Változatlanul, önneveléssel, megküzdve

Együtt fejlődni, együtt harcolni, együtt maradni – Idén is elgondolkodtató történekkel és tanulságokkal gazdagított minket a közismert párokkal zajló, a Házasság hete apropóján megtartott őszinte beszélgetés.

A Házasság hetén évről évre közismert párok „ülnek egy asztalhoz” az ELTE ÁJK Aula Magnájában, hogy házasságukról meséljenek egymásnak és a közönségnek. Az Őszintén a házasságról – Páratlan beszélgetés közismert párokkal elnevezésű program idén ugyan a koronavírus-járvány miatt online közvetítéssel valósult meg, de ezúttal is tanulságos és elgondolkodtató pillanatokban gazdag élményt nyújtott nézőinek. Mohay Bence sportriporter vendégei ezúttal Lackfi János költő és felesége, Bárdos Júlia művészettörténész; Pindroch Csaba színművész; Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és felesége, Valkai Anna családmenedzser voltak.



Változatlanul
Rendhagyó módon az idén három házaspárból az egyik csonka maradt: Verebes Linda színművésznek otthon kellett maradnia a beteg gyerekekkel, így párosukat csak Pindroch Csaba képviselte. Linda most azzal búcsúzott el férjétől otthon, hogy feltétlen mondja el: amikor a szemébe néz, még mindig képes érezni azt a bizonyos bizsergést. Pindroch szerint ez is azt mutatja, hogy bár sok minden változik, a szemünk ugyanaz marad, és az igazi énünk a tekintetünkből árad. „Én magamon változást az igazán mély dolgokban nem érzékelek. A félelmeim, örömeim, izgalmaim megmaradtak” – fogalmazott, utalva arra, hogy a házasságban is vannak változatlan, állandó alapok. Ehhez szerinte arra van szükség, hogy kiegyensúlyozzuk mindazt, amit magunkkal hoztunk a kapcsolatba.

„Gyerekkorban vérszerződést kötöttem a barátaimmal, de igazából ma már azt sem tudom, kik voltak azok. Volt időszak, amikor dagonyáztam a jelenben és a rosszban, és a feleségem volt az, aki megfogott és kihúzott. Nem megsimogatott, hanem félrelökte ezt az állapotot és a jövőnkről beszélt. És akkor értettem meg, hogy ha a barát, akivel vérszerződést kötöttem, az életemet mentette volna meg, az egy életre kihatott volna, és nem felejtettem volna el.” A színművész elmesélte, hogy ismeretségi körükben sok kapcsolatot próbáltak megjavítani, de ezekben sokszor olyan szavak hangzanak el, amelyek erősebbek, mint a hűtlenség. Ez váláshoz vezet. Ha ezek a viták azonban szabályozott játéktéren zajlanak, és ha a szeretet dominál bennük, akkor játékossá válhatnak.

Amikor a Pindroch-házaspár közösen játszik a színpadon, akkor nem házaspárként vannak jelen, hanem két színészként. Úgy dolgoznak egymással, mint bárki mással. A színdarab előtt, szünetében és után azonban egy párt alkotnak. Pindroch Csaba elmondta, hogy ezek a pillanatok is számos örömet hordoznak magukban, hiszen az utazás és a közös étkezés során is tudnak beszélgetni egymással. De olykor csak csendben vannak együtt, és az is elég. „Úgy tekintek a feleségemre, mint a legjobb kritikusomra. Én nem látom a hátamat, ő viszont kívülről lát engem, és amikor megjegyzi, hogy mi van a hátamon, ezt azért teszi, mert fontos számára, hogy jobb legyen a másik. Kegyelemben volt részünk. Nem is csak a munka terén, hanem hogy megsimogatott minket a Jóisten.”

Önneveléssel
Lackfi János szerint a házassággal muszáj tudatosan foglalkoznunk, mert karbantartásra szorul. Ez jó fajta figyelem, mert afféle kalandpark – vallja. Az önismeret tanulása szerinte nem kényszeres felcímkézés, hanem maga az élet, ezért sok mindennek utánaolvastak, sok mindenkit hallgattak meg, hogy újabb revelációkhoz jussanak. Fontos például, hogy ne a másikról alkotott saját képemmel találkozzak, hanem a valódi énjével. „A legfontosabb beleteendő munka az önnevelés” – tette hozzá Bárdos Júlia. „Ha nem teszünk bele energiát, akkor csak telnek a hetek, és eléldegélünk egymás mellett.” Az önnevelés mellett fontos az is, hogy mit mondok ki és mit nem. „Lassan esett le nekem, mekkora hatalom a beszéd, mennyit lehet vele gyógyítani és ártani.” Ehhez sokszor szemléletváltásra van szükség.

Júlia Bárdos Lajos unokájaként, két jóképű bátya mellett és Lackfi János feleségeként sokáig senkinek érezte magát. Képlékeny korszakában János hatására ment művészettörténésznek, pedig nem erre vágyott, anyaként pedig éjjel-nappal mások igényeit szolgálta ki. „Harminckilenc évesen jött föl bennem, hogy nem az vagyok, aki lenni akartam. A Jóistennel való kapcsolatom az, ami új szintre emelte a magamról való gondolkodást. Amikor elkezdtem valamit csinálni a saját kedvemért, ki kellett küzdeni magamnak a helyet a családban. De ilyenkor is vissza lehet találni egymáshoz.” Júlia leszögezte: mindezek ellenére sose érezte magát áldozatnak, mindig is nagycsaládra vágyott. „A legbelső énünk csak az Istené. Annyira jó, hogy harminc év alatt annyi mindentől meg tudtunk szabadulni!”

Lackfi Jánosnak is meg kellett vívnia a maga harcait. „Sokszor dolgoztam fel a családi életünket. Jó kiírni dolgokat magamból, de igazából ott volt előttem egy minitársadalom, és bűnnek éreztem volna kihagyni ezt a lehetőséget. Elkezdtem megírni a családi sztorikat, de Julin keresztül azt a visszajelzést kaptam, hogy a gyerekek ezt annyira nem értékelik. Már nyomdakész volt a róluk szóló könyvem, de úgy döntöttem, hogy a családi visszajelzések alapján lemondok a megjelentetéséről.” Júlia hozzátette: amikor János megható szerelmes verseket ír róla, és meg se mutatja neki, csak kirakja Facebookra, akkor azt valójában nem neki írta. „Nagyon nehéz a kirakatban élni. De Jani kész volt lemondani az új könyvéről értünk, mert a családon belüli kapcsolatai értékesebbek voltak számára.”



Megküzdve
Valkai Anna és Kiss Gergely is tudatosan figyelnek arra, hogy mindig időt töltsenek egymással, a problémákra pedig megoldandó feladatokként tekintenek. „Sokat vitázunk, mindketten határozott személyiségek vagyunk. A barátaink jól mulatnak rajtunk, ha csipkelődünk egymáson. Ez szórakoztató is tud lenni, de folyamatos odafigyelést igényel, amelyet az ember hajlamos kifelejteni a hétköznapjaiból” – mondta Anna, aki saját bevallása szerint retteg a monotonitástól, ezért fontosnak tartja azokat az apróságokat, amelyek a házasságot életben tartják. „Ami örömforrás, ami boldogság, azt természetesnek fogadjuk el, pedig azokért is küzdeni kell” – fogalmazott Kiss Gergely, akinek sportolói gondolkodásából fakad, hogy edzeni kell, küzdeni kell mindenért, akkor is, ha ez nehéz.

Anna lemondott saját sportkarrierjéről férje érdekében, de szerinte fordított helyzetben érte is meghozták volna ezt az áldozatot. „Nem szeretem, ha az áldozat szerepbe kényszerítenek ezek a fogalmak. Harcolok én is a családomért. Nekem a sportkarrier nem volt akkora vágyam, a háztartásbeliséggel mégis sokat küzdöttem. Saját barátaim sem tudták elfogadni, hogy otthon vagyok, de az idő minket igazolt. Én Kiss Gergő asszisztense vagyok, családmenedzser vagyok, a kertben is gazdálkodom, és ezeket büszkén vállalom.” Vízilabdás családi hátterével és szakmabeliként rengeteget tudott segíteni férjének, hiszen legtöbb meccsén ott volt, és mindig tud kívülálló szemmel véleményt mondani Gergő teljesítményéről. Segítsége így valódi hozzáadott értéket jelent férje számára.

A házasságukban jelenlévő állandóság és változás kérdése kapcsán elmondták: saját személyiségük változása mellett a másik is változik, közös éveik azonban úgy telnek, hogy együtt változzanak. Ezért gyakran meg kell küzdeni, mert nem jön magától. „Hazudnánk, ha azt mondanám, hogy most is ugyanolyanok a napok, mint régen, de ami nem változott, hogy pont ugyanolyan szerelmesen és izgatottan várom haza, mint annak idején. A bizalom, és az egymásba vetett hitünk olyan szövetség, ami szétválaszthatatlan” – vallotta meg Anna. Férje hozzátette: a körülmények változnak ugyan, de ez valahol csak keret mindahhoz, ami állandó. És hogyan látják a jövőjüket? Gergő azt szeretné, hogy ha nagyon öregek lesznek, azért legyenek egészségesek, hogy akkor is meg tudják élni egymással a pillanatot.


A beszélgetés a Házasság hete Facebook-oldalán visszanézhető, és hamarosan felkerül a Harmat Kiadó YouTube-csatornájára és a hazassaghete.hu oldal videói közé is.


Barna Bálint
Képek: Házasság Hete Mozgalom