„A megszabadult ember tudja, ha szabadságát önmagának megtartja, hogy élvezze, elveszti, mert szabadságának fogságába esik."
Hamvas Béla
Vigasztaló közösségben
Öt évvel ezelőtt ezen a napon történt a tragikus veronai buszbaleset. Az áldozatok tiszteletére ma este emlékkoncertet tartanak, ahol a fasori református gyülekezet ifjúsági csoportja is énekel majd. Társuk halála után hitük és a közösség megtartó ereje nyújtott vigasztalást – idézte fel Börcsök Fruzsina ifivezető.
Az egész országot megrendítette a 2017. január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében történt tragikus buszbaleset híre. A Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói és az őket kísérő tanárok és családtagok az iskola által szervezett sítúráról tartottak hazafelé. Éjfél körül autóbuszuk letért az útról, fékezés nélkül az autópálya szalagkorlátjának hajtott, majd egy autópályahíd-pillérnek csapódva kigyulladt. A busz 56 utasa közül 18-an életüket vesztették, 26-an pedig megsérültek.
A buszon utazott a fasori református gyülekezet fenntartásában lévő Julianna Református Általános Iskola két korábbi diákja, Krizsány Flóra és Márton Márk is.
„Márkot jól ismertük, mert az ifjúsági csoportunk tagja volt, előző tavasszal konfirmált, a baleset után pár héttel töltötte volna be a tizenötödik életévét. Én az előző őszön kezdtem az egyetemet, Márk pedig a középiskolát. Aktív tagja volt a közösségünknek, szerette az ifit, többször elhozta közénk a barátait is. Akkoriban indult gyülekezetünk ifjúsági konferenciája, az IKON, Márk önkéntesként ennek a lebonyolításában is örömmel vett részt. Sok közös élményben volt részünk együtt. A sítábort megelőző héten Márk még ott volt az ifin, játszottunk, beszélgettünk. A halála sokként ért minket, fölfoghatatlan volt” – idézte fel Börcsök Fruzsina.
A baleset másnapján érkezett a hír, hogy Márkot nem találják. „Ez egy szombati nap volt, és mi, ifisek rögtön találkoztunk az ifiteremben. Mindenki megosztotta, mi van benne, éjszakába nyúlóan imádkoztunk. Nehéz este volt, emlékszem, hogy saját magamban is alig tudtam feldolgozni a történteket, és az ifiseknek is nehéz volt bármit mondanom. Sokan voltak ott olyanok, akiknek addig nem volt gyász az életükben, és nem is tudták, mit kezdjenek ezzel. Vasárnap már biztosan tudtuk, hogy Márk is meghalt. Aznap az ifi énekelt az istentiszteleten és később a temetésen, majd a későbbi megemlékezéseken is. Ez sokat jelent Márk szüleinek, azért is, mert a fiuk nagyon szerette ezt a közösséget.”
Az ifjúsági alkalmakon, az ifitáborokban és a személyes beszélgetésekben is még sokáig szóba került a veszteség. „Nálunk az ifitáborokban szokássá vált, hogy üzenőfalat vagy üzenőfüzetet készítünk, amelyben egymásnak lehet írni mindenféle kedves üzenetet. Márknak még évekig írtak üzeneteket a fiatalok. Mostanra már majdnem kicserélődött a társaság, már kevesebben vannak, akik egy közösségbe jártak vele. Ők ott lesznek a megemlékezésen, de velünk énekelnek majd azok az ifisek is, akik később csatlakoztak hozzánk. Ők nem ismerték Márkot, de szeretnék ezt a gesztust megtenni a család felé. Az ifi sorsát Márk szülei is szívükön viselték az elmúlt években, az ifiterem felújítása és berendezése az ő ajándékuk volt számunkra. A falra kiraktuk az elmúlt évek közös élményeinkről készült fotókat, többön Márk is megjelenik.”
A tragédia után a hívő fiatalok kendőzetlen őszinteséggel tették fel kérdéseiket, többek között arról is, hogy Isten miért engedte mindezt megtörténni. „Emlékszem ezekre a beszélgetésekre, például a következő évi konfirmandustáborban, ahol Márk korábbi iskolatársai elmondták, hogy nekik ez nagy kérdés volt. Tudom, mit jelent ez. Korábban már történt haláleset az ifinken belül, akkor egy ifivezető ment el. Én ezt a kérdést akkor ifisként harcoltam meg. Amikor Márk meghalt, sokat gondolkodtam ezen, és beszéltem is arról, amiről Isten kegyelméből választ kaptam, ha magyarázatot nem is. Örültem, hogy ezeket egymással meg tudtuk osztani, és az ifisek maguktól is felhozták a kérdéseiket.”
Börcsök Fruzsina szerint akkor, amikor megtapasztalták, hogy az Isten üdvözítő kegyelmébe vetett hit és a szenvedés egyszerre lehet jelen idejű, a közösség összetartása, ereje nyújtott vigaszt és támogatást a gyászolóknak. „Nincs olyan racionális magyarázat vagy olyan etikai magasság, amelyben bárkinek a halála és bármely család vesztesége értelmezhető vagy jótékony lehetne valamilyen szempontból. Nem érthetünk meg mindent, de Istennel elfogadni a rosszat még mindig jobb, mint Isten nélkül nem elfogadni valamit, csak azért, mert fájdalmas. Ahogy Jézus, úgy Márk is Isten kezében halt meg, és ez elegendő. Nekünk sokat jelentett, hogy tudhattuk: olyan emberről van szó, akinek helye van a Mennyben. Ez nagy vigasztalás volt számunkra.”
Arról, hogy mi van a gyász feldolgozása után, Fruzsina azt mondta: „Néha nehéz, hogy ő már húszéves lenne, de közben mégsem öregszik az ifisekkel együtt. Akik pedig most tizenévesek, sokszor nem tudják már, hogy ki volt, mert nem ismerték, nem voltak még itt akkor. De az, hogy többen is eljönnek ma este énekelni, azt jelzi, hogy az ifiben van egyfajta kapocs közöttünk, aminek Márk is része, és ez nem évül el. Szeretném azt hinni, hogy az, hogy ma este megszólalhat egy Istent dicsőítő ének, lehet evangéliumhirdetés, és az Úr meg tudja érinteni a lelkeket.”
A veronai tragédia áldozatainak tiszteletére szervezett emlékkoncert január 20-án, csütörtök este 7 órakor veszi kezdetét Budapesten, az Eötvös 10 Művelődési Házban. A szervezők, Márton Márk szülei az áldozatok hozzátartozóival együtt minden emlékezőt szeretettel várnak.