„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Vadóc és az éjszakai bosszúálló
Mi a közös a Narnia krónikái, a Vadóc és az Egy focista naplója című könyvekben? Erre is választ kaphattak azok, akik részt vettek a Vadóc és az éjszakai bosszúálló, a Vadóc-sorozat 4. kötetének bemutatóján.
A Szentírás Szövetség és a Harmat Kiadó célja a Vadóc-sorozat megjelentetésével, hogy az iskolás korosztályhoz úgy vigye közelebb Isten üzenetét, hogy ez életszerű legyen. A könyvet olvasó gyerekek és kamaszok pedig azt érezzék, hogy a hittel kapcsolatos kérdéseikre nemcsak hittanórán vagy a templomban kaphatnak válaszokat, hanem akár szórakoztató és izgalmas regényben is. Ezért is tartják a kiadók fontosnak, hogy minél többekhez eljusson ez a könyv, ezért is hirdették meg idén márciusban az illusztrációs pályázatukat is. Az ünnepélyes díjátadóra és a 4. kötet bemutatására 2024. június 5-én került sor a Julianna Református Általános Iskola disztermében.
Az alkalmat dr. Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója nyitotta meg. Ezután dr. Szászi Andrea, a Református Pedagógiai Intézet katechetikai igazgatóhelyettese tartottelőadást a Vadóc-sorozat kapcsán a minőségi gyermekirodalom fontosságáról: „A gyermek figyelmét az olyan történet köti le legjobban, amelyik szórakoztatja és felkelti a kíváncsiságát.” Ez a sorozat különösen is alkalmas erre, mert az elveszett kisfiú rejtélye végig leköti az olvasó figyelmét. Közben olyan keresztyén értékeket és olyan módon közvetít, ami a gyerekek számára is érthető. Szászi Andrea arra is kitért, hogy miért érdemes a gyerekekkel közösen olvasni. A teljes előadás meghallgatható a Szentírás Szövetség weboldalán.
A Fasori Evangélikus Gimnázium tizenegyedikes tanulói először az első kötetből adtak elő két olyan epizódot, ami leginkább megihlette a pályázó diákokat. Továbbá a 4. kötetből is felolvastak egy elgondolkodtató részletet.
A negyedik kötetben a történet egyre izgalmasabb fordulatokat vesz. Egyértelművé válik, hogy aki a 3. kötet végén rátámadt Vadócra, valamiért bosszút akar állni. Újabb szereplő is megjelenik, de ki is ez a Marius? Mit akar Vadóctól? A két fiú, Vadóc és Lucas közben próbálják kideríteni, ki áll az egyre veszélyesebb támadások mögött, amelyek során az ismeretlen tettes házfalakon és ablakokon hagy rejtélyes üzeneteket. Még komolyabbra fordul a helyzet, amikor sikerül megfejteniük a kódot: a támadó bosszút akar állni.
Vadóc és Lucas ebben a kötetben is vicces kalandokba keverednek. A gyülekezet közösségi napja nekik „köszönhetően” egy tűzoltófesztivál és egy féktelen szülinapi buli őrült keverékévé változik…
A Vadóc-sorozat kötetei alapvetően egymásra épülnek, de aki rögtön a mostani kötettel kezdené az olvasást, az is fel tudja venni a fonalat.
A kiadók Vadóc és az éjszakai bosszúálló regényt és az egész sorozatot is ajánlják a nyári szünetre, mert olvasmányosak és a szórakoztatóak, miközben olyan fontos értékeket tesznek vonzóvá a kiskamaszok számára, mint a barátság, az őszinteség, a bátorság.
A kiadók a felnőttek, legyenek szülők, lelkészek vagy hitoktatók számára is ajánlják a gyermekeikkel és a diákjaikkal való közös olvasásra ezt a sorozatot, mert olyan témákkal szembesülhetnek, amelyek kapcsán érdekes és bensőséges beszélgetéseket alakíthatnak ki.
A Szentírás Szövetség az ősz folyamán tervezi, hogy a Vadóc további köteteihez kapcsolódóan olyan kiadványokkal, versenyekkel jelentkezik, amelyek a pedagógusokat, hittanoktatókat és szülőket segíti abban, hogy a gyerekek szívesen olvassák a Vadócot, továbbá a könyvekben felmerülő etikai-hitbeli kérdéseket megbeszélhessék és megérthessék.
Képek: Szentírás Szövetség