Hová lett a víz?! – kérdezi meglepetten, őszinte mosollyal Hegedűs Gábor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csoportjának vezetője, amikor vasárnap hajnalban, a nap első sugarai már megvilágítják a néhány nappal azelőtt épített nyúlgátat, és láthatóvá válik, hogy az éjszaka alatt milyen sokat – több tíz centimétert – apadt a vízállás. Itt segítenek már harmadik napja.

Tehát egyik feladatuk, a Fábián–Sebestyén kápolna megvédése, sikerült. Ez az első ránézésre református kápolnának is beillő, egyszerűségében szép, régi épület 1844-ben készült, elődjét az 1838-as árvíz döntötte össze. És végre, most, vasárnap reggelre már látszik, hogy a katolikus kápolna a 2013-as rekordmagas árvíz után az idei, 2024-es árhullámot is átvészelte, megóvásáról Victor Ágoston, a kutató-mentő csapat egyik önkéntese azt mondja, „Jó érzés, még ha nem is ugyanazé a felekezeté, amihez én tartozom, mégis az Isten házát védtük. Békesség tölt el, hogy az Úr irányítja, védi a világot, nem romba dönti” – teszi hozzá. Vasárnap lévén kérdezem, hogy a templomban is találkozunk-e majd, ám azt mondja, az ügyeleti beosztás ezt még nem teszi lehetővé, egyéni elcsendesedére volt lehetősége, és online néz majd istentiszteletet.

Jó, hogy ma hajnalban földet látunk kivillanni itt, ahol napokon keresztül csak víz volt, megyünk tovább a töltésre, ahol még a védekezésen van a hangsúly.

Hegedűs Gábor, a csapat vezetője körbevezet az általuk felügyelt védvonalon, és mesél. Járőrszolgáltot vállaltak, például a rájuk bízott védelmi szakaszon, a templom közelében egyszer kialakult egy buzgár, vagyis a talajon keresztül kezdett szivárogni a víz a mentett oldalra.  A jelenséget időben észlelték, körbeépítették újabb homokzsákokkal.

A kápolnán túl több lakóház védelme is az MRSZ tagjainak feladata. A quadjukkal nemrég még erdőtűzoltásnál segítettek, most kiváló segítség a homokzsákok gyors mozgatásában. Az eltűnt emberek keresésére kifejlesztett, hőkamerás profi drónnak még a vízügyi szakemberek is hasznát vették, remek szolgálatot tett a Duna megfigyelésében, a védművek állapotának ellenőrzésében, fentről – meséli Hegedűs Gábor. Az MRSZ reptette a drónt, a vízügyesek elemezték a felvételeket. Kell a hierarchikus rend: az árvízi védekezésben a vízügyi szakemberek a főnökök, mindenki alájuk tartozik, így a református szeretetszolgálat munkatársai is az ő utasításaikat követték, munkájukat időről időre ellenőrizték a védekezés irányítói. 

Átszakadt a gát
A legkritikusabb helyzet még péntek este, a tetőzés idején volt. A református szeretetszolgálat önkénteseihez lépett oda higgadt, lassú léptekkel egy helyi lakos. Nyugalmához képest a kérdése igazán meglepő volt:

– Jó estét, tudnának segíteni? Átszakadt a gát a házunknál.

A református segítők azonnal indultak, de ők inkább már futva.

Most átsétálunk, a tőlünk néhány háznyira lévő helyet együtt nézzük meg. Itt volt, hogy néhány sor homokzsákot kinyomott a hömpölygő ár, a gátszakadás helyén pedig betört a víz. Végül a katasztrófavédelem, a vízügy és a református szeretetszolgálat segítőinek közreműködésével négy teherautónyi homokzsákból úgynevezett ellennyomó medencét építettek, illetve megerősítették a nyúlgátat. Erős pillanat volt itt ez, idézi fel Hegedűs Gábor a homokzsákok tetején állva, mert a veszély elhárítása közben rangtól függetlenül a tűzoltóparancsnok is ugyanúgy térdelt a vízben és pakolta a homokzsákokat, mint az önkéntesek.

Az akut beavatkozáson, illetve a védvonalak ellenőrzésén túl a szivattyúzás is feladata a református csapatnak. Ehhez nagy teljesítményű eszközeik vannak: csak az összehasonlítás miatt, egy búvárszivattyú egy perc alatt 100-110 liter vizet képes megmozgatni, míg az MRSZ szivattyúi percenként 1100 litert. A szivattyúkra a mentett oldalon van szükség, ahonnan a főként a talajon keresztül átszivárgó vizet kell időről időre a gát túloldalára visszajuttatni.

Aztán, ahogy apad a víz, egyre ritkábban kell berántani a hangos szivattyúk motorját. Vasárnap reggel a vízügyi szakemberekkel folytatott megbeszélés alapján úgy döntenek, a helyzet annyit javult, a Duna annyit apadt, hogy már nincs veszélyben a kápolna, így a Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csoportja – a kijelölt szivattyúzási feladatok után – levonulhat a helyszínről.

Innen, a gátról hamarosan a település református templomába igyekszünk a vasárnapi istentiszteletre.

Segítségnyújtás-függők
Hegedűs Gábor még elmeséli, hogyan lett a Magyar Református Szeretetszolgálat kutató-mentő csoportjának tagja. 2008-ban részt vett egy sikeres újraélesztésben, és ez élete fordulópontja lett. „Megváltoztatta az életemet. Segítségnyújtás-függő lettem, azóta azt keresem, hol tudok segíteni másoknak.” Victor Ágostonnak pedig a tűzoltólét volt a gyermekkori álma. Végül Isten más szolgálatra hívta el a hétköznapokban, de önkéntes tűzoltó, így tagja lehet kutató-mentő csoportnak. Úgy érzi, Isten idevezette. Feladatának érzi a fizikai segítségnyújtáson túl lelki vigaszt is adni a katasztrófák, veszélyhelyzetek elszenvedőinek.

Lelki készültség
Kíváncsiak vagyunk, árvíz idején hogyan zajlik egy istentisztelet. A dunabogdányi templom a település magasabban fekvő részén épült. Így árvízi készültségre itt nincs szükség, lelki készültséggel találkoztunk.

Pógyor Judit lelkésznő az igehirdetésében arról is beszél, hogy Dunabogdány közössége mögött imádságos háttér van, már ezáltal elkezdődött az árvízi védekezés. „Istentől elkértük a segítséget, és ő adja az erőt, küldi a megfelelő embert, a szakképzett segítőket is.” Bátorítja a gyülekezetet, hogy a településért való fohászkodást ne hagyják abba, attól, hogy a víz apad, még sok a feladat és a közösségért mindig fontos imádkozni. Felidézi, hogy a gyülekezetben hetek óta a Miatyánkról szólnak az igehirdetések. Hétről hétre tanított minket Isten az imádságról és az árvíz előtti vasárnap „megerősödhettünk abban, hogy Övé az ország, a hatalom és a dicsőség, Isten kegyelméből ezt most egész Dunabogdány is megtapasztalhatta, hiszen már apad a Duna” – mondta a lelkésznő.  A gyülekezet felé jelzi, hogy a közösség több tagja még érintett az árvízben, van, akinek a vállalkozása helyszínét veszélyezteti a víz, és van olyan gyülekezetükhöz tartozó család, akiknek az otthonát elöntötte az ár.

Víz alatt is Isten tenyerében
Az alkalom után kiderül, Karakasné Nagy Rita családja az érintett, akiknél – hullámtérben lévő házukban – járt a Duna. Apadás van, ők már reggel nekiláthattak a takarításnak, fertőtlenítésnek.

Átsétálunk, pár perc múlva ott állunk a konyhájukban: tocsogunk a pocsolyákban, figyeljük, mit tett a víz. Itt-ott már lepergett a vakolat, a fa ajtó megszívta magát a vízzel. A konyha közepén a hatalmas hűtő két bakra emelve. Kérdezem, hogyan emelték fel. Amikor ezzel küszködtek, épp jöttek a vízügyesek, segítettek. „A tenyerében tart az Úr”– teszi hozzá mosolyogva.

A derűs hozzáállásán én meglepődöm. Végtelennek tűnő felület vár itt fertőtlenítésre, szétázott a konyhabútor, festésért kiáltanak a vizes falak, talán megvetemedett az ajtó, a könyvek, tárgyak, bútorok, emlékek polcolva a magasban. Rita nyugodt. Azt mondja, Isten már készítette őket erre az árvízre. Elmeséli, a Dunakanyarban élni csodálatos, és áldott lehetőség a családja számára. „Az egyik oldalról a víz, a másik oldalról a hegyek tárulnak elénk, nem cserélnénk el semmire ezt az életteret, az árvizek ellenére sem.” Szerinte a teremtett világ közelségében bőven van alkalom az elmélyülésre is. „Hála az Úrnak, aki így hetek és hónapok óta felkészített minden nehézségre ereje és gondviselő szeretete által.” Néhány hete az úrvacsoránál a „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1 Péter 5;7) bátorítást kapta, ami most különösen fontos neki. Ez az ötödik árvíz, amit átélnek a családjával ártéri otthonukban – 2002, 2006, 2010 és 2013 után most, 2024-ben is. Nyilvánvaló, hogy sok mindent tapasztalatból és rutinból meg tudnak oldani, de a legfontosabb változás Rita életében kétségkívül az, hogy az ötödik árvizet már megtért emberként élte át. „Békességem van. Hálás vagyok, hogy a kilátástalannak tűnő helyzetből kijöttünk, az Úr megadta azt, hogy nem lett nagyobb baj” – mondja ezt úgy, hogy hetekig takarítás és pakolás vár rájuk. Viccesen hozzáteszi, minden bizonnyal most is lesz olyan holmi, ami csak egy év múlva kerül majd elő, mert azt se tudja, hirtelen hova pakolták a víz elől. „Ez az egész helyzet türelemre tanít, és arra is, hogy rendet kell tenni az életünkben, fizikailag is és lelkileg is, például egyáltalán nincs szükségünk ennyi tárgyra.”

Homokzsákolás miatt később kezdődött a bibliaóra
Az árvíz előtti napokban egyébként mindennap meglátogatta a családot Pógyor Judit lelkész. Ezek a látogatások lelki támaszt jelentettek Ritának. Pógyor Judit személyesen részt vett a védekezési munkálatokban. Közben pedig több gyülekezeti taggal is találkozott, pedig nem szervezték meg a közös jelenlétet.  Múlt héten a bibliaórát később kezdték emiatt. A délutáni időpont helyett 19:45-kor találkoztak az imateremben, ahol a fizikai segítségnyújtás után együtt imádkoztak Dunabogdányért. „Árvizek, nehézségek jönnek, de a segítség elsősorban mindig Istentől jön – nem a mi nagy ügyességünk, erőnk, rutinunk tart meg minket, hanem Ő.”

Hegedűs Márk
Képek: Kalocsai Richárd