Az egynyári növények, bár szemre szépek, csak addig díszíthetik kertünket, amíg tart a nyár. Amint beköszöntenek a fagyok, ezek a virágok elfáradnak és el kell búcsúznunk tőlük. Persze, szemrevalóak, ráadásul pont azt kapjuk tőlük, amit vásárlásukkor elvártunk, ezért nem érhet minket komolyabb meglepetés velük kapcsolatban. Az egynyári növények jelentik a könnyebb utat, hiszen mellettük nincs szükség komoly kertészkedésre, nem kell rendszeresen fáradoznunk gyomlálással, visszametszéssel, folyamatos felügyelettel, mint a kiszámíthatatlan évelő növények esetében, amelyek zsákbamacskának – mondhatni, „zsákbarózsának” – számítanak.



A fenti gondolatok nem kertészeti tanácsok, az egynyári növények pedig nem szó szerint értendők, hanem hasonlatként. Tapolyai Emőke pszichológus, a Kandela Központ alapítója és szakmai vezetője a Házasság hetén tartott online előadásában „virágnyelven” beszélt párkapcsolataink természetéről, és arról, hogyan tehetjük házasságunkat „évelővé”, hogyan érhetjük el, hogy házasságunk ne csak megmaradjon számunkra, de képesek legyünk arra, hogy megéljük, örüljünk gazdagságának és újra és újra megújítsuk.

Sokszor csalódásként éljük meg, hogy nem azt kaptuk házasságunktól, amit reméltünk. Azonban egészségünk, megküzdéseink és fejlődésünk egyik alapja, hogy elfogadjuk azt, hogy milyenek vagyunk, milyen a másik és milyenek vagyunk együtt. Minden kapcsolatban vannak hasonlóságok, amelyek összetartó erők, és különbségek, amelyek nehézséget okoznak ugyan, mégsem feltétlen kell, hogy eltávolítsanak bennünket egymástól. „Azok a párok, akik megküzdik az egymás közötti különbségeket, hosszútávon, személyiség szintjén sokkal többet csiszolódnak, fejlődnek, növekednek” – fogalmazott Tapolyai Emőke.

Általában szeretjük megspórolni a szenvedést, és inkább élnénk egy romantikus álomképben, mint egy küzdelmekkel teli kapcsolatban. Pedig küzdelmek nélkül nincsen fejlődés. „Amikor zsákbarózsát veszünk, elfogadjuk, hogy nem az volt a csomagolásban, amire számítottunk. Azért, mert a változás része a valóságunknak.” Az évelő növényeket folyamatosan tanulmányoznunk kell, kíváncsinak kell lennünk rájuk. A másik szükségleteinek a megismerését nem tudhatjuk le a szeretetnyelvek gondolatával, amelyek csak a küszöbét jelentik a megismerés szobájának. Emellett nemcsak egymás megismerésére, de kapcsolatunk megismerésére is oda kell figyelnünk.

„Valóban figyeljünk arra, hogy mi az, amivel fejleszthetnénk a kapcsolatunkat! Mik azok az oldalai működésünknek, veszekedéseinknek, csendünknek, amiket le kell nyesegetni? Mi az, amit, ha kigyomlálnánk, energiát szabadítana fel az életünkben? Mivel tudnánk tápoldatozni kapcsolatunkat? Mit kéne levágni? Mit kéne beoltani? Esetleg átültetni más talajba, életadóbb meggyőződésekbe?”

Hiába szépek az egynyári növények, különleges ajándék az, amikor hosszú évek kemény munkájára tudunk rácsodálkozni. „Azáltal, hogy láthatóvá válik a fejlődés, kedvesebbé válik számunkra mindaz, amit megtapasztalunk egymásban. Érdemes lenne ezekre rácsodálkozni, ezeket értékelni” – tanácsolta a szakember. „Kiábrándító, ha egy kertész csak arról beszél, mennyit gürizik, mennyit fáradozik, de nincs ideje kiülni a kertbe, szagolni a rózsákat, érezni a hajnali szellőt vagy az eső utáni kert illatát, gyönyörködni a madarakban. Nem jó, ha a házasságunk csak a munkáról, a belefektetett energiákról szól.”

Az egynyári növényekkel szemben az évelőkért megküzdök, átültetem őket, komposztot hordok rájuk, megmetszem őket, gondozom, figyelem, nem engedem, hogy elpusztuljon. „Az én évelő növényeimnek a történetében van valami közös, ami az én történetem, mert az életemről szól. A házasság, a kapcsolatunk kincs. Munka, türelem, fejlődés, aminek az alapja a folyamatos remény. A remény nem egy érzés, hanem az, ami motivál engem arra, hogy újra és újra megtaláljam azt, amivel életre tudom kelteni, meg tudom erősíteni a kapcsolatomat.” Jó dolog visszanézni a házasságunkra, hogy együtt, közösen mekkora utat tettünk meg, és azt mondani: igen, ez a mienk.



Tapolyai Emőke három bibliai kertet ajánl a figyelmünkbe. Az első az Édenkert, a legtöbb párkapcsolat innen indul. A kiűzetés és próbatételek után jön a Gecsemáné kertje, ahol Isten azt mondja: érted áldozatot hozok. Nekem is ki kell mondanom, hogy áldozatot hozok, lemondok magamról magunkért. A harmadik kertben az üres sír áll, ahol az asszonyok először egy kertészt látnak. Ő a mi kertészünk, aki azt mondja: van élet, van feltámadás, örvendezés, örökké tartó kapcsolat. Arra tanít minket, hogy van folytatás, van jövőkép. A kert feletti végső döntést Isten adja, és bár az egyik legnehezebb dolog közösen imádkozni, mégis érdemes vállalni a lelki levetkőzést és együtt kérni tőle a növekedést.

„Imádkozzunk egymásért, esőért!”


Tapolyai Emőke teljes előadása ide kattintva tekinthető meg.


Képek: pxhere.com, pexels.com, Házasság hete