A keresztyén emberek jellemesebbek, mint mások? Alázatosak, szerények, őszinték, bátrak, vagy önhittség azt gondolni, hogy bármivel is jobbak társaiknál? Hogyan lehet békességgel várni egy babát, akire négy orvos is kimondta az ítéletet: nem szabad világra jönnie, mert süketen, vakon, szívelégtelenséggel, vagy halva születik meg?
„Az én imám a lélegzetem” – írja Thomas Merton, a személődő imádság huszadik századi klasszikusa. A szállóigévé lett mondat mintha távolról visszhangozná a haszid hagyományt, amelyben az éneklésben jelenidejűvé és személyessé váló szent szöveg legbelső értelme a szöveg nélküli énekben nyílik meg.
Múltbéli kalandozásra invitálja a látogatókat a kecskeméti Ráday múzeum. A dunamelléki reformátusok múzeuma izgalmakkal teli korszakokba kalauzolja el vendégeit.
Száz programpont közül választhatnak, ha ellátogatnak az idei RENDR-re. A dunántúli Református Egyházi Napokat hetedik alkalommal rendezik meg, ezúttal Balatonfüreden.
Gyerekek és szülők, vér szerintiek és szív szerintiek, egyszóval: családok születéséről meséltek a Harmat Kiadó Igazibb az igazinál című kötetében megszólaló örökbefogadó szülőpárok a kiadvány budapesti bemutatóján.
Izraelből és a Szépművészeti Múzeumból is érkeztek műtárgyak a budapesti Bibliamúzeumba. A Dávid király és a Jézus korabeli leletek Egyiptom, Jeruzsálem és Masszáda területéről származnak. A megnyitás előtt álló múzeum a Biblia korabeli ember világába kalauzolja majd a látogatót.
Nemcsak vasárnaponként, hanem a hét minden napján dicsőíteni Istent, méghozzá a legjobbat adva neki – ehhez nyújtana lelki és szakmai támogatást a Sófár református dicsőítő iskola, melyet kilencedik alkalommal rendeznek meg, ezúttal Balatonfűzfőn, augusztus 8. és 14. között. Az alkotótábor témája idén az elköteleződés.
Gyakran fordulnak meg vendégek a házukban, játékaikon más gyerekekkel osztoznak, egyszerre kedvesebbek és szigorúbbak velük, vasárnaponként kötelező részt venniük az istentiszteleten, közben saját útjukat keresik: ők a lelkészgyerekek. Szüleik sok szépséget és nehézséget is tartogató hivatása számukra is kihívást jelent. Őket hívja most közösségbe egy fiatal egyetemista.
Hazánkban több mint harmincötezer ember rabszolgaként éli az életét. A szexuális kizsákmányolásnak leginkább a mélyszegénységben élők, a nők és a gyerekek válnak áldozataivá. Rájuk hívja fel a figyelmet a fővárosban ma nyílt Mennyit érsz? című ingyenes interaktív kiállítás.
Életünket, mint egy hangolóhoz, a Lélek által Jézushoz igazítani - így is összegezhetjük a keresztyén életfeladatot. E cél elérését segítené az a három napos tréning május közepén, amely az elcsendesedés, az igeolvasás és a közösséggyakorlás különböző formáinak megismerésére és gyakorlására helyezi a hangsúlyt.
Jótékonysági koncertet ad Vásáry Tamás zongoraművész a soroksár-újtelepi református missziói gyülekezet javára április 16-án, szombaton este 6-kor. Az önkéntes adományokat a missziói egyházközség épülő gyülekezeti otthonára fordítják.
Felújítása óta több száz gyerek fordult meg a kecskeméti Ráday Múzeum ötvösműhelyében és foglalkoztatójában. Tavaly uniós forrásból felújították a több mint kétszáz éves épület egyes részeit, valamint kialakítottak egy nagy tanulmányi raktárt, foglalkoztatót és a múzeum új büszkeségét, az ötvösműhelyt.
Ma este mutatják be a gyülekezet megújult orgonáját a Fasori Református Templomban. Az orgonaavató hangverseny 18 órakor kezdődik, a hangszert Pálúr János szólaltatja meg.
Beköltözött az egész világ a Dunamelléki Református Egyházkerület székházába Füle Tamás, a Parókia Sajtószolgálat szerkesztőségvezetője Ahol összeér ég és föld című fotókiállításával, amely március 3-án nyílt meg a Biblia Múzeumban.