itt köt életre szóló barátságot Jókai Mórral és Orlai Petrich Somával.
A szabadságharc célkitűzéseivel a reformátusság teljesen azonosul. A szabadságharc ideje alatt a református Kollégiumokban szinte mindenütt szünetelt a tanítás. 1849 áprilisában Kossuth vezetésével az Országgyűlés a Debreceni Kollégium Oratóriumában mondja ki a Habsburg-ház trón-fosztását.
A tanárok, s a diákok a nemzetőr-és honvédseregek első soraiban harcoltak. Sokan haltak meg közülük a szabadságért, az életben maradtak pedig vállalták a hitvallást, s azt érezték, amit oly szépen kifejezett Tompa Mihály, a hanvai papköltő „A gólyához" , s Kozma Andor „A Carthagói harangok" című versében.

A következő fontos egyháztörténeti szakasz az I. világháború befejezésével kezdődik. Az I. világháború elvesztése, majd a trianioni békediktátum utáni általános nemzeti sokkban és letargiában, a területi és nemzeti szétszakítottságban az egyház is próbált szembesülni önmagával, s a megújulás egyéni és közösségi szükségességének egyetemes jézusi üzenetével a magyar társadalom elé lépni. Egyházunk ilymódon is próbálta a nemzet fájdalmát enyhíteni, hogy a test „megtöretésében" a Krisztus-hit által mielőbb gyógyuljon meg a nemzet „lelke" . Az 1920-as évek elején szerveződő „Péceli-kör" is hasonló megfontolásból indult. Téziseik javarésze ma is aktuális, ugyanakkor megvalósítatlan.
Pozitív és öneszméltető hatása volt a tradicionális és puritán holland református gondolkodás - még pontosabban Kuyper Ábrahám, Hollandia egykori miniszterelnökének keresztyén református életműve - alapján létrejövő „történelmi kálvinizmus" hitvalló irányzatának, melynek hazai szellemi vezetője Sebestyén Jenő, ugyancsak budapesti teológiai tanár lett.
Nem mehetünk el említés nélkül a 20. század legmeghatározóbb református teológusa és szellemi fárosza, Ravasz László püspök életműve mellett. A budapesti Kálvin téri templom országos hírű igehirdető-lelkipásztoraként 1921-től töltötte be az egyházkerület püspöki székét egészen 1948-ig, lemondatásáig.
Az 1956-os magyar nemzeti forradalom és szabadságharc idején visszahívja őt az egyház élére a református magyar nép szeretete, ám a forradalom vérbefojtásával száműzetésbe kényszerítik, s teljesen kizárják a társadalom és az egyház életéből. Élete áldott magvetéssé lett nemcsak a dunamelléki egyházkerület, de egész magyar népünk és anyaszent-egyházunk számára.

Eljött tehát egyházunk életében az újabb babiloni fogság, a négy évtizedig tartó pusztai vándorlás időszaka. Az egyháztörténet része ez is, bármilyen volt is. Egyházunk nagyobb része, a gyülekezetek népe, a lelkipásztorok zöme a szenvedések és üldöztetések ellenére is kitartott az anyaszentegyház és annak Ura, Jézus Krisztus mellett.
Voltak sokan, akik hitükért életüket és szabadságukat áldozták fel, s bátran vállalták a mártíromságot, a hitvalló keresztyénséget. S voltak, akik a péteri tagadást, s a júdási árulást választották, s messze túlteljesítették azt, amit a túlélés érdekében sokszor kötelező volt megtenni. Megtették azt is, amire még az ateista diktatúra hatalmasai sem kérték őket. Lelküket és lelkiismeretüket feladva, pillanatnyi haszon reményében, önérdekeik foglyaként. Istené az ítélet, neki kell számot adni minden cselekedetünkről.
A totális diktatúra éveinek jellemzésére elég, ha csak a pataki kollégium elvételét, a teológia bezárását, vagy a tiszáninneni egyházkerület megszüntetését említjük meg. Itt is szólhatunk az ún. „kálvini ellenállási jogról", ami magyarázat lehet arra, hogy az 1956-os forradalom alatt miért állt ki a nemzet, a haza ügye mellett oly nyíltan a Ravasz László vezette Református Megújulási Mozgalom, s szerte az országban annyi és annyi református lelkész és világi… Sokan vállalták közülük személyes példaadással, hitből a szenvedést, a mártíromságot.

Tudnunk kell, hogy az erdélyi országos református egyház és a magyarországi autonóm egyházkerületek 1881-ben, a debreceni zsinaton egyesültek öt egyházkerületből álló egységes egyházzá. 1920 óta négy egyházkerületből áll a trianoni, csonka határok között élő, anyaországi református egyház, hivatalos nevén a Magyarországi Református Egyház.
Az igazságtalan és jogtipró trianoni békediktátumot követően jött létre, éppen 79 esztendeje - a tiszántúli egyházkerületből kiszakadva - a mai Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
A romániai magyar reformátusság ma két egyházkerületben él, az előbb említett - aránylag fiatal - királyhágómellékiben, s a nagyobb és régibb erdélyi egyházkerületben.
Emellett önálló egyházi szervezettel bírnak, s gazdag történeti-egyháztörténeti múlttal rendelkeznek az elszakított területek magyar református egyháztestei Kárpátalján, a Felvidéken és Délvidéken, valamint Európában s a tengerentúl.
Az Egyesült Államokban két nagy magyar református egyházkerület van. Az egyik az Amerikai Magyar Református Egyház, a másik a Kálvin Egyházkerület. Elmondható tehát, hogy úgy az utódállamok területén élő magyar reformátusság, mint a diaszpórában élő magyar reformátusság szervezett egyházi keretek között él. Ez utóbbiak számára éppen a hit, az anyaszentegyház, a gyülekezet, az egyházi iskola jelenti a legnagyobb megtartó erőt, s a más nyelvi közegben, távol a szüloföldtől reformátusságuk jelentős mértékben segített megőrizni magyarságukat, s anyanyelvüket.
A közelmúltban ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját a kolozsvári egyetemi fokú Protestáns Teológiai Intézet. Komáromban működik a Szlovákiai Református Egyház Kálvin János Teológiai Intézete.
Az 1995. áprilisában megalakult Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának legfőbb feladata éppen a magyar reformátusság lelki egységének és testvéri közösségének a helyreállítása minden szétszakítottság és földrajzi távolság ellenére.
A világ 43 országába szétszóródott magyar reformátusság 9 egyházteste hozta létre az egyetemes tanácskozó zsinatot, melynek székhelye Budapesten van.
A Magyarországi Református Egyház jelenleg szervezetileg négy egyházkerületből és 27 egyházmegyéből áll. Hívei 1618 gyülekezetben s 1655 szórványgyülekezetben gyakorolhatják hitüket, s hallhatják rendszeresen az Igét. A magyarországi reformátusok száma a statisztikai felmérések alapján mintegy 2-2,5 millió. (Az anyaországon kívül mintegy 1,5 millió magyar református él.)
A Magyarországi Református Egyház lelkészképzése jelenleg már négy teológiai akadémián folyik: Debrecenben, Budapesten, Sárospatakon és Pápán. A Budapesti Református Theologiai Akadémia - a pápai 1951-es megszüntetésétől - tulajdonképpen a dunamelléki és a dunántúli egyházkerület lelkészképző intézete volt egészen 1998-ig.
A Budapesti Református Teológiai Akadémia az 1993-ban létrehozott Károli Gáspár Református Egyetem alapító intézménye. A budapesti Hittudományi Kar mellett az egyetem Bölcsésztudományi Karral is rendelkezik, mely a teológiától nem messze, a Reviczky utca 4/c. alatti épületben tevékenykedik. Az egyetem nappali tagozatos Jogi Kara Újpesten, a Viola utcában működik az 1998/99-es tanévtől. Az egyetem levelező Jogi Kara Kecskeméten található. Beindításában és működtetésében a szegedi József Attila Tudományegyetem nyújtott és nyújt segítséget. Nagykőrösön működik az egyetem Tanító- és Hitoktatóképző Főiskolai Kara.
A Károli Gáspár Református Egyetem alapítását 1855-re vezeti vissza, mivel Török Pál püspök hosszú küzdelmének gyümölcseként Pesten ebben az évben létesült református teológiai foiskola. A református egyetem zsinati alapítású országos felsőoktatási intézmény, melynek fenntartója a Dunamelléki Református Egyházkerület.
A református múlt színes és gazdag tárházai az egyházkerületi és iskolai gyűjtemények: könyvtárak, levéltárak, múzeumok Debrecenben, Budapesten, Kecskeméten, Sárospatakon, s Pápán, Kolozsvárott, Nagy-váradon, Marosvásárhelyen. A református kultúra és egyház-művészet eredményeinek csak csodálattal adózhatunk (festett fakazettás templomok: pl. Csaroda, Tákos, s aztán erdélyi templomok, úrasztali kelyhek és terítők, kopjafás temetok, faragott szószékkoronák, a szakrális néprajz emlékei stb. stb.
Nem mehetünk el említés nélkül amellett, amit a magyar kálvinizmus adott a magyar kultúrának és muvelodésnek. A reformációtól kezdodoen felvirágzanak az iskolák, a nyomdák, fellendül a könyvkiadás, a hazai világi tudományok muvelése (orvostudomány, botanika, fizika stb.), s a teológia mellett a világi irodalom is. „Magyar vallásnak" is hívták századokon keresztül a kálvinizmust, hisz sorsvállalásában összeforrt a nemzettel. A „napnyugati Kálvin tilalmas tanításának" egyháza mindvégig súlyos részt vállalt a nemzeti függetlenségért és szabadságért folytatott küzdelmekben (pl. Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György küzdelmei, a Wesselényi-, s Thököly- felkelés, II. Rákóczi Ferenc szabadságharca, az 1848-49-es, ill. az 1956-os magyar szabadságharc.)
Gyönyörűen és utánozhatatlanul fogalmazzák meg a kálvinizmus, tágabb értelemben a protestantizmus lényegét Csanádi Imre Egy hajdani templomra és Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt c. versükben. Sorjáznak elő a nevek a századok homályából. Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály; a nagyszalontai parasztfiú, Arany János; a komáromi születésű, a pápai kollégiumban tanult Jókai Mór. A hamvai pap és költő, Tompa Mihály, az irodalmár püspökök: Szász Károly, Baksay Sándor, Ravasz László. Ady Endre, a csúcsai presbiter, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Németh László és a többiek. S talán az ugyancsak „kálomista" óriás, nemzeti imádságunkat, a Himnuszt író Kölcsey Ferenc foglalja össze legszebben a református vallás lényegét, a hit és a nemzettudat, a vallás és a hazafiság összetartozását: - Isten minden kebelnek egy szívet adott, s ennek az egy szívnek egy hazát…
Valóságosan átélt, s megtapasztalt történelmi valóság az, amit a magyar reformátusok évszázadok óta énekelnek talán legismertebb zsoltárukban, a 90. zsoltárban, Szenci Molnár Albert fordításában: „Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram téged tartottunk hajlékunknak, Mikor még semmi hegyek nem voltanak, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy erős Isten, És te megmaradsz minden időben."
Hisszük azt, hogy református anyaszentegyházunknak nemcsak gazdag múltja és jelene van, de ilyen jövő elé is néz, hisz a 21. századra, s a következő századokra nézve küldetése van Krisztustól.

Pápai Szabó György