„Sokszor megásták már a sírunkat, de eltemetni sohasem tudtak. Most is kilépünk sírunkból, ha Krisztus evangéliumához méltóan viseljük magunkat és egy lélekben, egy akarattal, egy érzéssel viaskodunk az evangélium hitéért és a független magyar élet feltámadásáért. Ezt a harcot csak közösségben vívhatjuk meg diadalmasan, mert az összetartozás a kis dolgokat is naggyá neveli, míg a széthúzás a nagyokat is szétmállasztja.”

Az imént idézett mondatok a 60 éve, 1957. december 31-én kivégzett Gulyás Lajostól származnak. Nemcsak a magyarországi református lelkészi karból, de a többi felekezetből is ő volt a kádári megtorló gépezet egyetlen olyan határainkon belüli egyházi áldozata, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki. A hírhedt győri-mosonmagyaróvári per harmadrendű vádlottja volt. A fent idézett mondatokat Gulyás a háború után a Független Kisgazdapárt balatonszepezdi elnökeként és tapolcai járási titkáraként mondta el. Beszédének vezérfonala mégis egy bibliai igevers volt, Pál apostolnak a filippibeliekhez írott leveléből. Számára ugyanis a lelkipásztori szolgálat elválaszthatatlan volt a nemzet érdekében végzett politikai tevékenységtől: „amit végzek, magyar református papi kötelességemnek tartom” – írta esperesének 1947 novemberében.

Személyiségének megértéséhez indulását is meg kell ismernünk: egy 25 hold földön gazdálkodó református család második gyermekeként született Esztergom vármegye Kisújfalu községében, 1918. február 4-én. A trianoni békeszerződés értelmében szülőfaluja Csehszlovákiához került. Egyetlen fiúgyermekként a gazdaságban lett volna a helye, szülei azonban a tanító biztatására beíratták az érsekújvári reálgimnázium magyar osztályába. A református lelkészi hivatásra először Losoncon, majd annak az első bécsi döntés következtében történő visszacsatolása után Pápán készült. Segédlelkészi szolgálatát szülőföldjén kezdte meg. Már feleségével, Puskás Gabriella tanítónővel együtt érkezett következő állomáshelyére, a Zala vármegyei Balatonszepezdre. Itt érte a háború is. Gulyás elutasította a totalitárius diktatúrákat, ezért egyértelmű volt számára, hogy Magyarország 1944. március 19-i német megszállását követően részt kell vállalnia a fegyveres ellenállásban és az embermentés szolgálatában. A nyilas puccs után, mint „államfelforgató angolbarát kommunistát” rövid időre letartóztatták.

A háború alatt Bajcsy-Zsilinszky Endrével is levelezett. Innen egyenes út vezetett a Független Kisgazdapártba, amely az 1945-ös választásokon elnyerte a szavazatok túlnyomó többségét. Gulyás lelkészi szolgálata mellett a demokratikus átalakulás reményében politikai pályára lépett. Felelősséget érzett nemzete sorsáért, és tenni is akart érte! Személyes jó barátja, B. Szabó István, a Nagy Ferenc-kormány államminisztere, 1946 decemberében ezt írta neki: „valahányszor levelet kapok Tőled, abból kiérzik a Te törhetetlen, habár sokszor fájdalmakkal teli és törhetetlen hited a magyarság ügyének jobbra fordulásában. Különben nem lehetnél képes arra a munkára, amit oly önzetlenül végzel a nemzet érdekében.”

Közhelyszámba megy, hogy egy autonóm ember minden totalitárius diktatúrának ellensége. Nem volt ez alól kivétel Gulyás Lajos sem. Írásaiból és beszédeiből olyan személyiség körvonalazódik, aki véleményéért nyíltan kiállt, bátor és kemény emberként viselkedett. Bár a háborút követő években kialakuló rendszer látszólag demokratikus volt, de a Magyar Kommunista Párt hatalomátvételének előkészítése egyre erőszakosabban folyt. 1945 nyarán beidézte Gulyást a zalaegerszegi népbíróság, majd ügyét másodfokon a Népbíróságok Országos Tanácsa tisztázta.

1947-ben a zalai kommunisták megvádolták, hogy ő is a köztársaság ellen „összeesküvők” közé tartozik. Az ún. „köztársaság-ellenes összeesküvés” ügye ekkor a Kisgazdapárt szétdarabolásának egyik csúcspontját jelentette. Gulyás cikkében határozottan visszautasította a korabeli kommunista retorika megszokott vádjait, amivel őt „fasisztának”, a „nép ellenségének”, illetve „demokráciaellenesnek” bélyegezték. 1947 nyarán, a „kékcédulásként” elhíresült, elcsalt országgyűlési választások kampányában nyíltan szembement a „marxi szocializmussal”. Gulyás előkelő helyen, Zala vármegye választási listáján negyedikként szerepelt, de a parlamentbe való behívására nem került sor. Országgyűlési pótképviselő lett.

A család közel hat év után elköltözött Balatonszepezdről. Győry Elemér dunántúli püspök 1948 májusában a nyugati határ melletti Levélre helyezte Gulyást. A község hamarosan a szigorúan ellenőrzött határsáv része lett, hasonlóan Brenner János szolgálati helyéhez, Rábakethelyhez. Gulyás feladata Levél reformátusainak egyházközséggé szervezése lett, valamint a lelkészi szolgálat ellátása Mosonszolnokon, később Rajkán és Hegyeshalomban is. Miután megtörtént a kommunista- és szociáldemokrata pártok fúziója, Gulyás politikai tevékenységét abbahagyta. A hatóságok zaklatásait Levélen sem tudta elkerülni. Nehéz időket élt meg, 1948. december elején ezt jegyezte fel naplójába: „Hittanóráim voltak Levélen, de nincs lelki erőm a szolgálathoz! Egyedül maradtam!”.

Egyházi elöljárói számítottak rá, több alkalommal felkérték az egyházmegyei lelkészértekezletek előadójának. Pápán, 1956. május 23-án nagy visszhangot kiváltó beszédet tartott. A Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusáról, illetve Bulganyin és Hruscsov angliai látogatásról kellett volna referálnia, de ehelyett komolyan bírálta egyháza vezetését. Sorrendhibát vélt felfedezni, ezért lelkésztársai figyelmébe ajánlotta Jézus Krisztus tanítását, a politikával való kizárólagos foglalatossággal szemben. Beszédéért esperese, Madar Zoltán megrovásban részesítette.

A forradalom kitörésének híre Csehszlovákiában érte. A felvidéki rokonság és a barátok próbálták marasztalni, de ő mindenképpen jelen kívánt lenni, bízva a változásokban. Motivációit ismerve másképp nem is tehetett volna! Néhány évvel korábban ezt jegyezte fel naplójában: „33 éves vagyok. […] Családomnak élek, s nemzetem halódik. Istenem, adj lehetőséget a népemért való szolgálatra!”

1956. október 25-én este már otthon volt. Másnap, miután értesült a szörnyű áldozatokkal járó mosonmagyaróvári sortűzről, azonnal a helyszínre sietett. A határőrlaktanya udvarán a sortűz miatt feldühödött tömeg tiszteket ütlegelt, ám Gulyás nem értett egyet az önbíráskodással, odaférkőzött az egyik csoporthoz, és többekkel együtt kimentett egy államvédelmi határőrtisztet. Ezután átadták az új, városi nemzeti tanácsnak, hogy ítélkezzenek felette.

Másnap Gulyás felszólalt a levéli falugyűlésen. Rendpárti forradalmárként a jelenlévőket nyugalomra intette, míg az országos rend és kormányzat ki nem alakul. Kérte továbbá, hogy tartózkodjanak a bosszútól. Javaslatára megalakult a települést irányító új testület, a nemzeti tanács, de abba nem választották be. Október 29-én a mosonmagyaróvári nemzeti tanács azzal bízta meg, hogy őket képviselve vegye fel a kapcsolatot a környező falvakban létrejött forradalmi szervekkel. Először Hegyeshalomra küldték, ahol két külföldi, feltehetőleg osztrák újságíróval beszélt. Ezt az epizódot később a bíróság a nyugati hatalmakat kiszolgáló Szabad Európa Rádió „ügynökeivel” való kapcsolatnak minősítette.

A Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása után Gulyásra odafigyeltek a hatóságok. 1956 decemberében házkutatást tartottak a levéli parókián. 1957 elején egy személyét súlyosan rágalmazó újságcikk megjelenését követően, nemcsak felesége, hanem több kollégája is az ország elhagyására kérte. Sokaknak segített átszökni, de ő maga nem ment, pedig egy lovaskocsi várt rá a parókia előtt. Számára ez tudatos döntés volt: „Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” – mondta feleségének. Biztos volt ártatlanságában, hiszen a lincseléstől mentett meg egy államvédelmi határőrt. 1957. február 5-én tartóztatták le, amikor éppen a 39. születésnapját ünnepelték. Családjától elbúcsúzott, három kislányát ekkor látta utoljára.

Gulyásnak az egyházi vezetéssel nem volt felhőtlen a viszonya, szókimondó természetéről ismerte mind esperese, Madar Zoltán, mind püspöke, Győry Elemér. Ennek ellenére az esperes mindent megtett érte: a letartóztatást követően javaslatára Győry püspök megkereste Horváth Jánost, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökét. Horváth a segítségkérést elutasította, mondván, hogy a levéli lelkész őrizetbe vételének „bizonyosan politikai oka” van, illetve a rendőrhatóság az ügyben tőle véleményt nem kért, ezért nem is foglalkozhat vele. A kádári egyházpolitika kerülte az egyházüldözés látszatát, ezért Gulyást sem egyházi perben ítélték el.

Amikor 1957. május végén a Győr megyei bíróság elkezdte tárgyalni Földes Gábor és társai perét, amelynek harmadrendű vádlottja Gulyás Lajos lett, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke a büntetőperes eljárásra való hivatkozással ismét hárította Győry püspök megkeresését. „Ez bűnügy, s beleszólni nem lehet.” – mondta Horváth János. Valóban nem egyházi, hanem politikai pert folytattak, de mégis a koncepció része volt egy egyházi személy példás megbüntetése, a többi lelkész és pap elrettentése céljából. A győri pernek a hatalom különös jelentőséget tulajdonított. A perrel a megtorló gépezet bizonyítani akarta, hogy az „ellenforradalom” valóban országos jelentőségű volt és a vidéki eseményekért felelőssé tett vezetőket is példásan meg kell büntetni. Gulyás esetében a győri bíróságon az sem számított, hogy a mosonmagyaróvári sortűz után megmentett egy határőrtisztet. A szovjet vezetés által kinevezett Kádár-kormány célja az „ellenforradalom” mítoszának megteremtése volt. Ehhez Gulyás Lajosra is szükségük volt! Első fokon halálra ítélték. A Nagy Imre-per vidéki főpróbájaként is értelmezhető győri perben, a Földes Gábor és társai ellen folytatott eljárás során, az „egyházi reakciós” szerepét osztották rá.

Az első fokon kimondott halálos ítélet után az egyházi vezetés Madar esperes javaslatára az Elnöki Tanács, mint kegyelmezésre jogosult testület közvetlen megkeresését tűzte ki célul. Bár az esperes és Győry püspök „megtévedtnek” tartották lelkésztársukat, mégis felelősséget éreztek életéért, illetve, hogy legyen lehetősége felnevelni három kiskorú gyermekét. Ezért a dunántúli egyházkerület elnöksége nevében elkészült egy kegyelmi kérvénytervezet. Ennek szövegezésében Harsányi György, a református Egyetemes Konvent közigazgatási és jogi osztályvezetője segített, aki Madar esperes mellett a kegyelmi ügy másik motorja lett.

1957 szeptemberében nemzetközi szinten: észak-európai protestáns egyházi vezetők léptek fel Gulyás Lajos érdekében. Érdekes momentum a nyugat-európai református egyházak, így a nyugat-németek, a hollandok és a svájciak hallgatása az ügyben. 1957 nyarán és őszén magánszemélyek is lépéseket tettek Gulyás életének megmentése érdekében. Gulyás özvegy édesanyja, Bereczky Albert püspök közvetítésével könyörgött Dobi Istvánnál, az Elnöki Tanács elnökénél, fia életéért. A levelet Bereczky 1957 őszén továbbította Dobinak, maga is kegyelmet kérve a levéli lelkipásztor számára.

1957 nyarától közel fél évig, amíg nem írták ki a másodfokú tárgyalás időpontját, függőben volt Gulyás ügye. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy másodfokon megerősítik-e a halálos ítéletet, tehát Gulyást valóban ki fogják-e végezni, jövője így bizonytalan volt. 1957 során több lelkészt letartóztattak, illetve rendőri felügyelet alá helyeztek. A megfélemlítés a diktatúra eszköztárának fontos része volt, ezért többeket durván megvertek: köztük Marosi József tatabányai, Sípos István kisújszállási és Csikai Kálmán solti lelkészt is.

Gulyásék másodfokú tárgyalása 1957. december 16-án kezdődött. Néhány nappal később Győry püspök személyesen kereste fel Dobi Istvánt, az Elnöki Tanács elnökét. Átadta neki a dunántúli egyházkerület kegyelmi kérvényét, Bereczky püspök levelével együtt. Bereczky az Egyetemes Konvent nevében egyetértőleg terjesztette be Dobinak a dunántúliak kérvényét. Az Elnöki Tanács elnöke ekkor nagyon határozottan megígérte, hogy azt nem engedi, hogy egy református papot kivégezzenek. A bíróságnak a védőügyvéd, Richter László adta át a dunántúliak kegyelmi kérvényét, a másodfokon megerősített halálos ítélet kihirdetésekor. Egyúttal maga is kegyelmet kért védence számára.

Egyedüli jogi lehetősége az Elnöki Tanácsnak lett volna, hogy megmentse Gulyás életét. A református egyháztól és másoktól beérkezett kegyelmi kérvényeknek jogvesztő hatálya nem volt! A kérvényezők az ügyben magánszemélynek számítottak. Ugyanakkor a szőnyi református családból származó Dobi István a Győry püspöknek tett ígéretével szemben, nem mentette meg a levéli lelkészt. Gulyás Lajost két héttel Brenner atya meggyilkolását követően, 1957. december 31-én éjjel, a Győri Megyei Börtön udvarán végezték ki. A diktatúra ezzel egyértelműen példát akart statuálni,  ugyanis ha jogerős bírósági ítélettel ki lehet végezni egy református lelkészt, akkor valóban bármit meg lehet tenni! A Kádár-korszak legelején ez elrettentő üzenet volt az egész társadalomnak szánva.

Az egyházakat kiszolgáltatottá tették, az egyházi vezetőket megtörték. A Gulyás kivégzését megelőző napon Bereczky Albert püspök magas rangú állami kitüntetést vett át Dobitól, több református, illetve más felekezetű egyházi személlyel együtt, itt a Parlamentben. Dobi más halálraítéltnek sem adott kegyelmet. Kegyelmi joga csupán formalitás maradt, ezzel kiszolgálta a kádári megtorlás rendszerét. Emlékiratában ennek megfelelően így írt: „Népköztársaságunk Elnöki Tanácsa elnöke 1952. augusztus havától vagyok. Tíz esztendő alatt semmi olyan probléma, amelynek megoldása simán még ne ment volna, nem volt. […] A párt politikájának a szempontjai vezérelnek, így nézeteltérések nem lehetnek."

A kádári diktatúra a társadalom alapegységébe, a családba hatolt be: elvette a férjet és az édesapát. Az „ellenforradalmárnak” bélyegzett édesapa miatt a rendszer megbüntette a gyermekeket is. Gimnáziumba nehezen jutottak be, de egyetemre vagy főiskolára egyiküket sem vették fel. Gulyás Lajos rehabilitációjára még 33 évet kellett várni. A Gulyás feletti ítéletet az első semmisségi törvény alapján a Győr–Sopron Megyei Bíróság 1990 márciusában semmisnek mondta ki.

Gulyás Lajos igazságkereső, bátor, a diktatúrákkal és az embertelenséggel szembeszálló személyisége példa mindannyiunk számára. Úgy gondolom méltó arra, hogy ne csak a református, hanem az egész nemzet közös emlékezetének részévé váljon.

Erdős Kristóf
tudományos kutató,
Nemzeti Emlékezet Bizottságának Hivatala

Kapcsolódó cikkünk:

„Ártatlan vagyok, nagyon szeretem hazámat és a magyar népet"
„Magyar ember nem hagyja el a hazáját! Még a bitófa alá is vasalt nadrággal megyek!” Ezek Gulyás Lajos feleségéhez intézett szavai. A lelkipásztor az 1956 utáni megtorló gépezet egyetlen olyan egyházi áldozata, akit jogerős bírósági ítélettel végeztek ki.