"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Zenés áhítat Csillaghegyen
2018. november 11-én avatták fel Csillaghegyen a református templomban a a gyülekezet „Vox Organi" virtuális orgonáját. A virtuális orgona négy különleges orgona hangját képes nagy pontossággal megszólaltatni. Ezt a szép hangzást kihasználva indították el Csillaghegyen a Zenés áhítatok sorozatot, ahol gyönyörű orgonamuzsikát lehet hallgatni.
Első alkalommal, március 10-én készítője, Gesztesi-Tóth László orgonaművész mutatta be a hangszert, és ő szolgált az áhítaton is.
Május 12-én Kun Rajmund játszik az orgonán,és dr. Tóth Boglárka református lelkész hirdet igét.
Kun Rajmund orgonatanulmányait a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumban kezdte el Sárosi Dániel növendékeként. Jelenleg a Liszt Ferenc zeneművészeti Egyetem orgona (BA) első éves hallgatója, Szabó Balázs növendéke.
MŰSOR
J. S. Bach (1685-1750): a-moll prelúdium és fúga – BWV 543
Dietrich Buxtehude (1637-1707): e-moll ciacona – BuxWV 160
J. S. Bach (1685-1750): d-moll triószonáta I. tétel – BWV 527
J. S. Bach (1685-1750): a-moll prelúdium és fúga – BWV 543
Dietrich Buxtehude (1637-1707): e-moll ciacona – BuxWV 160
J. S. Bach (1685-1750): d-moll triószonáta I. tétel – BWV 527
Belépő nincs, de perselyadományra lesz lehetőség.
Szeretettel várják az érdeklődőket!