– Nagyon a végeken teljesít szolgálatot. Ez véletlen vagy önként vállalt misszió?

– 1995-ben végeztem Kolozsváron a protestáns teológiát, közvetlenül a lelkészképesítő vizsga után történt a helyek elosztása. Az évfolyamból mindössze páran voltunk, akik nem gondoskodtunk előre arról, hogy hová kerüljünk. A személyzeti ügyekkel foglalkozó tanácsos ismertette a helyeket, majd tudatta velünk, hogy elsőként Bákót kell választani, s ha nincs rá önként jelentkező, sorshúzás dönti el, hogy ki kerüljön oda. Több kollégám elsápadt e lehetőség hallatán. Részben ezért vállaltam el, részben azért, mert a szórványmunka nem volt számomra idegen: a Bákóhoz legközelebb eső egyházközség a gyergyói.

– Milyen nagyságrend? az egyházközség, amely önhöz tartozik?

– A legnagyobb református szórványgyülekezet: 5 földrajzi megye 18 szórványgyülekezetének a lekésze vagyok, Bákó, Iasi, Neamt, Suceava, Botosani és Vrancea megyének. A legnagyobb gyülekezet 35 tagot számlál, és vannak egy-két tagot számláló „gyülekezetek" is, mint pl. egy községben a körorvosnő. Nagyobb gyülekezetek általában városokban, megyeszékhelyeken vannak. A nyilvántartásban 160 lélek szerepel, de ennél jóval többen vannak. Sokan vagy nem vállalják reformátusságukat, magyarságukat, vagy valamiért nem keresték az egyházat. A népszámlálási adatok szerint 600-an vallották magukat reformátusnak Moldvában, és valószínű, a számuk ennél is nagyobb.

– Ilyen nagy szórású területen hogyan oldható meg az istentisztelet?

– 7 helyen tartok rendszeresen istentiszteletet. A távolságok miatt hétvégeken egy-két helyre juthatok el, és ez program szerint történik, tehát pl. a falticeni-i gyülekezet tudja, hogy minden hónap negyedik vasárnap délutánján tartok istentiszteletet. Tanév közben hetente járok Jászvásárra, ahol az egyetemistáknak tartok péntek délután bibliaórát. Rendkívüli istentiszteleti alkalmak nincsenek, évente egyszer szórványtalálkozót szervezek, ami anyagi okokból egyre nehezebben valósítható meg. Keresztelési, esketési, illetve temetkezési szolgálatot teljesítek bárhol Moldva területén.

– Milyen kapcsolatban áll a Moldvai Református Egyházközség a moldvai katolikus csángó magyarsággal?

– Sok elődömnek nehézségei voltak amiatt, hogy próbált jó kapcsolatokat kialakítani a csángókkal, ezért én igyekszem a saját szérűmön belül kaszálni. Van csángó, aki eljön a református istentiszteletre, mert fontosabb neki, hogy magyarul hallgasson igét, mint hogy olyan templomba menjen, ahol esetleg szidják a fajtáját, és misét csak románul hallgathat. A régi Csángó Magyar Szövetség vezetőségével nézeteltéréseim voltak, az új vezetőséggel – úgy néz ki – együtt lehet működni, csak kérdés, hogy miben? Amikor az idén támogatáskérelemmel fordultam a Nemzeti Örökség Minisztériumához, Elekes Botond főosztályvezető válaszában az állt, hogy abból a 100 millióból, amit évente a csángó szervezetnek juttatnak, nincs lehetőségük minket is támogatni, csak abban az esetben, ha közös programokat szervezünk. Ez vallási téren nagyon nehéz, mert ha református lelkészként istentiszteletet tartanék, megvádolnának, hogy református hitre akarom téríteni a csángókat. Kulturális rendezvényeket nem tudom, mennyiben lehetne szervezni. A csángószövetség még gyerekcipőben jár, kevés csángó vállalja a magyarságát. A többségnél azt tapasztalom, hogy szélirányba állnak: ha rájuk ripakodik a pap vagy rendőr, hogy hagyják abba a magyarkodást, hirtelen jó románok lesznek, ha Magyarországról érkezik küldöttség, és csomagokat osztogatnak, mindjárt jó magyarok. Ez a szomorú helyzet.

– Magyar ajkú római katolikus papok még egyáltalán nem tevékenykednek a csángóvidéken?

– Sajnos, nem. Magánkezdeményezés volt, tavaly egy felcsíki pap misézett Pusztinán egy csűrben, amelyen szép számmal vettek részt az ottani hívek. Sajnos, a térség a iasi-i püspökséghez tartozik, és Gergely püspöknek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy magyar papokat biztosítson a csángóknak. Pedig nem lenne nehéz, hiszen sok csángó fiatal, aki jól beszéli a magyar nyelvet, ott végzi el a teológiát. Csakhogy agymosáson esnek keresztül, beléjük verik, hogy a falu népéhez csak románul lehet beszélni, s csak abban az esetben beszélnek magyarul, ha egy románul nem tudó idős embert gyóntatnak. Erre több községből is tudok példát.

– Visszatérve a református gyülekezethez: tagjai Erdélyből kerültek át Moldvába?

– Erdélyből származó kihelyezett orvosok, mérnökök, illetve olyan munkások, akik szegényebb erdélyi falvakból mentek az 50-es, 60-as években dolgozni a nagy ipari központokba. A Tatros völgyében a 60-as évek végén 4-5000 református élt, sajnos, az akkori államhatalom nem engedélyezte gyülekezet megalakulását. Csak 74 óta létezik Bákói Református Egyházközség, és a kezdetektől sok dolog akadályozta a lelkészek munkáját. A legakutabb probléma a pénzhiány. Az ilyen végeken levő gyülekezet mostohagyereknek számít, az a nézőpont, hogy nem érdemes foglalkozni az itteni emberekkel, mert úgyis be fognak olvadni. S ez meglátszik a támogatottságon is.

– Van-e református templom Moldvában?

– Jelen pillanatban nincs. A szászkúti templom összedőlt, az andrásfalvi református templomot az Ortodox Egyház használja. Ezek régebbi gyökerű gyülekezetek voltak, amelyek eltűntek a történelem viharában. A bákói gyülekezetnek központi helyen fekvő imaháza van, melyet 76-ban vásárolt az egyházkerület. 92-ben Jászvásáron vásároltak egy kétszobás tömbházlakást, melynek egyik szobája imaterem, a másikat bérbe adja egyetemistáknak, és 96-tól Karácsonykőn (Piatra Neamt) van egy háromszobás tömbházlakása, melynek egyik szobája imaterem, a másik kettőt a családommal használjuk szolgálati lakásként.

– Nem építhetne-e Moldvában református templomot az egyház, ahogyan az ortodox egyház teszi Székelyföldön?

– Kerületi szinten itt hasonló helyzetben van a református egyház, mint mondjuk, az ortodox egyház Hargita és Kovászna megyében, és tudjuk, hogy itt kiemelt fizetést kapnak az ortodox papok; a román állam nyíltan áldoz arra, hogy itt megvessék lábukat. Nem lenne túl nagy áldozat a kolozsvári egyházkerület vagy éppen a Református Világszövetség részéről, hiszen, ha büszkélkedni kell a szórványgyülekezetekkel, lehet hivatkozni arra, hogy a Kárpátokon kívüli gyülekezetek Rimnicu-Vilceán, Galacon, Konstancán, Ploiesti- en, Bákóban milyen nagy területeket átfognak, de arról elfeledkezünk, hogy mindehhez anyagi feltételek is szükségesek. A lelkészek fél évekig nem jutnak fizetéshez, mert az állami segélyt üzemanyagra költik, hogy át tudják fogni a hatalmas területen levő szórványokat. Az idén történt meg először, hogy támogatást kaptunk az Illyés Alapítványtól, eddig egyetlen szponzorunk az amerikai Treck szervezet volt, amely az idén januártól felfüggesztette a támogatás folyósítását, s olyan helyeztbe jutottunk, hogy ha nem nyerünk sürgősen valahonnan támogatást, vissza kell fejlesztenünk szolgáltatásainkat, amelyeket az évek során kiépítettünk, és amelyeket az emberek igényelnek és elvárnak.

– Mennyiben őrzik a Moldvában élő reformátusok magyarságukat, és mennyiben továbbítják gyermekeiknek?

– Vannak dicséretes, követendő példák, ahol a szülő gondot fordít rá, hogy gyermeke megtanuljon írni-olvasni magyarul, tanuljon magyar irodalmat és történelmet akkor is, ha az iskolában erre nincs lehetősége, s arra is van példa, hogy az ilyen gyermek nagyszerűen beilleszkedett a kolozsvári magyar diákközösségbe, vagy éppen Magyarországon tanult tovább. De sajnos, vannak családok, ahol nem tudnak a gyermekek magyarul, habár tudtak, amikor Moldvába kerültek: a szülők csak románul beszéltek velük otthon, hogy az óvodában vagy iskolában a helytelen román beszéd miatt ne érje őket hátrányos megkülönböztetés. Sok olyan magát nagy magyarnak tartó szülő is van, akinek a gyermeke egy vak hangot nem tud magyarul. Egyes helyzetekben nehéz is lett volna megtanítani magyarul a gyermeket: egész nap dolgoztak, este mindenki hullafáradt volt. Az idő eltelt, de szerintem egy 20 éves fiatalt is meg lehet tanítani magyarul, ha van rá hajlandóság. Most, amikor státustörvényről van szó s arról, hogy lehet Magyarországon dolgozni, s a nyelv ismerete előnyt jelent, sokan bánják ezt a mulasztást. Látok emiatt egy- két savanyú mosolyt az arcokon. A fenti dolgok motiválják a csángókat is, ezért lendült fel a magyar oktatás: a szülő Magyarországon jól keres, ha lehet, a gyermekét magyar iskolába íratja, hogy tanulja meg a nyelvet, és majd ő is kint dolgozhasson. Ez az, ami még megtarthatja a magyarságot. Vallásoktatással keveset foglalkozhatok, mert a gyülekezet idős, az unokákkal foglalkozhatnék, ha a vegyes házasságok miatt nem lennének ortodoxok, vagy ha tudnának magyarul. Vallásra csak a Jászvásáron és Karácsonykőn tanuló erdélyi egyetemistákat taníthatom, akik fordított helyzetben vannak, és keserves számukra az első pár hónap, amíg meg nem tanulnak jól románul. Ezért is keresik az olyan helyeket, ahol magyar társakkal találkozhatnak, és ezért is virul az ottani református ifjúsági közösség.

– Távlati terve is Moldvában maradni?

– 95-ben azzal a gondolattal kerültem Moldvába, hogy nem szeretném egy-két év után elhagyni, ahogyan mások tették: elődeim közül csak egyetlen lelkész maradt tovább két évnél. Szinte évente váltották egymást a lelkészek, és ez meglátszott a gyülekezeten: az emberek hozzászoktak, hogy már leírta őket a református egyház és a magyarság. Amikor odakerültem, somolyogtak, hogy hősködöm, de majd a körülményekkel szembesülve én is meghátrálok. Nem ez történt: hatodik éve ott vagyok, és ha a közeljövőben sikerül szponzorokat találni erre a munkára, szívesen maradok, mert az ottani munkának is megvannak a maga örömei, eredményei, amelyek elégtételt jelentenek. Amennyiben nem nyernénk támogatást, elítélt én sem vagyok, s akkor majd választani fogok egy olyan gyülekezetet, ahol nem kell napi anyagi gondokkal küszködni.

Lejegyezte: GÁL ÉVA EMESE

(Romániai Magyar Szó - Bukarest)