A bizonytalanság elviselése szorosan összefügg a változással. Ez az életünk szerves része, folyamatosan jön, a családi, munkahelyi, iskolai, gyülekezeti és személyes életünkben tele vagyunk és leszünk változásokkal. Ezért fel kell tennünk időnként a kérdést: milyen élethelyzetben vagyok jelenleg, miben és hogyan változom. Ezt a témát járta körül hétvégi előadásában Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus.

Kilépni a biztonságból
„John Maxwell szerint a változás elkerülhetetlen, a növekedés azonban választható. Ez az elkerülhetetlenség érzelmileg megterhel minket: minden, amit eddig megszoktam, megváltozik, legalábbis egy adott nézőpontból. Komfortzónánk kiszámíthatóságot és biztonságot ad nekünk, de ebben a zónában megalvad a vér. Ha ebből kilépünk, az emberi élet egyik legmegbetegítőbbjére számíthatunk: a bizonytalanságra. Nem csoda, hogy félünk a változástól, ez a félelem fizikai és lelki fájdalmat is okozhat.”

Korunkban állandóak a változások, és ez a közgondolkodásra is igaz. „Volt, amikor a tejről azt mondták, az egyik legegészségesebb ital, később óvva intettek mindenkit a tejtől. Azután ismét népszerűsítették, majd megint a veszélyeire hívták fel a figyelmet. A hétköznapi ember pedig csak pislog: még csak a tejről beszélünk! Amiről eddig azt hittük, igaz, most hazugnak mondják, majd újra igaznak, és ez kimerítő.”

A fa, amelyet nem csavar ki a szél
Az előadó elmondta, a változásnak vitathatatlan előnye a fejlődés lehetősége. „Olyan emberekkel dolgozok nap mint nap, akik rengeteg változáson mennek keresztül. Legtöbbjükkel akkor találkozom, amikor már kimerültek a változásban. Akik tanulási szándékkal, a tanulás kíváncsiságával viszonyulnak a változáshoz, óriási fejlődésen mennek keresztül. Növeli a rugalmasságukat, így a kihívásokban nem megtörnek, hanem meghajlanak. Ennek segítségével élik túlik a viharokat, mert nincs az a szél, amely ezt a hajlékony fát kicsavarná.”

Ennek elérésére nagy eszköztár áll rendelkezésünkre. „Akik egyszer elestek biciklivel, mégis visszaülnek rá, már nem fognak félni a következő eleséstől. Akik azonban soha többé nem ülnek vissza, valójában még a járástól is félnek, mert azt mondják: mi van, ha még gyalog is elesek? Tudunk így tekinteni az életünkre? Tudunk visszatekinteni a fejlődéseinkre, összegyűjtöttük már ezeket? Ez a lista ugyanis önbizalmat ad. Eszköztárunk csökkenti a szorongásunkat, és így már könnyebben nézünk szembe a kihívásokkal.”

A testünk nem bocsát meg
Mint kiderült, a változással járó fejlődés a testünket is érinti. „Hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni, keresztényként gyakran elhanyagoljuk a testünket. Ezt azonban nem lehet elválasztani lelkünktől: hogy mivel táplálkozom, mennyit pihenek és mozgok, emberekkel vagyok-e körülvéve vagy egyedül vagyok, ez mind hatással van a lelkünkre. Édesapám azt mondta, Isten mindig megbocsát, az emberek néha megbocsátanak, néha nem, de a testünk sohasem bocsát meg: követeli, hogy amit kivettünk belőle, adjuk is vissza. Amikor csak kiveszünk a testünkből, azaz kihasználjuk akár a végletekig, megalázzuk magunkat. Ilyen kimerült állapotban a változások valóban fájdalmasak.”

Igazi, keresztyén kapcsolatok által
Ez alapján elmondható: ha könnyedén akarjuk kezelni a változásokat, testünket is tisztelnünk kell. „Ez a tisztelet a kapcsolatainkban is lecsapódik. Fel kell tennünk a kérdést: csak kényelmes, felszínes vagy valódi, mély kapcsolataink vannak? Szívesen vesszük körül magunkat bólogató emberekkel, nem erre vágyunk, de jólesik, és ezzel ellenállunk a fejlődésnek. Nagyon hálás vagyok azokért, akik őszintén a szemembe merik mondani: Emőke, ebben neked változnod, fejlődnöd kell… Az igazi, keresztyén kapcsolatokban a másik fél Istenre hívja fel a figyelmünket és ott van a feloldozás pillanatában is.”

A változásokkal járó félelmek és aggodalmak jogosak, ezért nem jó arra külön energiát fordítani, hogy megtiltjuk magunknak a félelmeinket. „Miért kell állandóan álarcokat hordanunk, amikor saját érzelmeink ellen küzdünk? Az érzelmek hitelesítése felszabadít minket arra, hogy csak a változással foglalkozzunk. Ez a felszabadítás jót tesz az önbecsülésünknek.”

Akik, és nem amik vagyunk
Tapolyai Emőke az önmeghatározás fontosságára is felhívta a figyelmet. „Korunkban nagy divat mindent teljesítményben mérni. Ha van gyerekem, munkám, lakásom, hivatásom, autóm, vagyonom, akkor jól teljesítettem, tehát értékes vagyok. Keresztyénként hozzátesszük a gyülekezetben végzett szolgálatot és elért státuszt, a kapcsolatainkat. Pillanatok alatt ítéljük meg magunkat és másokat is ezen a szemüvegen keresztül.
Ezek azt mutatják meg, hogy mik vagyunk, a mi azonban eredmény, kialakult és kialakított állapot, amely nagyon könnyen megváltozhat. Hisszük, hogy Isten azt mondja: nem az számít, hogy mi, hanem hogy ki vagy. Emberek vagyunk, akik Isten képmásaként teremtettünk, önmagunkért vagyunk értékesek, mert Krisztus azért halt meg, akik vagyunk.”

Az előadás során a kudarctól való félelmeinkről is szó esett.  „Legtöbbször csak ennyit kérdezek azoktól, akik nem mernek változni: és akkor mi van, ha elbuksz? Találkoztam villamosfóbiában szenvedővel, aki rettegett felszállni. Elmondta, azért fél a tömegtől, mert elájulhat. Amikor egyesével felmértük a lehetséges történéseket, csak ennyit kérdeztem: és akkor mi van? Kiderült, hogy valójában katasztrófának gondolta a kimeneteleket.
Meggyőződésem, hogy a változások nagyon ritkán válnak tragédiává, mi azonban hajlamosak vagyunk mindent annak sejteni. Ezzel együtt nem engedjük meg magunknak, hogy hibázzunk, tökéletesek akarunk lenni. A tökéletlenség elfogadása azonban felszabadít az aggodalmaskodástól.”

Van, amit nem tudunk megváltoztatni
A másik veszély, amikor csak két lehetőséget látunk, és nem engedjük át másoknak a kontrollt. „Ekkor azonban már beszűkült a gondolkodásunk. Mindig több lehetőségünk van, mint kettő, egyszerűen nem jól mérjük fel a helyzetet. Társadalmunkban mindenki a saját kezében akarja tartani a kontrollt. Mindent azonnal akarunk megoldani, nincs várakozási idő, az időnyomás az egyik legfrusztrálóbb tényező. Mi történik akkor, ha már nem tudunk alkalmazkodni az időhöz? Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy vannak megváltozhatatlan helyzetek, ilyenkor legbelül kell megváltoznunk, és nem görcsösen ragaszkodnunk a kontrollhoz.”

Az életünk során elhangzott mondatok, a megtapasztalásaink döntően befolyásolják a kontrollról alkotott képünket. „Az, hogy képtelen vagyok valamire, vesztes vagyok, vajon lefedi a valóságot, vagy csak a volt osztálytársam mondta valamikor? Mi a meggyőződésem a sikerről és a kudarcról? A kijelentésnek, hogy csak az egyik jár nekünk, óriási hatása van az életünkre. A legmélyebb meggyőződéseink a kihívásokban felhangosodnak. A viharjainkban a megváltozhatatlan dolgok is kapaszkodók lehetnek.”

Isten virraszt mellettünk, bárhogyan döntünk is
Tapolyai Emőke előadása végén az Isten gondviseléséért adott hálára hívta fel a figyelmet. „Ez a legnagyobb stabilitás az életünkben, a hála az életfelfogásunkat módosítja. A Bibliában több győzelmi énekről olvasunk, mi is írhatunk ilyet a saját életünkre nézve. Isten kihozta népét Egyiptomból, a szenvedésekből, ez győzelmi ének, és az isteni gondviselés megváltozhatatlan.

Ez a legerősebb kapaszkodónk, amely minden kihívásban erőforrás lehet.
Itt az ideje nem szégyellni azt, akik vagyunk, mert Isten alkotott meg ilyennek. Nemcsak a hiányosságaink, hanem az áldásaink is valósak. Azt azonban mi döntjük el, hogy a változásokat veszélynek vagy lehetőségnek látjuk. Isten, ahogy ezt az egyiptomi kivonulás történetében olvassuk, virraszt mellettünk, bármelyik mellett döntünk is.”

Képek: GLS Konferencia