Az Ige még élőbb, még dinamikusabb hirdetésére hívja fel a figyelmet az idei tematikus év a református egyházban. Az országos zárórendezvényen elhangzott: 2025-ben az ifjúság kerül majd a fókuszba.
Az alkotóerő isteni természete című beszélgetéssel folytatódott a művészet + hit beszélgetéssorozat Budapesten. Ezúttal Nemes Vitold lelkipásztor kérdezte vendégét, Tabajdi Ádám orgonaművészt.
Bűn-e pszichológushoz menni, avagy kompetens-e a lelkipásztor a bal fölső hatos gyökérkezelésében, és hogyan viszonyul mindehhez az Ige? Bolyki László szemináriumán jártunk.
A Bibliát nem olvashatjuk úgy, mint bármilyen más szöveget, hanem hagynunk kell, hogy szóljon hozzánk, arra is rámutatva, amire nem vagyunk kíváncsiak.
„Ha egy teológus Krisztuson keresztül lát rá a világra, akkor sok mindent másképpen értékel” – hangzott el a Ráday Ház történetét és megújulását bemutató kötet könyvbemutatóján.
Kétszáz éves templomukért adtak hálát a kiskunlacházi reformátusok nemrégiben. A gyülekezet történetét felelevenítő kegytárgyakat és dokumentumokat egyháztörténeti kiállításon tekinthették meg az érdeklődők.
Kettős jubileumért adott hálát a Budapest-Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség, ahol a gyülekezet nyolcvanéves története összefonódott az Ablonczy család történetével.
Találkozás, közösség, személyes bizonyságtételek, közös éneklés és szűnni nem akaró eső. Harmadszor találkoztak a Dunamelléki Református Egyházkerület gyülekezetei.