Viczián Zsófia művelődéstörténész: Fák Budapesten és a szívünkben

Viczián Zsófia nemrég megjelent Budapesti fák: Kéregbe zárt történelem című könyvének kapcsán a szerző szűkebb környezetünk természeti örökségéről és szépségeiről beszél, illetve bemutatja azt, hogy a fák milyen régóta hozzátartoznak az emberi kultúrához, sőt, a hitünkhöz is.

Az előadás a Világ-egyetemi előadások sorozat keretében hangzik el. 

Világ-egyetemi előadások

Már többször, többünkben megfogalmazódott az igény, hogy korunk és gyorsan változó környezetünk jelenségeit, szellemi és tudományos-technikai áramlatait keresztyén szemmel értelmezzük. Együtt keressünk választ világnézeti kérdésekre, hogy ne a pusztán földi dimenziókban, Isten kijelentése nélkül tájékozódó világ kész válaszai verjenek gyökeret a Szentíráshoz igazodni akaró emberek gondolkodásában is.

Az előadásokat és az azt követő beszélgetéseket havi rendszerességgel tartjuk, általában minden hónap első péntekén, délután 6 órai kezdettel.

A korábbi előadások hangfelvételei, ill. kép illusztrációi elérhetők a www.refpasaret. hu lap Egyéb anyagok rovatában.