Jó pap holtig tanul – tartja a mondás. A református egyházban a teológia elvégzése után is képzik a lelkipásztorokat, akik amellett, hogy egyénileg is képzik magukat, 60 éves korukig biztosan rendszeresen részt vesznek az egyházkerületük, az egyházmegyéjük vagy a lelkészi kiskörük szervezte kurzusokon. Hatéves ciklusonként 90 kreditet kell szerezniük, a pontrendszerbe ezeket a képzési napokat épp úgy beszámítják, ahogy például a külföldi tanulmányutakat is. A szűkebb lelkészi közösségekben jellemzőbbek a többnapos kurzusok, ahol legalább annyira a lelkészi kapcsolatok megerősítésére esik a hangsúly, mint az ismeretszerzésre. Ezeket jól kiegészítik az egynapos egyházkerületi képzési napok, amelyekre könnyebben kiszakadnak a lelkészek, különösen, mivel igyekeznek azokat a lelkészi munka szempontjából legkevésbé terhelt hétfői napokra szervezni – számolt be érdeklődésünkre Molnár Ambrus, a dunamelléki Lelkésztovábbképző Intézet vezetője.

A lelkipásztor 2021 novembere óta vezeti az intézetet, és mint mondta, változatos témaválasztással szeretné elérni, hogy kollégái ne csak a kreditszerzés érdekében jelentkezzenek egy-egy képzési napra, hanem azért, mert valódi segítséget kapnak a gyülekezeti szolgálathoz. „Széles spektrumot próbálunk meg lefedni, így mindenki megtalálhatja azt a területet, amelyben éppen támogatásra vagy információra van szüksége” – fogalmazott. Felkészült, a reformátori hitvallásokkal összhangban gondolkodó előadók segítik a résztvevőket abban, hogy kortárs jelenségekre teológiai szempontból reflektáljanak, fejleszthessék készségeiket az igehirdetésben, a lelkigondozásban és más területeken, valamint elmélyíthessék teológiai ismereteiket, akár specializálódhassanak is.

A kerületi lelkésztovábbképzésen idén szóba került többek között a közéleti szerepvállalás, a nemiség és a szexualitás etikai dilemmái, a teológia és a pszichológia egészséges egyensúlya, de szó lesz még a biblikus prédikálásról is. A továbbképzés résztvevői legutóbb a zsinati hivatal osztályaival is megismerkedhettek, hogy képet alkothassanak arról, miként szolgálja az intézményes egyház a gyülekezeteket. Molnár Ambrus elmondta: bármilyen kérdéskörről is essen szó, az alapvető cél mindig az, hogy a lelkipásztorok oda térjenek vissza, mit mond arról Isten Igéje.

„Isten Igéjének a hirdetését és magyarázását, vagyis a tanítói szerepkört a gyülekezetben a lelkész tölti be. Ezt a szerepet nem pótolhatja sem egy presbiter, sem egy külső előadó, mert ez folyamatos és állandó tevékenysége a lelkészeknek. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének eltérő ajándékaik a lelkipásztoroknak, mert van, aki a lelkigondozásban nagyon erős, van, aki a szervezésben, de ez olyan alaptevékenység, amit református lelkészként mindannyian végzünk. Ezért szeretnénk segítséget nyújtani abban, hogy a lelkészek teológiailag is tudjanak reflektálni fontos kérdésekre.

Az ember megromlott természete folytán vonzódik azokhoz a bálványokhoz, amelyek Isten helyére pályáznak. A házasság, a Biblia tekintélye vagy a nemzethez való tartozás kapcsán napjainkban két alapvetően eltérő gondolkodásmód csap össze: az esszencializmus és a konstrukcionizmus, így a fő kérdés az: van-e bármi alap, amit rajtunk kívüli igazságként elfogadhatunk, amire építhetünk, vagy pedig mi hozzuk létre az általunk megnevezett igazságot?” – fejtegette Molnár Ambrus.

Az elmúlt száz évben szerinte meghatározó probléma, hogy a társadalom intézményes keretrendszere nem a zsidó–keresztyén valóságértelmezést táplálta. „A keresztyénség ugyan a történelem során mindig ellenkultúra volt, és a megtérés mindig drasztikus döntés, de régen azért az embereket nem kellett meggyőzni arról, hogy van-e Isten, van-e bűn, vagy létezik-e abszolút igazság, mert ezt mindenki elfogadta. Nem mindenki élt aszerint, de azért volt egy általános bibliai keretrendszer az emberek fejében, ha tudtak róla, ha nem. Pusztán mert az iskolai vagy az otthoni nevelésnek ez része volt, vagy eljártak gyülekezetbe, mert az volt a közösség alapja. Ma sokszor ez nincs meg, nem bibliai világképpel indulnak az emberek, épp ellenkezőleg: olyan világképpel, aminek Isten talán nem is része, mely szerint a láthatatlan világ talán nem is létezik, és amelynek az egyéni boldogulás van a középpontjában. Régen nem kellett meggyőzni arról az embereket, hogy bűnösök. Ma beszélni kell a bűnről, mert egyáltalán nem evidens, hogy ez benne lenne az emberi gondolkodásban. Ezért ahogy Tim Keller mondja, fel kell mérnünk, mit ismernek az emberek Istenből, és mi az, amit nekünk kell elmondanunk, hogy közvetíthessük számukra az evangélium üzenetét. Ez az üzenet nem változik, de módszertanilag teljesen új utakat kell keresnünk, hiszen a kultúra változása miatt a régi módszertanok már nem feltétlenül működnek, vagy nem olyan intenzitással. De nem vagyunk eszköztelenek, mert az Isten nem változott meg, és elsősorban abban a hitben kell egymást erősítenünk, hogy az Isten itt van velünk, a Szentlélek által a szolgálatunkat megáldja, és a mi felelősségünk odáig terjed, hogy az evangéliumot vigyük a lehető legközelebb az emberekhez. Nem tudunk senkinek örök életet adni, de Krisztus igen, és amit Ő ránk bízott, azt végezzük el.”

A dunamelléki lelkésztovábbképzéseken részt vevő lelkipásztorok érzik ennek a tétjét: az előadásokat követően gyakran élénk beszélgetések, eszmecserék zajlanak – számolt be Molnár Ambrus. Távlati terveik között szerepel, hogy bekapcsolódjanak a teológia nemzetközi véráramába, ezért néhány alkalommal nemzetközileg elismert, külföldi teológust, lelkipásztort is meghívnának az előadók sorába. Ezzel a bibliahű nemzetközi teológiákkal is élő kapcsolatot alakíthatnának ki, amelyből a teológushallgatók is könnyebben kivehetnék részüket akár ösztöndíjak révén. Szeretnének magyar nyelvre fordítani igényes és hiánypótló külföldi szakirodalmakat, és támogatni az egyéni tanulmányi munkát. Felállítanának egy átfogó informatikai rendszert is, amely lehetővé tenné a kreditek nyomon követését, és tervben van egy bibliai szoftver előfizetése is, amely a lelkészek készülését segítené az istentiszteletekre és más igei alkalmakra.

Képek: Füle Tamás