Zarándokzsoltárokat olvasok. Az Ige mondatainak ereje, öröme az Isten közelségébe emel, együtt imádkozom a zsoltárossal: „Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók...“ (126, 1) Már régen született bennem ének pontosan ezekkel a szavakkal, elbűvölt az öröm és a belső alliteráció varázsa. És mégis: a megszokott, kicsit megkopott, kicsit poros közeledésemet Isten szavához felrázza, ahogy ma olvasom Eugene H. Peterson Kitartó követés c. könyvében: „Mint egy álom: túl szép volt, hogy igaz legyen, amikor Isten visszahozta Sion száműzöttjeit...“ (A dőlt betűs szövegek idézetek Peterson könyvéből.)

Majd olvasom a 122. zsoltár kezdő sorát: „Mikor azt mondták: ‚Menjünk Isten házába!‘, majd kiugrott a szívem az örömtől.“ Majd kiugrott a szívem az örömtől... Ízlelgetem ezt a kifejezést. Csodálatos, boldog mondat. Igen, a felfokozott öröm pillanatait próbálom megragadni, átélni!

A magyar szókincsben rejtőzködő különleges kifejezések többet adnak a pillanat hangulatából, az érzéseink erejéből. „Majd kiugrott a szívem az örömtől...“ A 130. zsoltár írója így kiált fel: „Segíts, Istenem – kicsúszott a talaj az életem alól!“ Az eredeti szövegben nyilván nincs ott szó szerint ez a mondat, de a gondolat lényegéből mégis nagyon sokat ad vissza. Kicsúszott alólam a talaj – halljuk ezt nap mint nap, aki olvassa, tud hozzá kapcsolódni, mélyen azonosul vele. Nagyon mélyen vagyok, „a mélységből kiáltok hozzád, Uram!“ – értjük, átéljük a gondolat lényegét a régi szöveg szerint is, fontos számunkra az Ige szó szerinti olvasása, megélése. És mégis: felráz és felfrissít így is olvasni az Igét, a mindennapjainkban hallható kifejezésekkel: „Kicsúszott a talaj az életem alól.“

Olvasom tovább a 130. zsoltárt: „Ha te, Isten, számontartanád a bűnöket, kinek maradna bármi esélye?“ „Ki marad meg akkor?“ mondja az Írás, valóban egy kevés, leheletnyi esély sem marad, ha az irgalom Istene nem lép közbe.

Majd így folytatódik:„Közismert: a megbocsátás a védjegyed, imádnak is ezért téged.“ A védjegyed. Az angol habit szó található itt Peterson fordításában, ami magyarul nehézkesen szólal meg: viselkedésmód, habitus – ezt ugyan használjuk, de érezhetően idegen a magyar nyelv kifejezései között. „A megbocsátás a védjegyed“ persze más gyökerű kifejezés, mint a „nálad van a bocsánat“, de megerősíti bennünk: Isten lényegéhez tartozik az irgalom. Így ez a mondat magyar nyelven egyedi, zseniális kifejezése annak, amit Isten szeretetéről, irgalmáról tudhatunk: „a megbocsátás a védjegyed...“ A magyar fordító, Molnár Illés bátran nyúlt E. H. Peterson angol fordításához, a magyar nyelv szépségét, gazdagságát adta ehhez az amúgy is újszerű megközelítéshez.

A zsoltár így folytatódik: „Imádkozom Istenhez – egész életem egy ima –, és várom, hogy mit mond és mit tesz.“ Az Írásból ezt így ismerjük: „Várom az Urat, várja a lelkem és bízom igéretében.“ Itt kell elmondanom, hogy Peterson: Kitartó követés c. könyve az új hangon megszólaló fordításokon túl magyarázat és mélységekbe betekintő elmélkedés is a zarándokzsoltárokhoz. Ennek a zsoltárnak központi témája a szenvedés és a várakozás, ami nem passzív, tétlen beletörődés a helyzetünkbe. Megjelenik benne a mi részvételünk is: várj és figyelj! „Imádkozom Istenhez – egész életem egy ima –, és várom, hogy mit mond és mit tesz. Az életem a tét Isten, az én Uram előtt, reggelig várok és figyelek, reggelig várok és figyelek.“

A szerző a sokak által ismert, újra meg újra átélt „segítségnyújtások“ képével saját emlékeinket is feleleveníti: „Amikor szenvedünk, úgy vonzzuk a tanácsadókat, mint pénz a tolvajokat. Mindenkinek van egy elképzelése arról, hogy mit rontottunk el, hogy ilyen bajba kerültünk, és van egy receptje arra, hogy mit tehetünk, hogy kijussunk belőle. Először együttérzéssel, majd tanácsokkal árasztanak el bennünket, és ha nem jövünk rendbe gyorsan, reménytelen esetként hagynak magunkra.“

Mindennapos életképek, hétköznapi példák, szemléletes hasonlatok segítenek érteni életünk szövevényes útjain a hit útjának erejét. Minden zsoltárhoz egy-egy idézet is kapcsolódik teológusok, filozófusok tollából.

A boldogság és öröm zsoltára, a 128. zsoltár kezdődik így: „Milyen áldottak vagytok mind, akik félitek Istent! Milyen boldogan jártok az ő egyenes, sima útján!“ Ehhez egy G. K. Chesterton-idézetet kapcsol a szerző: „Az öröm, amely a pogány apró nyilvánossága volt, gigászi tika a kereszténynek.“ Ez a gigászi titok ragyog fel számunkra a mai ember boldogságkeresésével szemben, a krisztusi örömteli, áldott élet, az áldás megosztásának csodájában. De szembesít minket értelmetlen elvárásainkkal is. Az öröm nem kötelező, elvárható teljesítmény, vannak fájdalmas, nehéz életszakaszaink, melyekben Isten szeretete hoz gyógyulást. Nem söpörhetjük le a szenvedés, az elhagyatottság megélésének fájdalmát! Küzdelmes harcainkról és a közösség erejéről is beszél a hegymászók példájával: „Amikor a hegymászók veszélyes terepen, egy sziklafal vagy egy gleccser lejtőjén járnak, egymáshoz kötik magukat. Néha egyikük megcsúszik és elesik. De nem egyszerre esik el mindenki, így a talpon levők megakadályozzák, hogy lezuhanjon. És természetesen az élen mindig egy veterán hegymászó jár, akit a Zsidókhoz írt levél így nevez, hogy ‚Jézus, aki elkezdte és be is fejezte ezt a versenyt, amelyben részt veszünk‘.“ (Zsidók 12, 2)

Zarándokzsoltárokat olvasok, közben megtelik a szívem hálával, örömmel. Rácsodálkozom Isten túláradó gondoskodására, szeretetére.

Eugene H. Peterson Kitartó követés című könyve kapható a budapesti Bibliás Könyvesboltban is (1092 Bp., Ráday 28).