A Református Fiatalok Szövetsége minden évben olyan vendégeket hív meg nyári táborába, akik őszintén beszélnek életükről, arról, hogyan kerültek kapcsolatba Istennel, és ez milyen kihívásokat jelentett számukra. A következőkben az ő bizonyságtételeikről olvashatunk.

Istennek szolgálni és védeni
Pallagi Andrea református lelkész, rendőr törzsőrmester, nyomozó. Bár már a konfirmációkor szólította őt Isten, hosszú évekig nem törődött a hívással. A saját álmai után ment, rendőr lett. Nem tudott mit kezdeni a felelősséggel és a mélységekkel, amit a szolgálata során látott, így öt év után külföldre ment, ahol aztán megtalálta békességét Istenben.

„Tizennyolc évesen hivatásos rendőr lettem. Nagyon élveztem, hogy az emberek megnéznek, érdekesnek tartanak, mert kevés női rendőr volt akkoriban az utcákon. Sok halálesetet láttam, és félni kezdtem attól, hogy én is meghalhatok. Kerestem az életem értelmét, és nem tudtam megmagyarázni az ürességet a lelkemben. Londonban, a Lee Abbey keresztyén közösségében, ahová kerültem, a reggeli áhítatokon, istentiszteleteken éreztem azt, hogy más a légkör. Éreztem, hogy vonz az a fajta „másság”, amit egy keresztyén közösség adni tud. Elkezdtem vágyni Isten után, míg végül Jézus Krisztus mellett döntöttem.”

Andrea később a miskolci Lévay József Református Gimnázium vallástanára lett. A fiatalok közötti szolgálat során sok mindenre megtanította őt Isten, ami most, hogy újra rendőrként szolgál, hasznára válik. A lelkészi szolgálatok mellett is mindig közel érezte magát a rendőrséghez, a hivatásos szolgálathoz, és húsz év elteltével Isten újra kaput nyitott számára ezen a területen. Megengedte neki, hogy – nem elhagyva lelkészi hivatását – keresztyén nyomozóként dolgozzon és éljen bizonyságtevő életet.

A két farkas
Az egykori sztársportoló, Gombola András nem gondolta volna, hogy egyszer hajléktalan lesz. Kiderült számára, ennél is van lejjebb, mikor még a terápiás otthonból is el kellett mennie. „Tizenévesen azt láttam, a kamaszok ittak, egyéjszakás kalandokat éltek meg az edzőtáborokban. Én mindig azért ittam, hogy teljesen szétessek. Mindenki sztárolt, nagyon elkényeztetett világban éltem. Volt, aki nagyon utált, más nagyon szeretett, de ha így mutatta is, csak érdekből tette.”

András a kislánya által tapasztalta meg, milyen az elfogadó, önzetlen szeretet, amit Isten ad. „Rengeteg öngyilkossági kísérletem volt. Nagyon keményen káromoltam Istent, de tudtam, nem az ebihalból fejlődtem ki, mert lehetetlen, hogy csak egy nagy húsdarab vagyok. A kislányom egy alkalommal nagyon erősen magához ölelt. Ekkor éreztem először az életemben, milyen az érdek nélküli szeretet. A legnagyobb mélység a terápiás otthonból való kirúgásom volt. Ekkor gondoltam magamban, ha Isten létezik, akkor kapcsolatba kerülhetek vele. Kértem őt, kezdjünk el beszélgetni. Ekkor feltettem a kérdést, miért nem hagy meghalni. Egy pillanatban azt éreztem, minden teher elszállt. Tudtam, ez emberfeletti erő, nem emberek kitalációja.”

A két farkas képét András gyakran használja előadásai során. „Egy cseroki törzsfőnök szerint mindenkiben két farkas lakozik. Az egyik gonosz, haragos, hazug, vad és rab: ez az ördögi ego. A másik szelíd, békés, szeretni képes, alázatos és szabad: ez a szociális isteni ego. A kérdés, hogy melyik győz. A válasz egyszerű: az, amelyiket etetjük. Amióta a lelkemmel foglalkozom, a jó farkast etetem. A rosszat nem tudom megölni, és tudom, ha táplálnám, átvenné az irányítást. Ma már képes vagyok térdelve imádkozni, mert tudom: találkoztam Isten önzetlen szeretetével.”

Bénultságból tágas térre
Úgy is vágyhatunk az önzetlen szeretetre, hogy kifelé vidámnak, közvetlennek mutatjuk magunkat. Pogrányi Marcsi nagyon vágyott az elfogadásra. Az érzés, hogy nem kell senkinek, sokáig nyomasztotta őt.
„Nagy ellentét volt bennem. Nagyon mély, zárt belső világom volt, tele búskomorsággal, szorongással. A lázadásom abból állt, hogy mindent bezártam magamba. A gimnázium első éveiben éreztem, hogy nagyon mélyen vágyom a szeretetre, ezért mindenkinek meg akartam felelni. A fiúk szerelmében kerestem a szeretet forrását. A szerelembe lettem szerelmes. Rájöttem, nagyon félek az elutasítástól. Édesapám nagyon szeretett volna fiúgyermeket, de ez nem adatott meg neki. Nagy csalódás volt a szüleimnek, hogy én, a negyedik gyermek, lány lettem. Az érzés, hogy nem kellek, ebben gyökerezett.”

Marcsi Debrecenbe került, így komoly távolság választotta el gimnáziumi szerelmétől, aki később a férje lett. A fiú egy időben úgy érezte, kapcsolatukat meg kell szüntetni. „Ott voltam Debrecenben, egyedül. Újra előtört belőlem az űr a középiskolából, végül mentő vitt be a kórházba idegi okok miatt. Egy időre lebénultam. Már teológus voltam, mikor kértem Istent, hogy töltse be a szeretetűrt bennem. Végül hatalmas békességet kaptam tőle. Ekkor került elém a híres bibliai történet, amikor Jézus meggyógyítja a bénát, miután megbocsátotta a bűneit.

Kilenc hónap után a fiú ismét megjelent, és nem ismert rám, annyira felszabadult lettem. A barátom abban erősödött meg, hogy én leszek a felesége. Ma már tudom, minden a javamra volt, a mélységek és a magasságok is. Krisztus követése nem arról szó, hogy mindig minden rendben van. Felnőtt lelkészként is rám tört a félelem, az alkalmatlanság érzése. A zsoltárossal együtt vallom, Isten tágas térre állított, megmentett, mert gyönyörködik bennem.”

Ki vagyok Isten szemében?
Jézusról sokszor olvashatjuk, hogy „nem illett a képbe”. Aki őt követi, vállalnia kell, hogy kilóg a sorból, akár a gyülekezeti közösségben is. Erről Szabó Balázs gospelénekes beszélt. „Szüleim kisgyerekkoromtól kezdve vittek minket gyülekezetbe. Ez nagyon erős alapot adott az életemben, de nem szerettem templomba járni. Sokszor csibészkedtünk az unokatestvéremmel, volt, hogy a lelkész kiabált ránk, hogy ne rosszalkodjunk. Ezzel együtt úgy nőttünk fel, hogy tudtuk, Isten megszólítható, elérhető számunkra, mindennap imádkoztunk.

Kamaszkoromban nagyon vagánynak számítottam, aztán elkezdtem saját magamban is csalódni. Hibáztattam Istent, a családomat, mindenkit, egyedül saját magamat nem. Hívő családi hátterem ellenére nemet mondtam Istennek, és könnyű drogokat kezdtem el szedni. Néha elmentem a templomba, hogy megnyugtassam a lelkemet. Ott többször is hallottam, hogy ha jól viselkedek, szabályokat betartok, akkor szeretni fog Isten. Azt gondoltam, ha ez így van, akkor nekem nem kell a hit. Ezen nem segített az, amikor kimondtam, hogy énekes leszek, mert a környezetem ezt nem tartotta jónak. Úgy éreztem, nem baj, ha más vagyok, Jézus is kilógott a sorból.”

Balázs felnőttként értette meg, hogy amit Isten megálmodott az életünkről, azt nekünk is el kell fogadnunk és végig kell vinnünk – bizonyságtételét ezzel a gondolattal folytatta. „Nem annak adtam igazat, aki folyton másokban kereste a hibát és feltételeket szabott Isten szeretetének. Azt vallom igaznak, hogy Isten úgy szeretett, hogy a legdrágábbat adta értünk, ahogy értem is. Dalaim legnagyobb része ebből a hitvallásból táplálkozik. Akkor lehetek boldog, ha tudom, ki vagyok Isten szemében.”

Somogyi Csaba

Képek: Somogyi Csaba

Kapcsolódó cikkünk:

Felszabadultan, célokat keresve

Egyháztól idegen, ateista kamaszok térnek meg és válnak gyülekezeteink aktív tagjaivá. Erre a csodára ember nem képes. A REFISZ nyári táborában több száz fiatal kereste Isten vezetését.